J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Umbridge felegyenesedett, és most már ő se suttogott.

— Szóval ez a véleményed… Nos, sajnálom, de az órámon Mr. Fushel véleményét tekintjük mérvadónak, nem a tiédet.

— De… — kezdte Hermione.

— Elég! — hallgattatta el Umbridge, azzal sarkon fordult, visszament a padsorok elé, és szembefordult az osztállyal. Derűs hangulatának már nyoma se volt. — Öt pontot levonok a Griffendél-től, Granger.

Az osztály felmorajlott.

— Miért? — kérdezte dühösen Harry.

— Ne avatkozz bele! — szólt rá suttogva Hermione.

— Granger nem idetartozó megjegyzésével megzavarta az órát — válaszolt higgadtan Umbridge. — A minisztérium által jóváhagyott módszer, amit követek, nem ad rá lehetőséget, hogy a diákok véleményt nyilvánítsanak olyan kérdésekben, amelyekről vajmi keveset tudnak. Lehet, hogy az előző tanáraitok szántak időt az ilyesmire, de ők egy minisztériumi felülvizsgálat esetén mind elmarasztaló értékelést kaptak volna — talán Mógus professzor kivételével, aki legalább a korosztályotoknak megfelelő témákra szorítkozott…

— Persze, Mógus szuper tanár volt! — szólt közbe fennhangon Harry. — Kár, hogy Voldemort nagyúr feje lógott ki a tarkójából!

E szavakat a legmélyebb csend követte, amit Harry tanteremben valaha is hallott. Aztán…

— Azt hiszem, jót fog tenni neked még egy hét büntetőmunka, Potter — mondta mosolyogva Umbridge.

Harry kézfején a frissen begyógyult seb másnap reggel már megint vérzett. Az esti büntetést egyetlen pisszenés nélkül szenvedte végig, hogy Umbridge ne találjon annyi élvezetet a kínzásában. Újra meg újra leírta, hogy hazudni bűn, s bár a seb minden egyes betűvel mélyebb lett a kezén, egy árva hang se hagyta el az ajkát.

George-nak igaza lett: a második heti adag büntetőmunkában a legrosszabb Angelina reakciója volt. A csapatkapitány kedden a reggelinél vette elő Harryt, és olyan hangosan kiabált vele, hogy McGalagony professzor felállt a tanári asztaltól, és suhogó talárral odasietett hozzájuk.

— Johnson kisasszony, hogy merészel ilyen patáliát csapni a nagyteremben!? Öt pont a Griffendéltől!

— De tanárnő… Potter megint összehozta, hogy megbüntessék!

McGalagony Harryre szegezte a szemét.

— Mi ez már megint, Potter? — kérdezte vészjóslóan. — Ki büntette meg?

— Umbridge professzor — felelte szemlesütve Harry.

— Értsem úgy… — McGalagony halkabbra fogta hangját, hogy a kíváncsiskodó hollóhátasok a szomszéd asztalnál ne hallják; amit mond. — Értsem úgy, hogy a múlt heti figyelmeztetésem ellenére megint nem volt képes fékezni magát Umbridge professzor óráján?

— Igen — felelte a padlónak Harry.

— Össze kell szednie magát, Potter, különben nagyon ráfizet! Még öt pont a Griffendéltől!

— De… miért? Tanárnő! — Harrynek a fejébe szökött a vér. — Umbridge már megbüntetett, miért kell még pontot is levonnia!?

— Mert úgy tűnik, a büntetőmunka nincs semmiféle hatással magára — felelte szigorúan McGalagony. — Nem, Potter, egy szót se többet! Maga pedig, Johnson kisasszony, a jövőben a kviddicspályán rendezze a jeleneteit, különben lemondhat a csapatkapitányi karszalagról!

Azzal faképnél hagyta őket. Angelina vetett még egy lesújtó pillantást Harryre, aztán ő is elment, Harry pedig mérgesen ledobta magát Ron mellé.

— Öt pontot veszít a Griffendél, mert én minden este véresre metélem a kezem! Hol igazságos ez, hol?

Ron együtt érzőn csóválta a fejét.

— Teljesen igazad van. McGalagony se normális.

Hermione viszont csak megrázta újságját, és hallgatott.

— Szerinted McGalagonynak igaza volt, mi? — mordult rá Harry Cornelius Caramel fényképére, ami mögött a lány arcát sejtette.

