J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Ha elolvasta volna azt a jelentést, tudná, hogy nem fegyvergépekről, hanem gépfegyverekről szólt — felelte hűvösen Mr. Weasley. — Ami pedig a motorkerékpárokat illeti, nem tudok gyors eredményt ígérni. Pillanatnyilag teljesen el vagyunk havazva. — Fojtott hangon hozzátette: — Próbálj hét előtt elszabadulni. Molly húsgombócot csinál.

Ezután biccentett Kingsleynek, és kiterelte Harryt a fülkéből.

Egy újabb tölgyfa ajtón át kimentek a teremből, végigsiettek egy folyosón, befordultak balra egy másik folyosóra, onnan jobbra egy harmadikra, ahol kevesebb volt a fény, de több volt a piszok, és végül egy zsákutcába értek. Harry balra egy nyitva maradt seprűsszekrényt pillantott meg, jobboldalt pedig egy ajtót, amelyen megzöldült réztábla hirdette: Mugli Tárgyakkal való visszaélési Ügyosztály.

Mr. Weasley kopottas irodája valamivel kisebbnek tűnt, mint a seprűsszekrény. Két íróasztal szorongott benne, de alig lehetett megkerülni őket a falak mentén sorakozó kartotékszekrényektől.

Ez utóbbiak tetején düledező aktatornyok emelkedtek. A szabadon maradt kevés falfelületet elborító képek Mr. Weasley hobbijáról tettek tanúságot: többségük autós poszter volt, de helyet kapott egy szétszerelt motor képe, két postaládát ábrázoló rajz, melyek bizonyára mugli-gyerekkönyvekből származtak, és egy villásdugó kapcsolási rajza is.

Az ELINTÉZENDŐK feliratú, teli kosár tetején egy ósdi kenyérpirító és egy pár bőrkesztyű hevert. A pirító bánatosan csuklott, a kesztyű pedig hüvelykujjaival malmozott unalmában. A kosár mellett a Weasleyk családi fotója állt. Harry észrevette, hogy Percy alakja nincs a képen — valószínűleg kisétált belőle.

— Ablak sajnos nincs — szólt szabadkozva Mr. Weasley, miközben levette és a széke támlájára akasztotta bomberdzsekijét. — Igényeltünk, de bizonyára úgy döntöttek, hogy nem szorulunk rá. Ülj le, Harry, úgy tűnik, Perkins még nem jött be.

Miközben Harry bepréselte magát a Perkins asztala mögötti székbe, Mr. Weasley átpörgette ujjai közt a Kingsleytől kapott pergamenköteget.

— Aha — szólt mosolyogva, és a kupac közepéből kihúzta a Hírverő című magazin egy példányát. — Na lássuk… — Gyorsan átlapozta az újságot. — Igen, ez biztos tetszeni fog Siriusnak… Jaj istenem, mi ez már megint?

A nyitva hagyott ajtón beröppent egy üzenet, és leszállt a krónikus csuklásban szenvedő kenyérpirító tetejére. Mr. Weasley széthajtotta, és felolvasta Harrynek:

— „Böfögő vécé Bethnal Greenben, sürgős kivizsgálást kérünk.” Ez most már tényleg nevetséges…

— Böfögő vécé?

— Egyszerű muglipukkasztás — legyintett Mr. Weasley. — A múlt héten két ilyen esetünk is volt: egy Wimbledonban, egy pedig Elephant and Castle-ben. A mugli lehúzza a vécét, és ahelyett, hogy a dolog eltűnne a kagylóból… szóval képzelheted. Szerencsétlenek kétségbeesve hívják a vízszerelék-vezetőt… azt hiszem így hívják azt, aki csöveket meg ilyesmiket foltozgat.

— Vízvezeték-szerelő.

— Igen, igen. De hát az mit tud kezdeni egy megbűvölt vécével? Remélem, sikerül elkapni a gazfickót, aki ezt műveli velük.

— Az aurorok fogják elkapni?

— Dehogyis, ők nem foglalkoznak ilyen jelentéktelen ügyekkel. Ez a Varázsbűn-üldözési Járőrszolgálat dolga… Á, bemutatom Perkinst, Harry.

Egy görnyedt hátú, félénk tekintetű, bozontos, ősz hajú varázsló lépett be a szobába. Rá se nézett Harryre, rögtön Mr. Weasleyhez fordult:

— Jaj, Arthur — zihálta — hála az égnek, hogy megjöttél! Nem tudtam, mit csináljak, itt várjak rád, vagy keresselek meg… Küldtem neked egy baglyot, de biztos elkerültétek egymást. Tíz perce jött egy sürgős üzenet…

— Tudok a böfögő vécéről.

