J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Nem engedhettelek oda — magyarázta halkan Harry, miközben felemelte a földről a táskáját. — Crak és Monstro széttéptek volna.

Neville nem válaszolt; fogta a táskáját, és Harryt faképnél hagyva becsörtetett a terembe.

— Merlin szent szakálla! — szólt hüledezve Ron, miközben barátaival Neville után indultak. — Mi a fene volt ez?

Harry nem felelt. Nagyon jól tudta, miért érintette érzékenyen Neville-t, hogy Malfoy kigúnyolta a Szent Mungónak azokat a betegeit, akik mágikus eredetű agykárosodásban szenvednek. Megesküdött azonban Dumbledore-nak, hogy senkinek nem árulja el Neville titkát — maga Neville se sejthette, hogy mindent tud.

Harry, Ron és Hermione elfoglalták szokásos helyüket a terem hátuljában. Pennát és pergament vettek elő, s a padra készítették bűvös fű és gomba című tankönyvüket. Az osztály suttogva tárgyalta Neville dühkitörését, mikor azonban Piton döngve becsukta a terem ajtaját, azonnal csend lett.

— Amint látjátok — szólalt meg halk, gunyoros hangon a tanár — vendégünk van a mai órán.

Azzal a terem egyik homályba burkolózó sarka felé mutatott.

Ott ült Umbridge, jegyzettömbbel az ölében. Harry felvonta szemöldökét, s rápillantott barátaira. Piton és Umbridge: egy teremben a két tanár, akiket a legjobban utál. Nehezen tudta eldönteni, melyiknek drukkoljon.

— Folytatjuk az erősítő energiafőzet elkészítését. Keverékeiteket úgy találjátok, ahogy a múlt óra végén hagytátok őket. Aki jól dolgozott, annak a főzete összeért az elmúlt napok alatt. A további tudnivalókat… — Meglegyintette a pálcáját. — …a táblán olvashatjátok. Lássatok munkához!

Az első félórában Umbridge fel se állt a helyéről, csak szorgalmasan jegyzetelt. Harryt nagyon érdekelte, milyen kérdéseket tesz fel Pitonnak — olyan nagyon, hogy megint figyelmetlenül bánt a főzetével.

— Szalamandravért, Harry! — Hermione elkapta Harry csuklóját, nehogy harmadszor is rossz anyagot öntsön az üstjébe. — Szalamandravér kell bele, nem gránátalmalé!

— Ja, persze — bólintott szórakozottan Harry. Letette a gyümölcsleves palackot, de tekintete továbbra is a sötét sarkot fürkészte.

Umbridge épp akkor állt fel.

— Na most — morogta, mikor a tanárnő megcélozta Pitont, aki éppen Dean Thomas üstje fölé hajolt.

— A tanítványai elismerésre méltó tudással rendelkeznek — szólította meg Piton hátát Umbridge. — Mindazonáltal nem feltétlenül látom jónak, hogy épp az erősítő energiafőzet elkészítését tanulják. A minisztériumi irányelvek szellemében ezt a bájitalt törölni kellene a tananyagból.

Piton lassan felegyenesedett, és Umbridge felé fordult.

— Nos… mióta is tanít a Roxfortban? — kérdezte Umbridge pergamenre támasztva pennáját.

— Tizennégy éve — válaszolta kifürkészhetetlen arccal Piton.

Harry feszülten figyelte őt, s közben belecsöpögtetett valamit az üstjébe. A főzet vészjóslóan sziszegett, és türkizkékből narancssárgára színeződött.

— Maga eredetileg a sötét varázslatok kivédését szerette volna tanítani, igaz? — folytatta a kérdezősködést Umbridge.

— Igen — felelte csendesen Piton.

— De nem kapta meg a tantárgyat, ugye?

Piton szája széle megrándult.

— Amint látja, nem.

Umbridge felírt valamit a pergamenjére.

— De mióta itt tanít, ha jól tudom, újra meg újra megpályázta a posztot.

— Igen — válaszolt halkan, s szinte mozdulatlan szájjal Piton.

Most már nagyon dühösnek tűnt.

— Dumbledore azonban következetesen elutasította a kérését. Sejti, hogy minek köszönhető ez?

— Erről nála kellene érdeklődnie — felelte ingerülten Piton.

— Fogok is — bólintott negédes mosollyal Umbridge.

Piton szeme összeszűkült.

