J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Rendben, de mégiscsak túlzás adni alá a lovat, hogy kérdezzen, amit csak akar!

— A magam részéről — szólalt meg Lupin, s végre levette tekintetét Siriusról — Mrs. Weasley reménykedve nézett rá, hátha benne végre szövetségesre lel — úgy vélem, Harry jobban jár, ha mi tájékoztatjuk a helyzetről — persze csak nagy vonalakban — mint ha valami zavaros változatot hallana… másoktól.

Ezt szelíd, szinte kifejezéstelen arccal mondta, de Harry biztosra vette, hogy ha más nem is, Lupin sejti, hogy néhány telefül túlélte Mrs. Weasley razziáját.

Az asszony mélyet sóhajtott, majd még egyszer körülnézett, de egyetlen biztató tekintettel sem találkozott.

— Rendben — szólt végül. — Látom, le fogtok szavazni. De egyet ne felejtsetek el: Dumbledore-nak biztosan jó oka volt rá, hogy megkímélje Harryt ezektől a dolgoktól, és én, aki a leginkább a szívemen viselem Harry sorsát…

— Harry nem a fiad, Molly — jegyezte meg csendesen Sirius.

— De olyan nekem, mintha az lenne — vágta rá hevesen Mrs. Weasley. — Ki másra számíthatna?

— Például a keresztapjára! — felelte Sirius.

Mrs. Weasley felhúzta az orrát.

— Hát persze… — szólt epésen. — Csakhogy elég körülményes lett volna vigyáznod rá, amíg az Azkabanban ültél.

Sirius felemelkedett a székéből.

— Molly — szólt szigorúan Lupin — nem te vagy az egyetlen ennél az asztalnál, aki jót akar Harrynek. Ülj le, Sirius!

Mrs. Weasley remegő szájjal hallgatott. Sirius lassan visszaült, de arca falfehér volt az indulattól.

— Ebben a témában szerintem Harrynek is van szava — folytatta Lupin. — Elég nagy már ahhoz, hogy eldönthesse, mit akar.

— Szeretném megtudni, mi a helyzet — vágta rá habozás nélkül Harry.

Nem nézett rá Mrs. Weasleyre. Jólesett neki, hogy az asszony fiaként szereti őt, ugyanakkor bosszantotta a túlzásba vitt féltés és babusgatás. Jól mondta Sirius: ő már nem gyerek.

— Vita lezárva! — szólt kissé rekedten Mrs. Weasley. — Ginny, Ron, Hermione, Fred, George — induljatok kifelé a konyhából!

Az érintettek egy emberként hördültek fel.

— Mi már nagykorúak vagyunk! — harsogta a Fred-George páros.

— Ha Harry maradhat, én miért nem? — kiabálta Ron.

— Engem is érdekel, anya! — nyafogott Ginny.

— Nem! — Mrs. Weasley villámló tekintettel felpattant. — Szó se lehet róla, hogy…

— Fredet és George-ot nem tilthatod ki, Molly — szólt közbe fásultan Mr. Weasley. — Ők tényleg nagykorúak.

— De még iskolába járnak!

— A törvény szerint felnőttek — csóválta a fejét Mr. Weasley.

Mrs. Weasley arca immár paprikapiros volt.

— Nem bánom, Fred és George maradjanak, de Ron…

— Harry úgyis elmond mindent nekem és Hermionénak! — ellenkezett Ron. — Ugye… ugye, Harry? — tette hozzá bizonytalanul, és barátjára nézett.

Harry fején átfutott a gondolat, hogy nemet mond — hadd próbálja ki Ron, milyen érzés kirekesztettnek lenni. De bosszúvágya nyomban szertefoszlott, mikor tekintete találkozott Ronéval.

— Hát persze! — felelte.

Két barátjának felragyogott az arca.

— Jól van! — csapott az asztalra Mrs. Weasley. — Nem érdekel! — Ginny — ágyba!

A kislány sem vette némán tudomásul az ítéletet. Még a kinti lépcsőről is behallatszott a hisztizése, s miután anyjával felértek az előszobába, Mrs. Black dobhártyaszaggató visítása is felhangzott.

Lupin nyomban elindult, hogy lecsendesítse a portrét; a beszélgetés csak azután folytatódott, hogy visszatért, becsukta maga mögött az ajtót, és újra helyet foglalt az asztalnál.

— Jól van, Harry — szólt Sirius. — Mire vagy kíváncsi?

