J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

A Griffendél szurkolótábora ujjongott, s ott bömbölt köztük Luna oroszlánfej sapkája. Harry megint egy kicsit derűlátóbban élte meg a helyzetet. Már csak harminc pont a hátrányuk, az semmi, könnyen behozható. Kitért egy gurkó elől, amit Crak küldött felé, aztán folytatta a kutatást a cikesz után. Közben időnként Malfoyra nézett, hogy észrevegye, ha ellenlábasa üldözni kezdi az aranylabdát. Malfoy azonban ugyanolyan céltalanul keringett, mint ő…

— …Pucey továbbít Warringtonnak, Warrington Montague-nak, Montague vissza Puceynak — Johnson elfogja a passzt, megszerzi a kvaffot, átadja Bellnek. Ebből lehet valami! Már nem, Bellt eltalálja a mardekáros Monstro gurkója, és a kvaff megint Puceyhoz kerül.

És ekkor Harry végre meglátta a cikeszt! Az apró, szárnyas labdácska a Mardekár térfelének végén lebegett, harminc centivel a föld fölött.

Harry bukórepülésbe kezdett…

Két másodperc múlva megjelent balján a seprűjére dőlő Malfoy zöld-ezüst alakja…

A cikesz körberepülte az egyik gólpóznát, aztán eliramodott a túloldali lelátók felé. Ez az irány kedvezett Malfoynak, aki így be tudott előzni. Harry éles kanyart írt le, és máris fej fej mellett suhantak Malfoyjal…

Földközelbe érve Harry bal kezével elengedte a seprűt, és a cikesz után nyúlt… tőle jobbra Malfoy szintén kinyújtotta a kezét…

Két vad és viharos másodperc múlva a versenyfutás véget ért: Harry ujjai összezáródtak a csapkodó szárnyú kis labda körül — Malfoy már csak az ő kézfejébe mélyeszthette a körmét — aztán Harry felhúzta seprűjét, és a griffendéles szurkolótábor ujjongani kezdett…

Megmenekültek — már nem számított, hogy Ron beengedte azokat a gólokat. Arra senki nem fog emlékezni, hiszen győzött a Griffendél…

Bamm!

Az egyik gurkó Harry háta közepének ütközött, és ő orral előre lebukfencezett a seprűjéről. Szerencsére csak két méter magasan repült, de azért elakadt a lélegzete, mikor háta a fagyos földnek ütközött. Ezután egy ideig csak a hangokat hallotta: Madam Hooch sípszavát, a griffendéles szurkolók felháborodott moraját, dühös kiáltásokat, majd egy dobbanást és végül Angelina rémült hangját.

— Jól vagy?

— Persze — nyögte Harry, és megfogta Angelina felé nyújtott kezét, hagyva, hogy a lány felsegítse. Madam Hooch odarepült az egyik mardekáros játékoshoz — abból a távolságból nem látszott, kihez.

— Az a disznó Crak volt! — dühöngött Angelina. — Feléd ütötte a gurkót, mikor látta, hogy elkaptad a cikeszt — de győztünk, Harry, győztünk!

Harry gúnyos horkantást hallott. Markában a cikesszel megfordult, és látta, hogy Draco Malfoy szállt le a háta. mögött. A fiú most is sötéten vigyorgott, pedig sápadt volt a dühtől.

— Örülsz, hogy megmentetted Weasley barátodat? — sziszegte. — Sose láttam még ilyen rossz őrzőt… Tudtam én, hogy lyukas a keze… Tényleg, Potter, tetszett a dalom?

Harry nem válaszolt. Hátat fordított Malfoynak, és fogadta csapattársait, akik egymás után landoltak a közelben, és kurjongatva bokszolták a levegőt. Mind ott voltak, kivéve Ront, aki a karikáknál szállt le a földre, és magányosan elkullogott az öltöző felé.

— Irtunk volna még egy pár strófát — kiáltotta oda Malfoy, mikor Katie és Alicia Harry nyakába borultak. — Csak nem találtunk rímet a „ronda kövér”-re. Merthogy az anyjáról is akartunk énekelni…

— Savanyú neki a szőlő — mondta Angelina, undorodó pillantást vetve Malfoyra.

— És az se fért bele, hogy „vén balek”, azért maradt ki az apja is…

Fred és George most jöttek rá, miről beszél a mardekáros fiú.

Miközben gratuláltak Harrynek, egyszerre mindketten elkomorodtak, és Malfoy felé fordultak.

