J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Teljes erőből emelni kezdte a fiút, de ezúttal csak azt érte el, hogy Neville talárja végigszakadt a bal oldali varrás mentén — az üveggolyó kigurult a zsebéből, s mielőtt Harry felkaphatta volna, Neville egyik rúgkapáló lába telibe találta. A jóslat három métert repült jobb felé, ráesett a lépcső alsó fokára, és összetört. Harry és Neville a rémülettől dermedten bámultak a cserepekre. A teremben tovább folyt a harc — senki nem vette észre, mi történt, és a fiúkon kívül senkinek nem tűnt fel a cserepek közül kiemelkedő hatalmas szemű, gyöngyszürke nőalak. Az árnylénynek mozgott a szája, de Harry egyetlen szavát sem hallotta a visszhangzó dörrenések és ordítások közepette. Aztán a jós befejezte monológját, és köddé vált.

— De aragudj, Erry! — zokogta rúgkapálva Neville. — De haragudj, deb akardab…

— Nem érdekes! — kiabálta Harry. — Próbálj felállni, és tűnjünk el…

— Dubbledore! — harsogta Neville, szemét egy Harry mögötti pontra szögezve. Verejtékben úszó arca egyszerre felragyogott.

— Mi van?

— Dubbledore!

Harry követte a fiú tekintetét. Közvetlenül fölöttük, az Agyterembe nyíló ajtóban ott állt a villámló szemű Albus Dumbledore.

Harrynek minden porcikája bizseregni kezdett, mintha áramot vezettek volna a testébe — megmenekültek.

Dumbledore előreszegezett pálcával lesietett a lépcsőn; elhaladt Harry és Neville mellett (akiknek eszük ágában se volt tovább kúszni), s már a lépcső aljában állt, mikor a közelében harcolók észrevették őt. Az egyik halálfaló menekülőre fogta a dolgot; egy majom fürgeségével, négykézláb indult felfelé a túloldali lépcsőn.

Dumbledore pálcája egy könnyed mozdulatával visszarántotta.

Mindenki abbahagyta a harcot, kivéve egyetlen párost, akik a jelek szerint nem vették észre Dumbledore-t. Sirius kitért Bellatrix piros fénycsóvája elől, egy szökkenéssel a fekete függöny előtt termett, és a nő arcába nevetett.

— Ejnye, tudsz te ennél jobbat is! — kiáltotta gúnyosan. Hangja visszhangozva zengett a teremben.

A következő fénycsóva a mellkasa közepébe talált.

Sirius arcáról nem tűnt el a nevetés, de szeme elkerekedett a döbbenettől.

Harry már nem gondolkodott, csak az ösztöneit követte. Elengedte Neville-t, leugrott a lépcsőről, és kirántotta pálcáját — épp mikor Dumbledore is az emelvény felé fordult.

Sirius olyan szelíden dőlt el, mintha a kedvéért lelassult volna az idő. Teste kecses ívbe feszülve hanyatlott a boltív megfakult függönye felé.

Harry a félelemmel vegyes csodálkozás kifejezését látta keresztapja hajdan oly szép vonású arcán. A függöny nagyot lebbent, mintha szélroham kapott volna belé, majd miután Sirius átesett alatta, visszahullott a helyére.

Harry hallotta Bellatrix Lestrange diadalordítását, de nem törődött vele — hiszen Sirius csak elesett, s mindjárt előugrik majd a boltív mögül…

Sirius azonban nem bukkant fel többé.

— Sirius! — ordította Harry. — Sirius!

Ott kell lennie a függöny mögött. Ő, Harry majd odaszalad, és kihúzza…

Mikor azonban el akart indulni az emelvény felé, Lupin eléugrott, és feltartóztatta.

— Nem segíthetsz rajta, Harry…

— Menjetek érte, mentsétek meg, hozzátok vissza!

— Már késő…

— Biztos elérjük még… — Harry kétségbeesetten kapálózott, de Lupin átkarolta a mellkasát.

— Nem segíthetsz rajta, Harry… Sirius nincs többé.

— Nem igaz! — ordította Harry.

Nem bírta elhinni; nem akarta elhinni; utolsó erejével is küzdött, hogy kitépje magát Lupin karjából… Lupin nem értheti… a függöny mögött emberek vannak! Hallotta a suttogásukat, mikor először járt a teremben! Sirius csak elrejtőzött, láthatatlanná vált…

— Sirius! — üvöltötte. — Sirius!

