J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Ehhem, ehhem.

Harry és George megpördültek a tengelyük körül. Az ajtóban ott állt Dolores Umbridge. Zöld szövetből készült köpenyt viselt — ezáltal még inkább hasonlított egy óriás varangyhoz — és az az émelyítő, undok mosoly ült az arcán, amit Harry már reflexszerűen a várható kínszenvedéssel társított.

— Segíthetek, McGalagony professzor? — kérdezte legszörnyűbb mézesmázos modorában a főinspektor.

McGalagonynak az arcába szökött a vér.

— Hogy segíthet-e? — kérdezett vissza indulattól remegő hangon. — Elárulná, miben óhajt segíteni?

— Gondoltam, szívesen fogad némi felsőbb támogatást.

Harry nem csodálkozott volna, ha McGalagony orrából lángnyelvek törnek elő.

— Rosszul gondolta — sziszegte a tanárnő, és újra Harryékhez fordult. — Jól figyeljenek rám: nem érdekel, mivel provokálta magukat Malfoy; az se érdekel, ha a teljes rokonságukat kigúnyolta. Akkor is visszataszító, amit csináltak! Egy hét büntetőmunka mindkettejüknek. Ne nézzen így rám, Potter, mert megérdemli! És valamelyikük még egyszer…

— Ehhem, ehhem.

McGalagony behunyta szemét, mintha az égiekhez fohászkodna béketűrésért, s ismét Umbridge felé fordult.

— Tessék.

— Úgy gondolom, ennél szigorúbb büntetést érdemelnek — mondta fülig érő szájjal Umbridge.

McGalagony szeme felpattant. Megpróbálkozott valamiféle elnéző mosollyal, amitől aztán úgy festett, mintha szájzára lenne.

— Attól tartok, Dolores — felelte — hogy ez esetben az számít, amit én gondolok, mivel a házamba tartozó tanulókról van szó.

— Nos, Minerva — mosolygott Umbridge — be fogja látni, hogy igenis számít a véleményem. Hova is tettem? Nemrég érkezett Corneliustól, akarom mondani… — Itt beiktatott egy kis kuncogást, s közben a táskájában kotorászott — …nemrég érkezett a minisztertől… Á, meg is van.

Elővett egy pergamentekercset, kibontotta, majd körülményesen megköszörülte a torkát, és hangosan olvasni kezdett.

— Ehhem, ehhem… „25-ös számú oktatásügyi rendelet.”

— Már megint egy!? — fakadt ki dühösen McGalagony.

— Hát igen — bólintott mosolyogva Umbridge. — Őszintén szólva épp maga döbbentett rá, hogy szükség van még egy kiegészítő rendelkezésre… Felülbírált engem, mikor nem akartam játékengedélyt adni a Griffendél kviddicscsapatának. Dumbledore elé vitte az ügyet, és az igazgató ragaszkodott hozzá, hogy a csapat játszhasson. Nos ebbe nem nyugodhattam bele. Azonnal kapcsolatba léptem a miniszter úrral, aki egyetértett velem abban, hogy ha a főinspektornak nincs joga kedvezményeket megvonni a diákoktól, akkor annyi hatalma sincs, mint az egyszerű tanároknak. És ugye most már belátja, Minerva, hogy igazam volt, mikor elleneztem a griffendéles csapat újjáalakítását. Szörnyen erőszakosak… No, de térjünk vissza a rendeletre… ehhem, ehhem… „A főinspektor legfelsőbb döntési joggal rendelkezik a Roxfort diákjait érintő büntetések, megtorló intézkedések és kedvezménymegvonások terén; így jogában áll megváltoztatni az iskola más tanárai által előírt büntetéseket, megtorló intézkedéseket és kedvezménymegvonásokat.” Aláírás: „Cornelius Caramel mágiaügyi miniszter, aranyfokozatú Merlin-díjas” satöbbi, satöbbi.

Umbridge összecsavarta a pergament, és mosolyogva visszadugta a kézitáskájába.

— Nos… úgy vélem, örökre el kell tiltanunk ezt a két fiút a kviddicsezéstől — jelentette ki Harryre, George-ra majd megint Harryre nézve.

A cikesz kétségbeesett ficánkolásba kezdett Harry markában.

— Örökre… eltilt… a kviddicsezéstől?

Harry távoli motyogásként hallotta saját hangját.

