J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Én nem mondtam, hogy zavar! — méltatlankodott Ron.

— Pontosan arról beszélek, amiről te is! — csattant fel Hermione. — Dumbledore azt akarta, hogy tanuld meg lezárni az elméd! Ha rendesen gyakoroltad volna az okklumenciát, nem láttad volna, amit láttál!

— De nem fogok úgy tenni, mintha nem láttam volna!

— Sirius azt mondta, mindennél fontosabb, hogy megtanuld lezárni az elméd!

— Lehet, de most biztos nem mondaná!

Kinyílt az ajtó. Harry, Ron és Hermione egy emberként fordultak oda. A kíváncsian pislogó Ginny lépett be a terembe, nyomában Luna Lovegooddal, aki szokás szerint olyan arcot vágott, mintha véletlenül tévedt volna oda.

— Sziasztok! — köszönt tétován Ginny. — Harry hangját hallottuk… Miért kiabáltok?

— Ne érdekeljen — felelte gorombán Harry.

Ginny felvonta a szemöldökét.

— Fölösleges ilyen hangon beszélni velem. Csak azért kérdeztem, mert szívesen segítek, ha tudok.

— Nem tudsz — felelte kurtán Harry.

— Nem vagy valami kedves — jegyezte meg Luna.

Harry szitkozódva elfordult. Ha valakivel nem akart most a jó modorról társalogni, az Luna Lovegood volt.

— Várj csak! — szólalt meg Hermione. — Álljon meg a menet! Ginnyék tudnak segíteni!

Harry és Ron ránéztek.

— Figyeljetek! — folytatta izgatottan a lány. — Azt kell kiderítenünk, hogy Sirius valóban elment-e a főhadiszállásról.

— Mondom, hogy láttam…

— Könyörgök, Harry! — Hermione összetette a kezét. — Kérlek szépen, mielőtt elrohanunk Londonba, legalább bizonyosodjunk meg róla, hogy Sirius tényleg nincs otthon. Ha kiderül, hogy elment a Grimmauld térről, esküszöm, nem fogok tovább akadékoskodni. Elmegyek veled, és mindent… mindent megteszek, hogy megmentsük őt.

— Siriust kínozzák! — kiabált Harry. — Most, ebben a percben is! Nincs vesztegetni való időnk!

— De mi van, ha Voldemort tényleg csak tőrbe akar csalni? Értsd meg, Harry, muszáj ellenőriznünk, hogy igaz-e, amit láttál!

— Hogyan? — vágta rá Harry. — Hogy ellenőrizzük!?

Hermione előre borzongott attól, amit mondani készült.

— Használnunk kell Umbridge tüzét. Meg kell próbálnunk kapcsolatba lépni Siriusszal. Kicsalogatjuk a szobájából Umbridge-et, de őrökre is szükségünk lesz, és ebben segíthet Ginny meg Luna.

Ginny szemlátomást nem egészen értette, miről van szó, de rögtön rábólintott:

— Persze, vállaljuk.

— Mikor azt mondod, Sirius, Bob Roshtát érted alatta? — kérdezte Luna.

Senkitől nem kapott választ.

— Jól van — felelte bosszúsan Harry. — Ha most rögtön meg tudjuk csinálni, benne vagyok, ha nem, akkor indulok a Misztériumügyi Főosztályra.

— A Misztériumügyi Főosztályra? — kérdezte kissé csodálkozva Luna. — Hogy akarsz elmenni oda?

Harry ezúttal se méltatta válaszra.

— Rendben. — Hermione a kezét tördelve járkálni kezdett a padok között. — Jól van… Egyikünk elmegy, megkeresi Umbridge-et, és… és elküldi valahova jó messzire a szobájától. Azt kell mondani neki, hogy… mondjuk, hogy Hóborc megint csinált valami szörnyűséget…

— Vállalom — bólintott Ron. — Majd azt mondom, hogy Hóborc tör-zúz az átváltoztatástan-szertárban. Az jó messze van Umbridge szobájától. Sőt, ha találkozom Hóborccal, talán rá tudom beszélni, hogy tényleg kezdjen el ott randalírozni.

Hermione szándékának komolyságát jelezte, hogy egy szóval se tiltakozott az átváltoztatástan-szertár felforgatása ellen.

— Helyes — felelte, és folytatta a fel-alá járkálást. — A diákokat is távol kell tartani Umbridge szobájától, nehogy valamelyik mardekáros leadja neki a drótot.

Ginny készen állt a megoldással:

— Lunával majd odaállunk a folyosó két végére, és mindenkinek azt mondjuk, hogy ne menjenek arra, mert valaki kieresztett egy palack garatgombóc-gázt a folyosón.

