J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Ron nem vitatkozott, de arckifejezése elárulta, hogy vonzóbb feladatot is el tud képzelni Fred és George jobb belátásra térítésénél.

— Szóval mi a baj, Harry? — folytatta a faggatózást Hermione.

A lépcsőt, amin felfelé haladtak, hajdanvolt boszorkányok és varázslók portréi szegélyezték. A festményalakok élénk beszélgetésbe merültek, ügyet sem vetettek Harryékre. — Miért vágsz ilyen bosszús képet?

Harry nem felelt, úgyhogy Ron vázolta a helyzetet:

— Seamus szerint Harry hazudott Tudodkiről.

Harry megrökönyödést várt Hermionétól, de a lány csak sóhajtott, és komoran bólintott.

— Igen, Lavendernek is ez a véleménye — mondta.

— Gondolom, kedvesen elcsevegtetek róla, hogy hazug, feltünősködő alak vagyok-e vagy sem — szólt epésen Harry.

— Tévedsz — felelte higgadtan Hermione. — Azt mondtam neki, hogy fogja be azt az ólajtó száját. Egyébként nagyon örülnék, Harry, ha nem ugranál folyton a torkunknak, ugyanis, ha nem vetted volna észre, a te oldaladon állunk.

Néhány másodperces csend következett.

— Ne haragudjatok — mondta végül Harry.

— Semmi baj. — Hermione méltóságteljesen biccentett, aztán megcsóválta a fejét. — Hát nem emlékeztek, mit mondott Dumbledore az évzáró beszédében?

Harry és Ron válasz helyett üres tekintettel néztek rá. Hermione lemondóan sóhajtott.

— Tudjátokkiről beszélt, és azt mondta: „mesterien ért hozzá, hogyan kell békétlenséget, viszályt szítani. Csak úgy győzhetjük le őt, ha egyetértésünk és barátságunk kiállja a próbát…”

— Hogy bírsz ilyeneket megjegyezni? — kérdezte őszinte csodálattal Ron.

— Úgy, hogy odafigyelek.

— Én is odafigyeltem, mégse jegyeztem meg szó szerint.

— Csak azt akarom mondani — emelte fel a hangját Hermione — hogy Dumbledore pontosan erről a helyzetről beszélt. Tudodki még csak két hónapja tért vissza, de máris elkezdtünk civakodni. A Teszlek Süveg is arra figyelmeztetett minket, hogy tartsunk össze…

— Én meg arra emlékszem, mit mondott tegnap Harry — vágott vissza Ron. — Ha ez azt jelenti, hogy jópofiznunk kell a mardekárosokkal, akkor nem kérek belőle.

— Szerintem pedig igenis jó lenne, ha megpróbálnánk erősíteni a házak közti összefogást — erősködött Hermione.

Közben megérkeztek a márványlépcső aljába. A bejárati csarnokon negyedéves hollóhátasok egy csoportja sétált át. Mikor megpillantották Harryt, sietve közelebb húzódtak egymáshoz, mintha attól félnének, hogy Harry megtámadja a lemaradókat.

— Kellemes lesz ilyen emberekkel barátkozni — jegyezte meg sötéten Harry.

Követték a hollóhátasokat a nagyterembe, de már az ajtóból ösztönösen a tanári asztalt kezdték el fürkészni. Suette-Pollts professzor Sinistra professzorral, az asztronómiatanárral beszélgetett, s Hagrid ezúttal is csak a hiányával tűnt fel. Az elvarázsolt mennyezet Harry hangulatát tükrözte: csúnya esőfelhőszürke volt.

— Dumbledore nem mondta, meddig marad Suette-Pollts — jegyezte meg Harry, miközben a Griffendél asztala felé sétáltak.

— Lehet, hogy… — kezdte tűnődve Hermione.

— Hogy…? — kérdezte kórusban Harry és Ron.

— Hát… Dumbledore talán nem akarta felhívni rá a figyelmet, hogy Hagrid nincs itt.

— Felhívni rá a figyelmet? — ismételte félig nevetve Ron. — Lehet azt nem észrevenni?

Mielőtt Hermione felelhetett volna, egy magas, afrofonatos, fekete bőrű lány lépett oda Harryhez.

— Szia, Angelina.

— Szia — biccentett a lány. — Jó volt a nyár? — Majd választ sem várva folytatta: — Figyelj, én lettem a kviddicscsapat kapitánya.