Harry nagy levegőt vett, és kimondta a kérdést, ami egy hónapja kínozta.

— Hol van Voldemort? — A névtől megint mindenki összerezzent, de Harry nem törődött vele. — Mit csinál? Hallgattam a muglihíreket, de semmiről nem számoltak be, ami mögött ő állhatna. Nem beszéltek furcsa halálesetekről vagy effélékről.

— Azért, mert nem is történtek furcsa halálesetek — felelte Sirius.

— Legalábbis mi egyről se tudunk, pedig eléggé jól vagyunk informálva.

— Többet tudunk, mint hinné — bólogatott Lupin.

— Hogyhogy abbahagyta a gyilkolást? — kérdezte Harry, aki tudott Voldemort korábbi rémtetteiről.

— Nem akarja felhívni magára a figyelmet — válaszolta Sirius. — Az most veszélyes lenne rá nézve. A visszatérése ugyanis nem úgy sikerült, ahogy tervezte. Egy kicsit elszúrta a dolgot.

— Pontosabban te szúrtad el neki — tette hozzá elégedett mosollyal Lupin.

— Mivel? — csodálkozott Harry.

— Azzal, hogy életben maradtál — mondta Sirius. — A terv az volt, hogy csak a halálfalók tudjanak a visszatéréséről. Csakhogy te megszöktél, és szétkürtölted a hírt.

— És az az ember, akinek Tudodki a legkevésbé akarta az orrára kötni a dolgot — vette át a szót Lupin — vagyis Dumbledore, a te jóvoltodból az elsők között értesült az eseményről.

— És az miért olyan lényeges? — értetlenkedett Harry.

— Tréfálsz? — horkant fel Bill. — Dumbledore az egyetlen ember, akitől Tudodki valaha életében tartott.

— Hála neked, Dumbledore alig egy órával Voldemort visszatérése után összehívhatta a Főnix Rendjét — mondta Sirius.

— Na és mit csinált azóta a Rend? — kérdezte Harry, végignézve a jelen lévő felnőtteken.

— Azon dolgoztunk, és dolgozunk most is, hogy meghiúsítsuk Voldemort terveit — felelte Sirius.

— Honnan tudjátok, mik a tervei? — sietett a következő kérdéssel Harry.

— Dumbledore-nak van egy képtelennek tűnő elmélete — felelte Lupin. — Dumbledore képtelen elméletei pedig általában helytállónak bizonyulnak.

— Na és mit tervez Voldemort Dumbledore szerint?

— Először is újra fel akarja építeni a hadseregét — fogott bele a válaszba Sirius. — Régen valóban jelentős erők álltak a rendelkezésére: rengeteg boszorkány és varázsló, akiket zsarolással vagy varázslattal a szolgálatába állított; hűséges csatlósai, a halálfalók, no meg százféle sötét teremtmény. Magad hallottad, hogy be akarta szervezni az óriásokat — és ők csak egy csoport a sok közül, akiket meg akar nyerni magának. Voldemort nem olyan bolond, hogy egy maroknyi halálfalóval az oldalán álljon ki a Mágiaügyi Minisztérium ellen.

— Szóval igyekeztek megakadályozni, hogy szövetségeseket szerezzen?

— Igen, azon vagyunk — bólintott Lupin.

— Milyen módszerrel?

— A legfontosabb feladat — magyarázta Bill — minél több embert …meggyőzni róla, hogy Tudodki valóban visszatért. Ők ugyanis attól fogva jobban vigyáznak magukra. De a dolog nehezebben megy, mint hinnéd.

— Miért?

— A minisztérium hozzáállása miatt — felelte Tonks. — Láttad, hogyan reagált Cornelius Caramel, mikor szóltál, hogy Tudodki visszatért. Hát azóta se változott a véleménye. Csökönyösen kitart amellett, hogy nem történt semmi.

— De hát miért…?! — kérdezte elkeseredetten Harry. — Miért nem hallgat az eszére? Ha Dumbledore…

— Ahogy mondod, itt van a kutya elásva — szólalt meg Mr. Weasley, keserű fintorral az arcán. — Dumbledore…

— Caramel ugyanis retteg tőle — magyarázta Tonks.

— Retteg Dumbledore-tól? — nézett rá hitetlenkedve Harry.

— Dumbledore állítólagos hátsó szándékaitól retteg — pontosított Mr. Weasley. — Caramel azt hiszi, Dumbledore összeesküvést szervez ellene. Az a mániája, hogy Dumbledore mágiaügyi miniszter akar lenni.