— Úgy van, Potter, az örökös eltiltást tartom célravezetőnek. — Umbridge még szélesebbre húzta a száját, úgy figyelte a hatást, amit ítéletével Harryre gyakorolt. — Weasley, esetedben úgyszintén. Továbbá megelőző jelleggel a fiatalember ikertestvére is ezt a büntetést kapja. Ha a csapattársai nem tartják vissza, bizonyára ő is rátámadt volna az ifjú Malfoyra. Természetesen mindhármuk seprűjét elkobzom. A szobámban fogom őrizni őket, nehogy megszeghessék a tilalmamat. — Most újra McGalagonyhoz fordult, aki olyan dermedten meredt rá, akár egy jégszobor. — De mivel az ésszerű büntetések híve vagyok, Minerva, a csapat többi tagjának engedélyezem a további játékot. Az ő részükről nem tapasztaltam erőszakos viselkedést. Nos… minden jót.

Umbridge elégedett mosollyal sarkon fordult, és távozott, a döbbenet mély csendjét hagyva maga után.

— Eltiltás…

Este a klubhelyiségben Angelina megrökönyödve ismételgette a szörnyű szót.

— Eltiltás. Nincs fogónk, nincsenek terelőink… Mi a ménkűt fogunk csinálni?

A hangulat mindent tükrözött, csak azt nem, hogy aznap meccset nyert a Griffendél. Bármerre nézett Harry, csak szomorú dühös arcokat látott. A csapat tagjai a kandalló előtt gubbasztottak, kivéve Ront, aki a mérkőzés vége óta nem került elő.

— Ilyen igazságtalanságot… — Alicia megrendülten csóválta a fejét. — És Crak, aki a sípszó után még Harryre küldte azt a gurkót? Umbridge őt is eltiltotta?

— Nem — motyogta Ginny. Ő és Hermione Harry két oldalán ültek. — Neki csak írnia kell. Hallottam, mikor Montague röhögve mesélte a vacsoránál.

Alicia saját térdét püfölte tehetetlen dühében.

— De Fredet, aki nem is csinált semmit, bezzeg eltiltotta!

— Nem rajtam múlott, hogy nem csináltam semmit — vicsorgott Fred. — Ha nem fogtok le, ízekre szedtem volna azt az undorító kis szemétládát.

Harry csüggedten meredt a sötét ablakra. Odakint nagy pelyhekben hullott a hó. A cikesz, amit magával hozott a meccsről, most ott röpködött a klubhelyiségben. Többen bambán követték a tekintetükkel, mintha hipnotizálta volna őket a kis labda, Csámpás pedig székről székre ugrálva vadászott rá.

— Megyek lefeküdni — motyogta Angelina, és lassan felállt. — Talán lidérces álom ez az egész… Remélem, holnap arra ébredek, hogy még nem is játszottunk.

Alicia és Katie követte Angelina példáját, majd valamivel később Fred és George is elindult — gyilkos pillantást vetettek mindenkire, aki mellett elhaladtak — a következő távozó pedig Ginny volt. Harry és Hermione ketten maradtak a kandallónál.

— Nem tudod, hol van Ron? — kérdezte csendesen Hermione.

Harry a fejét rázta.

— Szerintem bujkál előlünk — folytatta a lány. — De most már…

Ebben a pillanatban megnyikordult a hátuk mögött a Kövér Dáma festménye, és a portrélyukban megjelent Ron. Feltűnően sápadt volt, és hópelyhek ültek a haján. Mikor megpillantotta Harryéket, megtorpant.

Hermione felpattant a székből.

— Hol voltál? — kérdezte aggódva.

— Sétálni — motyogta Ron. Még mindig a kviddicstalárja volt rajta.

— Teljesen át vagy fagyva! — sopánkodott Hermione. — Gyere, ide a tűzhöz!

Ron odaballagott. Kerülte Harry pillantását, s a legtávolabbi székre ült le. Közben a fejük fölött ott körözött az ellopott cikesz.

— Bocsánatot kérek — dörmögte a cipőjét bámulva Ron.

— Miért? — kérdezte Harry.

— Amiért azt hittem, hogy tudok kviddicsezni. Holnap kilépek a csapatból.

— Ha kilépsz — mondta hangsúlyosan Harry — akkor csak hárman maradnak. — Megvárta Ron értetlenkedő pillantását, és csak akkor tette hozzá: — Fredet, George-ot és engem örökre eltiltottak a játéktól.