— Ez tök jó — vigyorodott el Harry. Arra gondolt, hogy Angelina biztosan nem fog olyan terjengős buzdító beszédeket tartani, mint Wood, s ezt nagyra értékelte.

— Most, hogy Oliver elment, szükségünk van egy új őrzőre. Pénteken ötkor próbáljuk ki a jelentkezőket. Azt akarom, hogy az egész csapat ott legyen. Olyan ember kell, akit mindenki elfogad.

— Rendben — bólintott Harry.

Angelina egy mosollyal elköszönt, és már ott se volt.

— Nem is gondoltam rá, hogy Wood elment — jegyezte meg csevegő hangon Hermione, miután leült Ron mellé, és maga elé húzott egy tányér pirítóst. — Gondolom, ez elég nagy érvágás a csapatnak.

— Aha — felelte Harry, és leült barátaival szemben. — Jó őrző volt…

— De azért nem árt a vérfrissítés — vélekedett Ron.

A felső ablakokon át hirtelen baglyok százai röppentek be, hogy aztán hangos szárnycsattogás közepette szétszóródjanak a teremben. Miközben kézbesítették a leveleket és csomagokat a címzetteknek, vízcseppek záporát zúdították a reggeliző diákokra, kézzelfogható bizonyítékkal szolgálva rá, hogy odakint szakad az eső.

Hedvig nem volt a baglyok között, de Harryt ez nem lepte meg: egyetlen levelezőtársától, Siriustól nem sok új hírre számított huszonnégy órával az elválásuk után. Hermionénak viszont gyorsan odébb kellett húznia a narancslevét, hogy helyet csináljon egy ázott gyöngybagolynak, ami a Reggeli Prófétá val a csőrében ereszkedett felé.

— Minek veszed meg ezt a vacak újságot? — morogta Harry, miután Hermione bedugott egy knútot a madár lábára kötött kis erszénybe, és útjára bocsátotta a baglyot. — Én ugyan bele se nézek. Tele van hazugságokkal.

— Érdemes tudni, mit mond az ellenség — felelte Hermione, azzal széthajtotta a napilapot, és eltűnt mögötte. Csak akkor bukkant fel újra, mikor Ron és Harry már befejezték az evést.

— Üres — foglalta össze a véleményét, azzal összecsavarta az újságot, és letette a tányérja mellé. — Nem írnak rólad, se Dumbledore-ról, se semmiről, ami minket érdekel.

McGalagony professzor közeledett feléjük az órarendekkel.

— Nézzétek a hétfőt! — hördült fel Ron, miután kapott egy példányt az ötödévesekéből. — Mágiatörténet, dupla bájitaltan, jóslástan, dupla sötét varázslatok kivédése… Binns, Piton, Trelawney és az az Umbridge egyetlen napon! Szólok Fredéknek, hogy húzzanak bele azokkal a Maximuláns izékkel…

— Higgyek füleimnek? — szólt közbe Fred, aki épp ebben a pillanatban huppant le George-dzsal együtt Harry mellé. — A nagyságos prefektus úr lógni akar az órákról?

— Nézd meg, mit kell ma végigszenvednünk — dohogott Ron, és bátyja orra alá dugta az órarendet. — Ilyen rémes hétfőnk még sose volt.

— Panaszod nem alaptalan, édes öcsém — bólintott Fred a táblázatot szemlélve. — Ha akarsz, fél áron kaphatsz egy Orvérzés Ostyát.

— Miért fél áron? — kérdezte gyanakodva Ron.

— Mert addig fog vérezni az orrod, amíg ki nem száradsz — felelte Fred, és maga elé emelt egy sózott heringet. — Még nincs készen az ellenszérum.

Ron zsebre dugta az órarendet.

— Köszi — morogta — akkor inkább az órákon aszalódom.

— A Maximuláns dolgaitokról jut eszembe — szólalt meg Hermione, szúrós pillantást vetve az ikrekre. — A Griffendél hirdetőtábláját nem használhatjátok kísérleti nyulak toborzására.

— Ki mondta? — hökkent meg George.

— Én mondom — felelte Hermione. — És Ron.

— Engem hagyj ki ebből — morogta az említett.

Hermione dühösen rámeredt, az ikrek pedig vihogni kezdtek.

— Egykettőre meg fogsz szelídülni, Hermione — szólt kedélyesen Fred, miközben megvajazott egy zsömlét. — Ötödéves vagy… nemsokára könyörögni fogsz, hogy adjunk a Maximuláns desszertekből.