J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— De hát Dumbledore-nak eszében sincs…

— Persze, ezt mi nagyon jól tudjuk — legyintett Mr. Weasley. — Akkor se akart miniszter lenni, mikor Millicent Bagnold visszavonult, pedig nagyon sokan próbálták rábeszélni, hogy vállalja el a posztot. Caramel helyette ült a bársonyszékbe, és azóta se felejtette el, mennyien támogatták azt a Dumbledore-t, aki nem is jelentkezett az állásra.

— Caramel nagyon jól tudja — vette át a szót Lupin — hogy Dumbledore sokkal bölcsebb és rátermettebb, mint ő. Minisztersége első éveiben folyton Dumbledore-hoz rohangált segítségért és jó tanácsért. De később, miután megérezte a hatalom ízét, megnőtt az önbizalma. Most már imád mágiaügyi miniszter lenni, és abba is sikerült beleélnie magát, hogy ő a nagy ész, Dumbledore pedig csak egy pitiáner bajkeverő.

— Hogy gondolhat ilyet? — csattant fel Harry. — Komolyan képes azt hinni, hogy Dumbledore csak kitalálta… hogy én csak kitaláltam az egészet!?

— Ha elismerné, hogy Voldemort visszatért — magyarázta Sirius — a minisztériumnak olyan súlyú válsághelyzetet kellene kezelnie, amihez hasonló nem volt az elmúlt közel tizennégy évben. Caramelnek egyszerűen nincs ereje szembenézni a szörnyű ténnyel. Sokkal kényelmesebb abba a hitbe ringatnia magát, hogy Dumbledore álhíreket terjesztve próbálja megfúrni őt.

— Érted már a problémát? — kérdezte Lupin. — Amíg a minisztérium kitart amellett, hogy Voldemort nem jelent veszélyt, addig nehéz az ellenkezőjéről meggyőzni az embereket. Már csak azért is, mert ők se szívesen hisznek el egy ilyen szörnyűséget. Ráadásul a minisztérium folyamatosan megakadályozza, hogy a Reggeli Próféta akár egyet is lehozzon az úgynevezett „Dumbledore-féle rémhírek” közül, úgyhogy a varázslótársadalom nagy részének sejtelme sincs róla, mi történt. Ezáltal pedig könnyű prédát jelentenek a halálfalóknak, akik szemrebbenés nélkül használják az Imperius-átkot.

— De ti figyelmeztetitek az embereket…! — mondta Harry, és kérdő tekintetét végigjáratta Mr. Weasley, Sirius, Bill, Mundungus, Lupin és Tonks arcán. — Szóltok nekik, hogy Voldemort visszatért, nem?

A felnőttek keserű mosollyal válaszoltak.

— Mivel engem mindenki őrült tömeggyilkosnak tart, és a minisztérium tízezer galleonos vérdíjat tűzött ki a fejemre, nem volna túl jó ötlet, ha elkezdenék röplapokat osztogatni az utcán — mondta Sirius.

— Engem se sokan szoktak meghívni vacsorára — fűzte hozzá Lupin. — A többség valamiért idegenkedik a vérfarkasoktól.

— Tonks és Arthur elvesztenék a minisztériumi állásukat, ha elkezdenének nyíltan agitálni — folytatta Sirius. — Márpedig nagyon fontos, hogy legyenek embereink a minisztériumban. Voldemortnak is vannak.

— Azért néhány embert már sikerült meggyőznünk — jegyezte meg Mr. Weasley. — Tonksot például — ő régen nem volt tagja a rendnek, hisz gyerek volt még, de mint auror, jó szolgálatot tehet nekünk. Kingsley Shacklebolt is remek fogás volt; ő vezeti a Sirius utáni hajtóvadászatot, ezért odabent most úgy tudják, hogy a keresztapád Tibetben bujkál.

— De ha senki nem terjeszti a hírt, hogy Voldemort visszatért… — kezdte Harry.

— Ki mondta, hogy senki nem terjeszti? — nézett rá Sirius. — Mit gondolsz, miért támadják annyit Dumbledore-t?

— Miről beszélsz? — kérdezett vissza megütközve Harry.

— Szüntelenül azon dolgoznak, hogy lerombolják a tekintélyét — magyarázta Lupin. — Nem olvastad a múlt héten a Reggeli Prófétát ? Azt írták, hogy Dumbledore-t kiszavazták a Mágusok Nemzetközi Szövetségének elnökségéből, mert öregszik és már nem forog olyan jól az agya. Ehhez képest az igazság az, hogy a minisztérium emberei szavazták ki őt, miután egy felszólalás keretében bejelentette, hogy Voldemort visszatért. A Wizengamotban — a Legfelsőbb Varázslóbíróságban — betöltött főmágusi tisztjétől is megfosztották, és tervezik, hogy elveszik tőle a Merlin-díj arany fokozatát.

