William Gibson - Számláló Nullára

— Nos drágám — nyúlt a cigarettája után —, beszéljünk az üzletről!

Marly visszamosolygott rá, és bólintott.

Végül mégiscsak ledőlt; háromórányi alvást engedélyezett magának az ablaktalan bunkerben, ahová az őrség a harcálláspontot telepítette. Már találkozott az akciócsoport többi tagjával. Ramirez vékony, ideges fickó volt, s csak a saját konzolzsoké-képességei érdekelték. Mindannyian tőle függtek, meg Jaylene Slide-tól, a partmenti fúrószigeten. Ők fogják figyelni a cybertérnek azt a részét, amely a Maas Biolabs kemény jéggel őrzött bankjait hordozó rácsszektort övezte. Ha a Maas-nál felfedeznék őket, Ramirez az utolsó pillanatban még leadhat egy vészjelet. A vonal egy telefonfülkébe volt kötve a semmi közepén. Ha a fülkén túlhaladtak, ő és Jaylene már egyedül voltak a mátrixban. Ha elrontják a dolgot, a Maas vissza tudna nyomozni, és rátalálna a bázisukra. Aztán ott volt még Nathan, a szerelő, akinek tényleges feladata a bunkerbeli készülékek ellenőrzése volt. Ha a rendszer valamelyik része bedöglik, legalább van rá esélyük, hogy valaki megjavítja. Nathan abba a fajtába tartozott, amelybe Oakey is, és még ezer másik, akikkel Turner az évek során együtt dolgozott. Szabadúszó technikusok voltak, akik szerették a veszélyes munkáért járó pénzt, és bizonyították már, hogy tudják tartani a szájukat. A többiek: Compton, Teddy, Costa és Davis, csak zsoldosok voltak, a felső árkategóriába tartozó gorillák, akiket ilyen munkákra szoktak felbérelni. A kedvükért alaposan kifaggatta Sutcliffe-et a menekülőutak beosztásáról. Pontosan elmagyarázta nekik, hol jönnének be ilyen esetben a kopterek, milyen sorrendben szednék fel őket, s pontosan hogyan és mikor kapják meg a pénzüket.

Aztán kiküldte őket a bunkerből, hogy egyedül lehessen, és Webbernek meghagyta, hogy három óra múlva keltse fel.

A hely talán szivattyúháznak épült, vagy az elektromos hálózathoz lehetett köze. A falból meredező műanyag csőcsonkok villanydrótokat vezethettek, de ugyanilyen valószínűséggel szennyvizet is. A szobában semmi sem utalt rá, hogy bármelyiket is bekötötték volna bárhová. Az öntött beton mennyezet túlságosan alacsony volt ahhoz, hogy felállhasson. S a szobát belengte valami szag, ami nem volt kimondottan kellemetlen. A csoport kitakarította a bunkert, mielőtt behozták volna az asztalokat és a felszerelést, de Turner még mindig talált néhány megsárgult újságpapírt a padlón, amelyek szétmállottak az érintésétől. Betűket látott rajtuk, néha egész szavakat is.

A fal mellé összecsukható tábori fémasztalokat állítottak, L-alakban. Az L mindkét szárán különlegesen kifinomult kommunikációs eszközök pompáztak. Nyilván a legjobbak, amiket a Hosaka fel tudott hajtani.

Turner óvatosan végigbotorkált az asztalok mentén, könnyedén megérintve közben minden egyes konzolt és fekete dobozt. Akadt közöttük egy alaposan átalakított oldalsávú katonai adó-vevő, amelyet jelsorozatokra hegyeztek ki. Ha Ramirez és Jaylene elszúrnák az adatátvitelt, akkor ezzel tartják a kapcsolatot. A jelcsoportok korábban felvett, kimunkált technikai kitalációkból álltak, amiket a Hosaka rejtjelezői kódoltak le. Egy-egy jelcsoport tartalma értelmetlen volt, de a sugárzásuk sorrendje egyszerűbb üzeneteket tartalmazott. A B/C/A-sorozat arról tájékoztatta a Hosakát, hogy Mitchell megérkezett; a D/F-fel adták hírül, hogy elindult a bázisról, míg az F/G azt jelezte, hogy meghalt, s egyben a hadműveletet is lefújták. Turner ismét megérintette az oldalsávú jeladót, és összeráncolta a homlokát. Nem tetszett neki, ahogy Sutcliffe elrendezte a dolgokat. Ha a kimenekítés megbukik, nem volt valószínű, hogy bármelyikük is kijut egy darabban. Webber csendesen még azt is közölte vele, hogy a kapott parancs szerint, baj esetén egy kézi tankelhárító rakétával ki kell lőnie a miniműtőt, az orvosokkal együtt.

