J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Mi van? — kérdezte tele szájjal.

— Semmi… csak arra gondoltam, hogy én nem bíznék Dobby ötleteiben. Egyszer a fél karod összes csontját elvesztetted miatta, nem emlékszel?

— Ez a szoba nem Dobby fejéből pattant ki. Dumbledore is ismeri — mesélt róla a karácsonyi bálon.

Hermione arca felderült.

— Dumbledore mesélt róla neked?

— Említette — felelte vállvonogatva Harry.

— Akkor jó — bólintott Hermione, s több fenntartást nem fogalmazott meg a tervvel szemben.

A nap további része javarészt azzal telt, hogy Harryék megkeresték a listára feliratkozott embereket, és szóltak nekik az esti találkozóról. Cho Changot és barátnőjét Ginny találta meg előbb — ennek Harry nem örült annyira, annak viszont annak igen, hogy a vacsora végére mind a huszonöt embert sikerült értesíteniük.

Fél nyolckor Harry, Ron és Hermione elhagyta a Griffendél klubhelyiségét — Harry egy bizonyos régi pergamennel a kezében. Mint ötödévesek, kilenc óráig a folyosókon tartózkodhattak, most mégis nyugtalanul nézelődve indultak céljuk felé.

A hetedik emeletre vezető lépcső tetejére érve Harry egyszerre megállt. — Egy pillanat — szólt, és lekuporodott. Kiterítette a régi pergament a legfelső lépcsőfokra, megérintette pálcájával, és ezt motyogta: — Esküszöm, hogy rosszban sántikálok!

Erre az üres pergamenen kirajzolódott a Roxfort különleges térképe. Névvel ellátott apró, fekete, mozgó pöttyök jelölték rajta különböző emberek tartózkodási helyét.

— Frics a másodikon van — jelentette a térkép fölé hajolva Harry. — Mrs. Norris pedig a negyediken.

— És Umbridge? — kérdezte aggódva Hermione.

— A szobájában — mutatta Harry. — Jól van, mehetünk.

Elindultak a folyosón, s hamarosan megtalálták a helyet, amit Dobby leírt: egy üres falszakaszt azzal a jókora falikárpittal szemben, amin a trollokat balettozni tanító Badar Barnabás megpróbáltatásait örökítették meg.

— Jól van — szólt halkan Harry. Az egyik molyrágta troll a jövevényeket észrevéve felfüggesztette a botcsinálta balett-tanár kitartó püfölését. — Dobby azt mondta, menjünk el háromszor ez előtt a fal előtt, s közben koncentráljunk arra, amire szükségünk van.

Így is tettek. Az üres falszakaszt egyik végén egy ablak, a másikon egy embermagasságú váza határolta; ezek között járkáltak fel-alá. Ron összehúzott szemmel koncentrált, Hermione folyamatosan motyogott valamit, Harry ökölbe szorította a kezét, és leszegte a fejét.

Kell egy hely, ahol gyakorolhatjuk a harcot, gondolta. Gyakorolnunk kell valahol… ahol nem találnak meg minket…

— Harry! — szólalt meg a harmadik forduló után Hermione.

A falban gyönyörű, míves ajtó jelent meg. Ron kissé tartózkodóan bámult rá, Harry ellenben habozás nélkül megfogta a rézkilincset, kinyitotta az ajtót, és bevezette rajta barátait.

Fáklyákkal megvilágított, tágas terembe értek. A falakat könyvespolcok szegélyezték, a padlón — székek helyett — nagy selyempárnák feküdtek, a terem távoli végében pedig egy polcos szekrényen különös műszerek sorakoztak: gyanúszkópok, Subrosaszenzorok és egy megrepedt malíciamutató tükör — az vagy annak szakasztott mása, amit Harry előző évben az ál-Mordon szobájában látott.

— Ezek jól jönnek majd, mikor a kábító átkot gyakoroljuk — szólt örvendezve Ron, és lábával megbökte az egyik selyempárnát.

— És nézzétek ezt a sok könyvet! — lelkendezett Hermione, végigfuttatva ujjait a nagy, bőrkötésű kötetek gerincén. — Az alap átkok és ellenvarázsaik kompendiuma… A feketemágia megszelídítése… A varázsló önvédelme… Nahát! — Sugárzó arccal nézett körül.

Úgy tűnt, hogy a több száz könyv végleg eloszlatta Hermione minden kételyét. — Ez csodálatos, Harry! Itt minden megvan, amire szükségünk lehet!

