J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Nem kellene órán lenned, kis barátom?

— Sürgős ügyben jöttem — felelte kurtán Harry.

— Hohó, sürgős ügyben — sipította a másik szörny. — Hogy oda ne rohanjunk!

Harry bekopogott a tanáriba. Közeledő léptek zaját hallotta, majd kinyílt az ajtó, és szemben találta magát McGalagony professzorral.

— Már megint büntetést kapott!? — csattant fel a tanárnő, s szögletes szemüvege vészesen megvillant.

— Nem, nem kaptam — sietett leszögezni Harry.

— Akkor miért nincs órán?

— Sürgős ügyben jött — kotyogott közbe az egyik szörny.

— Suette-Pollts professzort keresem — mondta Harry. — A baglyom miatt. Azt hiszem, megsérült.

— Jól hallom, megsérült egy bagoly?

McGalagony válla mögött feltűnt Suette-Pollts, szájában pipával, kezében a Reggeli Prófétá val.

— Igen — bólintott Harry, és óvatosan leemelte a válláról Hedviget. — A többi postabagoly után érkezett meg, és olyan furcsa a szárnya, nézze…

Suette-Pollts a foga közé szorította pipáját, és átvette a baglyot.

— Hmm… úgy tűnik, valami megtámadta — szólt. A pipa kissé remegett a szájában, ahogy beszélt. — El se tudom képzelni, mi lehetett. A thesztrálok ugyan elejtenek néha madarakat, de a roxfortiakat Hagrid kiképezte rá, hogy ne bántsák a baglyokat.

Harry nem tudta, mik azok a thesztrálok, de nem is törődött vele.

Pillanatnyilag csak az érdekelte, milyen súlyos Hedvig sérülése.

McGalagony viszont szúrós pillantással így szólt:

— Tudja, hogy milyen messziről jött ez a bagoly, Potter?

— Hát… azt hiszem, Londonból.

McGalagony két szemöldöke összetalálkozott az orra fölött. Ebből Harry kitalálta, hogy a tanárnő a Londont Grimmauld 12-ként értelmezte.

Suette-Pollts professzor előhúzott egy monoklit valahonnan a talárja alól, a szemére illesztette, és vizsgálgatni kezdte Hedvig szárnyát.

— Azt hiszem, rendbe tudom hozni, de itt kell hagynod nálam — jelentette ki végül. — Néhány napig nem szabad hosszabb távra repülnie.

— Öhm… értem — bólintott Harry. Ekkor felhangzott az óra végét jelző csengő. — Köszönöm.

— Nincs mit — morogta Suette-Pollts, és visszaindult a tanári szobába.

— Egy pillanat, Wilhelmina! — szólt utána McGalagony. — Potter levele!

— Jaj, persze! — kapott észbe Harry. Teljesen elfeledkezett a bagoly lábára erősített kis pergamentekercsről. Suette-Pollts átadta neki a levelet, aztán eltűnt Hedviggel a tanáriban. Távolodtában a bagoly csalódottan nézett Harryre: nyilván fájt neki, hogy gazdája ilyen könnyen lemondott róla. Harry enyhe lelkifurdalással elfordult, és már menni készült, de McGalagony megállította.

— Potter!

— Tessék, tanárnő.

McGalagony körülnézett a folyosón. Mindkét irányból diákok közeledtek.

— Ne felejtse el — szólt sietve — hogy az információs csatornákat figyelhetik.

— Én… — kezdte Harry, de a gyorsan közeledő diákok miatt inkább elhallgatott. McGalagony kimért biccentéssel elköszönt tőle, és visszament a tanáriba, Harry pedig hagyta, hogy az emberáradat magával sodorja a udvarra. Odakint hamar észrevette Ront és Hermionét, akik gallérjukat fázósan felhajtva álldogáltak egy többé-kevésbé szélvédett sarokban. Harry feléjük vette az irányt, és menet közben kibontotta a pergamentekercset. A levelet Sirius írta, s az mindössze három szóból állt:

Ma, ugyanott, ugyanakkor.

— Hogy van Hedvig? — érdeklődött aggódva Hermione, mikor Harry odaért hozzájuk.

— Hova vitted? — kérdezte Ron.

— Suette-Polltshoz — felelte Harry. — És találkoztam McGalagonnyal is. Azt mondta…

Azzal beszámolt McGalagony figyelmeztetéséről. Meglepetésére Ront és Hermionét nem döbbentette meg a hír, sőt sokatmondó pillantást váltottak.

