J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Harry már nem is bólintott. Mindezt már réges-régen tudta.

— Ennek következtében — fűzte tovább a szót Dumbledore — tartani kezdtem tőle, hogy Voldemort rájön, miféle kapcsolat van kettőtök között. Így is történt: egy alkalommal olyan mélyen behatoltál az elméjébe, a gondolataiba, hogy megérezte a jelenlétedet. Természetesen arra az esetre gondolok, amikor tanúja voltál a Mr. Weasley elleni támadásnak.

— Igen, ezt Piton is mondta — dörmögte Harry.

— Piton professzor, Harry — javította ki csendesen Dumbledore.

— De nem ütött szöget a fejedbe, hogy miért nem én magam mondtam ezt el neked? Hogy miért nem én tanítottalak okklumenciára? Hogy miért kerültem a tekintetedet hónapokon át?

Harry felpillantott. Vele szemben egy szomorú, megfáradt öregember ült.

— De — felelte. — De, furcsálltam.

— Úgy sejtettem — magyarázta Dumbledore — hogy Voldemort hamarosan behatol az elmédbe — manipulálni próbál majd, összezavarja a gondolataidat — és nem akartam további ösztönzést adni neki erre. Úgy véltem, ha rájön, hogy köztünk szorosabb kapcsolat van — vagy volt valaha — a szokásos igazgató-diák viszonynál, akkor kapni fog az alkalmon, és rákényszerít, hogy kémkedj utánam. Féltem, hogy megszáll és felhasznál téged, és azt hiszem, nem volt alaptalan az aggodalmam. Ritkán kerültünk egymás közelébe, de olyankor látni véltem Voldemort árnyékát a szemedben…

Harrynek eszébe jutott a kígyó vérszomjas dühe, ami feltámadt benne, mikor találkozott a tekintete Dumbledore-éval.

— Voldemort, amint azt nemrég megmutatta, nem azért szállt meg, hogy elpusztítson engem általad. A te életedre tört. Mikor az éjjel rövid időre beléd költözött, azt remélte, feláldozlak arra számítva, hogy megölhetem őt. Amint látod, Harry, azért tartottam távolságot tőled, hogy megvédjelek. Ez egy öregember hibája volt…

Dumbledore mélyet sóhajtott. Harry hagyta, hogy elröppenjenek fejéből az igazgató szavai, nem kapaszkodott beléjük. Pár hónapja még csüggött volna Dumbledore ajkán, de most érdektelen semmiségnek tűnt mindez az ásító, fekete szakadék, Sirius hiánya mellett.

— Sirius elmondta, hogy már azon az éjszakán magadban érezted Voldemortot, mikor Arthur Weasleyt megsebesítették. Tudtam hát, hogy bekövetkezett, amitől féltem: Voldemort rájött, hogy használni tud téged. Fel akartalak vértezni az elméd ellen indított támadásokkal szemben, ezért megkértem Piton professzort, hogy tanítson okklumenciára.

Dumbledore szünetet tartott. Az íróasztal fényes lapján araszoló napsugárnyaláb egy ezüstkalamárisra és egy szép skarlátvörös pennára esett. A falakon sorakozó portrék mind éberen hallgatták Dumbledore-t. Néha egyikük-másikuk mocorgott egy kicsit, vagy halkan megköszörülte a torkát. Phineas Nigellus még nem tért vissza…

— Piton professzor megtudta — folytatta Dumbledore — hogy hónapok óta álmodsz a Misztériumügyi Főosztályra vezető ajtóról. Voldemort visszatérése óta megszállottan vágyott rá, hogy meghallgathassa a jóslatot. Gondolatban sokszor felkereste az ajtót, s te — akaratlanul és nem is sejtve, miért — ugyanígy tettél.

— Azután láttad, amint Rookwood, aki letartóztatása előtt a Misztériumügyi Főosztályon dolgozott, elmondja Voldemortnak, amit mi mindig is tudtunk: hogy a minisztériumban őrzött jóslatokat rontás védi. Csak az veheti le az üveggömböt a polcról, akiről a jóslat szól. Az illetéktelen megtébolyodik, ha hozzáér. Ebben az esetben vagy magának Voldemortnak kellett elmennie a Mágiaügyi Minisztériumba — vállalva a lelepleződés kockázatát — vagy téged kellett rávennie, hogy megszerezd neki a jóslatot. Ezután még fontosabbá vált, hogy megtanuld az okklumenciát.

