J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Mrs. Weasley, a második emeletre érve, a fiúk hálószobája felé mutatott:

— Ron, Harry, indulás aludni.

— Jó éjt! — búcsúzott a két fiú az ikrektől.

— Szép álmokat! — kacsintott Fred.

Mrs. Weasley lendületesen becsukta — szinte becsapta — az ajtót Harryék mögött. A hálószoba most még sötétebbnek és nyomasztóbbnak tűnt, mint első látásra. Az üres kép a falon lassan, egyenletesen szuszogott, mintha láthatatlan lakója aludna. Harry pizsamát húzott, letette a szemüvegét, és bebújt a hideg ágyba. Ron bagolycsemegét dobott a szekrény tetejére, hogy lecsendesítse Hedviget és Pulipintyet, akik a csőrüket csattogtatták, és nyugtalanul suhogtatták szárnyaikat.

— Nem engedhetjük ki őket minden este vadászni — magyarázta Ron, miközben ő is pizsamába bújt. — Dumbledore attól tart, hogy gyanút keltene, ha túl sok bagoly röpködne a tér fölött. Ja persze… el is felejtettem…

Odasétált az ajtóhoz, és bereteszelte.

— Miért kell bezárkóznunk?

— Sipor miatt — felelte Ron, és leoltotta a villanyt. — Miután megérkeztem ide, rögtön az első éjjel hajnali háromkor besétált. Hidd el, nem jó érzés arra ébredni, hogy a szobádban mászkál. Egyébként… — Ron lefeküdt, bekucorodott a takaró alá, aztán barátja felé fordult. Harry látta fejének körvonalait a szürke ablakon át beszűrődő holdfényben. — …mi a véleményed?

Harrynek nem kellett megkérdeznie, mire gondol Ron.

— Hát, nem sok olyat mondtak el, amire ne jöhettünk volna rá magunktól is — felelte, végiggondolva a konyhában elhangzottakat.

— Tulajdonképpen csak arról beszéltek, hogy a rend igyekszik elérni, hogy minél kevesebben csatlakozzanak Vol…

Ron felnyögött.

— …demorthoz — fejezte be nyomatékosan Harry. — Mikor fogod végre a nevén nevezni? Sirius és Lupin se tudodkiznek.

Ron eleresztette a füle mellett a szemrehányást.

— Igen, igazad van — mondta. — Már szinte mindent tudtunk, amit elmondtak, persze csak mert használtuk a telefület. Az egyetlen újdonság…

Pukk!

— Aúú!

— Ne ordíts, Ron, különben anya ránk töri az ajtót!

— Mindketten a térdemre hoppanáltatok!

— Jól van na, sötétben sokkal nehezebb célozni.

Harry Fred és George elmosódott körvonalait pillantotta meg.

Az ikrek leugrottak Ron ágyáról. Aztán megnyikordultak Harry matracának rugói — George leült valahova a lábához.

— Már ott tartottatok…? — kérdezte George.

— Mármint a fegyvernél, amiről Sirius beszélt? — kérdezett vissza Harry.

— Jól elszólta magát — jegyezte meg kajánul Fred, aki Ron ágya szélére telepedett. — Arról nem hallottunk a jó öreg telefülön, mi?

— Szerintetek mi lehet az? — kérdezte Harry.

— Bármi — felelte Fred.

— De az Avada Kedavránál nem lehet rosszabb — szólt tűnődve Ron. — Mi rosszabb a halálnál?

— Lehet, hogy olyasmi, ami egy csomó embert tud megölni egyszerre — találgatott George.

— Vagy egy különösen fájdalmas gyilkolási módszer — mondta szorongva Ron.

— Ha fájdalmat akar okozni, ott van neki a Cruciatus-átok — vetette ellen Harry. — Annál hatásosabb fegyverre nincs szüksége.

A beszélgetésben szünet állt be. Harry tudta, hogy a többiek is azon töprengenek, vajon miféle szörnyűségre lehet képes az a valami.

— És szerintetek most hol van az a fegyver? — kérdezte George.

— Remélem, a mieink kezében — felelte nyugtalanul Ron.

— Ha igen, akkor biztos Dumbledore őrzi — vélekedett Fred.

— Hol? — kapta fel a fejét Ron. — Talán a Roxfortban?

— Lefogadnám, hogy ott! — vágta rá izgatottan George. — A bölcsek kövét is ott rejtette el!

