J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Mióta tanít a Roxfortban? — kérdezte Umbridge.

— Decemberben lesz harminckilenc éve — válaszolt szárazon McGalagony, és becsapta táskáját.

Umbridge feljegyzett valamit.

— Rendben — szólt — tíz nap múlva megkapja a felülvizsgálat eredményét.

— Kíváncsian várom — felelte gúnyos közönnyel McGalagony, és indult az ajtó felé. — Menjenek, menjenek! — szólt rá Harryékre, kiterelve őket az ajtón.

Harry önkéntelenül megeresztett egy villanásnyi mosolyt a tanárnő felé, és meg mert volna esküdni rá, hogy McGalagony hasonlóval válaszolt.

Azt hitte, legközelebb az esti büntetőmunkán találkozik Umbige-dzsel, de tévedett. Mikor barátaival megérkeztek legendás lények gondozása órára, Suette-Pollts professzor oldalán ott találták a főinspektort és jegyzettömbjét.

— Magát csak helyettesítésre szerződtették, igaz? — hallotta Umbridge kérdését Harry, mikor Ronnal és Hermionéval megálltak a kecskelábú asztalnál, melyen a befogott bólintérek, mint megannyi életre kelt gallyacska, ide-oda mászkáltak fatetvek után kutatva.

— Úgy van — felelte Suette-Pollts hátratett kézzel, előre-hátra hintázva sarka és lábujjhegye között. — Hagrid professzort helyettesítem a távollétében.

Malfoy, Crak és Monstro sutyorogni kezdtek. Harry nyugtalan pillantást váltott barátaival. Mindhárman tisztában voltak vele, hogy Draco örömmel mesélne rémtörténeteket Hagridról a minisztériumi főinspektornak.

— Hmmm… — Umbridge halkabbra fogta hangját, de azért Harry hallotta a folytatást. — Az igazgatótól nem kaptam erre választ… de talán maga is fel tud világosítani… Érdekelne, hol késik ilyen sokáig Hagrid professzor.

Harry a mardekárosok felé sandított. Látta, hogy Malfoy érdeklődve felkapta a fejét, s tekintete a két tanárnő között ingázik.

— Sajnos nem tudom — felelte könnyedén Suette-Pollts. — Kaptam egy baglyot Dumbledore-tól, hogy volna-e kedvem néhány hétig tanítani. Igent mondtam. Akkor hát… Elkezdhetem az órát?

— Igen, legyen szíves — bólintott Umbridge, s közben feljegyzett valamit.

Ezen az órán Umbridge új módszerrel gyűjtötte az információkat: a tanulók között sétált, és kérdéseket tett fel nekik a varázslényekről. Legtöbbször helyes válaszokat kapott, s ettől Harry kicsit jobb kedvre derült: a diákok nem hoztak szégyent Hagridra.

Umbridge, miután hosszasan faggatta Dean Thomast, végül visszatért Suette-Polltshoz.

— Megkérdezhetném, hogy magának, aki csak átmenetileg dolgozik itt — tehát bizonyos mértékig kívülálló — mi a véleménye a Roxfortról? Elegendő támogatást kap az iskolavezetéstől?

— Ó igen, Dumbledore kitűnő igazgató — felelte derűsen Suette-Pollts. — Elégedett vagyok a munkahelyi környezettel. Tökéletesen elégedett.

Umbridge udvariasan kétkedő arcot vágott. Apró jelet biggyesztett a jegyzetlapjára, majd folytatta:

— Milyen anyagot készül leadni a tanév során? — feltéve persze, hogy Hagrid professzor nem tér vissza.

— Azokra a lényekre összpontosítunk, amelyekről gyakran esik szó az RBF-vizsgán — felelte Suette-Pollts. — Nem sok dolgunk maradt — az unikornist meg az orrontó furkászt már tanulták, de esetleg foglalkozhatunk a porlokkal és a murmánccal, szót ejthetünk a krupról és az acsarkáról…

— Nos, úgy látom, maga érti a dolgát — mondta Umbridge, és látványosan kipipált valamit a pergamenjén. Az erős hangsúly a maga szón nem tetszett Harrynek, az pedig még kevésbé, hogy következő kérdését Umbridge Monstróhoz intézte.

— Igaz az, hogy a múltban történtek balesetek a legendás lények gondozása órán?

Monstro bután elvigyorodott. Malfoy sietve megválaszolta helyette a kérdést.

