J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Szerintem attól függ, milyen ígéretet kapnak — vélekedett Lupin. — Nem aranyra gondolok. Ha felajánlják nekik azokat a jogokat, amelyeket mi évszázadok óta megtagadunk tőlük, elég nagy lesz a kísértés. Ragnokkal még mindig nem jutottál semmire, Bill?

— Pillanatnyilag eléggé varázslóellenes hangulatban van. Azóta is dühöng a Bumfolt-ügy miatt. Szerinte a minisztérium eltussolta a dolgot, mivel a koboldok azóta se kapták meg az aranyukat…

Bill mondatának végét elnyomta az asztal közepe táján felharsanó kacagás. Fred, George, Ron és Mundungus a hasukat fogták.

— …és aztán — folytatta könnyező szemmel, csukladozva Mundungus — és aztán aszongya nekem: „Azannya, Dung, honnan szerezted ezeket a varangyokat? Mert az enyémeket meglovasította valami kurafi!” Mondom neki: „Ténleg, Will? Na és most mi lesz? Kéne venned másikat helyettük, nem?” És úgy higgyétek el, ahogy mondom, fiúk, az a trolleszű pancser megint megvette tőlem a saját varangyait, és még többet fizetett értük, mint először…

Ron öklével csapkodta az asztalt, úgy nevetett.

— Köszönjük szépen, Mundungus, de nem vagyunk kíváncsiak az üzleti ügyeidre — szólt mérgesen Mrs. Weasley.

— Ne haragudj, Molly. — Mundungus megtörölte a szemét, és rákacsintott Harryre. — De tudod, Will meg Ragyás Harristől csórta a varangyokat, tolvajtól lopni pedig nem bűn.

— Nem tudom, ki tanított téged jó erkölcsre, Mundungus, de hogy kihagyott néhány alapszabályt, az biztos — jegyezte meg élesen Mrs. Weasley.

Fred és George vajsörrel teli kupájuk mögé rejtették arcukat. George nagyokat csuklott.

Mrs. Weasley érthetetlen okból lesújtó pillantást vetett Siriusra, aztán felállt, hogy hozza a desszertként szolgáló rebarbarás morzsát. Harry a keresztapjára nézett.

— Molly nem nagyon kedveli Mundungust — magyarázta csendesen Sirius.

— Hogy került a Rendbe? — kérdezte suttogva Harry.

— Hasznos ember. Ismeri az összes hóhányót, ami nem csoda, hiszen ő is az. De messzemenően hűséges Dumbledore-hoz, aki egyszer kihúzta őt a pácból. Dungnak olyan hírek is a fülébe jutnak, amelyekről mi sose szereznénk tudomást, úgyhogy megéri jóban lenni vele. Molly szerint viszont túlzás vacsorára is meghívni őt. Nem tudja megbocsátani neki, hogy elcsavargott, amikor téged kellett volna őriznie.

Három adag, sodóval leöntött rebarbarás morzsa elfogyasztása után Harry farmerja kellemetlenül szűk lett — ami nagy szó volt, mivel a nadrágot Dudleytól örökölte. Mikor letette a kanalat, épp elapadt a társalgás az asztal körül: Mr. Weasley elégedetten hátradőlt, Tonks — immár hétköznapi orral — nagyot ásított, Ginny pedig, miután sikerült kicsalogatnia Csámpást a tálalószekrény alól, törökülésben ült a padlón, és vajsörös dugókat gurított a macskának.

— Lassan eltehetjük magunkat holnapra — szólt Mrs. Weasley, ásítással adva nyomatékot szavainak.

— Várjunk még, Molly! — szólt Sirius. Eltolta maga elől üres tányérját, és Harryhez fordult: — Csodálkozom rajtad. Azt hittem, ha megérkezel, első dolgod lesz Voldemort viselt dolgairól érdeklődni.

Harry korábban csak a dementorok érkezésekor tapasztalt olyan gyors és gyökeres hangulatváltozást, ami e szavak után a konyhában lezajlott. Az álmos nyugalom egy szempillantás alatt feszült éberségnek adta át a helyét. Voldemort neve fagyos szélrohamként söpört végig az asztaltársaságon. Lupin, aki épp egy korty bort készült inni, lassan leeresztette kupáját, és összehúzott szemmel felpillantott.

— Érdeklődtem is! — felelte méltatlankodva Harry. — Kérdeztem Ront és Hermionét, de azt mondták, mi nem vagyunk a Rend tagjai, úgyhogy…

— Nagyon helyesen mondták — bólintott szigorúan Mrs. Weasley.

