J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Harry magába roskadva meredt letépett újságdarabjára. Az oldal egy részét Madam Malkin Talárszabászatának árleszállítással kecsegtető hirdetése foglalta el.

— Hé! — szólalt meg hirtelen felélénkülve, s leterítette az asztalra a szakadt újságot, hogy Ron és Hermione is láthassák. — Ezt nézzétek meg!

— Nekem most nem kell talár — rázta a fejét Ron.

— Nem az az érdekes — legyintett Harry. — Azt nézd… azt a rövid kis hírt!

Ron és Hermione közelebb hajoltak az újsághoz. A nyúlfarknyi cikket az oldal alján rejtették el.

A Wizengamot ma tárgyalta Sturgis Podmore, Clapham, Laburnum Gardens 38. alatti lakos ügyét, akit azzal vádoltak, hogy augusztus 31-én behatolt a Mágiaügyi Minisztérium épületébe, és ott lopást kísérelt meg.

A Mágiaügyi Minisztérium őrvarázslója, Eric Munch éjjel egy órakor tartóztatta le Podmore-t, miután rajtakapta, amint az belépést kísérelt meg egy, csak külön engedéllyel használható ajtónál. Podmore-t, aki a tárgyaláson semmit sem hozott fel mentségére, mindkét vádpontban bűnösnek találták, és a bíróság hat hónapi azkabani fogságra ítélte.

— Sturgis Podmore? — dörmögte homlokát ráncolva Ron. — Nem ő az a szénakazalfejű pasas? Benne van a rend…

— Csss, Ron! — Hermione riadtan nézett körül.

— Fél év Azkaban! — suttogta döbbenten Harry. — Azért, mert be akart menni egy ajtón!

— Ugyan már, nem azért csukják le, mert be akart menni egy ajtón! — suttogta Hermione. — Az a kérdés, mit keresett az éjszaka közepén a Mágiaügyi Minisztériumban.

— Lehet, hogy a Rend megbízásából ment oda? — találgatott Ron.

— Várjatok csak… — szólt töprengő arccal Harry. — Sturgisnek ki kellett volna kísérnie minket a King’s Crossra, nem?

Két barátja várakozva nézett rá.

— Nem emlékeztek? Úgy volt, hogy ő is benne lesz a testőrgárdában. Mordon dühös is volt, mert Sturgis nem érkezett meg. Tehát nem lehetett olyan küldetésen, amivel a Rend bízta meg.

— Vagy senki nem számított rá, hogy elkapják — mutatott rá Hermione.

— Lehet, hogy tőrbe csalták! — emelte fel a hangját Ron, majd Hermione szigorú pillantására jóval halkabban folytatta: — Figyeljetek! Mondjuk, Caramelék gyanították, hogy Podmore Dumbledore-nak dolgozik, ezért becsalták a minisztériumba, és nem volt semmiféle ajtó meg behatolás, hanem koholt vád az egész!

Harry és Hermione végiggondolták az elméletet. Harry kissé nyakatekertnek tartotta, Hermionénak viszont szemlátomást tetszet — Nem csodálkoznék rajta, ha így lenne — mondta a lány, és tűnődő arccal összehajtotta megcsonkított újságját. Egy ideig gondolataiba mélyedt, de mikor Harry letette a villáját, egyszerre magához tért révületéből. — Na jó, szerintem először írjuk meg Bimbának a dolgozatot az öntrágyázó bokrokról, aztán ha marad időnk, még ebéd előtt elkezdhetjük McGalagonynak az Exnihil objectum bűbájt is…

Harryt kicsit furdalta a lelkiismeret a rá váró házifeladat-mennyiség miatt, de hát az ég szikrázóan kék volt, és ő már egy hete nem ült a Tűzvillámon…

— Majd este nekiállunk a leckének — mondta Ron Harrynek, mikor seprűvel a vállukon elindultak a kviddicspálya felé vezető füves lejtőn. Fülükben még ott csengett Hermione jóslata, hogy ha így folytatják, meg fognak bukni az összes RBF-vizsgán. — És ott van az egész vasárnap is. Az a baj Hermionéval, hogy tanulásfüggő lett… — Ron egy másodpercre elhallgatott, majd homlokát ráncolva hozzátette: — Szerinted komolyan mondta, hogy ezentúl nem másolhatunk róla?

— Asszem, igen — felelte Harry. — De a kviddicsedzés is komoly munka. Ha benne akarunk maradni a csapatban, edzenünk kell.

Ronnak tetszett az érv.

