William Gibson - Számláló Nullára

Most a stressz lehetővé tette, hogy csoportosítsa a bázison szerepet játszó tényezőket, mérlegelje a kisebb problémákkal szemben álló egyedi, de nagyobb gondokat. Apróbb zűrök már akadtak, de igazán nagy egyelőre nem. Lynch és Webber már-már hajba kapott, szét kellett választania őket. Kezdeti ösztönös meggyőződése, miszerint Lynch lenne Conroy vamzere, most megerősödött. A stressz alatt az ösztönök kiélesednek; a dolgok boszorkányossá válnak. Nathannak a kommersz svéd kézmelegítőkkel gyűlt meg a baja; ha valamiben nem akadt elektronikus áramkör, akkor nem tudott vele mit kezdeni. Turner végül Lynch-et állította be, hogy feltöltse és begyújtsa a kézmelegítőket. Aztán hagyta, hogy Nathan kettesével kivigye, és méterenként felszínesen a homokba ássa őket, a két narancsszínű szalag mentén.

A Conroy küldte mikrosoft telefújta a fejét saját világának kavargó tényezőivel: repülési sebességgel és magassággal, g-értékekkel, a gép állás- és irányszögeivel. Állandó, tudatalatti litániát zengett a gép tűzvezető rendszeréről, magyarázva a célkijelölőket, bombavetési vonalakat, befogóköröket, késleltetési és kioldási jelzéseket, fegyverszámlálókat. Conroy a mikrosoftot egy kis üzenettel is megfejelte, amelyben jelezte, mikorra várható a gép, és hogy az utas számára is kialakították benne a helyet.

Kíváncsi volt, vajon Mitchell most mit csinál vagy érez. A Maas Biolabs észak-amerikai telepét egy meredek fennsík mélyébe faragták, amely sziklaasztalként emelkedett a sivatag padlata fölé. Turner a biosoft-dossziéból már ismerte a fennsíkba vágott ablakok fényesen ragyogó esti látványát. Úgy hatott, mint egy roppant hajó kormányosfülkéje, mely az arizonai óriáskaktuszok tengerének magasra emelt karjai felett úszik. Mitchell számára ugyanez börtön és erődítmény volt, s az otthona is kilenc éven át. Ott a belsejében tökéletesítette azokat a keresztezési eljárásokat, amelyekkel más kutatók már közel egy évszázada kísérleteztek eredménytelenül. Elrákosodott emberi sejtek és egy korábban elvetett, félig már feledésbe merült DNS-szintetizálási módszer segítségével létrehozta azokat a halhatatlan hibridsejteket, amelyek az új technológia alapvető termelési eszközei lettek. Ezek a miniatűr biokémiai üzemek aztán ontották magukból a megtervezett molekulákat, amelyekből aztán a biochipeket gyártották. Mitchell mint csúcsszintű kutató, az utolsó órákat töltötte a Maas-tömb mélyén.

Turner próbálta elképzelni Mitchell új és megváltozott életvitelét a Hosakához való átállás után, de sehogy sem sikerült. Tényleg annyira különbözne egymástól egy arizonai és egy honsúi kutatótelep?

Mitchell kódolt emlékei többször is feltörtek benne azon a hosszú napon, s különös félelemmel töltötték el, amelynek, úgy tűnt, semmi köze a küszöbön álló hadművelethez.

A jelenség intimitása azonban továbbra is zavarta, s meglehet, hogy a félelemérzet is ebből származott. Bizonyos töredékek a tartalmukhoz képest teljesen aránytalan érzelmi erővel bírtak. Vajon egy koszos Cambridge-i kollégiumi hálóterem kopár folyosóját felidézve miért fogta el bűntudat és önutálat? Más képekhez viszont, amelyeknek logikailag bizonyos fokú érzelmi töltéssel kellett rendelkezniük, különös módon semmilyen hatás nem kapcsolódott. Mitchell csecsemőkorú kislányával játszik egy bérelt genfi villa hatalmas gyapjúszőnyegén: a gyermek kacag, apja kezét cibálja. Érzelmi reakció: nulla. Turner szemével nézve a kutató egész életét egyfajta végzetesség jellemezte; éleselméjű volt, amit már korán felfedeztek és magasan motiváltak, és a vállalaton belüli szelíden könyörtelen manipulációkra is igen rátermett. Ez utóbbira mindenkinek szüksége van, aki arra pályázik, hogy vezetőszintű kutató legyen. Ha létezik valaki, aki eleve arra rendeltetett, hogy feltornázza magát a laboratóriumi-vállalati szamárlétra tetejére, akkor az Mitchell, állapította meg Turner.