Azzal levette a polcról Az ártásokról ártatlanoknak című kötetet, leült az egyik párnára, és olvasni kezdett.

Halkan kopogtattak az ajtón. Harry odafordult: Ginny, Neville, Lavender, Parvati és Dean léptek a terembe.

— Tyűha! — álmélkodott Dean. — Miféle hely ez?

Harry belekezdett a magyarázatba, de mielőtt a végére ért volna, további emberek érkeztek, és elölről kellett kezdenie. Nyolc órakor már minden párnán ült valaki. Harry az ajtóhoz lépett, és elfordította a kulcsot. A zár jó hangosan kattant — erre a zajra mindenki elhallgatott, és Harryre nézett. Hermione megjelölte, hol tart Az ártásokról ártatlanoknak -ban, és félretette a könyvet.

— Hát szóval… — kezdte kicsit lámpalázasan Harry — ez volna az a hely, amit a gyakorláshoz találtunk, és hát… úgy látom, nektek is tetszik.

— Fantasztikus! — mondta Cho, s a többiek bólogatva helyeseltek.

— Hát ez fura! — csóválta a fejét Fred. — Egyszer elbújtunk itt Frics elől, emlékszel, George? De akkor csak egy kis kamra volt.

— Azok micsodák, Harry? — kérdezte Dean, a gyanúszkópok meg a malíciamutató felé bökve.

— Álságdetektorok — felelte Harry, és a párnák között a műszerekhez sétált. — Elméletileg jelzik, ha sötét varázsló vagy ellenség van a közelben, de nem szabad feltétlenül megbízni bennük, mert manipulálhatók.

Futólag belepillantott a megrepedt malíciamutatóba — abban felismerhetetlen árnyalakok mozogtak — aztán hátat fordított a tükörnek.

— Gondolkoztam rajta, hogy mivel kellene kezdenünk, és hát… — Észrevett egy magasba emelt kezet. — Tessék, Hermione.

— Vezetőt kellene választanunk — mondta a lány.

— Harry a vezetőnk — jelentette ki Cho, s úgy nézett Hermionéra, mint egy ütődöttre. Hermione azonban nem adta meg magát ilyen könnyen.

— Rendben, de ezt rendesen meg is kell szavaznunk — folytatta. — Attól határozattá válik, és tekintélyt ad Harrynek. Jelentkezzen, aki Harryre szavaz!

Mindenki feltette a kezét, még Zacharias Smith is, bár ő nem túl magasra.

— Öhm… köszönöm — motyogta elpirulva Harry. — Akkor hát… tessék, Hermione.

— Szerintem név is kellene a csoportnak — mondta vidoran a lány, le se eresztve a kezét. — Az erősítené az összetartást és a csapatszellemet, nem gondoljátok? Lehetnénk Umbridge-ellenes Liga? — kérdezte reménykedve.

— Vagy legyünk Mulya a Mágiaügyi Minisztérium Csoport — javasolta Fred.

— Inkább olyan név kellene — szólt Hermione, miközben lesajnáló pillantást vetett Fredre — amit mások előtt is nyugodtan kimondhatunk, mert nem árulja el, hogy mit csinálunk.

— Akkor legyünk Defenzív Szakkör — mondta Cho. — Vagy csak röviden DS, és akkor senki nem értheti, miről beszélünk.

— Igen, a DS jó — szólt Ginny. — De a jelentése Dumbledore Serege legyen, hiszen attól fél a legjobban a minisztérium, nem?

A javaslatot nevetés és helyeslő, egyetértő moraj fogadta.

— Ki támogatja a DS-t? — kérdezte Hermione, és feltérdelt a párnákra, hogy megszámolja a kezeket. — Ez a többség — indítvány elfogadva!

Hermione felállt, a falhoz lépett, és kitűzte rá az aláírásokkal teli pergament. Aztán felírta a lap tetejére:

— Jól van — szólt Harry, miután Hermione visszaült a helyére. — most már munkához láthatunk, ugye? Arra gondoltam, hogy a capitulatusszal kellene kezdenünk, tudjátok, a lefegyverző bűbáj. Tudom, hogy alapvarázslat, de én nagyon hasznosnak talál…

— Jaj, nee… ! — szólt közbe Zacharias Smith. Karba tette a kezét, és elfintorodott. — Szerinted a Capitulatusszal meg tudjuk védeni magunkat Tudodkivel szemben?