— Így van! — helyeselt. — Tanulni még rengeteg időnk lesz.

Mielőtt beléptek a kviddicspályára, Harry vetett még egy pillantást a Tiltott Rengeteg sötéten hajladozó fái felé. Most semmi nem repült fölöttük. Az ég üres volt, csak a bagolyház gyanánt szolgáló torony körül szárnyalt néhány madár. Harry elhessegette a látomás emlékét; az a repülő rémló nem bántotta őt… Minek törődne vele, hisz van más gondja elég…

Elővették a labdákat az öltözőbeli szekrényből, és munkához láttak. Harry hajtóként támadott a kvaffal, Ron pedig védte a három karikás póznát. Harry elégedett volt barátja teljesítményével: Ron a dobások háromnegyedét sikeresen blokkolta, s szinte percről percre ügyesebben mozgott a posztján.

Két óra gyakorlás után eltették a kvaffot, felmentek a kastélyba ebédelni (és meghallgatni Hermione újabb szemrehányásait), majd visszatértek a kviddicspályára, hogy részt vegyenek a csapatedzésen. Az öltözőbe lépve Angelina kivételével minden csapattársukat ott találták.

— Minden oké? — kérdezte öccsére kacsintva George.

— Aha — motyogta Ron. Mióta elindultak Harryvel a kastélyból, nemigen lehetett szavát venni.

— Mesterkurzust tartasz nekünk, Prefi Roni? — kérdezte gúnyos vigyorral Fred, miután kócos feje kibukkant a kviddicstalár nyakán.

— Dugulj el!

Ron is belebújt a griffendéles mezbe. Egészen jól illett rá a talár ahhoz képest, hogy a sokkal szélesebb vállú Oliver Woodtól örökölte.

Angelina már átöltözve lépett ki a csapatkapitányi szobából.

— Na, gyerünk, essünk neki! — szólt. — Alicia, Fred, hozzátok ki a ládát a labdákkal! Jut eszembe, beültek egypáran a nézőtérre, de nem szeretném, ha foglalkoznátok velük.

A megjátszott könnyedségből, amellyel ezt mondta, Harry megsejtette, kik lehetnek a hívatlan nézők. Nem is tévedett; mikor az öltözőből kiléptek a napfényben fürdő pályára, füttykoncert és pfujolás fogadta őket: az egyik lelátón középtájt ott ült a Mardekár teljes kviddicscsapata, a játékosok barátaival kiegészítve. Hangjuk zengve visszhangzott az üres stadionban.

— Azzal akar Weasley repülni? — kiabálta be Malfoy. — Ki volt az az ütődött, aki röptetőbűbájt tett arra a korhadt husángra?

Crak, Monstro hahotáztak, Pansy Parkinson visítva nevetett.

Ron a lába közé kapta seprűjét, és elrugaszkodott a földtől. Harry követte őt, s látta, hogy Ron füle lángvörösre gyúlt.

— Ne törődj velük! — mondta, mikor utolérte barátját. — Majd meglátjuk, ki fog nevetni, miután játszottunk velük…

— Ez a helyes hozzáállást, Harry! — dicsérte meg Angelina, aki a kvaffal a hóna alatt eléjük vágott, majd befordult, és lebegve megállt a magasban felsorakozott csapat előtt. — Figyelem! Bemelegítésnek passzolgatunk egy kicsit. Mindenki…

— Hé, Johnson, ki átkozta meg a hajadat? — visította odalentről Pansy Parkinson. — Nem zavar, hogy férgek lógnak ki a fejedből?

Angelina a válla mögé dobta hosszú, afrofonott haját, és higgadtan befejezte az eligazítást:

— Szóródjatok szét, és kezdjük!

Harry hátramenetben eltávolodott a többiektől, Ron pedig elrepült a karikák felé. Angelina fél kézzel a magasba emelte a kvaffot, s odahajította Frednek. Fred George-nak adta tovább, George Harrynek, Harry pedig Ronnak, aki kiejtette a kezéből.

A mardekárosok, Malfoyjal az élen, teli torokból röhögtek. Ron lebukott a labda után, és sikerült is még a levegőben elkapnia, de ügyetlenül jött ki a bukórepülésből, és félig lecsúszott a seprűjéről.

Mikor felért a többiekhez, lángolt az arca a szégyentől. Harry látta, hogy Fred és George összenéznek — azonban rájuk oly kevéssé jellemző módon egyikük sem kommentálta a hibát, s ezért Harry roppant hálás volt nekik.