— De egy ilyen veszélyes fegyver biztos sokkal nagyobb, mint a kő — csóválta a fejét Ron.

— Nem feltétlenül — felelte Fred.

— A méret és a hatékonyság nem függ össze — erősítette meg George. — Erre Ginny a legjobb példa.

— Hogyhogy? — csodálkozott Harry.

— Nem próbálta még ki rajtad a rémdenevér rontásait?

— Csitt! — szólt hirtelen Fred, és felállt. — Füleljetek!

A fiúk elnémultak. Valaki közeledett a lépcsőn.

— Ez anya — mondta George. A következő pillanatban felhangzott a jól ismert pukkanás, és Harry érezte, hogy a matracát már nem nyomja semmi. Néhány másodperccel később megreccsent a padló az ajtó előtt — Mrs. Weasley odakintről hallgatta, hogy beszélgetnek-e.

Hedvig és Pulipinty szomorúan huhogtak. A padló megint recsegni kezdett: Mrs. Weasley továbbindult a lépcsőn, hogy az ikreket is ellenőrizze.

— Nem bízik bennünk — állapította meg sértődötten Ron.

Az este eseményei jó sok töprengenivalóval szolgáltak; Harry előre tudta, hogy még órákig nem tud majd elaludni. Szívesen tovább beszélgetett volna Ronnal, de Mrs. Weasley most felülről közeledett, s mikor a lépései végre elhaltak, mások indultak el felfelé… Harry tisztán hallotta, hogy soklábú, csendes léptű lények nyüzsögnek a hálószoba ajtaja előtt, s Hagrid, a legendás lények gondozása tanár azt mondja:

— Hát nem gyönyörűek? Ebben a félévben a fegyverekről tanulunk…

Harry már látta is a bestiákat: a testük fej helyett ágyúcsőben végződött… mind feléje fordultak… ő hasra vetette magát…

Aztán arra eszmélt, hogy összegömbölyödve fekszik a takaró alatt, és George harsány hangja tölti be a szobát.

— Anya azt üzeni, hogy keljetek fel, reggelizzetek meg a konyhában, aztán menjetek a szalonba segíteni neki. Sokkal több doxi van, mint hitte, a kanapé alatt meg talált egy fészekre való döglött golymókot.

Fél órával később Harry és Ron — immár felöltözve, reggelivel a hasukban — beléptek az első emeleten található szalonba.

A hosszúkás, magas mennyezetű helyiség olajzöld falait koszos, régi kárpitok borították. A szőnyegből minden lépésnél porfelhő gomolygott fel, a hosszú, mohazöld bársonyfüggönyökből pedig olyan hangos zümmögés áradt, mintha több kaptárra való méh fészkelne bennük. Mrs. Weasley, Hermione, Ginny, Fred és George e függönyök előtt csoportosultak. Elég különös látványt nyújtottak, mivel mindegyiküknek kendő takarta az arcát, s kezükben fekete folyadékkal töltött, szórófejes üveget tartottak.

— Kössétek be az arcotokat, és fogjatok egy-egy permetezőt — utasította Mrs. Weasley Harryt és Ront, s egy vékony lábú asztal felé mutatott, amin további két üveg állt. — Doxicid van benne. Sose láttam még ilyen nagy tenyészetet. Mi a manót csinált az a Sipor az elmúlt tíz évben…?

Hermione arcát félig eltakarta a kendő, de Harry így is látta, hogy szemrehányó pillantást vet Mrs. Weasleyre.

— Sipor már nagyon öreg, egyedül biztos nem volt képes…

— Csodálkoznál, ha látnád, mi mindenre képes Sipor, ha beindul — vágott Hermione szavába Sirius, aki épp ekkor lépett be az ajtón.

Kezében vérfoltos zsákot tartott, ami félig tele volt döglött patkányokkal vagy valami hasonlóval. — Csikócsőrtől jövök, most etettem meg — tette hozzá, Harry kérdő tekintetét látva. — Fent lakik anyám szobájában… Ja igen, a szekreter.

A patkányos zsákot egy karosszékbe dobta, és vizsgálgatni kezdte a lezárt bútort, ami — Harry csak most vette észre — folyamatosan remegett.

— Hát igen, Molly, szinte biztos, hogy mumus van benne — jelentette ki, miután belesett a kulcslyukon. — De azért tényleg jobb lesz, ha Rémszem belenéz, mielőtt kinyitjuk. Anyámat ismerve rosszabb is rejtőzhet benne.