— Mi van? — csodálkozott Harry, egyik barátjáról a másikra nézve.

— Épp azt mondtam Ronnak, hogy talán valaki megpróbálta elfogni Hedviget. Még soha nem fordult elő, hogy útközben megsérült volna.

— Ki írt neked? — kérdezte Ron, és kivette Harry kezéből a levelet.

— Szipák — felelte halkan Harry.

— Ugyanott, ugyanakkor? A kandallóra gondol a klubhelyiségben?

— Nyilván — bólintott Hermione, miután ő is rápillantott a szűkszavú üzenetre. — Nagyon remélem, hogy más nem olvasta ezt…

— Le volt pecsételve meg minden — mondta Harry, önmaga megnyugtatására is. — És egyébként is csak annak mond valamit a levél, aki tudja, hol beszéltünk vele legutóbb.

— Hát, nem is tudom — csóválta a fejét Hermione. Közben a vállára vetette táskáját, mert megszólalt a csengő. — Nem túl nehéz bájjal visszazárni egy levelet… És ha valaki figyeli a Hop Hálózatot… Viszont fogalmam sincs, hogyan figyelmeztethetnénk Szipákot anélkül, hogy azt is megtudnák.

Gondolataikba merülve indultak el bájitaltanórára. Mikor azonban a pincelépcső aljába értek, kizökkentette őket töprengésükből Draco Malfoy hangja. A mardekáros fiú Piton termének ajtaja előtt állt, és egy hivatalos iratnak tűnő pergament lobogtatott. Olyan harsány hangon beszélt, hogy Harryék a távolból is minden szavát halloták.

— Igen, reggel rögtön elmentem Umbridge-hez, és a Mardekár csapata gond nélkül meg is kapta az engedélyt. Apám sokat jár be a minisztériumba, és jól ismeri Umbridge-et. Majd meglátjuk, hogy Griffendél is alakíthat-e csapatot…

— Ne guruljatok be! — figyelmeztette Hermione a két fiút, akik ölbe szorult kézzel, fogcsikorgatva meredtek Malfoyra. — Pont ezt akarja.

— Ha azon múlik — folytatta Malfoy, még jobban felemelve hangját, és gonosz pillantásokat vetve Harryék felé — hogy van elég támogatójuk a minisztériumban, akkor szerintem nincs sok esélyük. Apám azt mondja, Arthur Weasleyt évek óta ki akarják rúgni. Pottert meg apám szerint előbb-utóbb el fogják szállítani Szent Mungóba… Úgy hallottam, van ott egy külön osztály azoknak, akiknek valamilyen varázslattól megzápult az agyuk.

Malfoy ernyedten eltátotta a száját, és bamba, bámulós képet vágott. Crak és Monstro szokásuk szerint engedelmesen röhögtek főkolomposuk viccén, s Pansy Parkinson is visítva nevetett.

Harry megtántorodott: valami nekiütközött a vállának. Mikor felocsúdott meglepetéséből, látta, hogy Neville robogott el mellette, egyenesen Malfoy felé tartva.

— Neville, ne!

Harry a fiú után ugrott, és elkapta a talárját. Neville hadonászva kapálózott — szemlátomást iszonyatosan dühös volt Malfoyra, aki ijedten hőkölt hátra.

— Segítsetek! — kiáltott barátainak Harry, miközben hátulról átkarolta Neville nyakát, hogy elhúzza őt a mardekárosok közeléből.

Crak és Monstro Malfoy elé léptek, és harcra készen feszegették izmaikat. Ron elkapta Neville mindkét karját, s Harryvel sikerült is visszavonszolniuk őt a griffendélesek közé. Neville arca rákvörös volt; Harry karja elszorította a torkát, így szinte csak hörögni tudott.

— Nem… vicces… ne… Mungo… majd én… megkeserülöd…

Az alagsori tanterem ajtaja kinyílt, és megjelent Piton. Fekete szeme végigsiklott a griffendélesek során, és megállt a Neville-lel birkózó Harryn és Ronon.

— Potter, Weasley, Longbottom? Verekedtek? — szólt, száját gonosz félmosolyra húzva. — Tíz pont a Griffendéltől. Ereszd el Longbottomot, Potter, különben büntetőfeladatot is kapsz. Befelé, mindenki!

Harry elengedte Neville-t, aki zihálva, dühösen meredt rá.