J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Rossz óráinak visszatérő rémlátomása volt egy arctalan hivatalnok, aki kettétöri a varázspálcáját, és visszaparancsolja őt Dursleyékhoz… De nem fog engedelmeskedni, ezt szilárdan eltökélte. Ide fog költözni Siriushoz, a Grimmauld téri házba.

Úgy érezte, mintha téglát dobtak volna a gyomrába, mikor szerda este, vacsora közben Mrs. Weasley csendesen így szólt hozzá:

— Kivasaltam a legjobb ruhádat. Szeretném, ha hajat is mosnál. A jó első benyomás csodával ér fel.

Ron, Hermione, Fred, George és Ginny elnémultak, és Harryre néztek. Harry bólintott, és megpróbált tovább enni, de annyira kiszáradt a szája, hogy nem tudta lenyelni a falatot.

— Hogy fogok eljutni a minisztériumba? — kérdezte, nyugalmat erőltetve a hangjára.

— Majd elmész Arthurral, ő úgyis megy dolgozni — felelte szelíden Mrs. Weasley.

Az asztal szemközti oldalán ülő Mr. Weasley bátorítóan rámosolygott Harryre.

— Elüldögélsz majd az irodámban a tárgyalás kezdetéig — mondta.

Harry Siriusra nézett, de mielőtt feltehette volna kérdését, Mr. Weasley már válaszolt is rá.

— Dumbledore professzor szerint nem tanácsos, hogy Sirius elkísérjen, és úgy vélem, ebben…

— …teljesen igaza van — sziszegte összeszorított fogakkal Sirius.

Mrs. Weasley arcvonásai megkeményedtek.

— Mikor mondta ezt Dumbledore? — kérdezte Harry, még mindig Siriusra nézve.

— Itt járt tegnap este, miután lefeküdtetek — felelte Mr. Weasley.

Sirius villájával rosszkedvűen szurkált egy darab krumplit.

Harry is újra a tányérja fölé hajolt. Dumbledore a fegyelmi tárgyalás előtti estén a házban járt, és nem is akart beszélni vele! Eddig csak letört volt, de ez a hír egyenesen elkeserítette.

Harrynek másnap hajnali fél hatkor úgy pattant fel a szeme, mintha a fülébe kiabáltak volna. Néhány másodpercig mozdulatlanul feküdt — a fegyelmi tárgyalás gondolata teljesen megbénította az agyát — aztán megrázta magát, és kiugrott az ágyból. Először is felvette szemüvegét, aztán kapkodva belebújt a frissen kimosott farmernadrágba és pólóba, amit Mrs. Weasley az ágy lábához készített. Az üres kép közben kajánul kuncogott a falon.

Ron tátott szájjal, kezét-lábát szétvetve, mélyen aludt. Harry átvágott a szobán, kilépett az előtérbe, és halkan becsukta maga mögött az ajtót. Közben megkísértette a gondolat, hogy mikor legközelebb találkozik Ronnal, talán már nem is lesznek roxforti iskolatársak. Gyorsan elhessegette a rémképet, és csendes léptekkel lesietett a lépcsőn. Miután elhaladt Sipor kipreparált felmenői mellett, a konyha felé vette útját.

Azt hitte, üresen találja, de tévedett: az ajtó elé érve halk beszélgetés ütötte meg a fülét. Benyitott, s megpillantotta a Weasley házaspárt, Siriust, Lupint és Tonksot, akik úgy ültek az asztalnál, mintha csak rá vártak volna. Mind nappali ruhában voltak, kivéve Mrs. Weasleyt, aki piros, steppelt pongyolát viselt. Harry láttán az asszony nyomban felpattant a székről.

— Reggeli — szólt, azzal elővette pálcáját, és a tűzhelyhez sietett.

— J-j-jó reggelt, Harry — köszönt ásítva Tonks, akinek ezen a reggelen göndör, szőke haja volt. — Jól aludtál?

— Igen — felelte Harry.

— Én le se hunytam a szemem egész éjjel — közölte újabb borzongós ásítás kíséretében a boszorkány. — Gyere, ülj le…

Kihúzott Harrynek egy széket, s ugyanazzal a mozdulattal feldöntött egy másikat.

— Mit kérsz, Harry? — szólt oda Mrs. Weasley. — Zabkását? Puffancsot? Füstölt heringet? Sonkás tojást? Pirítóst?

— Köszönöm, de csak… csak pirítóst kérek — felelte Harry.

