J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Angelina se tette szóvá a dolgot.

— Passzold tovább! — utasította Ront.

Ron Aliciának dobta a labdát, a lány visszapasszolta Harrynek, aki George-nak továbbított…

— Hogy van a homlokod, Potter? — kiabált fel Malfoy. — Nem kéne lefeküdnöd egy kicsit? Már egy hete itt vagyunk, de még nem voltál a gyengélkedőn! Ez nálad egyéni csúcs, nem?

George Angelinának passzolt, aki a háta mögött továbbított Harrynek. Harryt váratlanul érte a passz, de az ujja hegyével sikerült elkapnia a kvaffot, amit aztán gyorsan továbbdobott Ron felé.

Ron a labda után kapott, de nem érte el.

— Szedd össze magad! — csattant fel Angelina, miközben Ron a kvaff után iramodott. — Koncentrálj!

A visszatérő Ron arca legalább olyan vörös volt, mint a kezében tartott labda. Malfoy és társai harsogva nevettek rajta.

Harmadik próbálkozásra Ronnak sikerült elkapni a kvaffot, de aztán — talán a megkönnyebbüléstől — olyan erővel passzolta tovább, hogy a labda félrelökte Katie kinyújtott kezét, és a lány arcába csapódott.

Ron sűrű bocsánatkérések közepette odarepült a lányhoz, hogy megnézze, nem esett-e baja.

— Menj vissza a helyedre, túléli! — kiáltott rá Angelina. — De ha csapattársnak passzolsz, nem az a cél, hogy lelökd a seprűjéről. Az a gurkók dolga!

Katie-nek eleredt az orra vére. Miközben odalent a mardekárosok dobogtak és pfujoltak, az ikrek odarepültek a lányhoz.

— Vedd be ezt! — szólt Fred, és Katie kezébe nyomott egy kis piros valamit, amit a zsebéből halászott elő. — Fél perc alatt rendbe hoz.

— Figyelem! — harsogta Angelina. — Fred, George, hozzátok az ütőiteket és az egyik gurkót! Ron, indulj a karikákhoz! Harry, ha szólok, elengeded a cikeszt. Gondolom, kitaláltátok, mi a feladat.

Harry az ikrek nyomába eredt, hogy magához vegye az aranylabdácskát.

— Ron olyan béna, hogy nézni is rossz — jegyezte meg George, miután mindhárman földet értek, és kinyitották a labdás ládát.

— Csak azért, mert izgul — kelt barátja védelmére Harry. — Délelőtt, mikor gyakoroltunk, nagyon ügyes volt.

— Ha csak kettesben tud villogni, nem sokra megyünk vele — morogta Fred.

Visszatértek a csapat többi tagjához, s Angelina sípszavára Harry szabadon engedte a cikeszt. Fred és George ugyanígy tettek a gurkóval. Ettől a pillanattól fogva Harry csak a szeme sarkából látta, mit csinálnak a többiek. Az volt a dolga, hogy elkapja a fürge, szárnyas kis labdát, ami a mérkőzésen százötven pontot ért a csapatnak — s hogy ez sikerüljön, minden ügyességét latba kellett vetnie. Szédítő sebességgel cikázott a hajtók között; a langyos őszi levegő az arcába csapott, s már nem hallotta a mardekárosok kurjantásait… De mikor épp belemelegedett volna a hajszába, a csapatkapitány sípszava megállította.

— Állj ! Állj ! — kiabálta Angelina. — Ron! Ne hagyd ott a középső póznát!

Harry barátja felé pillantott. Ron a bal oldali karika előtt lebegett, védtelenül hagyva a másik kettőt.

— Jaj… bocsánat…

— Figyeltelek: miközben a hajtókat nézed, folyton elvándorolsz oldalra. Vagy maradj középen, amíg ki nem kell ugranod védeni, vagy körözz a póznák körül, de ne sodródj céltalanul ide-oda! Az utolsó három gólt ezért kaptad!

— Bocsánat — ismételte Ron. Arca olyan volt, akár egy lebegő tűzgolyó.

— Katie, te meg nem tudnád elállítani azt az orrvérzést?

— Nem, sőt egyre rosszabb! — panaszolta Katie, talárja ujját az orra alá szorítva.

Harry megkereste tekintetével Fredet. A fiú nyugtalanul kotorászott a zsebében, elővett valami pirosat, megvizsgálta, aztán rémült arccal Katie-re bámult.