— Tudnak erről — fűzte hozzá a nő. — Gondolhatja, hogy ezért a kockázatért külön megfizették őket…

A többiek csak a Tucson közelében állomásozó helikopterekre számíthattak. Turner úgy vélte, hogy a Maas légvédelme, ha riasztják, könnyen leszedheti őket, amikor berepülnek. Mikor mindezt felvetette Sutcliffe-nek, az ausztrál csak a vállát vonogatta:

— Ideális esetben én sem így szervezném, öregem, de hát mindnyájunkat csak úgy hipp-hopp rángattak ide, nem igaz?

Az adó-vevő mellett finom szerkezetű Sony biomonitor állt; közvetlenül a műtőmodulba volt kötve, s tartalmazta Mitchell biosoft-aktájának mindennemű orvosi vonatkozását. Ha eljön az ideje, az orvosok hozzáférnek a disszidens orvosi előéletéhez; a műtőben végrehajtott beavatkozásaikat egyidejűleg visszacsatolják a Sonyba. Az így kapott és összerakott adatokat Ramirez rögtön lekódolhatja, és kilőheti a cybertérbe, ahol a fúrószigeten ülő Jaylene Slide pásztázza a terepet. Ha minden simán megy, az orvosi adatmódosítás már a Hosaka mexikóvárosi magánzónájában lenne, amikor Turner és Mitchell befut a sugárhajtású géppel. Turner sohasem látott még a Sonyhoz hasonlót, de feltételezte, hogy a hollandusnak valami nagyon hasonló készüléke lehetett a szingapúri klinikáján. A gondolatra önkéntelenül a mellkasához emelte a kezét, és végigsimított a szövetbeültetés forradásának helyén.

A második asztalon a cybertér-szerkentyűk kaptak helyet. A deck kiköpött mása volt az olajfúrószigeten látott Maas-Neotek prototípusnak. A deck-konfiguráció megfelelt a szabványnak, de Conroy említette, hogy új biochipekből épült fel. A konzol tetején jó ökölnyi, halvány rózsaszín, odacsapott plasztikcsomó éktelenkedett. Valaki, talán Ramirez, ujjal két szemgödröt vájt bele, alájuk meg egy idióta vigyorba görbülő durva vonalat. A plasztikgolyó rózsás homlokától egy kék és egy sárga vezeték futott a konzol mögött tátongó egyik fekete csőbe. Webber újabb biztonsági intézkedése, mintha bizony fennállna a veszély, hogy lerohanják a bázist. Turner homlokráncolva szemezett a drótokkal: egy ekkora töltet, ilyen kicsi, zárt helyen garantáltan végez az összes bentlévővel.

Bár nyilallt a válla, és a tarkója a plafon durva betonját súrolta, tovább szemlélődött. Az asztal többi részén a deck kiegészítői sorakoztak: kínos pontossággal elhelyezett fekete dobozok. Gyanította, hogy mindegyiknek megvolt a maga pontos helye és a szomszédjától mért távolsága. Ramirez sajátkezűleg pakolhatta ki őket, és Turner biztosra vette, hogy ha csak az egyiket is megérintené vagy egy hajszálnyival elmozdítaná, a zsoké észrevenné. Ezt a neurotikus tünetet már más konzollovagoknál is megfigyelte, így ez semmi közelebbit nem árult el Ramirezről. Találkozott persze olyan zsokékkal is, akik az ellenkező véglethez tartoztak; ezek a cuccaikat szándékosan széthányva, egy kábelmakaróni közepében tartották, irtóztak a rendtől, s a konzoljaikat dobókockák és üvöltő koponyák matricáival ragasztották tele. Nem lehetett megítélni, hogy Ramirez érti-e a dolgát. Vagy érti, vagy mindannyian itt fognak megdögleni.

Az asztal távolabbi sarkán öt bontatlan, füldugós Telefunken adóvevő-készlet lapult fóliacsomagjában, az öntapadós gégemikrofonokkal együtt. A kimenekítés döntő fontosságú szakaszában — amit Turner a Mitchell érkezését megelőző és követő húsz percre tett — ő, Ramirez, Sutcliffe, Webber, és Lynch ezekkel lesz összekapcsolva, bár a forgalmazást igyekeznek az abszolút minimumra korlátozni.

A Telefunkenek mögött jelzés nélküli kartondoboz feküdt, benne húsz darab svéd katalitikus kézmelegítő. Rozsdamentes, hosszú és lapos acélrudak voltak, mindegyikük a maga mikuláspiros, összehúzott szájú zsákjában.