J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Na mi lesz? Elkészültök lassan?

— Nem — felelte mogorván Ron.

— A Jupiter legnagyobb holdja a Ganymedes, nem a Kallisto — jegyezte meg Hermione, és Ron válla fölött átnyúlva a készülő asztronómiadolgozat egyik sorára mutatott. — És az Ión vannak vulkánok.

— Kösz…! — morogta inkább vádlón, semmint hálásan Ron, és kihúzta a hibás mondatokat.

— Bocsánat, én csak…

— Ha azért jöttél, hogy cikizd a dolgozatomat…

— Ron…

— Nincs időm prédikációt hallgatni, Hermione. Ha nem tűnt volna fel, nyakig vagyok a…

— Nem-nem-nem! Odanézz!

Hermione a legközelebbi ablak felé mutatott. Harry és Ron odafordultak. Az ablakpárkányról egy szép kuvik pislogott Ronra.

— Ez Hermész, nem? — szólt Hermione.

— Tényleg! — Ron letette a pennát, és felállt. — De hát miért írna nekem Percy?

Odasietett az ablakhoz, és kinyitotta. Hermész beröppent a klubhelyiségbe, leszállt Ron dolgozatára, és felemelte fél lábát. Miután Ron megszabadította a levéltől, azonnal ismét szárnyra kapott, otthagyva maszatos lábnyomát az Iót ábrázoló rajzon.

— Márpedig ez Percy kézírása — állapította meg Ron. Visszaült a székébe, és rámeredt a címzésre: Ronald Weasley, Roxfort, Griffendél-ház. Utána barátaira emelte pillantását. — Mit szóltok ehhez?

— Nyisd ki! — sürgette Hermione. Ron kibontotta a pergamentekercset, és olvasni kezdte a levelet. Arca híven tükrözte érzelmeinek változását: kezdeti kíváncsiságát megrökönyödés váltotta fel, azt rosszallás követte, s mikor befejezte az olvasást, már undor ült az arcára. Odalökte a levelet Harrynek és Hermionénak, akik fejüket összedugva olvasni kezdtek:

Kedves Ron!

Nemrég értesültem róla (nem kisebb személyiségtől, mint magától a mágiaügyi miniszter úrtól, aki új tanárotok, Umbridge professzor közlésére hivatkozott), hogy roxforti prefektus lettél.

A hír őszinte örömmel töltött el, s mindenekelőtt gratulálni szeretnék Neked. Bevallom, tartottam tőle, hogy inkább Fred és George példáját fogod követni ahelyett, hogy az én nyomdokaimba lépnél. Kellemesen csalódtam hát, mikor megtudtam, hogy méltónak találtattál a felelős beosztásra.

A gratuláció mellett azonban jó tanácsokkal is szeretnék szolgálni Neked, ezért is küldöm jelen soraimat a szokásos reggeli posta helyett ezen az esti órán. Remélem, lehetőséget találsz rá, hogy egyedül olvasd el levelemet, s így elkerüld a kellemetlen kérdéseket.

A miniszter úr, mikor közölte velem a jó hírt, elejtett egy megjegyzést, amiből arra kellett következtetnem, hogy még mindig sok időt töltesz együtt Harry Potterrel. Meg kell mondanom, Ron, semmi sem veszélyezteti jobban újonnan megszerzett jelvényedet, mint az, ha továbbra is bizalmas viszonyban maradsz azzal a fiúval. Tudom, meglep ez a kijelentés — bizonyára azt felelnéd rá, hogy Potter mindig is Dumbledore kegyeltje volt — de kötelességemnek érzem közölni veled, hogy Dumbledore már nem sokáig marad a Roxfort élén, s azok az emberek, akik számítanak, egészen máshogy — vélhetően helyesebben — ítélik meg Potter viselkedését. Ezt most nem kívánom bővebben kifejteni, de ha holnap belenézel a Reggeli Prófétá ba, megtudod, mi a helyzet- és talán bátyád nevén is megakad a szemed!

Komolyra fordítva a szót, nem volna szerencsés, ha az a kép maradna meg Rólad, hogy egy húron pendülsz Potterrel. Értsd meg: a jövőd forog kockán, s ez alatt nemcsak az iskolai karrieredet értem. Mivel apánk kísérte el Pottert a minisztériumba, felteszem, tudsz róla, hogy a nyáron fegyelmi eljárást folytattak le Potter ellen. A Wizengamot előtti tárgyaláson sem tudta tisztázni magát. Csupán egy apró formai problémának köszönheti, hogy büntetés nélkül megúszta a dolgot, s többen azok közül, akikkel beszéltem, helytelennek tartják a felmentését.

