J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

A dátumokat összekeverte, a nevekre nem emlékezett. A negyedik kérdést („Véleményed szerint a pálcatörvény táptalaja volt a 18. századi koboldfelkeléseknek, vagy segített azok megfékezésében?”) egyszerűen kihagyta, azzal, hogy ha marad ideje, majd visszatér rá. Az ötödik kérdésre („Hogyan szegték meg 1749-ben a Titokvédelmi Alaptörvényt, és milyen intézkedéseket foganatosítottak a hasonló esetek megelőzésére?”) sejtette a választ, de volt egy olyan érzése, hogy több fontos részletet is kihagyott — rémlett neki, hogy valami módon a vámpírok is benne voltak a dologban.

Megpróbált keresni egy olyan kérdést, amire teljes bizonyossággal tudja a választ, és megakadt a szeme a tizediken: „Írd le, milyen történelmi helyzetben került sor a Mágusok Nemzetközi Szövetségének megalakítására! Miért nem léptek be a liechtensteini boszorkánymesterek a szövetségbe?” Ezt tudom, gondolta Harry, s ködös agyában felrémlettek Hermione kézzel írott sorai: A Mágusok Nemzetközi Szövetségének megalakítása… Épp aznap délelőtt volt a kezében ez a jegyzet.

Elkezdte írni a választ, s közben újra meg újra felpillantott a Marchbanks professzor asztalán álló nagy homokórára. Közvetlenül előtte Parvati Patil ült — a lány hosszú fekete haja a szék támlájára omlott. Harry kétszer is azon kapta magát, hogy a hajszálakon játszó aranyfényre mered, s olyankor meg kellett ráznia a fejét, hogy felocsúdjon révületéből.

…a Mágusok Nemzetközi Szövetségének első elnöke Pierre Bonaccord volt. A liechtensteini varázslók tiltakoztak megválasztása ellen, mert…

A teremben a pennák futkározó patkányok módjára kaparták a pergamenlapokat. Harry fejét égette a betűző nap. Mivel sértette meg Bonaccord a liechtensteini varázslókat? Mintha a trollokkal lett volna kapcsolatos a dolog… Harry megint rábámult Parvati tarkójára. Jó volna most egy kis legilimencia: kinyitni egy ajtót a lány fején, és megnézni, min veszett össze Pierre Bonaccord a liechtensteini varázslókkal…

Harry behunyta szemét, és tenyerébe temette arcát. Vörösen izzó szemhéja hűvös és sötét lett. Bonaccord meg akarta tiltani a trollok vadászatát, jogokat akart adni nekik… de Liechtensteinben állandó problémát jelentett egy különösen vérszomjas hegyitroll-törzs… ez volt a gond.

Harry leeresztette kezét, és pislogott párat. Szúrni és könnyezni kezdett a szeme, ahogy a ragyogó fehér pergamenlapra nézett.

Nagy nehezen leírt két sort a trollokról, aztán átolvasta az egész választ. Meglehetősen semmitmondónak találta, főleg annak fényében, hogy emlékei szerint Hermione jegyzete a szövetség megalakulásáról több oldalra rúgott, és teli volt adatokkal.

Újra behunyta a szemét, és megpróbált további részleteket felidézni a jegyzetből. A szövetség első kongresszusát Franciaországban tartották… igen, de ezt már az elején leírta…

A koboldok is képviseltetni akarták magukat, de a küldöttségüket elzavarták… ezt is leírta már… Liechtensteinből pedig senki nem jött…

Gondolkodj! — unszolta magát Harry, s újra a tenyerébe hajtotta arcát. Körülötte a pennák végtelen válaszokat ontva sercegtek a pergamenlapokon, az órában peregtek a homokszemek…

Megint a Misztériumügyi Főosztályra vezető hűvös, sötét folyosón találta magát. Határozott, gyors léptekkel haladt — eltökélte, hogy ezúttal végre célba ér… A fekete ajtó szokás szerint feltárult előtte… belépett a kerek terembe…

Egyenesen átvágott a helyiségen, s maga mögött hagyta a második ajtót is… táncoló fényfoltok a falakon, a padlón; furcsa ketyegés… de nincs idő alaposabban körülnézni, sietnie kell…

Futva tette meg az utolsó métereket a harmadik ajtóig. Az ugyanúgy feltárult, mint a többi…