Hermione meghökkenve nézett Ginnyre, aki vállat vont, és mentegetőzve hozzátette:

— Fredék készültek egy ilyen akcióra, mielőtt elmentek.

— Rendben — bólintott Hermione. — Harry, mi ketten felvesszük a láthatatlanná tévő köpenyt, besurranunk Umbridge szobájába, és te beszélhetsz Siriusszal…

— Nincs otthon, Hermione!

— Jó, akkor megbizonyosodhatsz róla, hogy nincs otthon. Én meg addig őrködöm odabent. Jobb lesz, ha nem egyedül mész be. Lee-től tudjuk, hogy az ablakon bármi be tud jutni oda.

Harry dühe és türelmetlensége ellenére is a szolidaritás jeleként értékelte Hermione ajánlatát, hogy vele tart Umbridge szobájába.

— Jól van… kösz — motyogta.

Hermione látható megkönnyebbüléssel nyugtázta, hogy Harry elfogadta a tervet.

— Ha minden összejön, akkor se hiszem, hogy öt percnél több időnk lesz. Nem szabad megfeledkeznünk Fricsről, meg a mitugrász főinspektori különítményesekről.

— Öt perc elég lesz — mondta Harry. — Na, gyerünk, induljunk…

Hermione megrökönyödve nézett rá.

— Most rögtön?

— Persze hogy most rögtön! — csattant fel Harry. — Mit gondoltál, hogy várunk vacsora utánig!? Siriust most kínozzák, Hermione!

— De… Jó, rendben. — Hermione kelletlenül bólintott. — Menj, és hozd a láthatatlanná tévő köpenyt. Az Umbridge szobájához vezető folyosó végén találkozunk, rendben?

Harry válasz nélkül kifordult a teremből, és lökdösődve rohanni kezdett a folyosón. Két emelettel feljebb összefutott Seamusszal és Deannel, akik vidáman elmesélték neki, hogy hajnalig tartó bulit szerveznek a vizsgák túlélőinek tiszteletére. Harry fel se fogta, miről beszélnek. Mikor bekecmergett a portrélyukon, a két fiú épp arról vitatkozott, hogy hány üveg vajsört szerezzenek be, s már kifelé mászott, táskájában a köpennyel és Sirius késével, mikor a fiúk egyáltalán észrevették, hogy otthagyta őket.

— Nem dobsz be egy pár galleont, Harry? Harold Dingle-nek van eladó Lángnyelv whiskyje…

Harry válaszra sem méltatta a fiúkat, s két perccel később már azon a lépcsőn száguldott lefelé, amelynek tövében Ron, Hermione, Ginny és Luna vártak rá.

— Megvan — zihálta. — Mehetünk?

— Igen — felelte suttogva Hermione. — Ron! Menj, küldd el Umbridge-et! Ginny, Luna, tereljétek ki az embereket a folyosóról! Mi Harryvel felvesszük a köpenyt, és amint tiszta a levegő, indulunk.

Ron belevetette magát a folyosó forgatagába, de vörös üstöke még sokáig világított a többi fej között. A szintén vörös Ginny és a szőke Luna eközben szintén elindultak, hogy elfoglalják helyüket.

— Gyere! — suttogta Hermione, és behúzta Harryt egy csúf arcú, középkori varázsló motyogó mellszobra mögé. — Biztos, hogy jól vagy? Még mindig falfehér az arcod.

— Semmi bajom — vágta rá Harry, és sietve előhúzta táskájából a láthatatlanná tévő köpenyt. Az igazság az volt, hogy sajgott a sebhelye, mégis biztosra vette, hogy Voldemort még nem végzett Siriusszal: sokkal erősebb fájdalmat érzett, mikor a Nagyúr Averyt kínozta.

— Gyere! — mondta, és kettejük fejére kanyarította a köpenyt.

Azután csak álltak, és figyelmesen hallgatták a szobor latin nyelvű motyogásánál hangosabb zajokat.

— Ne menjetek arra! — kiáltott rá a diákokra Ginny. — Sajnos körbe kell mennetek, a forgólépcsőn. Valaki garatgombóc-gázt fújt szét a folyosón.

A diákok bosszankodtak, s egyikük meg is jegyezte:

— Nem látok semmilyen gázt.

— Azért nem látod, mert színtelen — vágta rá jól játszott ingerültséggel Ginny. — De ha akarsz, nyugodtan sétálj csak bele. Majd téged fogunk mutogatni a többi ütődöttnek, aki nem hisz nekünk.