J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Eltűntek a sapkák. Úgy tűnik, a házimanók mégiscsak szabadok akarnak lenni.

Ron fintorogva csóválta a fejét.

— Azért nem vennék rá mérget a helyedben. Lehet, hogy azok az izék nem számítanak ruhának. Jobban hasonlítottak gyapjas hurkákra, mint sapkára.

Hermione egész délelőtt nem állt szóba Ronnal.

Dupla bűbájtannal kezdték a napot, s azt dupla átváltoztatástan követte. Először Flitwicktől aztán McGalagonytól is negyedórás kiselőadást kellett végighallgatniuk az RBF-vizsga fontosságáról.

— Egyvalamit véssetek eszetekbe! — mondta a pöttöm Flitwick professzor, aki, mint mindig, ezúttal is egy könyvkupac tetejére állt fel, hogy kilásson az asztala mögül. — A jövőtök nem kis részben az idei vizsgáitok eredményétől függ. Aki még nem töprengett el azon, hogy mihez akar kezdeni felnőttkorában, most itt az ideje, hogy megtegye. A vizsgákig pedig minden eddiginél keményebben fogunk dolgozni, hogy terveitek meg is valósulhassanak.

Ezután több mint egy órahosszat gyakorolták a begyűjtő bűbájokat amelyekről a professzor azt állította, hogy mindenképp szerepelni fognak az RBF-vizsga feladatai között — kicsöngetés előtt pedig Flitwick annyi házi feladatot adott fel az osztálynak, mint még soha.

Az átváltoztatástan-óra legalább ilyen fárasztó volt.

— Mindenkinek sikertelen lesz az RBF-vizsgája — jelentette ki szigorúan McGalagony — aki nem tanul és gyakorol lankadatlan szorgalommal. De nincs is senki maguk között, aki ne tudná megszerezni a Rendes Bűbájos Fokozatot, amennyiben veszi a fáradságot az alapos felkészülésre. — Ezt hallva Neville szomorúan felnyögött. — Jól hallotta, Longbottom — nézett rá McGalagony. — A maga munkájából egyetlen dolog hiányzik: az önbizalom. Nos… A mai órán hozzálátunk az eltüntető bűbájok elsajátításához. Ezek könnyebbek ugyan a megjelenítő bűbájoknál, amelyekkel csak a RAVASZ-előkészítőn szokás foglalkozni, viszont az RBF-vizsga anyagában a legnehezebb varázslatok közé tartoznak.

Ez nem is volt túlzás; Harry borzalmasan nehéznek találta az eltüntető bűbájokat. A dupla óra végéig se neki, se Ronnak nem sikerült eltüntetnie a csigát, amin gyakoroltak — bár Ron azt állította, hogy az övé a végére egy kicsit halványabb lett. Hermione ellenben már harmadik próbálkozásra sikeresen elvégezte a bűbájt, s ezzel tíz jutalompontot szerzett a Griffendélnek. Ő volt az egyetlen, aki nem kapott házi feladatot; mindenki másnak tovább kellett gyakorolnia az eltüntetést a másnap délutáni óráig.

Harryt és Ront most már valóban megrémítette a felhalmozódott házifeladat-mennyiség, ezért ebéd helyett a könyvtárba mentek, hogy utánanézzenek a holdkő mágikus tulajdonságainak. Hermione nem tartott velük, mert még mindig duzzogott Ronnak a sapkákra tett megjegyzése miatt. Mire aztán elindultak a legendás lények gondozása órára, Harrynek megint megfájdult a feje.

Hűvös, szeles volt a délután, s a füves lejtőn Hagrid erdőszéli kunyhója felé sétálva Harry és Ron néha egy-egy esőcseppet is éreztek az arcukon. Suette-Pollts professzor a kunyhó ajtajától mintegy tíz méterre állt, ott várta a diákokat egy hosszú, kecskelábú asztal mögött, ami gallyakkal volt teleszórva. Mikor Harry és Ron odaértek, egyszerre nevetés harsant fel mögöttük: Draco Malfoy közeledett, elmaradhatatlan mardekáros talpnyalói kíséretében. Draco valami roppantul szórakoztató dolgot mondhatott, mert Crak, Monstro, Pansy Parkinson és a többiek még a kecskelábú asztalhoz érve is rázkódtak a nevetéstől. Harry különösebb nehézség nélkül kitalálta, ki lehetett a remek vicc tárgya, mivel a röhögcsélők újra meg újra felé pislogtak.