El tudom képzelni, hogy félsz egyik napról a másikra megszakítani a kapcsolatot Potterrel — hisz a fiú közismerten kiszámíthatatlan, s tudtommal az erőszaktól se riad vissza. Ha efféle aggályaid vannak, vagy más nyugtalanító dolgot fedezel fel Potter viselkedésében, fordulj bizalommal Dolores Umbridge-hez, akit végtelenül jóindulatú hölgynek ismerek, s aki örömmel ad majd tanácsot Neked.

Ehhez kapcsolódik a másik dolog, amire szeretném felhívni a figyelmedet. Mint már említettem, a Roxfort a jelek szerint hamarosan kikerül Dumbledore vezetése alól. Kérlek, Ron, vésd eszedbe: nem az igazgatónak tartozol hűséggel, hanem az iskolának és a minisztériumnak. Megrökönyödéssel hallottam, hogy Umbridge professzor mindeddig igen kevés támogatást kapott a tanári kartól a nagyon is időszerű s a minisztérium által szorgalmazott reformok bevezetéséhez (bár a jövő héttől bizonyára könnyebb dolga lesz — lásd a holnapi Reggeli Prófétá t!). Summa summarum: ha egy diák most segítőkészségéről biztosítja Umbridge professzort, két év múlva jó eséllyel indulhat az iskolaelső címért!

Sajnálom, hogy a nyáron olyan keveset találkoztunk. Fáj, hogy bírálnom kell szüleinket, de mindaddig képtelen vagyok egy fedél alatt lakni velük, amíg kapcsolatban állnak a Dumbledore köré verbuválódott gyanús népséggel. (Ha írsz anyánknak, kérlek, említsd meg, hogy egy bizonyos Sturgis Podmore-t, aki Dumbledore nagy barátja, nemrég fél évre az Azkabanba küldtek, mert engedély nélkül behatolt a minisztériumba. Talán felnyitja szüleink szemét, ha megtudják, hogy miféle kisstílű bűnözők vannak az úgynevezett barátaik között.) Jómagam is csak a szerencsémnek és a miniszter úr kegyes bizalmának köszönhetem, hogy nem sütötték rám a kétes elemek pártolásának bélyegét. Bízom benne, hogy Téged sem köt a tévesen értelmezett családi összetartás, és helyesen ítéled meg félrevezetett szüleink nézeteit és tetteit. Remélem, anyáék időben belátják tévedésüket — ha erre sor kerül, természetesen kész leszek megbocsátani nekik.

Kérlek, alaposan gondold végig mindezt, különösen a Harry Potterre vonatkozó tanácsomat! Még egyszer gratulálok prefektusi kinevezésedhez.

Ölel bátyád:

Harry felpillantott barátjára.

— Figyelj, Ron — szólt tettetett derűvel — ha gondolod, nyugodtan szakítsd meg velem a kapcsolatot. Ígérem, nem maradok erőszakkal a barátod.

Ron a levélért nyúlt.

— Adjátok ide! — morogta. — Hogy lehet… — kezdte dühösen, és kettétépte a levelet. — …valaki… — Négyfelé tépte. — …ilyen… — Nyolcfelé tépte. — …surmó!? — Azzal bedobta a fecniket a tűzbe, majd maga elé húzta a Sinistra számára készülő dolgozatot. — Na gyerünk, dolgozzunk, mert reggelre se leszünk készen.

Hermione egy darabig nézte a fiúkat, majd hirtelen így szólt:

— Na jó, adjátok ide!

— Mi…?! — kapta fel a fejét Ron.

— Adjátok ide a munkátokat! Átnézem és kijavítom.

— Komolyan? — élénkült fel Ron. — Az életünket mented meg, Hermione! Nem is tudom, hogy köszönjem meg…

— Köszönet helyett ígérjétek meg, hogy ezentúl nem hagyjátok a munkát az utolsó pillanatra — felelté bujkáló mosollyal a lány, és a kezét nyújtotta a dolgozatokért.

— Örök hála, Hermione — motyogta kimerülten Harry. Miután átadta a pergamenlapot, visszaroskadt a székbe, és megdörzsölte a szemét.

Már elmúlt éjfél. A klubhelyiségben hármukon és Csámpáson kívül egy lélek sem volt. Nem hallatszott más zaj, csak a mondatokba belejavító Hermione pennájának sercegése, amit időnként lapok zizegése váltott fel, mikor a lány kikeresett egy-egy adatot valamelyik szakkönyvből. Harry halálosan fáradt volt, s a tetejében enyhe émelygés is gyötörte — de ez utóbbi tünetet nem a kimerültség okozta, hanem az időközben elhamvadt levél.