— Jól van, folytassuk! — adta ki a parancsot Angelina. A szokásosnál kicsit merevebben ült a seprűjén, bár úgy tett, mintha meg se hallaná a mardekárosokat, akik most skandálni kezdték, hogy Bénák, bénák!

Ezúttal majdnem három percig sikerült egyhuzamban játszaniuk — akkor megint leállította őket Angelina sípszava. Harry, aki épp megpillantotta a cikeszt a túloldali karikáknál, most már kezdte elveszíteni a türelmét.

— Mi van már megint? — fordult Aliciához, aki a legközelebb volt hozzá a csapat tagjai közül.

— Katie — hangzott a tömör válasz.

Harry megfordult, és látta, hogy Angelina, Fred és George szélsebesen repülnek Katie felé. Erre ő is elindult Aliciával. Angelina még épp időben fújta le az edzést: Katie arca falfehér volt, s talárja úszott a vérben.

— Gyengélkedő — szólt fejcsóválva Angelina.

— Majd mi elkísérjük — bólintott Fred, majd hozzátette: — Elképzelhető, hogy tévedésből egy vérhúzó varázsfruttit kapott be…

— Hiányos terelő- és hajtósorral nincs értelme folytatni — szólt csüggedten Angelina, miután az ikrek lassú repülésben elindultak a kastély felé, két oldalról támogatva Katie-t. — Menjünk átöltözni!

A mardekárosok gúnyos skandálása az öltözőig kísérte a megfogyatkozott csapatot.

— Hogy ment a kviddicsedzés? — kérdezte kissé hűvösen Hermione, miután Harry és Ron fél órával később bemásztak a portrélyukon.

— Hát… — kezdte Harry.

— Rosszul — mondta fásultan Ron, és lezuttyant egy székre.

Hermione arca megenyhült.

— Biztos bele fogsz jönni… — mondta vigasztalóan.

— Ki mondta, hogy miattam ment rosszul az edzés? — fortyant fel Ron.

— Senki — visszakozott meghökkenve a lány. — Csak arra gondoltam…

— …hogy biztos bénáztam, mi?

— Dehogyis! De mivel azt mondtad, rosszul ment…

— Leckét kell írnom — prüszkölte dühösen Ron, és elcsörtetett.

Miután eltűnt a fiúk hálótermeihez vezető lépcsőn, Hermione Harryhez fordult:

— Bénázott?

— Nem — felelte Harry.

Hermione felvonta a szemöldökét.

— Na jó, nem volt csúcsformában — ismerte be Harry. — De hát ez csak az első edzése volt…

Aznap este se Harry, se Ron nem jutott túl sokra a házi feladatokkal. Harry sejtette, hogy Ron még mindig a délutáni edzésen rágódik, hiszen az ő fejében is ott visszhangoztak még a mardekárosok „Bénák, bénák!” kiáltásai.

Az egész vasárnapot a toronyban töltötték, könyveik társaságában. Körülöttük előbb megtelt, majd kiürült a klubhelyiség. Aznap is kellemes, derült idő volt, s rajtuk kívül mindenki a szabadban élvezte az év talán utolsó nyárias vasárnapját. Estére Harry már úgy érezte, mintha manók labdáznának az agyával.

— Azt hiszem, többet kellene foglalkoznunk a leckékkel hét közben — dörmögte oda Ronnak, miután késznek nyilvánították az Exnihil Objectum bűbájról szóló átváltoztatástan-dolgozatot, és cseppet sem lelkesen elkezdték gyűjteni a Jupiter tucatnyi holdjának tulajdonságait Sinistra professzor számára.

— Ahaaa… — ásította Ron, majd megdörzsölte vörös szemét, és a kandalló felé hajította az ötödik gombócba gyűrt pergamenlapot is.

— Figyelj… szerintem kérdezzük meg Hermionét, hogy nem nézhetnénk-e meg mégis, amit írt.

Harry a lány felé pillantott. Hermione Csámpással az ölében üldögélt, és vidáman csevegett Ginnyvel. Előtte a levegőben egypár szorgalmasan dolgozó kötőtű és egy alaktalan manózokni-kezdemény lebegett.

— Nem érdemes — mondta csüggedten Harry. — Úgyse engedi meg.

Így aztán az este is a pergamen fölé görnyedve találta őket. Aztán a zsúfolt klubhelyiség ürülni kezdett, s fél tizenegy tájban Hermione ásítozva odasétált hozzájuk.