— Mindenki itt van? — kérdezte Suette-Pollts, miután a mardekárosok és a griffendélesek egyaránt szép számmal összegyűltek. — Ha igen, akkor lássunk hozzá! Ki tudja megmondani, mik ezek.

Azzal rámutatott az asztalon heverő gallyakra. Hermione keze nyomban a magasba lendült. A háta mögött Malfoy kidugta metszőfogait, és idétlenül ugrálni kezdett, Hermione lelkes jelentkezését parodizálva. Pansy Parkinson erre visítva felnevetett, de a következő pillanatban már nevetés nélkül visított, mivel az asztalon heverő gallyak hirtelen felugrottak, s most már inkább fából tákolt tündérmanóknak tűntek. Bütykös karjuk és lábuk volt, kezüket két, ágacskaszerű ujj alkotta, s furcsán lapos, kéregszerű arcukban apró, barna szempár csillogott.

— Úúúúú! — ámuldozott a Parvati-Lavender páros.

Harry bosszúsan pillantott rájuk. Mintha Hagrid nem mutatott volna nekik érdekes lényeket! Igaz, a futóférgek nem voltak valami izgalmasak, a szalamandrák és a hippogriffek viszont annál inkább, a durrfarkú szurcsókok pedig túlságosan is.

— Egy kicsit csendesebben, lányok! — szólt szigorúan Suette-Pollts, s egy marék barna rizsre emlékeztető anyagot szórt az ágacskalények közé, akik mohón rá is vetették magukat a csemegére. — Nos, tudja valaki, miféle teremtmények ezek Granger?

— Bólintérek — mondta Hermione. — Faőrző bestiák, főként varázspálcának való fákon élnek.

— Öt pont a Griffendélnek — biccentett Suette-Pollts. — Ezek valóban bólintérek, s ahogy Hermione is mondta, rendszerint olyan fákon találhatók meg, amelyek varázspálca készítésére alkalmas ágakat adnak. Tudja valaki, mivel táplálkoznak?

— Fatetűvel — felelte gondolkodás nélkül Hermione, s ezzel a tudatlan többség arra is magyarázatot kapott, hogy miért mozognak a barna rizsszemnek tűnő valamik. — De ha tündérmanótojást találnak, azt is megeszik.

— Kitűnő válasz, újabb öt pontot érdemel. Ha tehát leveleket vagy ágat kívántok szerezni egy olyan fáról, amin bólintér lakik, jó, ha van nálatok fatetű. Bár a bólintér ránézésre nem tűnik harciasnak, ha felmérgesítik, megpróbálja kiszúrni az ember szemét az ujjával, amely, mint látjátok, igen éles és hegyes, következésképpen jobb távol tartani a szemgolyótól. Lépjetek az asztalhoz, válasszatok egy bólintért — három emberre jut egy példány — és vizsgáljátok meg alaposabban! Néhány fatetűt is vigyetek magatokkal! Az óra végéig mindenki készítsen rajzot a bestiáról, és tüntesse fel rajta az egyes testrészek nevét.

A diákok a kecskelábú asztalhoz tódultak. Harry átment az asztal túloldalra, és Suette-Pollts professzor mellé somfordált.

— Hol van Hagrid? — kérdezte a tanárnőtől, miközben a többiek a bólintérválasztással voltak elfoglalva.

— Ne törődj vele! — felelte Suette-Pollts, épp olyan kurtán és elutasítóan, mint az előző alkalommal, mikor Hagrid nem jelent meg órát tartani. Malfoy felemelte az asztalról a legnagyobb bólintért, s közben odahajolt Harryhez.

— Könnyen lehet — szólt olyan halkan, hogy csak Harry hallhatta a szavait — hogy a nagy mamlasz csúnyán megjárta.

— Te járod meg, ha nem fogod be a szád! — morogta vissza Harry.

— Lehet, hogy olyan dologba ütötte az orrát, ami túl nagy volt neki, ha érted, mire célzok.

Malfoy elfordult, a válla fölött még hátraküldött egy gonosz vigyort, és odébbállt. Harrynek összeszorult a torka az aggodalomtól. Lehet, hogy Malfoy tud valamit? Elvégre az apja halálfaló; talán eljutott hozzá valami, amiről a Rend még nem szerzett tudomást. Az asztalt megkerülve visszasietett Ronhoz és Hermionéhoz, akik valamivel távolabb a fűben guggoltak, és igyekeztek rávenni bólintérjukat, hogy maradjon nyugton, amíg lerajzolják. Harry pergament és pennát vett elő, lekuporodott barátai mellé, és suttogva beszámolt nekik Malfoy megjegyzéséről.