J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Például? — kérdezte Ginny, miközben tányérjára emelt egy héjában sült krumplit.

— Például nem tudok rendesen viselkedni — felelte Tonks.

Ginny nevetett; Hermione olyan arcot vágott, mint aki nem tudja, mosolyogjon-e — zavarában végül akkorát kortyolt a vajsöréből, hogy félrenyelte.

— Na és te, Sirius? — kérdezte Ginny, miközben hátba veregette a köhögő Hermionét.

Sirius, aki közvetlenül Harry mellett állt, szokásos ugatásszerű kacajával vezette be a választ.

— Eszük ágában se volt prefektust csinálni belőlem, hisz folyton büntetésben voltunk Jamesszel. Lupin volt a jó fiú, ő kapta a jelvényt.

Lupin bólintott.

— Dumbledore biztos azt remélte, meg tudom fékezni a barátaimat. Mondanom se kell, hogy csúfos kudarcot vallottam.

Harry hangulata egyszerre szárnyalni kezdett. Az apja se volt prefektus! Hirtelen roppant szórakoztatónak találta a kis ünnepséget, és felbuzgott benne a szeretet minden jelenlévő iránt.

Ron ódákat zengett új seprűjéről mindenkinek, aki hajlandó volt odafigyelni rá.

— …száztízre gyorsul fel tíz másodperc alatt. Nem rossz, mi? A seprűk világa szerint a kettő-kilencvenes Kométa csak kilencvenötöt tud tíz alatt…

Hermione kiselőadást tartott Lupinnak a manójogokkal kapcsolatos nézeteiről.

— Ez ugyanolyan felháborító ostobaság, mint a vérfarkasok hátrányos megkülönböztetése. Abban gyökerezik, hogy a varázslók felsőbbrendűnek tartják magukat a többi varázslényhez képest…

Mrs. Weasley és Bill életfogytig tartónak ígérkező vitájukat folytatták Bill hajviseletéről.

— …egyszerűen ápolatlan, pedig olyan csinos fiú lennél. Ugye, hogy sokkal jobban állna neki a rövid haj, Harry?

— Öö… nem tudom — hebegte Harry, kissé megriadva attól, hogy véleményt kell nyilvánítania. Sietve hátat fordított Mrs. Weasleynek, és elindult az ikrek felé, akik Mundungusszal sutyorogtak egy félreeső sarokban.

Mundungus azonnal elhallgatott, mikor észrevette Harryt, de Fred kacsintott és fejével intett Harrynek, hogy menjen közelebb.

— Semmi baj — nyugtatta meg Mundungust. — Harry megbízható, ő pumpálja a tőkét a cégbe.

— Nézd, mit hozott Dung! — lelkendezett George, és egy maréknyi, kiszáradt, fekete babhüvelyszerűséget mutatott Harrynek.

A hüvelyek halk, zörgő hangot hallattak, pedig látszólag mozdulatlanok voltak.

— A mérges csápfű termése — magyarázta George. — Szükségünk van rá a Maximuláns sorozathoz, de mivel C kategóriájú, kereskedelmi forgalomba nem hozható cikknek minősül, elég nehéz hozzájutni.

— Tíz galleon az egészért — mondta Fred. — Megegyeztünk, Dung?

— Tudjátok, mit vesződtem, amíg beszereztem nektek? — csóválta a fejét Mundungus, táskás, vérben forgó szemét összehúzva. — Sajnálom, fiúk, de húsz galleon az ára, egy knúttal se kevesebb.

— Nagy mókamester az öreg Dung — fordult Harryhez Fred.

— Ja, a legjobb vicce az volt, mikor hat sarlót kért egy zacskó acsarkatüskéért — vigyorgott George.

— Vigyázzatok! — figyelmezette őket Harry.

— Mért? — vont vállat Fred. — Amíg anya Prefi Ronit abajgatja, nincs mitől félnünk.

— De Mordon talán rajtatok tartja a szemét.

Mundungus nyugtalanul körbepislogott.

— Ez igaz — morogta. — Na jó, legyen tíz, ha gyorsan elviszitek.

— Köszi, Harry! — hálálkodott Fred, miután Mundungus az ikrek kinyújtott tenyerébe szórta zsebei tartalmát, és elcsoszogott az asztalhoz. — Megyünk, gyorsan felvisszük a szajrét…

Harry kissé nyugtalanul nézett az ikrek után. Most gondolt csak bele, hogy ha Fred és George varázsviccprojektje lelepleződik — márpedig előbb vagy utóbb nyilván le fog lepleződni — akkor Mr. és Mrs. Weasley bizonyára felteszik majd a kérdést, hogy ki nyújtott anyagi támogatást az ikrek mesterkedéseihez. A Trimágus Tusán nyert pénzt könnyű volt nagylelkűen felajánlani erre a célra, de megérte-e, ha a dolog újabb botrányhoz, ne adja isten a Percy-ügyhöz hasonló családszakadáshoz vezet? Akkor is fiaként fogja-e szeretni őt Mrs. Weasley, ha rájön, hogy ő, Harry indította el az ikreket a szégyenletesnek ítélt ócskaságárusi pályán?

