J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Vonszolni kezdte Ront az egyik ajtó felé. Már majdnem el is érték, mikor a kerek terem túloldalán kinyílt egy másik ajtó, és berontott rajta három halálfaló, élükön Bellatrix Lestrange-dzsel.

— Ott vannak! — rikkantotta a nő.

Kábító átkok röppentek a gyerekek felé. Harry beugrott az ajtón, ledobta Ront, és már sietett is vissza segíteni a Hermionét cipelő Neville-nek. Valamennyien bejutottak, s még idejében sikerült becsapniuk az ajtót Bellatrix előtt.

— Colloportus! — kiáltotta Harry. A következő pillanatban három test csapódott a túloldalról az ajtónak.

— Nem baj! — zendült odakint egy férfihang. — Másfelől is be lehet menni. Megtaláltuk őket! Itt vannak!

Harry megpördült, és körülnézett. Az Agyteremben voltak, és a halálfaló nem tévedett: valóban jó néhány ajtó nyílt még a helyiségbe. Odaátról eközben lépések zaja szűrődött be: további halálfalók csatlakoztak az elsőkhöz.

— Luna, Neville, segítsetek!

Futva elindultak körben a falak mentén, és sorban lezárták az ajtókat. A nagy sietségében Harry nekiment egy asztalnak, és átgördült rajta.

— Colloportus!

A fal túloldalán lábak dobogtak, s időről időre megreccsent és megremegett egyik-másik lezárt ajtó. Luna és Neville a szemközti fal mentén haladtak. Harry épp végzett a saját oldalával, amikor meghallotta Luna ordítását:

— Collop… ááááááááá!

Megfordult, és azt látta, hogy a lány hátrafelé repül a levegőben; az ajtón, amit nem ért el idejében, öt halálfaló rontott be a terembe.

Luna ráesett egy asztalra, végigcsúszott rajta, a túlsó végén leesett — és nem állt fel többet.

— Kapjátok el Pottert! — rikoltotta futtában Bellatrix. Harry kitért előle, és elrohant az ellenkező irányba. Tudta, hogy átkoktól mindaddig nem kell tartania, amíg nála van a jóslat.

— Hé! — kiáltotta nevetve Ron, aki időközben feltápászkodott, és most kótyagosan Harry felé tántorgott. — Figyelj, Harry, abban a lében agyak vannak! Ha-ha-ha, ugye, milyen fura, Harry?

— Menj innen, Ron, feküdj le a földre…

Ron azonban már a tartályra szegezte pálcáját.

— Komolyan, Harry, agyak vannak benne! Nézd! Invito agy!

A teremben mindenki megtorpant. Harry, Ginny, Neville és az összes halálfaló önkéntelenül a tartály felé fordult. Az egyik agy — mintha egy láthatatlan zsinegen húznák — kiemelkedett a zöld folyadékból. Egy pillanatig egy helyben lebegett a tartály fölött, azután sebesen pörögve Ron felé röppent, színes, mozgó képeket húzva maga mögött — olyan volt, mintha filmszalagok tekeredtek volna le róla.

— Ha-ha-ha, Harry, nézd… — Ron kacagva nézte az agy kiömlő tarka tartalmát. — Gyere, fogd meg! Biztos tök fura…

— Ron, ne!

Harry nem tudta, mi történik, ha Ron megérinti az agyból polipkarokként kinyúló gondolatokat, de mindenképp valami rosszra számított. Odaugrott barátjához, Ron azonban addigra elkapta a felé repülő agyat.

A polipkarok egy szempillantás alatt rátekeredtek a karjára.

— Nézd, Harry, mit csinál… Ne… ne… ez nem jó… Elég! Hagyd abba!

A gondolatszalagok Ron mellkasát is befonták, szorosan hozzákötözve az agyat a fiú testéhez.

— Diffindo! — kiáltotta Harry, hátha sikerül letépnie barátjáról a fojtó gondolatszalagokat, de a bűbáj hatástalan volt. Ron elesett, s a padlón fekve vergődött tovább.

— Megfojtják, Harry! — kiáltotta rémülten Ginny, aki szintén a földön feküdt, törött bokáját markolva. Többet már nem mondhatott, mert ekkor arcon találta az egyik támadó pálcájából kiröppenő piros fénycsóva.

— Zsdubor! — ordította Neville, a közeledő halálfalókra szegezve Hermione pálcáját. — Zsdubor! Zsdubor!