Lupin mindössze egy futó pillantást vetett Harryre, aztán Tonkshoz fordult:

— Mit kezdtél el mesélni Scrimgeourról?

— Ja igen… szóval vigyáznunk kell vele, mert fura kérdéseket tett fel Kingsleynek és nekem is…

Harry örült, hogy nem kell részt vennie a beszélgetésben. A zsigerei úgy tekeregtek, akár egy zsák kígyó. Mrs. Weasley néhány szelet pirítóst és lekvárt tett le elé az asztalra. Megpróbált enni, de mintha a szőnyeget rágta volna. Mrs. Weasley leült mellé, és anyáskodva igazgatni kezdte a ruháját: eltüntette a póló címkéjét, kisimította a ráncokat a vállán. Harryt meglehetősen zavarta a dolog.

— …és szólnom kell Dumbledore-nak, hogy holnap nem tudok éjjeli szolgálatot vállalni. Már most holtfáradt vagyok — fejezte be Tonks, és szavainak újabb hatalmas ásítással adott nyomatékot.

— Majd beugrom helyetted — fordult hozzá Mr. Weasley. — Én jól vagyok, és úgyis be kell fejeznem egy jelentést…

Mr. Weasley ezen a reggelen nem megszokott varázslótalárját viselte, hanem halszálkamintás nadrágot s hozzá egy kopott bomberdzsekit. Most Tonksról Harryre fordította tekintetét.

— Hogy vagy?

Harry vállat vont.

— Pár óra múlva már túl leszel rajta — vigasztalta Mr. Weasley. — Felmentenek, ne félj.

Harry nem válaszolt.

— A tárgyalás a mi emeletünkön lesz, Amelia Bones irodájában. Ő a Varázsbűn-üldözési Főosztály vezetője. Ő fog kikérdezni.

— Amelia Bones rendes nő, Harry — szólt Tonks. — Végig fog hallgatni, és igazságosan ítél majd.

Harry némán bólintott. Még mindig nem tudta, mit mondjon.

— Őrizd meg a hidegvéred! — tanácsolta Sirius. — Légy udvarias és tárgyilagos!

Harry megint bólintott.

— A törvény a te oldaladon áll — szólt csendesen Lupin. — Életveszély esetén a kiskorú varázsló is használhatja a pálcáját.

Jéghideg folyadék csordult le Harry tarkóján — egy pillanatig azt hitte, valaki kiábrándító bűbájt szórt rá, aztán csakhamar rájött, hogy Mrs. Weasley ügyködik a haján egy vizes fésűvel.

Mr. Weasley az órájára pillantott, majd Harryre nézett:

— Azt mondom, induljunk! — szólt. — Korán van még, de jobb lesz, ha a minisztériumban várakozol.

— Rendben — felelte gépiesen Harry. Letette a pirítósát, és felállt.

Tonks vállon veregette.

— Minden rendben lesz, Harry.

— Sok szerencsét! — búcsúzott Lupin. — Biztos nem lesz semmi baj.

— És ha lesz, akkor majd én elbeszélgetek azzal az Amelia Bonesszal — szólt mogorván Sirius.

Harry bágyadtan elmosolyodott. Mrs. Weasley átölelte.

— Szorítunk neked, Harry drágám.

— Köszönöm… — motyogta Harry. — Akkor… majd találkozunk.

Követte Mr. Weasleyt fel a lépcsőn, végig az előszobán. A függöny mögül kihallatszott Mrs. Black portréjának morgós szuszogása. Mr. Weasley kinyitotta a bejárati ajtó reteszeit, s kiléptek a hűvös, szürke hajnalba.

— Máskor nem gyalog megy munkába, ugye? — kérdezte Harry, miután sebes léptekkel elindultak, át a téren.

— Nem, általában hoppanálok — felelte Mr. Weasley — de az neked tilos, és egyébként is célszerűbbnek érzem, ha ezúttal minden varázstól mentesen megyünk be. Az jobb benyomást tesz, tekintve, hogy mivel vádolnak…

Mr. Weasley menet közben végig a kabátja alatt tartotta egyik kezét — Harry biztosra vette, hogy a pálcáját markolja.

A szemétben fuldokló utcák szinte teljesen néptelenek voltak — nem úgy a szánalmas kis metrómegálló, ahova rövid gyaloglás után megérkeztek: az tömve volt a kora reggel munkába indulókkal. Mr. Weasley alig tudta palástolni lelkes kíváncsiságát — mint mindig, ha mindennapi életüket élő muglik között járt.