J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

A csendet ezután jó ideig csak a felpeckelt szájú foglyok szuszogása törte meg. Ron a fejét forgatva igyekezett kiszabadulni Warrington féljárom-fogásából; felrepedt ajkáról vércseppek hullottak Umbridge szőnyegére. Ginny továbbra se mondott le róla, hogy megrúgja a karját markoló hatodéves lány sípcsontját; az egyre lilább arcú Neville kétségbeesetten próbálta lefejteni a nyakáról Crak karját, Hermione pedig kitartóan igyekezett ellökni magától Millicent Bulstode-ot. Luna ezzel szemben ernyedt tagokkal állt őrzője mellett, s révetegen kibámult az ablakon.

Harry ismét Umbridge-re nézett. A főinspektor szúrós tekintettel figyelte őt, úgyhogy Harry szándékosan kifejezéstelen arcot vágott. Végül léptek zaja hangzott fel odakint, s kisvártatva belépett az ajtón Draco Malfoy, nyomában Piton professzorral.

— Hívatott, igazgatónő? — kérdezte Piton, egykedvűen szemlélve a szobában tartózkodó diákokat.

Umbridge szélesen elmosolyodott, és felállt.

— Á, Piton professzor… Nos, igen, azért kérettem, mert sürgősen szükségem lenne egy újabb adag Veritaserumra.

Piton higgadtan nézett a főinspektorra hajának zsíros függönye mögül.

— Az utolsó üveget adtam oda, mikor ki akarta hallgatni Pottert — felelte. — Csak nem használta fel az egészet? Mondtam, hogy három csepp bőven elég belőle.

Umbridge elpirult.

— Biztosan tud még készíteni nekem — mondta, az ingerültségét jelző kislányos affektálásra váltva.

Piton szája széle megrándult.

— Természetesen — felelte. — A szérum egy teljes holdciklus alatt érik meg, úgyhogy körülbelül egy hónap múlva tudom a rendelkezésére bocsátani.

— Egy hónap múlva!? — Umbridge varangymódra felfújta magát. — Egy hónap múlva? Nekem ma este van rá szükségem, Piton! Az imént rajtakaptam Pottert, amint egy ismeretlen személlyel vagy személyekkel lépett kapcsolatba!

— Valóban? — Piton arca most először enyhe érdeklődést tükrözött. — Nos, ez nem lep meg. Potter kényszeresen megszeg minden szabályt.

A hideg, fekete szempár most Harry arcára szegeződött. Harry állta Piton tekintetét. Minden erejével az álombeli jelenetre koncentrált, azt kívánva, hogy Piton olvasson a gondolataiban, értse meg, mi a helyzet…

— Ki akarom hallgatni Pottert! — ismételte Umbridge, s Piton levette tekintetét Harryről, hogy a főinspektor dühtől remegő képébe nézzen. — Adjon nekem olyan bájitalt, amivel ki tudom szedni belőle az igazságot!

— Ismétlem, elfogyott a Veritaserumom — felelte hűvös udvariassággal Piton. — Nem tudok segíteni önnek — hacsak nem akarja megmérgezni Pottert, amit egyébként tökéletesen megértenék. A mérgeim viszont olyan gyorsan hatnak, hogy a delikvens elhalálozik, mielőtt vallomást tehetne.

Piton ismét Harryre nézett, aki még mindig kétségbeesetten igyekezett telepatikusan üzenni neki.

Voldemort elfogta Siriust a Misztériumügyi Főosztályon!

Voldemort elfogta Siriust…

— Próbaidőre teszem! — visította Umbridge, mire Piton kissé felvonta szemöldökét, és megint felé fordult. — Maga szándékosan szabotálja a munkámat! Nem ezt vártam azok után, ahogy Lucius Malfoy nyilatkozott magáról! Hordja el magát innen!

Piton gúnyosan biccentett, és az ajtóhoz lépett. Harry rádöbbent, hogy most készül elszalasztani az utolsó lehetőséget arra, hogy értesítse a Rendet a történtekről.

— Elfogta Tapmancsot! — kiáltotta. — Elfogta Tapmancsot ott, ahol azt őrzik!

Piton keze megállt a kilincsen.

— Tapmancsot? — csattant fel Umbridge, szaporán járatva tekintetét Piton és Harry között. — Mi az a Tapmancs? Mit őriznek? Miről beszél Potter?