— Értsd meg, Harry, nem tud visszajönni. — Lupin hangja megbicsaklott. Minden erejére szüksége volt, hogy féken tudja tartani a tomboló Harryt. — Nem tud visszajönni, mert megh…

— Nem — halt — meg! — ordította Harry. — Sirius!

Körülöttük lábak dobogtak, átkok villantak fel. Harrynek azonban mindez csak érdektelen, ostoba háttérzaj volt; ügyet se vetett a feje körül elsuhanó fénycsóvákra. Nem érdekelte semmi, csak a fejében üvöltő gondolat: Lupin hazudik! Hazudik, hiszen Sirius mindjárt kiugrik a kopott függöny mögül, hogy aztán hátracsapja fekete haját, és újra belevesse magát a küzdelembe.

Lupin elvonszolta őt az emelvénytől. Harry még mindig a boltívre meredt, s most már Siriusra volt dühös, amiért ennyi ideig várat magára.

Ám ahogy küzdött, kapálózott, hogy lerázza Lupint, valahol mélyen már elfogadta az igazságot… Sirius még soha nem várakoztatta meg… Siriust soha semmi nem tarthatta vissza, ha ő, Harry hívta… Ha most nem bújik elő a függöny mögül, annak nem lehet más oka, csak az, hogy tényleg nem tud visszajönni… hogy tényleg…

Dumbledore addigra láthatatlan kötelek béklyójába verte és a terem közepére gyűjtötte a megmaradt halálfalók többségét.

Rémszem Mordon odakúszott a mozdulatlanul heverő Tonkshoz, és vizsgálni kezdte. Az emelvény túloldalán még mindig villogtak a pálcák: Kingsley, Sirius helyébe lépve, folytatta a küzdelmet Bellatrixszel.

— Harry?

Neville lekecmergett a lépcsőn, és odakúszott Harryhez. Harry már nem próbált elszaladni, de Lupin óvatosságból még fogta a karját.

— Erry… dagyo sajdálob… — nyögte Neville. Lába még mindig fékezhetetlen táncot ropott. — Ez az ebber… ez a Sirius… a barádod vold?

Harry bólintott.

— Várj — szólt csendesen Lupin, és Neville lábára szegezte pálcáját. — Finite.

Neville abbahagyta a rúgkapálást.

— Keressük meg a többieket — folytatta Lupin, aki Harryhez hasonlóan sápadt volt a megrendültségtől. — Hol vannak, Neville?

— A bázsig derebbe. Rodt begdábadda egy agy, de asszeb diccs dagyobb baja. Herbiode bég biddig deb dérd bagáoz, de vad bulzuzsa…

Az emelvény mögül dörrenés majd fájdalmas kiáltozás hallatszott. Harry arra kapta a fejét, és megpillantotta a padlóra rogyó Kingsleyt. Bellatrix Lestrange futásnak eredt. Dumbledore megcélozta pálcájával, de a boszorkány kivédte a bűbájt, és már a lépcső közepén járt…

— Harry, ne! — kiáltotta Lupin, de Harry addigra már kiszabadította karját.

— Megölte Siriust! — ordította. — Megölöm!

Azzal már rohant is felfelé a kőlépcsőkön. Többen is utána kiabáltak, de nem törődött vele. Bellatrix kiszökkent az ajtón, és eltűnt. Másodpercekkel később Harry is berontott az Agyterembe…

A boszorkány hátraküldött egy átkot a válla fölött. Az agytartály megemelkedett és felborult, Harry nyakába zúdítva bűzlő tartalmát. Az agyak nyomban támadásba lendültek színes gondolatcsápjaikkal, de Harry elkiáltotta magát: Vingardium leviosa! — mire a polipkarok a magasba röppentek. Harry csúszkálva-botladozva továbbszaladt; maga mögött hagyta a nyöszörgő Lunát, Ginnyt, aki a nevét rebegte, mikor megpillantotta, az erőtlenül nevetgélő Ront és Hermionét, aki még mindig ájultan hevert a padlón. Feltépte a körterembe nyíló ajtót, és látta, amint Bellatrix kirohan a helyiségből — azon az ajtón át, ami a lifthez vezető folyosóra nyílott.

Harry habozás nélkül továbbszaladt, de Bellatrix becsapta maga mögött az ajtót. A fal mozgásba lendült, kék fénykarikát festve Harry köré.