— Lényeges kérdésnek tartja ezt? — kérdezte.

— De még mennyire! — felelte Umbridge. — A minisztérium alaposan meg kívánja ismerni a tanárok… öhm… személyes és szakmai hátterét.

Azzal Umbridge elfordult, odalépett Pansy Parkinsonhoz, és kezdte kérdezgetni a lányt a bájitaltanórákról. Piton szintén megfordult, s egy pillanatra találkozott a tekintete Harryével. Harry gyorsan lesütötte a szemét, és belebámult főzetébe, ami időközben zselés állagúvá vált, és orrfacsaró égettgumi-bűzt árasztott.

— Ez a munkája is értékelhetetlen, Potter — förmedt rá Piton, egy pálcalegyintéssel kiürítette az üstöt. — A következő órára ír nekem egy dolgozatot a főzet helyes elkészítéséről és a hibákról, amelyeket elkövetett. Megértette?

— Igen — morogta dühösen Harry. Piton más leckét is adott fel nekik, és este kviddicsedzése volt, tehát ez a pluszmunka újabb átvirrasztott éjszakákat jelentett. — Lehet, hogy lógni fogok jóslástanról — dörmögte csüggedten, mikor barátaival ebéd után megálltak az udvaron. Élénk, hideg szél cibálta talárjuk szegélyét és süvegük karimáját. — Majd azt mondom, rosszul vagyok. Inkább megírom Pitonnak a dolgozatot, akkor nem kell megint reggelig ott lennem.

— Nem lóghatsz jóslástanról — jelentette ki szigorúan Hermione.

— Pont te beszélsz, aki le is adtad a jóslástant, mert utálod Trelawneyt! — támadt rá Ron.

— Nem utálom — felelte méltóságteljesen Hermione. — Csak rémesen rossz tanárnak és persze csalónak tartom. De Harry már mágiatörténetről is kiment, úgyhogy ma már több órát nem kellene leadnia.

Ebben sok igazság volt, így hát fél órával később Harry — az egész világra dühösen — elfoglalta helyét a fülledt és túlillatosított jóslástanteremben. Trelawney professzor ezúttal is kiosztotta az Álom a jóslásbant. Harry még mindig úgy vélte, értelmesebb elfoglaltság lenne Piton büntetődolgozatát írni, mint kitalált álmok kitalált jelentésén törni a fejét.

Úgy tűnt azonban, nem ő a jóslástan óra egyetlen zaklatott kedélyű résztvevője. Trelawney professzor lecsapta Az álom a jóslásbant Harry és Ron asztalára, majd dühösen összeszorított szájjal továbbcsörtetett. Seamus és Dean elé is ledobott egy könyvet — majdnem eltalálta vele Seamus fejét — az utolsó példányt pedig olyan erővel vágta Neville-hez, hogy a fiú leesett a puffjáról.

— Folytassátok a munkát! — parancsolta Trelawney visító, kissé hisztérikus hangon. — Tudjátok, mi a dolgotok! Vagy olyan csapnivaló tanár vagyok, hogy egy könyvet se tanultatok meg kinyitni!?

A csoportból mindenki döbbenten rámeredt, aztán egymásra néztek. Harry ekkor már sejtette, mi lehet a baj. Mikor Trelawney szemében óriás könnycseppekkel — visszarohant magas támlájú tanári székéhez, Harry közelebb hajolt Ronhoz, és odasúgta neki:

— Szerintem megkapta a felülvizsgálat eredményét.

— Tanárnő — szólalt meg fojtott hangon Parvati Patil (ő és Lavender már kezdettől fogva Trelawney csodálói voltak). — Tanárnő, valami… valami baj van?

— Baj! — fakadt ki a felindultságtól remegő hangon a jósnő. — Már hogy lenne baj!? Igaz, hogy megsértettek… jogtalan kritikával illettek… alaptalanul megvádoltak… de nem, nincs semmi baj, dehogyis van!

Trelawney nagy, szaggatott lélegzetet vett, és elfordult Parvatitól. Könnyei kicsordultak a szemüvege alól.

— Nem fogom felemlegetni — folytatta elfúló hangon — tizenöt év odaadó munkáját… látszólag úgysem érdekel senkit… Nem fogok megsértődni, nem és nem!

— De hát ki akarja megsérteni a tanárnőt? — kérdezte félénken Parvati.