Piton arca kifürkészhetetlen maradt. Harry tartott tőle, hogy a bájitaltantanár nem értette meg az utalást, de Umbridge előtt nem mert egyértelműbben fogalmazni.

— Fogalmam sincs — szólt hűvös nyugalommal Piton. — Ha halandzsázást akarok hallani valakitől, fecsegésfőzetet adok neki, Potter. Te meg, Crak, ne szorítsd annyira Longbottom nyakát, mert ha megfullad, nekem kell vesződni a papírmunkával, és a jellemzésedbe is kénytelen leszek beírni a dolgot.

Az ajtó csattanva becsukódott Piton mögött. Harryn még az addiginál is szörnyűbb rémület és tanácstalanság lett úrrá, hiszen Piton volt az utolsó reménye. Ránézett Umbridge-re, aki szemlátomást hasonló cipőben járt: zihált tehetetlen dühében.

— Hát jó — szólt a főinspektor, és előhúzta a pálcáját. — Ha így állunk… Nincs más választásom… ez már nem iskolai ügy… a varázslótársadalom biztonsága forog kockán… igen… igen…

Szavai azt sejtették, hogy önmagát próbálja rábeszélni valamire.

Nyugtalanul billegett egyik lábáról a másikra, közben Harryre meredt, a tenyerét csapkodta pálcájával, és egyre hangosabban zihált.

Harry borzalmasan kiszolgáltatottnak érezte magát a pálcája nélkül.

— Irtózom ettől, Potter… de kényszerítesz rá… Rendkívüli körülmények között a cél szentesíti az eszközt… A miniszter úr meg fogja érteni, hogy nem volt más választásom…

Malfoy mohón csillogó szemmel figyelte a főinspektort.

— A Cruciatus-átok majd megoldja a nyelved — fejezte be halkan Umbridge.

— Ne! — sikoltott fel Hermione. — Umbridge professzor! Azt tilos használni!

A főinspektor ügyet se vetett rá. Előreszegezte pálcáját, s arcán olyan visszataszító, izgatott kifejezés jelent meg, amilyet Harry még sose látott nála.

— A miniszter úr nem kívánná, hogy megszegje a törvényt! — kiabálta Hermione.

— Amit Cornelius nem tud, a miatt nem fáj a feje — felelte zihálva Umbridge, s beszéd közben Harry különböző testrészeire irányította pálcáját, mintha azon tanakodna, hol tud a legnagyobb fájdalmat okozni. — Máig se tudja, hogy tavaly nyáron én küldtem dementorokat Little Whingingbe. De örült a lehetőségnek, hogy kicsaphatja Pottert!

— Maga volt az? — hüledezett Harry. — Maga uszította rám a dementorokat?

— Valakinek cselekednie kellett — suttogta Umbridge, s pálcája végre megállapodott Harry homloka közepén. — Mindenki csak szónokolt róla, hogy el kell hallgattatni, félre kell állítani téged. De én voltam az egyetlen, aki tett is valamit az. ügyért. Dumbledore akkor kihúzott a pácból, de most nem fog… — Azzal nagy levegőt vett, és így kiáltott: — Cruc…

— Ne! — kiabált ki zokogós hangon Hermione Millicent Bulstrode mögül. — Ne… El kell mondanunk neki, Harry!

— Nem mondunk semmit! — csattant fel Harry.

— De muszáj, Harry, hisz úgyis kiszedi belőled… Nincs értelme tovább hallgatni…

Azzal Hermione rábukott Millicent Bulstrode hátára, és keservesen sírni kezdett. Millicent abban a szempillantásban lemondott róla, hogy a falnak lapítsa őt; helyette undorodva elhúzódott.

— Lám, lám, lám! — harsogta diadalmasan Umbridge. — Mindent jobban tudó kisasszonynak megoldódik a nyelve! Na gyere csak, lányom, gyere!

— Er-mi-ó-neeee! — kiabálta Ron a szájpecken keresztül.

Ginny úgy meredt Hermionéra, mintha most látná először, s a fulladozó Neville is riadtan pislogni kezdett. Harry azonban most furcsa dologra lett figyelmes: a tenyerébe temetett arccal zokogó Hermione ujjain egyetlen árva könnycsepp se csillant.

— Bo-bocsássatok meg — mentegetőzött a lány — de én ezt nem… nem bírom elviselni…

— Semmi baj, lányom, semmi baj! — Umbridge vállon ragadta Hermionét, és az üres karosszékbe tuszkolta. — Na halljuk… Kivel beszélgetett Potter a tűzben?