— Dumbledore erre azt szokta mondani — vetette közbe vigyorogva Bill — hogy neki mindegy, mit csinálnak, csak ne vegyék ki a képét a csokibéka-kártyák közül.

— Pedig ezen nem kellene nevetni — csóválta a fejét Mr. Weasley. — Ha továbbra is nyíltan ujjat húz a minisztériummal, akár az Azkabanba is kerülhet, márpedig az ég óvjon minket attól, hogy Dumbledore-t bebörtönözzék. Tudjátokki csak addig ilyen óvatos, amíg tudja, hogy Dumbledore átlát rajta, és résen van. Ha Dumbledore-t kivonják a forgalomból, rögtön elszabadul a pokol.

— De ha Voldemort további halálfalókat próbál beszervezni, akkor gyorsan elterjed, hogy visszatért, nem? — kérdezte nyugtalanul Harry.

— Voldemort nem úgy gyűjt sereget, hogy bekopogtat az emberekhez — rázta a fejét Sirius. — Félrevezetéssel, bűbájjal és zsarolással dolgozik. Nagy rutinja van a titkos szervezkedés művészetében. Egyébként pedig nemcsak ezzel foglalkozik. Vannak olyan tervei, amelyeket feltűnés nélkül, egyedül is meg tud valósítani. Pillanatnyilag azokra koncentrál.

— Mi más kell neki, mint szövetségesek? — tette fel a kérdést Harry. Látni vélte, hogy Sirius és Lupin lopva egymásra pillantanak.

— Olyasmi, amit csak lopással szerezhet meg — felelte Sirius, majd Harry értetlen arckifejezését látva hozzátette: — Egy fegyverre gondolok. Olyan fegyverre, ami legutóbb nem volt a birtokában.

— Legutóbb, amikor hatalma teljében volt?

— Igen.

— Miféle fegyverről beszélsz? Veszélyesebb, mint az Adava Kedavra?

— Most már tényleg elég!

A közbeszóló Mrs. Weasley volt; ott állt az ajtó mellett, a sötétben.

Harry nem is vette észre, hogy időközben visszatért — most karba font kézzel állt, és nem volt kevésbé dühös, mint távozásakor.

— Indulás lefeküdni, egy-kettő! Mindannyian! — tette hozzá nyomatékosan, és külön-külön ránézett Fredre, George-ra, Ronra és Hermionéra.

— Nem parancsolgathatsz nekünk… — kezdett feleselni Fred.

— Hallgass! — torkolta le Mrs. Weasley, majd remegő tagokkal Siriushoz fordult: — Éppen eleget mondtatok Harrynek. Ha tovább folytatjátok, akár rögtön fel is vehetitek őt a Rendbe.

— Miért is ne? — kapott az ötleten Harry. — Szívesen belépnék. Be akarok lépni! Harcolni akarok!

— Nem.

A döntést nem Mrs. Weasley, hanem Lupin mondta ki.

— Csak nagykorú varázslók lehetnek a Rend tagjai — folytatta. — Olyanok, akik kijárták az iskolát — tette hozzá, elejét véve Fred és George közbeszólásának. — A munkánk olyan veszélyekkel jár, amelyekről fogalmatok sincs, egyikőtöknek se… Mollynak igaza van, Sirius. Épp eleget mondtunk.

Sirius vállat vont, de nem vitatkozott a döntéssel. Mrs. Weasley parancsolóan intett fiainak és Hermionénak, s azok kelletlenül bár, de sorban felálltak. Harry, látva, hogy a vita eldőlt, követte példájukat.

Mrs. Weasley mogorván követte Harryéket a házon keresztül.

— Azonnal lefeküdtök, és egy hangot se halljak! — szólt, mikor felértek az első emeletre. — Holnap fárasztó napunk lesz. Ginny remélhetőleg már alszik — tette hozzá, Hermionénak címezve. — Próbáld nem felébreszteni őt.

— Persze, alszik — morogta Fred, miután Hermione elbúcsúzott tőlük, s ők folytatták útjukat a lépcsőn. — Futóféreg legyek, ha Ginny fél órán belül nem szed ki mindent Hermionéból, ami odalent elhangzott.