J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Használtam ellene — felelte csendesen Harry. — Júniusban megmentette az életemet.

Smith némán hápogott. A többiek meg se pisszentek.

— De ha alacsonynak találod a színvonalat, nyugodtan elmehetsz — tette hozzá Harry.

Smith nem mozdult.

— Jól van — folytatta Harry. Egy kicsit kiszáradt a szája a szereplés izgalmától. — Akkor hát álljatok fel párokban, és gyakoroljatok.

Furcsa érzés volt utasításokat adni, de még furcsább volt látni, hogy az emberek engedelmeskednek. Mindenki habozás nélkül felállt, és párt keresett magának. Amint az megjósolható volt, Neville maradt egyedül.

— Te majd velem gyakorolsz — szólt oda neki Harry, majd ismét a társasághoz fordult. — Rendben, akkor háromra kezdjétek! Egy, kettő, három!

A következő másodpercben huszonnyolc szájból hangzott el varázsige. A teremben pálcák röpködtek szanaszét, és a célt tévesztett átkok nyomán könyvek bucskáztak le a polcokról. Harry fürgébb volt, mint Neville, így a fiú pálcája felrepült a magasba, szikrát hányva visszapattant a mennyezetről, és egy könyvszekrény tetején landolt. Harry begyűjtő bűbájjal magához hívta, és visszaadta Neville-nek.

A teremben körülpillantva Harry megállapította, hogy valóban célszerű volt az alapokkal kezdeni a gyakorlást. Nem egy „tanítványa” kimondottan ügyetlen volt: többen lefegyverzés helyett csupán meglökték vagy épp csak súrolták ellenfelüket bágyadt bűbájukkal.

— Capitulatus! — kiáltotta Neville, s Harry, akit váratlanul ért a támadás, érezte, hogy a pálca kiröppen a kezéből.

— Sikerült! — ujjongott Neville. — Életemben először… sikerült!

— Ügyes vagy! — dicsérte mosolyogva Harry, s úgy döntött, eltekint annak megemlítésétől, hogy igazi párbajban az ellenfél valószínűleg nem háttal és nem leeresztett pálcával fog állni. — Figyelj; Neville, most egy pár percig Ronnal és Hermionéval gyakorolj! Én körüljárok, megnézem, hogy megy a többieknek.

Elindult a terem közepe felé. Az első ember, akin megakadt a tekintete, Zacharias Smith volt. A fiúval igen furcsa dolog történt: Amikor kinyitotta a száját, hogy kimondja Anthony Goldsteinre a lefegyverző bűbájt, az ő kezéből röppent ki a pálca, és Anthony nem csinált semmit. Harrynek nem kellett sokáig küzdenie, hogy megtalálja a rejtély megoldását: Fred és George egy méterre álltak Smithtől, és felváltva a fiú hátára szegezték tekintetüket.

— Bocs, Harry! — szabadkozott George, mikor Harry elkapta a pillantását. — Túl nagy volt a kísértés.

Harry sorban megszemlélte a többi páros munkáját is, és tanácsokat adott azoknak, akik rosszul hajtották végre a bűbájt. Ginny Michael Cornerrel gyakorolt; ő maga jól csinálta a lefegyverzést, Michael viszont vagy nagyon ügyetlen volt, vagy nem akarta eltalálni Ginnyt. Ernie Macmillan látványosan, de feleslegesen nagyot lendített a pálcáján, így partnere könnyedén meg tudta előzni.

Creevey fivérek lelkesen, de igen pontatlanul szórták a bűbájokat, a legtöbb könyv az ő jóvoltukból röppent le a polcokról. Luna Lovegood is ingadozó teljesítményt nyújtott: néha szépen lefegyverezte Justin Finch-Fletchleyt, máskor épp csak megremegett a pálca a fiú kezében.

— Jól van, elég! — kiáltotta Harry. — Állj! Állj!

Kellene egy síp, gondolta, és azonnal meg is pillantott egyet a közelebbi könyvespolcon. Felkapta, és jó erősen belefújt. Ők azonnal leeresztették pálcájukat.

— Kezdetnek nem volt rossz — szólt Harry — de azért van még mit fejlődnötök. — Zacharias Smith mérgesen rámeresztette a szemét. — Folytassátok a gyakorlást!

Újabb körútra indult a teremben. Itt-ott megállt, tanácsokat osztott, s ahogy múlt az idő, az általános színvonal észrevehetően javulni kezdett. Harry sokáig szándékosan nem ment Cho és barátnője közelébe, de miután már kétszer elhaladt az összes többi pár mellett, úgy érezte, nem kerülgetheti őket tovább.

