J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Miért nem fedte fel magát Dung? — kérdezte csalódottan Ron. — Szívesen beszéltünk volna vele.

— Húsz éve kitiltották a Szárnyas Vadkanból — felelte Sirius — és a kocsmárosnak jó a memóriája. Mordon tartalék láthatatlanná tévő köpenyét elvesztettük, mikor Sturgist letartóztatták, úgyhogy Dung az utóbbi időben boszorkányjelmezben jár… de nem ez a fontos… először is, Ron: szavamat adtam édesanyádnak, hogy átadom az üzenetét.

— Igen? — fintorodott el Ron.

— Azt mondta, semmi esetre se járj illegálisan szervezett önvédelmi tanfolyamra, mert ki fognak csapni az iskolából, és akkor minden kapu bezárul előtted. Lesz még elég alkalmad rá, hogy védekező bűbájokat tanulj, most még korai ezzel foglalkoznod. Mellesleg — itt Harryhez és Hermionéhoz fordult — nektek is azt tanácsolja, hogy mondjatok le a csoportról. Tudja, hogy titeket nem utasíthat semmire, de kéri, higgyétek el, hogy a javatokat akarja. Mindezt meg is írná nektek, de ha a baglyát elfognák, még nagyobb bajba kerülnétek. Személyesen pedig nem mondhatja el, mert ma éjjel szolgálatban van.

— Miféle szolgálatban? — kérdezte gyorsan Ron.

— Az ne érdekeljen, a Rend ügye — felelte Sirius. — Szóval rám hárult a feladat, hogy mindezt közöljem veletek. Ron, értesítsd majd édesanyádat, hogy megtettem, amire kért, mert nemigen bízik bennem.

Ismét szünet következett. Csámpás nyávogva nyújtogatta a mancsát Sirius feje felé, Ron pedig a kandallószőnyeg egyik lyukát babrálta.

— Szóval ígérjem meg neked, hogy kiszállok az önvédelmi csoportból? — dörmögte végül. — Azt akarod?

— Dehogyis! — méltatlankodott Sirius. — Kitűnő ötletnek tartom!

— Tényleg? — kapta fel a fejét Harry.

— Hát persze! — bólogatott Sirius. — Azt hiszed, apád behúzta volna a nyakát, és hagyta volna, hogy egy olyan banya, mint Umbridge, parancsolgasson neki?

— De hát tavaly mást se mondtál nekem, csak hogy legyek óvatos és ne kockáztassak…

— Tavaly biztosra vettük, hogy valaki a Roxfortban az életedre tör — hadarta türelmetlenül Sirius. — Idén az a helyzet, hogy valaki a Roxforton kívül tör mindnyájunk életére, úgyhogy nagyon is jó ötlet felkészülni a védekezésre.

— Nem félsz, hogy tényleg kicsapnak minket? — kérdezte fürkésző pillantással Hermione.

— De hisz az egész a te ötleted volt! — csattant fel Harry.

— Tudom, csak kíváncsi vagyok Sirius véleményére — felelte vállat vonva a lány.

— Inkább csapjanak ki, és legyél képes megvédeni magad, mint hogy tudatlanul üldögélj az iskolában — mondta Sirius.

— Így van! Így van! — helyeselt a két fiú.

— Na és hogy működik a csoport? — érdeklődött Sirius. — Hol találkoztok?

— Azt még nem sikerült kitalálnunk — válaszolt Harry. — Fogalmunk sincs, hova menjünk.

— Mit szóltok a Szellemszálláshoz? — vetette fel Sirius.

— De jó ötlet! — kapott a szaván Ron. Hermione viszont tagadóan hümmögött, mire mindhárman ránéztek.

— Mikor ide jártál, Sirius, négyen találkoztatok a Szellemszálláson. Mind a négyen át tudtatok alakulni állattá, és gondolom, szükség esetén befértetek egyetlen láthatatlanná tévő köpeny alá. Mi viszont huszonnyolcan vagyunk, és egyetlen animágus sincs köztünk. Nemhogy egy láthatatlanná tévő köpeny, de egy láthatatlanná tévő sátor is kicsi lenne nekünk…

— Ez igaz — bólintott lelombozódva Sirius. — De majd csak kitaláltok valamit. Volt egy elég tágas titkos folyosó a negyedik emeleten, a nagy tükör mögött. Abban talán lenne elég hely a gyakorláshoz.

— Az ikrek szerint az már nincs meg — rázta a fejét Harry. — Beomlott, vagy ilyesmi.