Nem történt semmi.

Az egyik halálfaló kilőtt egy kábító átkot Neville felé, de elvétette. Harry rápillantott a fiúra. Már csak ketten maradtak: ketten az öt halálfaló ellen. Két csuklyás most nyílvesszőszerű, ezüstös fényt lőtt ki rájuk. Az átkok célt tévesztettek, és mély krátert ütöttek a falon. Bellatrix Lestrange rohanni kezdett Harry felé, aki a magasba emelte a jóslatot, és futásnak eredt a terem hosszában.

Pillanatnyilag nem volt más célja, mint elcsalni a halálfalókat társai közeléből.

A taktika bevált: a támadók asztalokon és székeken átugrálva a nyomába eredtek. Pálcájukat — az üveggömböt féltve — nem merték használni. Harry megcélozta az egyetlen nyitott ajtót: azt, amelyiken át a halálfalók érkeztek. Miközben berohant rajta, azért fohászkodott, hogy Neville ott maradjon Ron mellett, és sikerüljön megszabadítania őt a fojtogató agytól. Berohant az ajtón, de két lépés után érezte, hogy a padló eltűnik a talpa alól…

Kő lépcsősoron bucskázott lefelé; fokról fokra gurult, akár egy nehéz labda, s végül súlyos puffanással landolt a hátán. Most döbbent csak rá, hol van: nem messze tőle ott magasodott a romos boltív.

A terem csak úgy remegett a halálfalók harsogó nevetésétől.

Harry levette tekintetét a boltívről, és a kőlépcső felé fordult. Az agyterembeli öt halálfaló már közeledett felé. Más ajtókon újabbak siettek be a terembe, s ők is elindultak a lépcsőn. Harry feltápászkodott, bár annyira remegett a lába, hogy alig tudott állni. Baljában ott volt a jóslat — csodával határos módon épségben — jobbjában pedig a pálcája. Hátrálni kezdett, de közben szüntelenül forgatta a fejét: igyekezett minden halálfalót szemmel tartani. Néhány lépés után nekiütközött a boltív emelvényének — más út nem lévén, felmászott rá.

A halálfalók megálltak, és csak nézték. Többen közülük ugyanúgy ziháltak, mint ő, s egyiküknek erősen vérzett a feje. A sóbálvány-átokból magához tért Dolohov ádáz vigyorral szegezte Harryre a pálcáját.

— Vége a fogócskának, Potter! — szólalt meg Lucius Malfoy, és lehúzta csuklyáját. — Légy jó kisfiú, és add ide a jóslatot!

— Engedjék… engedjék el a többieket, akkor odaadom! — zihálta Harry.

Néhány halálfaló felnevetett.

— Miért kellene alkudoznunk veled? — Malfoy sápadt képe kipirult a gonosz élvezettől. — Amint látod, mi tízen vagyunk, te pedig egyedül. Vagy Dumbledore számolni sem tanított meg?

— Diccs egyedül! — harsant egy hang a lépcső tetején. — Éd is id vagyok!

Harrynek elszorult a torka. Neville botorkált lefelé a lépcsőn, remegő kezében Hermione pálcájával.

— Neville, ne… menj vissza Ronhoz…

— Zsdubor! — kiabálta a fiú, s a pálcával sorban rámutatott a halálfalókra. — Zsdubor! Zsdub…

Az egyik legtermetesebb halálfaló hátulról elkapta Neville-t, s leszorította mindkét karját. A fiú kétségbeesetten vergődni kezdett, a halálfalók nagy derültségére.

— Ez Longbottom, igaz? — sziszegte Malfoy. — A nagyanyád már megszokhatta, hogy hullik a rokonság… nem fog meglepődni a halálod hírétől.

— Longbottom? — visszhangozta Bellatrix, és beesett arcán gonosz mosoly terült szét. — Volt egy kellemes találkozásom a szüleiddel, fiacskám.

— Dudob! — ordította Neville, s olyan eszelős rugdosódásba kezdett, hogy a halálfaló, aki lefogta, felkiáltott:

— Kábítsa már el valaki!

— Nem, nem, nem… — Bellatrix arcára mámoros izgalom ült ki.

Ránézett Harryre, majd megint Neville felé fordult. — Nem, inkább kipróbáljuk, jobban bírja-e a kínzást, mint a szülei… hacsak Potter át nem adja a jóslatot.