— Ne törődj vele! — szólt közbe gyorsan Angelina, és megfogta Fred karját. — Hagyd, hadd óbégasson. Nem tud veszteni a nagyszájú kis…

— …de te imádod Weasleyéket, mi, Potter? — folytatta vicsorogva Malfoy. — Náluk szoktál nyaralni, mint hallom. Nem is értem, hogy bírod azt a szagot. Persze akit muglik nevelnek fel, annak a Weasley-putri bűze meg se kottyan…

Harry gyorsan elkapta George-ot. Közben Angelina, Alicia és Katie már csak együttes erővel tudták megakadályozni, hogy Fred rávesse magát Malfoyra, aki harsogva kacagott rajtuk. Harry körülnézett, hogy segítségül hívja Madam Hoochot, de a tanárnő még mindig Crakot szapulta fent a magasban.

Malfoy hátrálni kezdett, de közben tovább járt a szája:

— Vagy talán még emlékszel rá, milyen büdös volt otthon az anyádnál, és Weasleyék óla arra emlékeztet…

Harry azon kapta magát, hogy elengedte George-ot, és mindketten Malfoy felé rohannak. Teljesen megfeledkezett róla, hogy az összes tanár őket nézi; egyetlen cél vezérelte: annyi fájdalmat okozni Malfoynak, amennyit csak tud. A pálcáját nem volt ideje elővenni, egyszerűen hátralendítette hát a cikeszt szorongató öklét, és teljes erőből gyomorszájon vágta Malfoyt…

— Harry! George! Neee!

Mindent hallott: a lányok sikoltozását, Malfoy jajgatását, George szitkozódását, a sípszót és a tömeg üvöltését — de semmi nem érdekelte. Csak akkor hagyott fel Malfoy püfölésével, mikor valaki a közelében elkiáltotta magát: „Obstructo!” — és az ártás ereje hanyatt lökte őt.

— Meg vagytok őrülve!? — harsogta Madam Hooch, miközben Harry feltápászkodott. Úgy tűnt, ő szórta a hátráltató ártást: egyik kezében a sípját tartotta, a másikban a varázspálcáját. Seprűje néhány méterrel odébb hevert. Malfoy nyöszörögve, véres orral feküdt a földön. George-nak feldagadt a szája, Fredet pedig még mindig erővel tartotta vissza a három hajtólány. Crak a háttérben heherészett.

— Miféle minősíthetetlen viselkedés ez!? Mind a ketten felmentek a kastélyba, és jelentkeztek a házvezető tanárotoknál! Indulás!

Harry és George nyomban sarkon fordultak, és zihálva levonultak a pályáról. Egyikük se szólt a másikhoz. A tömeg moraja egyre halkult, ahogy közeledtek kastély felé, s a bejárati csarnokba érve már csak saját lépteik zaját hallották. Harry ekkor érzékelte csak hogy jobbjában — ami a Malfoy állkapcsával való találkozás látható nyomait viselte — mozog valami. Lenézett, és ujjai között megpillantotta a cikesz kilógó ezüstszárnyacskáját.

Alighogy megérkeztek McGalagony dolgozószobája elé, fel is tűnt mögöttük a folyosón a tanárnő. Szeme szikrát szórt, s kezében remegett a griffendéles sál, amit menet közben lerántott nyakáról.

— Befelé! — parancsolta haragosan, és az ajtóra mutatott.

Harry és George engedelmeskedtek. McGalagony becsörtetett íróasztala mögé, dühösen a padlóra hajította a sálat, és szembefordult a fiúkkal.

— Ketten egy ellen! — förmedt rájuk. — Undorító! Magyarázatot várok!

— Malfoy provokált minket — mondta dacosan Harry.

— Provokálta magukat! — kiabálta McGalagony, s öklével akkorát csapott az íróasztalra, hogy a skót kockás doboz a padlóra bucskázott, kinyílt, és kiszóródtak belőle a Gyömbéres Gyíkok. — Malfoy elvesztette a mérkőzést! Persze, hogy provokálni akarta magukat! De mi olyat mondhatott, ami feljogosítja magukat rá, hogy…

— Kigúnyolta a szüleimet! — csattant fel George. — És Harry édesanyját!

— És maguk ahelyett, hogy Madam Hoochra bízták volna a dolgot, úgy döntöttek, hogy nyilvános bemutatót rendeznek muglipárbajozásból, igaz!? — tajtékzott McGalagony. — Van fogalmunk róla, hogy…