— Jajistenem… — motyogta Cho, mikor észrevette a közeledő Harryt. — Capitulus! Vagyis capitullatius! Nem… jaj, bocsánat, Marietta!

A göndör barátnő talárjának ujja lángra lobbant. A lány eloltotta a tüzet pálcájával, aztán dühösen Harryre nézett, mintha ő okozta volna a balesetet.

— Izgultam, mert néztél — magyarázkodott Cho. — Eddig nagyon jól ment.

— Ez se volt rossz — mondta Harry, de mikor a lány felvonta szemöldökét, visszavonta a suta hazugságot. — Na jó, ez rossz volt, de láttam, hogy meg tudod csinálni. Figyeltelek távolabbról.

Cho nevetett. Marietta sértődött pillantást vetett kettejükre, tüntetően hátat fordított nekik.

— Ne törődj vele! — mondta halkan Cho. — Csak azért van, mert elráncigáltam. A szülei ráparancsoltak, hogy legyen jó Umbridge-dzsel. Az édesanyja a minisztériumban dolgozik.

— És a te szüleid? — érdeklődött Harry.

— Ők is ugyanazt mondták nekem — felelte Cho, és büszkén kihúzta magát. — De ha azt képzelik, hogy nem fogok harcolni tudodki ellen azután, amit Cedrickel tett…

Cho zavartan elhallgatott. Kínos csend következett. Közben Terry Boot pálcája elsuhant Harry füle mellett, és orron találta Alicia Spinnetet.

— Az én apám támogat mindenféle minisztériumellenes akciót. — csendült Luna Lovegood dicsekvő hangja Harry háta mögött. — A lány ezek szerint hallgatózásra használta fel a kényszerszünetet, amíg Justin Finch-Fletchley összegabalyodott talárját igyekezett lehúzni a fejéről. — Mindig azt mondja, hogy Caramelről bármit el tud képzelni. Milyen ember az, aki ennyi koboldot meggyilkol? Mindenki tudja, hogy a Rejtély- és Misztériumügyi Főosztályon borzalmas mérgeket kevernek a miniszter úr számára, hogy titokban eltehessen láb alól mindenkit, aki ellentmond neki. És persze ott van a Mordacsargi Gulubánc is…

— Ne kérdezd meg! — súgta oda Chónak Harry, mikor a lány már nyitotta volna a száját. Cho észbe kapott, és kuncogott.

— Harry! — kiáltott át Hermione a terem túlsó végéből. — Tudod, mennyi az idő?

Harry az órájára nézett, és döbbenten látta, hogy tíz perccel elmúlt kilenc — vagyis azonnal vissza kellett indulniuk a hálókörleteikbe, ha nem akarták, hogy Frics elkapja és megbüntesse őket a késői kószálásért. Harry megfújta sípját, mire néhány másodperc múlva az utolsó Capitulatus-kiáltás is elhalt, és zörögve a padlóra esett az utolsó néhány pálca.

— Jól ment a gyakorlás — szólította meg a társaságot Harry — de kifutottunk az időből, úgyhogy most abba kell hagynunk. A jövő héten ugyanebben az időben ugyanitt?

— Előbb! — kiáltotta lelkesen Dean Thomas. Többen szaporán tapsoltak.

Angelina azonban gyorsan közbeszólt:

— Kezdődik a kviddicsidény, edzenünk is kell!

— Akkor maradjunk a jövő szerda estében — döntött Harry. — további időpontokat majd akkor megbeszéljük. És most menjünk, mert késő van.

Újra elővette a Tekergők Térképét, és ellenőrizte, hogy tartózkodik-e tanár a hetediken. Hármas-négyes csoportokban engedte ki az embereket, s a térképen figyelte, hogy pöttyeik baj nélkül elérik-e a hálókörleteket: a hugrabugosok a konyha felé vezető folyosót, a hollóhátasok a kastély nyugati oldalán emelkedő tornyot, griffendélesek pedig a Kövér Dáma portréját.

— Ez nagyon-nagyon jó volt, Harry — szólt Hermione, mikor már csak ő, Ron és Harry maradtak a Szükség Szobájában.

— Igen, szuper! — bólogatott lelkesen Ron. Kisurrantak a teremből, s megnézték, hogyan változik vissza az ajtó tömör kőfallá. — Láttad, milyen gyönyörűen lefegyvereztem Hermionét?