— Aha. — Sirius töprengő arcot vágott. — Jó, gondolkodom a problémán, aztán…

Hirtelen elhallgatott; riadt kifejezés jelent meg rajta, és oldalt fordult, mintha belenézne a kandalló téglafalába.

— Sirius? — szólt aggódva Harry.

A varázsló azonban már eltűnt. Harry egy pillanatig döbbenten bámult az üres lángokba, aztán barátaihoz fordult.

— Miért…

Hermione rémülten felsikkantott, és szemét a kandallóra szögezve felpattant a szőnyegről.

A lángnyelvek között egy tapogatózó kéz jelent meg — egy húsos kéz, kurta ujjain ósdi, giccses gyűrűkkel.

A három jó barát egy szempillantás alatt eliszkolt a kandalló elől. Harry még visszanézett a hálószobák felé vezető ajtóból. Umbridge keze akkor is ott tapogatózott a lángok között, vakon kutatva Sirius feje után.

— Umbridge elolvasta Sirius levelét. Más magyarázat nincs.

— Szerinted ő támadta meg Hedviget? — kérdezte Harry.

— Szinte biztos vagyok benne — felelte komoran Hermione. — Vigyázz a békádra, megszökik.

Harry az asztal széle felé ugráló kecskebékára szegezte pálcáját.

— Invito! — szólt, mire a béka búsan visszaröppent a kezébe.

A bűbájtanóra volt az egyik legalkalmasabb időpont bizalmas beszélgetések folytatására. A nagy zsivajban és nyüzsgésben Harryéknek nem kellett attól tartaniuk, hogy kihallgatják őket. Ez alkalommal kecskebékák brekegésétől és hollók károgásától visszhangzott a terem, s az ablakokon hangosan dobolt az eső — úgyhogy Harry, Ron és Hermione veszélytelenül megtárgyalhatták Umbridge tűzbeli rajtaütését.

— Akkor fogtam gyanút, mikor mesélted azt a dolgot Friccsel meg a trágyagránátokkal — suttogta Hermione. — Rosszindulatú tréfának túl ügyetlen volt, hiszen ha elolvassák a leveledet, rögtön kiderül, hogy nem rendeltél semmit, tehát meg se büntettek volna. Akkor meg hol a vicc? Aztán eszembe jutott, hogy bizonyára arra ment ki a játék, hogy valaki el akarja olvasni a leveledet. Umbridge ilyen módon könnyedén megtehette volna: rád uszítja Fricset, az elvégzi a piszkos munkát, elkobozza a levelet, aztán Umbridge vagy ellopja tőle, vagy egyszerűen szól, hogy ő is látni akarja — Frics biztos nem ellenkezett volna, nem szokása kiállni a diákjogok mellett. Vigyázz, Harry, agyonnyomod a békádat!

Harry lenézett. Valóban olyan erősen markolta szegény állatot, hogy annak majdnem kiugrott a szeme. Gyorsan letette hát a békát az asztalra.

— Ez a kandallós dolog nagyon meleg helyzet volt — folytatta Hermione. — Kíváncsi lennék, Umbridge sejti-e, milyen közel járt sikerhez. Silencio!

A kecskebékának, amin a némító bűbájt gyakorolta, a torkára forrott a brekegés.

— Ha elkapta volna Szipákot…

Harry befejezte helyette a mondatot.

— Akkor Szipák már az Azkabanban lenne. — Oda se figyelve meglendítette pálcáját. A békája felfúvódott, akár egy kis zöld léggömb, majd magas, fütyülő hang tört ki belőle.

— Silencio! — szólt gyorsan Hermione, s a béka most már némán eresztette ki a levegőt. — Szipák többé nem próbálkozhat ezzel. Csak azt nem tudom, hogyan értesítsük. Baglyot nem küldhetünk.

— Szerintem enélkül sem kockáztatja meg újra. — rázta a fejét Ron — Neki is van esze, tudja, hogy kis híján lebukott. Silencio!

Az előtte álldogáló nagy, csúnya holló megvetően tovább károgott.

— Silencio! Silencio!

A holló még hangosabban károgott.

— A pálcamozdulatoddal van baj — szólt Hermione, kritikus szemmel figyelve Ron próbálkozásait. — Nem inteni kell vele, hanem döfni egyet.

— A hollóval nehezebb, mint a békával — felelte sértődötten Ron.

— Jó, akkor cseréljünk! — bólintott Hermione, és Ron elé rakta a békáját. — Silencio!