J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Hatéves korom óta nekik drukkolok — felelte szárazon Cho. — Na szia, Harry.

Azzal otthagyta őket. Hermione megvárta, amíg a lány az udvar közepére ért, s csak akkor vette elő Ront.

— Hogy lehetsz ilyen tapintatlan!?

— Mért? Csak megkérdeztem, hogy…

— Nem vetted észre, hogy Harryvel akart beszélni?

— Na és? Mondtam én, hogy ne beszéljen vele?

— Mért kellett cikizned a csapata miatt?

— Én nem cikiztem, csak…

— Kit érdekel, hogy a Tornádóknak drukkol, vagy sem?

— Figyelj már, minden második ember, aki ilyen jelvényt hord, csak tavaly vette, miután…

— És akkor mi van?

— Az van, hogy azok nem igazi szurkolók. Mindig annak a csapatnak drukkolnak, amelyik éppen felfutott…

— Becsöngettek! — szólt Harry, mivel látta, hogy barátai a nagy vitatkozásban még a csengőszót se hallották meg.

Ezután elindultak Piton alagsori tanterme felé, de Ron és Hermione egész úton folytatták a civakodást, így Harry zavartalanul rágódhatott a történteken. Arra gondolt, hogy Ron és Neville közelében boldog lehet, ha valaha is lesz olyan találkozása Chóval ami után nem akarja a falba verni a fejét.

Cho mégis odajött hozzá, és beszélgetni akart vele, gondolta miután barátaival beállt a Piton terme előtt kígyózó sorba. Pedig Cedric barátnője volt; gyűlölhetné is őt, amiért élve jött vissza a Trimágus-labirintusból, amikor Cedric meghalt. De nem, Cho kedvesen beszélt vele, nem úgy, mintha őrültnek és hazudozónak tartaná, vagy titkon azzal vádolná, hogy felelős Cedric haláláért… Igen, magától odajött beszélgetni, mégpedig két napon belül már másodszor…

Ez a gondolat felvidította Harryt. Még a pinceterem ajtajának vészjósló nyikorgása se tudta kipukkasztani derűje kis léggömbjét.

Ron és Hermione nyomában besétált Piton termébe, követte őket a megszokott hátsó padhoz, aztán leült barátai közé, akik most már csak dühös mordulásokkal fejezték ki egymás iránti érzelmeiket.

— Csendet kérek! — szólt Piton, miután becsukta az ajtót.

Az utasítás fölösleges volt; amint a diákok meghallották az ajtó döndülését, rögtön abbamaradt a beszélgetés és a mozgolódás: tanáruk puszta jelenléte is elegendő fegyelmező erővel bírt.

Piton elindult a tanári asztal felé, s közben végigjáratta tekintetét a diákokon.

— Mielőtt hozzákezdünk az órai munkához — szólt — emlékeztetnélek rá benneteket, hogy jövő júniusban egy igen fontos vizsgán kell számot adnotok tudásotokról a varázsfőzetek készítése és használata terén. Bár sajnálatos módon a csoport egyes tagjai átlagon aluli szellemi képességekkel rendelkeznek, elvárom, hogy az RBF-vizsgán legalább elégséges szintű teljesítményt nyújtsanak mindazok, akik nem akarják, hogy… megnehezteljek rájuk.

Piton tekintete Neville-en időzött. A fiú keze remegni kezdett.

— A következő tanévben sokan közületek már nem lesznek a tanítványaim — folytatta Piton. — A RAVASZ-ra előkészítő kurzusomon ugyanis csak a legjobbak vehetnek részt, vagyis egyesektől meg kell majd válnunk.

Piton most Harryt nézte, s szája sarka kissé felfelé görbült.

Harry állta a tekintetét; elégtétellel töltötte el őt a gondolat, hogy ötödév után Pitonnak nem lesz alkalma megalázni őt.

— A búcsú boldogító percétől azonban még egy egész tanév választ el minket — folytatta Piton — úgyhogy akár szándékoztok RAVASZ-ra menni, akár nem, azt ajánlom, összpontosítsatok annak a magas szintű tudásnak a megszerzésére, amit a sikeres RBF-vizsga feltételéül támasztok.

— A mai órán egy olyan bájitalt készítünk el, ami gyakran szerepel a Rendes Bűbájos Fokozat vizsgafeladatai között: a béke elixírjét. Ez a főzet a szorongás oldására, az izgalom csillapítására szolgál. De vigyázat! Aki túl bőkezűen adagolja a hozzávalókat, annak bájitala mély, sőt akár örök álmot hozhat elfogyasztójára. Legyetek hát óvatosak munkátok során!