— Nem örülök, hogy levont öt pontot, de abban igaza van, hogy fékezned kell magad Umbridge óráján — felelte Hermione, miközben Caramel vadul gesztikulálva szónokolt a címoldalon.

Harry egész bűbájtan alatt nem szólt Hermionéhoz, de mikor beléptek az átváltoztatástan-terembe, egy szempillantás alatt elfelejtette neheztelését. Az egyik sarokban ott ült Umbridge professzor a füzettömbjével, és a nő látványa minden egyebet kiűzött Harry fejéből.

— Szuper! — suttogta Ron, mikor elfoglalták szokásos helyüket. — Lássuk, hogyan kapja meg Umbridge a magáét.

A terembe lépő McGalagony professzor a legkisebb jelét se mutatta, hogy észrevette volna Umbridge jelenlétét.

— Csendet kérek! — szólt, mire az egész osztály elnémult. — Mr. Finnigan, legyen szíves, ossza ki ezeket a házi feladatokat! Miss Brown, itt ez a doboz egér — ne butáskodjon, nem bántanak — adjon mindenkinek egyet-egyet!

— Ehhem, ehhem — köhintett Umbridge, újra bevetve a módszert, amit Dumbledore beszéde közben alkalmazott az évnyitó lakomán.

McGalagony nem nézett rá. Seamus átadta Harrynek a házifeladatát. Harry fel se pillantva elvette, és megkönnyebbülten konstatálta, hogy E-t kapott rá.

— Továbbra is figyelmet kérek! Dean Thomas, ha még egyszer ezt csinálja azzal az egérrel, büntetőfeladatot kap. A többségnek most már sikerült eltüntetnie a csigát, s akinél meg is maradt a csiga egy része, az is ráérzett a bűbáj lényegére. A mai órán…

— Ehhem, ehhem.

— Tessék — fordult Umbridge felé McGalagony. Két szemöldökét annyira összehúzta, hogy azok egyetlen, vízszintes vonalban egyesültek.

— Csupán arra lennék kíváncsi, professzor, hogy megkapta-e az üzenetet, amiben közöltem az óralátogatásom…

— Természetesen megkaptam, máskülönben megkérdeztem volna, hogy mit keres a tantermemben — felelte McGalagony, és tüntetően hátat fordított Umbridge-nek. A diákok közül többen vigyorogva összenéztek. — Tehát: a mai órán továbblépünk egy nehezebb feladatra, az egér eltüntetésére. Az eltüntető bűbáj…

— Ehhem, ehhem.

— Nem egészen értem — szólt fagyos dühvel McGalagony — hogyan kíván képet alkotni a tanítási módszereimről, ha ismételt közbeszólásokkal zavarja a munkámat. Tudja, általában elvárom, hogy mindenki csöndben maradjon, amikor beszélek.

Umbridge olyan arcot vágott, mintha pofon csapták volna. Nem felelt, de megigazította a jegyzettömbjét, és vadul körmölni kezdett.

McGalagony közben ismét az osztályhoz fordult, és higgadtan folytatta:

— Tehát: az eltüntető bűbáj végrehajtása annál nehezebb, minél magasabb rendű állatot kívánunk eltüntetni. A csigával, gerinctelen állat lévén, viszonylag könnyű dolgunk volt. Az egér viszont emlős, következésképpen sokkal nagyobb kihívást jelent. Ezt a varázslatot nem tudják úgy végrehajtani, hogy közben az ebéden jár az eszük. Nos, a varázsigét ismerik, lássanak hozzá a gyakorláshoz…

— És még ő papol nekem arról, hogy fékezzem magam! — suttogta Harry, de vigyora elárulta, hogy valójában cseppet sem mérges.

Umbridge nem szegődött McGalagony nyomába úgy, ahogy Trelawneyval tette — talán mert sejtette, hogy McGalagony úgyis visszaparancsolná a sarokba. Helyette viszont rengeteget jegyzetelt, és mikor McGalagony végül elengedte az osztályt, komor arccal állt fel a székéről.

— Kezdetnek végül is nem rossz — mondta Ron, a kezében tartott, ficánkoló egérfarkat szemlélve. A farok végül a dobozban landolt, amit Lavender hordott körbe.

Már indultak volna kifelé a teremből, amikor Harry észrevette, hogy Umbridge a tanári asztal felé tart. Megbökte Ront, aki ugyanígy tett Hermionéval, és mindhárman megálltak hallgatózni.