William Gibson - Számláló Nullára

Egyszerre csak ott találta magát a Blanc terasza alatti járdán. Ez is ugyanolyan jó helynek látszott, mint akármelyik. Egy hónappal ezelőtt még elkerülte volna: túlságosan sok estét töltöttek itt Alain-nal. Most, hogy felszabadult, úgy döntött, hogy saját Párizsának újrafelfedezését egy Blanc-beli asztal kiválasztásával kezdi. Oldalt ült le, az ablak közelében. Konyakot rendelt, s megborzongott a hömpölygő párizsi forgalom láttán. Csupa acél és üveg száguldott odakint, míg körülötte, a többi asztalnál idegenek ettek és mosolyogtak, ittak és vitáztak, keserűen elköszöntek egymástól vagy éppen hűségesküt tettek a délutáni hangulat fellobbanásában.

De — s Marly elmosolyodott — most ő is mindenestül a részévé vált mindennek. Amikor Alain elvetemültsége (és saját kerge vágya, hogy tovább szerethesse) nyilvánvalóvá vált számára, valami mélyen alvó, régóta lefojtott dolog ébredt fel benne, és a napvilágra tört. A férfi iránti vágy már halványult, aközben is, hogy itt üldögélt. Alain elcsépelt hazugságai valahogy széttörték depressziójának láncait. Ez illogikusnak tűnt; énjének egy része már jóval a Gnass-féle ügyletet megelőzően tisztában volt, miféle szerepet játszik Alain a világban, s ez jottányit sem változtatott az iránta érzett szerelmén. Ennek az új érzésnek a tükrében viszont nyugodtan sutba dobhatta a logikát. Elegendő volt hogy itt ült a Blanc asztalánál elevenen, s elég volt maga köré képzelni azt a bonyolult gépezetet, amit — most már tudta — Virek vetett be.

Ironikus, gondolta, megpillantva a teraszra lépő, fiatal pincért, a Napoleon Telepről. A munkában hordott fekete nadrágot viselte, de kötényét felcserélte egy kék viharkabáttal. Sötét hajának lágy tincse előrehullott a homlokába. Marly felé jött, bizalmasan mosolyogva, tudva, hogy a nő nem futna el. Bár mocorgott benne a szaladhatnék, Marly tudta, hogy nem fog elfutni. Milyen ironikus, mondta magában. Tobzódom a felismerésben, miszerint nem a világ legszerencsétlenebb nője vagyok, csak egy a város kőlabirintusában szaladgáló sok gyarló állatka közül; ugyanakkor azt is látnom kell, hogy valami sötét szándéktól hajtott irdatlan szerkezet fókuszában állok…

— A nevem Paco — húzta ki a fiú a nőével szemközti, fehérre festett vasszéket.

— Te voltál a gyerek, az a kisfiú a parkban…

— Valamikor régen, igen. — A fiú leült. — A Senor megőrizte a gyermekkorom képét.

— Sokat gondolkoztam a te Senorodon. — Marly nem a fiút, hanem az elsuhanó kocsikat nézte, szemét megpihentette a forgalom lüktetésén, a polikarbon és a festett acél színein. — Egy Virek-féle ember képtelen levetkőzni a gazdagságát. A pénze önálló életet él. Tán még saját akarata is van. A találkozásunkkor sokat utalt erre.

— Maga kész filozófus.

— Csak eszköz vagyok, Paco. A legújabb vasalás vagyok egy nagyon öreg ember nagyon öreg masináján, s ez az öregember be akar hatolni valamibe, s igyekezete eleddig kudarcot vallott. A gazdád ezernyi szerszám között kotorászott, s valamiképpen én akadtam a kezébe…

— Úgy látom, nemcsak filozófus, költő is!

Marly felkacagott, s abbahagyta a forgalom tanulmányozását. A fiú vigyorgott, száját mély, függőleges ráncok fogták zárójelbe.

— Útban idefele elképzeltem egy szervezetet, egy gépezetet, ami olyan hatalmas, hogy nem is láthatom. Egy olyan gépezetet, amely körülvesz, és előre látja minden lépésemet.

— Ráadásul beképzelt…

— Az lennék?

— Talán nem. Természetesen megfigyelés alatt áll. Figyeljük magát, és jól tesszük. A sörözőbeli barátját is szemmel tartjuk. Sajnos, képtelenek voltunk meghatározni, honnét került hozzá az a hologram, amit magának mutatott. Nagyon valószínű, hogy már akkor nála volt, amikor telefonálgatni kezdett a maga barátnőjének. Valaki odaadta neki, érti? Valaki a maga útjába állította. Nem találja ezt felettébb érdekesnek? Nem birizgálja a magában rejtező filozófust?