Miközben ezen rágódott, egyszer csak meghallotta a saját nevét.

Valamivel odébb Kingsley Shacklebolt őt emlegette zengő, mély hangján:

— …hogy Dumbledore miért nem Pottert nevezte ki — fejezte be egyik mondatát.

— Biztosan megvolt rá az oka — felelte Lupin.

— De ez fontos gesztus lett volna, a bizalom jele — erősködött Kingsley. — Én biztosan őt választottam volna. Ellensúlyozni kell, hogy a Reggeli Próféta minden másnap lehoz valami badarságot Harryről.

Harry nem nézett oda; nem akarta elárulni Kingsleynek és Lupinnak, hogy hallotta, amit róla mondtak. Egy cseppet sem volt éhes, mégis követte Mundungus példáját, és az asztalhoz sétált.

Ünnepi hangulata olyan gyorsan elmúlt, amilyen gyorsan jött; legszívesebben felment volna a szobájába lefeküdni.

Rémszem Mordon megcsonkított orrával alaposan megszagolgatott egy csirkecombot, majd — miután méregmentesnek ítélte — beleharapott.

— …a nyele spanyol tölgyfából készült, rontástaszító lakkal van lekenve, és szériatartozék a beépített remegéscsillapító… — magyarázta Tonksnak Ron, mit tud a seprűje.

Mrs. Weasley nagyot ásított.

— Megyek, elintézem azt a mumust, aztán lefekszem… Arthur, ne engedd, hogy hajnalig fennmaradjanak. Jó éjt, Harry drágám.

Azzal kiment a konyhából. Harry letette a tányérját. Azt latolgatta, vajon ő is ki tudna-e osonni feltűnés nélkül.

— Jól vagy, Potter? — morogta oda neki Rémszem.

— Persze… — hazudta Harry.

Mordon meghúzta laposüvegét, de oldalt fordított acélkék szemével közben is Harryt fürkészte.

— Gyere ide, mutatok valami érdekeset — szólt.

Talárja egyik belső zsebéből gyűrött, régi varázsfényképet húzott elő.

— A Főnix Rendjének egykori tagjai — recsegte. — Tegnap este akadt a kezembe, mikor a tartalék láthatatlanná tévő köpenyemet kerestem. Az a nyavalyás Podmore még mindig nem adta vissza a jobbikat… Elhoztam, gondoltam, talán érdekel valakit.

Harry átvette a fotót. A képről egy csapatnyi ember nézett rá — egyesek integettek neki, mások a kupájukat emelgették.

— Ott vagyok én — mutatta Mordon, persze szükségtelenül, hiszen a képbeli Rémszem azzal együtt is könnyen felismerhető volt, hogy kevesebb volt az ősz hajszála, és a fél orra se hiányzott. — Az egyik oldalamon Dumbledore áll, a másikon Dedalus Diggle… Marlene McKinnon. Családostul megölték, két héttel azután, hogy ez a fotó készült. Ők Frank és Alice Longbottom…

Harry amúgy is kavargó gyomra görcsbe rándult Alice Longbottom láttán. Jól ismerte ezt a kerek, barátságos arcot — Neville Longbottom anyjának szakasztott mása volt.

— …szegény ördögök — dörmögte Rémszem. — Ami velük történt, annál a halál is jobb… Ő pedig Emmeline Vance, vele találkoztál már. Az ott, mint látod, Lupin… Benjy Fenwick, vele is végeztek, apró darabokban találtunk rá… Menjetek odébb!

Rábökött a fotóra, mire a képbeli alakok engedelmesen félrehúzódtak, és előre engedték a hátrább állókat.

— Ő Edgar Bones, Amelia Bones fivére. Elintézték a családjával együtt… Kár érte, remek varázsló volt… Sturgis Podmore, uramisten, de fiatal volt… Caradoc Dearborn, fél évvel később eltűnt, ő se került elő… Hagrid, ő egy szemet se változott… Elphias Boge, őt is ismered. Már el is felejtettem, hogy folyton ez a szörnyű sapka volt rajta… Gideon Prewett… öt halálfaló bírt csak el vele, és a fivére, Fabian… hősként küzdöttek… Na tovább, tovább…