Turner maga sosem tudott közelebbi kapcsolatba kerülni a zaibatsuk embereinek, ezeknek az életfogytosoknak a meglehetősen törzsi szerveződésű világával. Ő örökös kívülálló volt; a vállalatközi politika titkos tengerén hánykolódó zsivány-tényező. A vállalati alkalmazottak képtelenek lettek volna olyan kezdeményezésekre, amilyeneket Turnernek kellett megtenni egy-egy kimenekítés megtervezése során. Képtelenek lettek volna arra is, hogy olyan profi hányavetiséggel igazítsák hűségüket új munkaadójukhoz, ahogyan Turner szokta. Vagy talán arra nem lettek volna képesek, hogy a szerződés megkötése után olyan rendíthetetlen elkötelezettséggel dolgozzanak neki, ahogyan ő. Turner tinédzserkora végén sodródott bele a biztonsági munkákba, amikor a háború utáni gazdaságban dühöngő pangás teret nyitott az új technológiák lendítőerejének. Tekintve, hogy nem volt különösebben nagyravágyó, biztonsági munkáit jól végezte. Keménykötésű, erős testtartása mély benyomást tett gazdái ügyfeleire, és ravasz volt, nagyon ravasz. Jól öltözködött, és jó érzéke volt a technológiához.

Conroy Mexikóban fedezte fel, ahol Turner munkáltatója a Sense/Net egyik szimstim forgatócsoportjával szerződött le a biztonsági feladatok ellátására. A csoport félórás epizódokat akart felvenni egy futó dzsungelkaland-sorozathoz. Amikor Conroy megérkezett, Turner már az utolsó simításokat végezte. Összehozta egymással a Sense/Netet és a helyi kormányt, lefizette a városi rendőrfőnököt, kielemezte a szálloda biztonsági rendszerét. Elbeszélgetett a helyi idegenvezetőkkel és sofőrökkel, majd kétszer is leellenőrizte a történeteiket. Digitális hangvédelmet biztosított a szimstim-csoport adó-vevői számára, megszervezte a válságstábot is, és a Sense/Net táborhelye köré szeizmikus érzékelőket telepített.

Bement a szálloda bárjába, ami a hall dzsungelkertszerű meghosszabbítása volt, és leült az egyik üveglapú asztalhoz. Egy sápadt, kócos, hidrogénezett hajú pasas, mindkét kezében egy pohár itallal, odasétált hozzá. Sápadt bőre megfeszült csontos arcvonásain és magas homlokán; bőrszandált, farmert, és gondosan vasalt katonai inget viselt.

— Maga azoknak a szimstimes srácoknak a biztonsági embere — szólította meg Turnert, és az egyik poharat letette eléje az asztalra. — Alfredótól tudom.

Alfredo a szálloda egyik csaposa volt. Turner felpillantott a pasasra: szemmel láthatóan józan volt, és világraszólóan pökhendi.

— Nem hiszem, hogy bemutattak volna minket egymásnak — mondta Turner, s nem mutatta jelét, hogy elfogadná a felkínált italt.

— Annyi baj legyen — felelte Conroy, s letelepedett az asztalhoz. — Egy csapatban játszunk.

Turner csak bámult. Testőrszerű mivolta lerítt róla, alakja sohasem nyugvó éberséget sugárzott, és akkor holmi jöttment csak ilyen lazán megsérti a személyes terét.

— Tudja — folytatta a férfi, olyan hangnemben, mintha egy csapatot dorgálna, akiknek nem ment az idény túl fényesen —, azok a szeizmikus érzékelők, amiket kirakott oda, szart se érnek. Tudok olyan embereket, akik bemennének oda, megennék a srácokat reggelire, tekéznének egyet a csontjaikkal, és fütyörészve távoznának. Azok a szeizmikus egységek észre sem vennék az egészet.

A „tekéznének egyet a csontjaikkal” kifejezés elég is volt Turnernek. Úgy döntött, hogy kidobja a pasast.

— Nézze csak, Turner, itt a főnöknője! — A férfi rámosolygott Jane Hamiltonra, aki viszonozta a mosolyt. Hatalmas kék szemei tökéletesen és tisztán ragyogtak, s mindkét írisz körül megcsillantak a Zeiss Ikon embléma miniatűr aranybetűi. Turner megdermedt, a másodperc törtrészéig teljes bizonytalanság fogta el. A sztár ott állt mellettük, túlságosan is közel, és a sápadt pasas felkelt…