— De igen, azt hiszem. Megfogadtam a sörözőben adott tanácsodat, és elfogadtam Alain árajánlatát.

— Akkor a kétszeresére fogja emelni — mosolyodott el Paco.

— Ami engem teljesen hidegen hagy, amint rámutattál volt. Megállapodtunk, hogy holnap megkeres. Felteszem, hogy el tudod intézni a pénzszállítást. Készpénzt követelt.

— Készpénzt! — forgatta a szemét Paco. — Minő merészség! De el tudom intézni. És a részleteket is ismerem. Lehallgattuk a beszélgetésüket. Nem volt nehéz, mert egy gombmikrofonnal ő maga közvetítette az egészet. Nemigen mertünk belegondolni, kinek szánta az adást, de kétlettük, hogy ő maga tudná…

— Nem vall rá — ráncolta a homlokát Marly —, hogy elnézést kérve felállt és félrevonult, mielőtt előállt a követeléseivel. Mindig azzal hízelgett magának, hogy van érzéke a drámai hatáskeltéshez.

— Kénytelen volt — mondta Paco. — Mi intéztük így; ő azt hitte, a mikrofonja elemével van baj. Hogy megnézze, ki kellett mennie a mosdóba. Amikor egyedül maradt a fülkében, igen ocsmányakat szólott magáról.

Marly intett egy elhaladó pincérnek, és üres poharára mutatott.

— Még mindig nehezen látom át az én szerepemet, a jelentőségemet ebben az egészben. Már úgy értem, amilyennel Virek számára bírok…

— Ne engem kérdezzen. Kettőnk közül maga a filozófus. Én pusztán a Senor utasításait hajtom végre, legjobb képességem szerint.

— Innál egy konyakot, Paco? Vagy talán egy kávét?

— A franciáknak fogalmuk sincs a kávéról — jelentette ki Paco mély meggyőződéssel.

— Elmesélhetné mégegyszer az egészet — mondta Bobby, miközben újabb adag tojásos rizst lapátolt be. — Azt hittem, azt mondta, hogy ez nem vallás.

Beauvoir levette a szemüvegkeretet és megszemlélte az egyik szárát.

— Nem azt mondtam. Azt mondtam, ne izgasd magad amiatt, hogy ez vallás-e vagy sem. Ez csak egy szerveződés; egy struktúra. Beszéljük meg, mi történik, különben nem tudjuk megnevezni, elemezni…

— De maga úgy beszél, mintha ezek az izék, ezek a lovak…

— Loa — javította ki Beauvoir, szemüvegét az asztalra dobva. Felsóhajtott, kihalászott egy kínai cigarettát Napi Kettő csomagjából, és meggyújtotta a fémkoponyával. — Az egyes és a többes szám ugyanolyan. — Mélyet szippantott, majd ívelt orrlyukain át kifújta a füstöt. — Ha már vallás, akkor mondd el, mégis pontosan mire gondoltál?

— Hát tudja, anyám nővére például elég ortodox tudományokos. Aztán az a nő odaát a hallban katolikus. A mutterom meg… — egy pillanatra elhallgatott, az étel ízetlenné vált a szájában — …néha hologramokat akasztott ki a szobámban; Jézust vagy Hubbardot vagy más, efféle szirszart. Azt hiszem, ilyesmire gondoltam.

— A vudu egészen más — mondta Beauvoir. — Semmi köze a megváltás-elméletekhez és a transzcendenciához. Az a lényege, hogy a dolgok elrendeződjenek. Tudsz követni? A mi rendszerünkben sok isten és szellem van. Egyetlen nagy család tagjai, minden erényükkel és bűnükkel együtt. A közösségi megnyilvánulásnak rituális hagyományai vannak, érted? Persze a vudu is azt tanítása szerint is létezik Isten, a Gran Mét, de ő nagy, túl nagy és túl távoli ahhoz, hogy a halandók sirámaival bajlódjon. Ugyan már, ember, maga is tudja, hogyan működik a dolog. Ez utcai vallás, mocskos és szegény odúkból kúszott elő millió évvel ezelőtt. A vudu olyan, akár az utca. Ha a nővéredet kicsinálja egy narkós, nem borulsz a jakuzák küszöbére könyörögni, igaz? Semmi esetre sem. Inkább keresel valakit, aki elrendezi a dolgot. Jól mondom?