A Harry balján ülő Hermione kihúzta magát, s arca feszült figyelmet tükrözött.

— A hozzávalókat és az elkészítés módját — Piton itt intett egyet a pálcájával — a táblán olvashatjátok. — (A táblán erre feltűnt a recept.) — Mindent, amire szükségetek lesz — Piton megint intett a pálcával — megtaláltok a tároló szekrényben. (Az említett szekrény ajtaja kitárult.) Másfél órátok van a munkára. Lássatok hozzá!

A három jó barát jóslata helyesnek bizonyult: ennél bonyolultabb bájitalt Piton aligha adhatott volna fel nekik. A hozzávalókat szigorú sorrendben és a lehető legpontosabban kimérve kellett az üstbe szórni, s a levet az előírt számú mozdulattal kellett megkeverni, előbb az óramutató járásával megegyező, majd azzal ellentétes irányban. Az utolsó alapanyag hozzáadása előtt egy bizonyos idővel a főzéshez használt tűz lángját a recept szerinti nagyságúra kellett csökkenteni.

— A főzet akkor jó, ha könnyű, ezüstös pára lebeg fölötte — szólt Piton tíz perccel az óra vége előtt.

Harry verejtékben úszó arccal körülnézett a teremben. Az ő üstje sötétszürke gőzt okádott, Ronéból zöld szikrák röppentek fel, Seamus pedig kétségbeesetten élesztgette pálcájával kialudni készülő tüzét. Hermione főzetének felszínét viszont ezüstösen fénylő pára borította — Piton csupán rápillantott görbe orra fölött, aztán szótlanul továbbment — ami nem kevesebbet jelentett, mint hogy hirtelen nem tud mibe belekötni. Harry üstje mellett viszont megállt, és szája undok mosolyra húzódott.

— Megtudhatnám, mi ez, Potter?

A terem első felében dolgozó mardekárosok kíváncsian felkapták a fejüket. Imádták hallgatni, mikor Piton Harryt gyötörte.

— A béke elixírje — felelte pislogva Harry.

— Mondd csak, Potter, tudsz te olvasni? — kérdezte szinte nyájasan Piton.

Draco Malfoy hangosan felkacagott.

— Igen, tudok — válaszolt Harry. Ujjai ráfeszültek varázspálcájára.

— Akkor olvasd fel az útmutatás harmadik bekezdését!

Harry hunyorogva a táblára nézett. A termet betöltő sokszínű füstködön át nem volt könnyű kibetűzni a receptet.

— „Hozzáadjuk a porított holdkövet, háromszor megkeverjük balra, azután hét percig forraljuk, majd két csepp hunyorszirupot adunk hozzá.” — Összeszorult a gyomra. Most döbbent csak rá, hogy a hunyorszirupot nem tette bele a főzetbe: a hétperces főzés után rögtön a következő lépésre ugrott.

— Mindent elvégeztél, ami a harmadik bekezdésben áll, Potter?

— Nem — motyogta Harry.

— Tessék?

— Nem — ismételte hangosabban Harry. — A hunyorszirupot kifelejtettem.

— Kifelejtetted bizony, épp ezért a kotyvalékod használhatatlan. Evapores!

A főzet az utolsó cseppig eltűnt, s Harry úgy állt ott üres üstje mellett, mintha az elmúlt másfél órában semmit se csinált volna.

— Azok, akiknek sikerült elolvasni és felfogni az utasításokat, töltsenek meg egy palackot a főzetükből. Címkézzék fel, írják rá a nevüket, és tegyék le az asztalomra. Házi feladat: negyven centiméter hosszú pergamenen foglaljátok össze a holdkő tulajdonságait és a bájitalfőzésben való használatát. A dolgozatokat csütörtökre várom.

Amíg a többiek a palackjukat töltögették, Harry duzzogva elpakolta a holmiját. A főzete semmivel se volt rosszabb, mint Ron záptojásszagú löttye, vagy mint Neville masszája, amit késsel kellett kikaparni az üstből — mégis egyedül ő kapott elégtelent az órai munkájára. Bedugta a pálcáját a hátizsákjába, aztán lezuttyant a székére, és nézte, ahogy a többiek sorban Piton asztalához ballagtak megtöltött és bedugózott üvegükkel. Mikor végre-valahára megszólalt a csengő, Harry elsőként lépett ki a teremből, s már javában ebédelt, mikor Ron és Hermione rátaláltak. A nagyterem mennyezete a délelőtt folyamán még sötétebb szürkére színeződött, s a magas ablakokon patakokban csorgott le az eső.