Elindult a katedrális méretű, polcokkal és üveggolyókkal teli helyiségben… Szíve vadul kalapált… Most végigmegy az úton, most célba ér… A kilencvenhetes sorhoz érve befordult balra, és sietve elindult a két polc közötti folyosón…

A folyosó végén, a falnál fekete alak mozgott a padlón… egy ember… négykézláb vonszolta magát, akár egy sebesült állat…

Harry gyomra összerándult a rémülettől… az izgalomtól…

Érezte, hogy kinyílik a szája, és hallotta magát, amint éles, kegyetlen hangon megszólal:

— Vedd le nekem… vedd le… én nem foghatom meg… de te igen…

A négykézláb álló ember feltérdelt. Harry megpillantotta saját felemelkedő karját: keze halottfehér volt, és varázspálcát markolt…

— Crucio! — szólalt meg rideg, kegyetlen hangon.

A férfi felordított a fájdalomtól. Megpróbált felállni, de visszaroskadt a földre, és már csak rángatózott. Harry nevetett rajta.

Az ég felé emelte pálcáját, megszüntetve az átkot, mire a férfi felnyögött, és abbahagyta a rángatózást.

— Voldemort nagyúr türelmesen vár…

A férfi lassan felemelte a fejét. Beesett, vérfoltos arca eltorzult a kíntól, de szeme dacosan csillogott.

— Inkább a halál — suttogta Sirius.

— A végén abban is részed lesz — felelte a rideg hang. — De előtte még megszerzed nekem, Black… Azt hiszed, tudod már, mi a kín? Nagyon tévedsz… Bőven van időnk, és nincs itt senki, aki hallaná a jajveszékelésedet…

Azonban mikor Voldemort ismét Siriusra szegezte pálcáját, valaki más is felordított — felordított, és az átforrósodott asztalról a hűvös kőpadlóra zuhant. Az esés felébresztette Harryt; lángolt a sebhelye, és saját üvöltésén túl is hallotta, hogy felzúg körülötte a nagyterem.

— Nem kell… nem megyek… nem akarok a gyengélkedőre menni…

Dombors professzor a vizsgázók tekintetétől kísérve kivezette a motyogva tiltakozó Harryt a bejárati csarnokba, s most aggódva pislogott rá.

— Jó… jól vagyok, professzor úr… Semmi bajom — dadogta verejtékező arcát törölgetve Harry. — Tényleg… csak elaludtam… és rosszat álmodtam…

Az öreg varázsló reszketős kézzel vállon veregette Harryt, és együtt érzőn bólogatott.

— Hát igen, a vizsgadrukk hatása — mondta. — Előfordul az ilyesmi, fiatal barátom. Igyál egy kis hidegvizet, aztán ha jobban leszel, akár vissza is jöhetsz a nagyterembe. Már nincs sok idő hátra, de talán még be tudod fejezni az utolsó válaszodat.

— Igen… — felelte gépiesen Harry. — Illetve nem… Köszönöm, de már… leírtam mindent, amit tudtam…

— Jól van, fiam — bólogatott az öreg. — Akkor magamhoz veszem a dolgozatodat, te pedig menj, és feküdj le szépen!

— Igen, igen, megyek — hadarta Harry. — Köszönöm, professzor úr.

Amint becsukódott a nagyterem ajtaja Dombors mögött, Harry futva elindult felfelé a márványlépcsőn. A festményalakok rosszalló fejcsóválásától kísérve végigrohant egy folyosón, felszaladt egy újabb lépcsőn, és úgy lökte be a gyengélkedő kétszárnyú lengőajtaját, hogy Madam Pomfrey, aki épp valamilyen világoskék folyadékot kanalazott Montague szájába, felsikoltott ijedtében.

— Mi ütött beléd, Potter!?

— Beszélnem kell McGalagony professzorral — zihálta Harry. — Most rögtön… nagyon sürgős!

— McGalagony professzor nincs itt — felelte szomorúan a javasasszony. — Reggel átszállították a Szent Mungóba. Négy kábító átok az ő korában? Csoda, hogy nem halt bele.

— Nincs… nincs itt? — hebegte döbbenten Harry.

Ekkor odakint megszólalt az óra végét jelző csengő, s a nyomában felhangzott a folyosókra tóduló diákok jól ismert zsibongása.