— Igen, például én is megsérültem egyszer. Megtámadott egy hippogriff.

— Egy hippogriff? — ismételte Umbridge, és sebesen írni kezdett.

— Mert nem volt annyi esze, hogy betartsa Hagrid utasításait! — szólt közbe dühösen Harry.

Ron és Hermione felnyögtek. Umbridge lassan Harry felé fordította a fejét.

— Még egy esti büntetőmunka — szólt szelíden. — Nos, nagyon köszönöm, Suette-Pollts professzor. Azt hiszem, nincs is több dolgom itt. A felülvizsgálat eredményét tíz nap múlva kapja meg.

— Remek — bólintott Suette-Pollts, s Umbridge elindult a kastély felé.

Aznap este Harry nem sokkal éjfél előtt szabadult ki Umbridge dolgozószobájából. A keze olyan erősen vérzett, hogy teljesen eláztatta a kötésként használt kendőt. Azt hitte, ilyen késői órán már senkit nem talál a klubhelyiségben, de tévedett. Két barátja megvárta őt. Örült a gesztusnak, főként mivel Hermione szokatlan módon nem rosszalló, hanem együtt érző arccal fogadta.

— Tessék! — szólt a lány, és egy kis edényben valamilyen sárga folyadékot nyújtott felé — áztasd bele a kezdet. Pácolt futkárloboncoldat, biztosan segíteni fog.

Harry belemártotta sebes kezét a folyadékba, és fájdalma azon nyomban enyhülni kezdett. Csámpás dorombolva odadörgölőzött a lábához, majd felugrott az ölébe, s ott összegömbölyödött. Harry baljával megvakarta a macska fülét, és hálás pillantást vetett Hermionéra.

— Köszönöm.

— Még mindig azt mondom, hogy panaszt kéne tenned Umbridge-re — szólt fejcsóválva Ron.

— Nem — felelte makacsul Harry.

— McGalagony akkora botrányt csinálna…

— Biztos — dörmögte Harry. — És szerinted meddig tartana Umbridge-nek rendeletet hozatni arról, hogy aki kritizálja a főinspektort, azt rögtön kirúgják?

Ron kinyitotta a száját, hogy ellenkezzen, aztán újra becsukta, mert nem jutott az eszébe ellenérv.

— Szörnyű egy némber… — füstölgött Hermione. — Szörnyű! Amikor jöttél, épp arról beszéltünk Ronnal, hogy ez nem mehet így tovább.

— Javasoltam, hogy mérgezzük meg — morogta Ron.

— Nem… Úgy értem, nem törődhetünk bele, hogy ilyen rossz sötét varázslatok kivédése tanárunk van.

— Mit tehetnénk ellene? — Ron ásítva vállat vont. — Ez már így marad. Megkapta az állást, és Caramel úgy bebetonozta, hogy nem szabadulunk meg tőle.

— Az igaz, de… — kezdte óvatosan Hermione. — Arra gondoltam… — Tétovázva rápillantott Harryre, aztán még egyszer belevágott: — Arra gondoltam, hogy ideje lenne… önállósítani magunkat.

Harry felpillantott futkárloboncoldatban ázó kezéről.

— Mire gondolsz? — kérdezte rosszat sejtve.

— Úgy értem, tanuljuk önállóan a sötét varázslatok kivédését — bökte ki Hermione.

— Na ne! — hördült fel Ron. — Azt akarod, hogy még különmunkát vállaljunk? Harry meg én már megint el vagyunk maradva a leckéinkkel! Pedig ez még csak a második hét!

— Ez sokkal fontosabb a házi feladatoknál! — jelentette ki Hermione.

A két fiú elhűlve meredt rá.

— Azt hittem, a házi feladatoknál semmi nem fontosabb — mondta Ron.

— Ugyan már, dehogynem! — vágta rá Hermione. Arca — Harry nem kis aggodalmára — azt a fanatikus lelkesedést tükrözte, amit addig csak a házimanók felszabadításának témája tudott felszítani benne. — Ahogy Harry Umbridge első óráján mondta: fel kell készülnünk arra, ami az iskolán kívül vár ránk. Gyakorolnunk kell az önvédelmet! Ha egy egész évig semmit sem tanulunk…

— Tanár nélkül nem jutunk semmire — legyintett borúlátóan Ron.

— Jó, persze, kinézhetünk a könyvekből egypár rontást, és megpróbálhatjuk gyakorolni őket…