— Gyerekek vagytok még.

Az asszony kihúzta magát a széken, és kezét ökölbe szorítva a karfára helyezte. Tekintetében már nyoma sem volt álmosságnak.

— Mióta van olyan szabály, hogy csak a Főnix Rendjének tagjai tehetnek fel kérdéseket? — folytatta higgadtan Sirius. — Harry egy hónapig be volt zárva abba a mugliházba. Joga van megtudni, mi történt időközben…

— Álljon meg a menet! — csattant fel George.

— Harry kérdezősködhet, de mi nem? — méltatlankodott Fred.

— Egy álló hónapja faggatózunk, de egy szót se tudtunk kiszedni belőletek! — mondta George.

— Gyerekek vagytok még! Nem vagytok a Rend tagjai! — hadarta Fred magas hangon, ami érdekes módon Mrs. Weasley hanghordozását idézte. — Harry még csak nem is nagykorú!

— Nem tehetek róla, hogy nektek nem mondtak semmit — csóválta a fejét Sirius. — A szüleitek dolga erről dönteni. Harrynek viszont…

— Nem te mondod meg, mi a jó Harrynek! — vágott a szavába Mrs. Weasley, s máskor oly barátságos arcára vészjósló kifejezés ült ki. — Gondolom, nem felejtetted el, mit mondott Dumbledore.

— Sok mindent mondott — felelte Sirius. Megőrizte ugyan udvarias higgadtságát, de érezhető volt, hogy nem fogja hagyni magát.

— Igen, sok mindent, többek között azt, hogy csak annyit mondjunk el Harrynek, amennyit tudnia kell — mondta Mrs. Weasley, nagy nyomatékot helyezve az utolsó szóra.

Ron, Hermione, Fred és George úgy kapkodták a tekintetüket Sirius és Mrs. Weasley között, mintha teniszmérkőzést néznének.

Ginny ott térdepelt egy rakás vajsörös dugó között, és tátva maradt szájjal figyelte a vitát. Lupin Siriusra szegezte a szemét.

— Nem áll szándékomban többet közölni vele, mint amennyit tudnia kell, Molly — felelte Sirius. — De tekintve, hogy ő az, aki látta Voldemortot visszatérni — az asztalnál ülők megint megborzongtak a név hallatán — valamennyiünknél több joga van…

— Harry nem tagja a Főnix Rendjének — vágott a szavába Mrs. Weasley. — Még csak tizenöt éves, és…

— És volt annyiszor életveszélyben, mint a rendtagok többsége! — fejezte be a mondatot Sirius. — Egyeseknél még többször is!

— Senki nem vitatja Harry érdemeit — mondta fokozódó indulattal Mrs. Weasley. Ökölbe szorult keze remegni kezdett a karfán. — De mivel még…

— Harry már nem gyerek! — szakította félbe ingerülten Sirius.

— De nem is felnőtt! — vágott vissza kipirosodott arccal az asszony. — Ő nem James!

— Köszönöm, de tisztában vagyok vele, hogy Harry kicsoda — felelte fagyosan Sirius.

— Nem vagyok biztos benne! — háborgott Mrs. Weasley. — Néha úgy beszélsz róla, mintha azt hinnéd, hogy visszakaptad a legjobb barátodat!

— Miért baj az? — vetette közbe Harry.

— Azért, Harry, mert te nem az apád vagy, bármennyire is hasonlítasz rá! — felelte Mrs. Weasley, tekintetét továbbra is Sirius szemébe fúrva. — Még iskolába jársz, és ezt nem felejthetik el azok a felnőttek, akik felelősek érted!

— Úgy érted, felelőtlen keresztapa vagyok? — fortyant fel Sirius.

— Úgy értem, hogy világélétedben vakmerő és forrófejű voltál. Ezért is kéri Dumbledore, hogy maradj a házban, és…

— A Dumbledore-tól kapott instrukcióim nem tartoznak ide! — csattant fel Sirius.

— Arthur! — fordult a férjéhez Mrs. Weasley. — Arthur, mondj már te is valamit!

Mr. Weasley nem szólalt meg azonnal. Levette a szemüvegét, és komótosan megtörölte a talárja ujjával, kerülve felesége pillantását. Mikor végzett, az orrára biggyesztette a szemüveget, és csak utána kezdett beszélni:

— Dumbledore tudja, hogy ez most új helyzet, Molly. Harry mostantól a főhadiszálláson lakik, úgyhogy egy bizonyos mértékig be kell avatnunk őt a dolgokba. Ezt Dumbledore sem vitatja.