J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— A hatalmaskodók! — felelte drámaian mély, zengő hangon Trelawney. — Azok, akik nem látnak úgy, ahogy én, akik nem tudják, amit én, mert szemüket elhomályosítja az evilági lét múló káprázata… De hát ez sosem volt másként, tőlünk, látóktól mindig féltek a tudatlanok, mindig üldöztek minket… ó fájdalom, ez a sorsunk!

Trelawney nyelt egy nagyot, hímzett kendője sarkával felitatta könnyeket arcáról, majd trombitálva kifújta az orrát.

Ron kuncogott, amiért Lavender lesújtó pillantással büntette.

— Tanárnő… — szólt Parvati — talán arról van szó… hogy Umbridge professzor…

— Ne mondd ki előttem annak a nőnek a nevét! — Trelawney megcsörrenő gyöngysorokkal és villogó szemüveggel felpattant. — Folytassátok a munkát!

Az óra fennmaradó részében a jósnő az asztalok között járkált; félig érthetetlen fenyegetéseket motyogott, és néha megtörölte a szemét.

— …itt kellene hagynom őket… megérdemelnék… felháborító. Próbaidőre, engem… arcátlan nőszemély…

— Úgy tűnik, egy dologban egyetértetek Umbridge-dzsel — mondta Harry Hermionénak, mikor megint találkoztak sötét varázslatok kivédése óra előtt. — Trelawney szerinte is csaló… próbaidőre tette.

Miközben beszélt, Umbridge belépett a terembe. A fekete masnija volt rajta, és roppant önelégült arcot vágott.

— Jó napot mindenkinek!

— Jó napot, Umbridge professzor! — válaszolt unottan a kórus.

— Pálcát a táskába!

Az utasítást ezúttal nem követte mocorgás, mivel már senki nem vette elő a pálcáját.

— Lapozzatok A defenzív mágia elmélete harmincnegyedik oldalára, és olvassátok el a harmadik fejezetet! A címe: „Mágikus támadások békés kivédése”. Kérem…

— …mellőzzétek a beszélgetést — motyogta kórusban a három jó barát.

— A kviddicsedzés elmarad — mondta csüggedten Angelina, mikor Harry, Ron és Hermione vacsora után beléptek a klubhelyiségbe.

— De hát nem feleseltem! — védekezett Harry. — Esküszöm, Angelina, egész órán egy szót se szóltam…

— Tudom, tudom — legyintett fásultan a lány. — Umbridge azt mondta, meg kell fontolnia a dolgot.

— Mit kell megfontolnia? — dühöngött Ron. — A mardekárosok megkapták az engedélyt! Mi miért nem?

Harry átlátott a szitán. El tudta képzelni, mennyire élvezi Umbridge, hogy a végleges tilalom rémével ijesztgetheti a Griffendél csapatát, így hát értette, miért nem akar a tanárnő első kérésre lemondani erről a fegyverről.

— Tudod mit? — szólt Hermione. — Nézd a dolog jó oldalát: lesz időd megírni a dolgozatot Pitonnak.

— Ez a jó oldala!? — csattant fel Harry, és Ron is elborzadva nézett Hermionéra. — Hogy kviddicsedzés helyett büntetődolgozatot írhatok?

Harry lezuttyant egy székre, undorodva elővette a pergamenjét, és munkához látott. Nehezére esett összpontosítania. Bár tudta jól, hogy Sirius csak jóval később fog megjelenni, akaratlanul is újra meg újra a kandalló felé pillantott. Emellett jó nagy zsivaj is volt a helyiségben: Fred és George nyilván elkészültek valamelyik Maximuláns termékükkel, mert most felváltva mutatták be a hatását a lelkes közönségnek.

Fred leharapta egy puha valami narancssárga felét, majd látványosan belehányt az elé állított vödörbe. Utána nagy nehezen legyűrte a piros színű részt, amitől azonnal abbahagyta a hányást.

Lee Jordan, aki segédként vett részt a bemutatón, időről időre kiürítette a vödröt, ugyanazt a bűbájt használva, amivel Piton főzeteit tüntette el.

Az ismétlődő öklendezéssel, a közönség ujjongásával és az előrendeléseket felvevő Fred és George hangjával a fülében Harry igencsak nehezen tudott az erősítő energiafőzet elkészítésének helyes módjára koncentrálni. Hermione se könnyítette meg a dolgát: rosszalló hümmögései még az előbbi zajoknál is jobban zavarták Harryt.