— Nem, nem, nem a vécé, a Potter gyerek tárgyalása! Megváltoztatták az időpontot és a helyet — nyolckor kezdődik lent, a régi tízes tárgyalóteremben…

— Lent a régi… de hát úgy volt, hogy… Merlin szent szakálla!

Mr. Weasley megnézte az óráját, és rémült kiáltással felpattant.

— Gyerünk, Harry, futás! Öt perce ott kéne lenned!

Perkins a kartotékszekrényhez lapult, hogy utat engedjen Mr. Weasleynek és a nyomába szegődő, loholó Harrynek.

— Miért változtatták meg a tárgyalás időpontját? — kérdezte zihálva Harry, miközben futólépésben elhaladtak az aurorok irodafülkéi mellett. Az íróasztalok mögül kíváncsi tekintetek kísérték őket. Harry úgy érezte, mintha összes belső szerve Perkins asztalánál maradt volna.

— Fogalmam sincs, de áldom az eszünket, hogy ilyen korán bejöttünk. Kész katasztrófa lett volna, ha nem jelensz meg a tárgyaláson!

Mr. Weasley csúszva lefékezett a lifteknél, és türelmetlenül nyomogatni kezdte a hívógombot.

— Gyerünk már!

A felvonó csikorogva megállt előttük, s ők egy ugrással a fülkében teremtek. Elindultak lefelé, s valahányszor a lift megállt, Mr. Weasley szitkozódva nyomkodni kezdte a kilences gombot.

— Azokat a tárgyalótermeket tíz éve használták utoljára — dohogott. — Fogalmam sincs, miért odalent lesz. Hacsak… de nem, az nem lehet…

Nem folytatta, mert ekkor egy kövér boszorkány szállt be hozzájuk a liftbe, füstölgő kehellyel a kezében.

— Fogadószint — jelentette a női hang, és az aranyrács kinyílt.

Harry pillantása a távoli szökőkút aranyszobraira esett. A kövér boszorkány kiszállt, s belépett helyette egy betegesen sárga arcú, gyászos tekintetű varázsló.

— Szervusz, Arthur — köszönt síri hangon, mikor a lift továbbindult lefelé. — Ritkán látni téged idelent.

— Sürgős ügyben jöttem, O’Men — felelte Mr. Weasley. Közben türelmetlenül hintázott a talpán, és nyugtalan pillantásokat vetett Harryre.

— Vagy úgy… — bólintott O’Men, és merev tekintettel fürkészni kezdte Harryt. — Hát persze.

Harrynek kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy O’Mennel törődjön, de azért zavarta az átható pillantás.

— Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály — jelentette a női hang, és ezúttal nem árult el több részletet.

— Gyere, Harry, siessünk — szólt Mr. Weasley, mikor kinyílt a lift ajtaja.

A folyosó, amelyre kiléptek, merőben különbözött azoktól, amelyeket Harry a felsőbb szinteken látott. Falai csupaszok voltak még ablakok sem nyíltak rajtuk. Ajtóból is csak egy volt: egy egyszerű fekete, a folyosó legvégén. Harry azt hitte, azon fognak bemenni, de ehelyett Mr. Weasley karon ragadta, és elvonszolta bal kéz felé, ahol egy nyílás mögött lépcső indult lefelé.

— Erre, erre, gyere! — zihálta a varázsló, kettesével szedve a lépcsőket. — Még a lift se jön le ide… Miért kell idelent csinálniuk?

Leértek a lépcső aljába, és futva elindultak egy újabb folyosón, ami erősen hasonlított a Piton roxfortbeli tantermébe vezető pincéhez: fáklyákkal megvilágított durva kőfalain nehéz, vaspántos faajtók nyíltak.

— Tízes… tárgyalóterem… erre… mindjárt… igen.

Egy hatalmas zárral felszerelt, sötét ajtó elé érve Weasley tántorogva megállt, a falnak vetette a hátát, és a mellkasára szorította kezét.

— Menj be! — zihálta, hüvelykujjával az ajtó felé bökve. — Indulj már!

— Csak én? Azt hittem, együtt…

— Nem, nem, én nem mehetek be. Sok szerencsét!

Harry úgy érezte, mintha a szíve az ádámcsutkáján dobolna.

Nyelt egyet, lenyomta a súlyos kilincset, és belépett a tárgyalóterembe.