— De nem tanultam meg — motyogta Harry. Könnyíteni akart a lelkén. Azt gondolta, a vallomás biztosan enyhít a szívére nehezedő szörnyű nyomáson. — Nem gyakoroltam, nem vettem komolyan, pedig megszüntethettem volna azokat az álmokat. Hermione is biztatott, és ha hallgattam volna rá, Voldemort nem mutathatta volna meg, hova menjek, és akkor Sirius nem… Sirius nem…

Egyszerre úgy érezte, védekeznie, magyarázkodnia kell…

— Megpróbáltam ellenőrizni, hogy Voldemort tényleg elfogta-e Siriust. Betörtem Umbridge szobájába, beszéltem Siporral a tűzben, és ő azt mondta, hogy Sirius nincs otthon, hogy elment!

— Sipor nem mondott igazat — felelte nyugodtan Dumbledore. — Nem vagy a gazdája, neked nyugodtan hazudhatott, még csak meg se kellett büntetnie magát érte. A manó azt akarta, hogy elmenj a Mágiaügyi Minisztériumba.

— Sipor… szántszándékkal küldött oda engem?

— Úgy van. Sajnos úgy áll a dolog, hogy Sipor hónapok óta két urat szolgált.

— De hát hogyan? — kérdezte döbbenten Harry. — Évek óta ki se tette a lábát a Grimmauld térről!

— Nem sokkal karácsony előtt kihasznált egy kínálkozó alkalmat — folytatta fejcsóválva Dumbledore. — Sirius állítólag egyszer rákiáltott, hogy „kifelé”, és Sipor ezt úgy értelmezte, hogy menjen ki a házból. Így is tett, és felkereste a Black család egyetlen olyan tagját, akit még tisztel valamennyire: Black unokahúgát, Narcissát, Lucius Malfoy feleségét.

— Honnan tud erről, professzor úr? — kérdezte Harry. Vadul kalapált a szíve, és émelygés fogta el. Emlékezett rá, hogy a házimanó valóban eltűnt pár napra karácsonytájt, és végül a padlásszobából került elő…

— Sipor maga mondta el tegnap este — felelte Dumbledore. — A rejtélyes figyelmeztetésedet Piton professzor úgy értelmezte, hogy újabb víziód volt, s láttad, amint Siriust csapdába ejtik a Misztériumügyi Főosztályon. Ezután csakúgy mint te, ő is megpróbált kapcsolatba lépni Siriusszal. Tudnod kell, hogy a rend tagjai nem szorulnak Dolores Umbridge kandallójára, ha titokban beszélni akarnak egymással. Piton professzor megtudta, hogy Sirius él, és a Grimmauld téren van, teljes biztonságban.

— Mivel órák múltán sem tértél vissza a Tiltott Rengetegből, ahova Dolores Umbridge-dzsel indultatok, Piton professzor tartani kezdett tőle, hogy továbbra is úgy hiszed, Sirius segítségére kell sietned. Ezért haladéktalanul értesítette a Főnix Rendjének néhány tagját.

Dumbledore mélyet sóhajtott, majd folytatta:

— Alastor Mordon, Nymphadora Tonks, Kingsley Shacklebolt és Remus Lupin Piton jelentkezésekor épp a főhadiszálláson tartózkodtak. Valamennyien vállalták, hogy azonnal a keresésedre indulnak. Piton professzor azt kérte, Sirius ne menjen velük, ugyanis kellett valaki, aki beszámol nekem a történtekről, ha majd ígéretem szerint megérkezem a Grimmauld térre. Maga Piton professzor arra készült, hogy kutatni kezd utánad a Tiltott Rengetegben.

— Sirius azonban ragaszkodott hozzá, hogy részt vegyen a mentőakcióban, és Siporra bízta, hogy tájékoztasson engem. Így aztán mikor megérkeztem — percekkel a csapat távozása után — a kacagó házimanótól kellett megtudnom, hova ment Sirius.

— Sipor nevetett? — kérdezte zsibbadtan Harry.

— Igen — bólintott Dumbledore. — De hangsúlyoznom kell: Sipor nem mondhatott el mindent Malfoyéknak. Mivel nem ő a Rend titokgazdája, a hollétünket nem árulhatta el, és a terveinkről is tilos volt beszélnie. Fajának bűvös kötelmei alól nem bújhatott ki, nem szeghette meg gazdája, Sirius egyértelmű parancsát. Olyan, lényegtelennek tűnő információkat adott ki Narcissának, amelyeket Sirius nem nyilvánított kifejezetten titoknak, s amelyek ugyanakkor Voldemort számára nagyon is értékesek.