— Miért nem mész és szólsz rájuk? — fakadt ki ingerülten, miután negyedszerre is rosszul írta le a szárított griffkarom szükséges mennyiségét.

— Azért, mert nem sértik meg a házirendet! — felelte tehetetlen dühvel Hermione. — Joguk van hozzá, hogy egyék azt a vacakot, és azt sem tiltja semmiféle szabály, hogy megvegye tőlük a többi ütődött. Veszélyes anyagot persze nem árulhatnának, de ez látszólag nem az.

A három jó barát némán végignézte, amint George sugárban belehányt a vödörbe, majd lenyelte az ellenmérget, felegyenesedett, és kitárt karokkal, vigyorogva meghajolt.

— Nem is értem, miért csak három RBF-et szereztek az ikrek — jegyezte meg Harry, miközben Fred, George és Lee begyűjtötték vevőik aranyait. — Végül is nagyon jól értik a dolgukat.

— Amit tudnak, az csak szemfényvesztés, senkinek nincs hasznára — jelentette ki becsmérlően Hermione.

— Nincs senkinek hasznára? — ismételte fájdalmasan Ron. — Hermione, már eddig összeszedtek vagy huszonhat galleont!

Sok idő telt el, mire feloszlott a Weasley ikreket körülvevő tömeg.

Fred, George és Lee ezután még hosszasan számolták a bevételt, így aztán a három jó barát csak jóval éjfél után maradt magára a klubhelyiségben. Fred ment el utolsóként, büszkén zörgetve galleonokkal teli pénzesdobozát, amivel rosszalló szemöldökráncolásra késztette Hermionét. Harry, aki alig haladt a dolgozatával, úgy döntött, aznapra feladja. Miközben elrakta könyveit, a bóbiskoló Ron egy mordulással felébredt, és pislogva belebámult a kandallóba.

— Sirius! — nyögött fel.

Harry azonnal megfordult. A tűz közepén ismét ott állt Sirius fésületlen üstöke.

— Szervusztok! — szólt szélesen mosolyogva a varázsló.

— Szervusz — köszönt kórusban Harry, Ron és Hermione, s mindhárman letérdeltek a kandalló előtti szőnyegre. Csámpás hangosan dorombolt, a tűzhöz sétált, s a forróság ellenére megpróbálta odadugni a fejét a varázslóéhoz.

— Hogy vagytok? — kérdezte Sirius.

— Nem túl jól — felelte Harry, miközben Hermione visszahúzta a megpörkölődött bajszú macskát. — A miniszter megint hozott egy rendeletet, úgyhogy már kviddicscsapatunk se lehet…

— Se titkos önvédelmi szakkörötök? — kérdezte Sirius.

A mondatot döbbent csend fogadta.

— Honnan tudsz róla? — kérdezte riadtan Harry.

— Legközelebb ügyesebben válasszátok meg a találkozóhelyeteket — felelte széles vigyorral Sirius. — Hogy jutott eszetekbe pont a Szárnyas Vadkanba menni?

— Még mindig jobb volt, mint a Három Seprű! — védekezett Hermione. — Az mindig zsúfolva van…

— Vagyis ott nehezebb lett volna kihallgatni benneteket — nézett rá Sirius feje. — Sokat kell még tanulnod, Hermione.

— Ki hallgatott ki minket? — kérdezte Harry.

— Hát Mundungus — felelte csevegő hangon Sirius, majd Harryék meghökkent arcát látva elnevette magát. — Mondjam úgy, hogy a fátylas boszorkány?

— Az Mundungus volt? — hüledezett Harry. — Mit keresett a Szárnyas Vadkanban?

— Hármat találhatsz! — mordult fel türelmetlenül Sirius. — Téged figyelt, mi mást csinált volna?

— Hát még mindig megfigyelés alatt állok? — mérgelődött Harry.

— Úgy bizony. De ne is csodálkozz rajta, ha te az első szabad hétvégéden rögtön illegális önvédelmi tanfolyamot indítasz.

Sirius ezt nem szemrehányóan, még csak nem is aggódva mondta. Ellenkezőleg, látható büszkeséggel nézett Harryre.