J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Harry földbe gyökerezett lábbal meredt Madam Pomfreyre. A rémület elzsibbasztotta tagjait. Nem maradt senki, akinek elmondhatja, mit élt át. Dumbledore elment, Hagrid is elmenekült, és most már a szigorú és ingerlékeny, de mindig megbízhatóan, sziklaszilárdan jelen lévő McGalagony professzorra se számíthat.

Madam Pomfrey bosszúsán csóválta a fejét.

— Nem csodálkozom a döbbeneteden, Potter — szólt. — Próbálkoztak volna csak nappal! Akkor egyik se tudta volna elkábítani Minerva McGalagonyt! Alattomos orvtámadás, úgy nevezik az ilyet! Undorító… Ha nem tudnám, hogy a diákoknak szükségük van rám, azonnal felmondanék!

— Igen — motyogta Harry, azzal sarkon fordult, és kirohant a gyengélkedőből.

A folyosóra érve megtorpant. Váratlanul érte a zsivaj és a tömeg. A rettegés mérges gáz módjára áradt szét a testében, megbénult tőle az agya, fogalma sem volt, mit tegyen…

Ron és Hermione — mondta egy hang a fejében.

Megint futásnak eredt. Kíméletlenül utat tört magának a lebzselő diákok között, meg se hallva az utána küldött szidalmakat. Lerohant két emeletet, s már a márványlépcső felé közeledett, mikor egyszerre előtte termett két barátja.

— Harry! — kiáltott rá riadtan Hermione. — Mi történt? Hogy vagy? Rosszul lettél?

— Hová tűntél? — faggatta Ron.

— Gyertek velem! — hadarta Harry. — Gyertek, el kell mondanom valamit!

Sietve elindultak az első emeleti folyosón. Harry minden ajtón benézett, s végül talált egy üres tantermet. Beterelte Ront és Hermionét, majd becsukta az ajtót, nekivetette a hátát, és barátaira nézve így szólt:

— Voldemort elfogta Siriust.

— Micsoda!?

— Honnan tudod?

— Láttam. Az előbb, amikor elaludtam a vizsgán.

— De hát… de hát hol? Hogyan? — hebegte holtra váltan Hermione.

— Azt nem tudom, hogyan — rázta a fejét Harry — de azt tudom, hogy hol. Van egy terem a Misztériumügyi Főosztályon. Polcok vannak ott, tele kis üveggömbökkel… és a kilencvenhetes polc végénél vannak… Voldemort rá akarja kényszeríteni Siriust, hogy szerezze meg neki, amit akar… kínozza… és azt mondta, meg fogja ölni!

Harry érezte, hogy nemcsak a hangja, de a lába is remeg. Odabotorkált egy padhoz, leroskadt rá, és megpróbálta összeszedni magát.

— Hogy tudunk odamenni? — kérdezte.

Döbbent csend volt a válasz. Aztán Ron bizonytalanul visszakérdezett:

— Oda… odamenni?

— Igen, elmenni a Misztériumügyi Főosztályra, hogy megmentsük Siriust! — ismételte türelmetlenül Harry.

— De hát… de hát… — hebegte Ron.

— Mit de hát? Mit de hát!?

Harry fel nem tudta fogni, miért néznek úgy rá barátai, mintha valami érthetetlen dolgot kérdezett volna.

— Harry — szólalt meg félénken Hermione — hogyan… hogyan jutott be Voldemort a Mágiaügyi Minisztériumba anélkül, hogy felismerték volna?

— Honnan tudjam!? — csattant fel Harry. — Engem az érdekel, hogy mi hogyan fogunk bejutni!

— De… gondolj bele… — Hermione tett egy lépést Harry felé. — Délután öt óra van. A minisztérium tele van emberekkel… Képtelenség, hogy Voldemort és Sirius észrevétlenül besétáljanak… Mindenki őket keresi… és az az épület tele van aurorokkal…

— Nem tudom! Voldemort biztos láthatatlanná tévő köpenyt használt! — kiabálta dühösen gesztikulálva Harry. — A Misztériumügyi Főosztályon különben sincs soha senki! Mindig üres volt, amikor ott jártam…

— Soha nem jártál ott, Harry — jegyezte meg csendesen Hermione. — Csak álmodban láttad azt a helyet.

— Azok nem álmok voltak! — harsogta Harry. Felpattant, és most ő tett egy lépést Hermione felé. Legszívesebben odaugrott volna hozzá, hogy az arcába ordítson. — És mikor láttam, ami Ron apjával történt! Szerinted az is csak álom volt!?

— Ebben van valami — jegyezte meg Ron, és Hermionéra nézett.

A lány a fejét rázta.

— De hát ez… ez az egész olyan valószínűtlen! — fakadt ki keserű dühvel. — Hogy kaphatta el Voldemort Siriust, mikor Sirius végig a Grimmauld téren volt!?

— Lehet, hogy Siriusnak elege lett, és megszökött — csóválta a fejét Ron. — Már akkor is alig bírta az otthon ülést, mikor utoljára találkoztunk vele…

— De miért — ellenkezett konokul Hermione — miért éppen Siriust használja Voldemort arra, hogy megszerezze azt a fegyvert vagy micsodát?

— Fogalmam sincs, ezer oka lehet rá! — kiabálta Harry. — Lehet, hogy egyszerűen csak azért, mert Siriust nyugodt lélekkel feláldozza!

— Tudok egy lehetséges magyarázatot — szólt elgondolkodva Ron. — Sirius öccse halálfaló volt. Talán elmondta Siriusnak a fegyver titkát.

— Igen, és lehet, hogy épp azért tartotta őt Dumbledore egész idő alatt bezárva! — kapott a magyarázaton Harry.

Hermione makacsul rázta a fejét.

— Ne haragudjatok, de ezek csak üres ötletek, nincs rájuk semmiféle bizonyíték. Az se biztos, hogy Voldemort és Sirius ott vannak a…

— Harry látta őket! — vágott a szavába Ron.

— Jól van. — Hermione szorongva pislogott, de hangja elszántan csengett. — Egyet még hadd mondjak…

— Tessék!

— Van neked… és ezt, légy szíves, ne vedd sértésnek, Harry… szóval… neked van egy… egy ilyen… megmentési kényszered…

Harry szeme elkerekedett.

— Miféle megmentési kényszerem van nekem!?

— Hát… hogy… — Hermione most már nagyon szaporán pislogott. — Például… például tavaly… a tóban… tudod, a Trimágus Tusán… nem kellett volna… szóval feleslegesen mentetted meg azt a lányt, Delacourt-öt… Egyszerűen elragadott téged ez a… megmentési mánia…

A düh forró, bizsergető hulláma öntötte el Harryt. Hogyan hozhatja fel Hermione épp most azt a szégyenletes baklövést?

— Bátor meg szép dolog volt, amit csináltál, tényleg — hadarta mentegetőzve a lány. Harry arckifejezése láttán a nyakát is behúzta félelmében. — Mindenki azt mondta, hogy nagyon szép volt…

— Fura — sziszegte a foga között Harry — én úgy emlékszem, Ron azt mondta, hogy csak az időt fecséreltem és játszottam a hőst… Erre célozgatsz? Szerinted most is csak játszani akarom a hőst?

Hermione hevesen rázta a fejét.

— Nem, nem, dehogy! Egyáltalán nem erről beszélek!

— Akkor nyögd ki végre, hogy mit akarsz, mert minden perc számít!

— Csak azt akarom mondani, hogy… Voldemort ismer téged, Harry! Emlékezz csak, levitte Ginnyt a Titkok Kamrájába, hogy odacsaljon. Szóval tudja, hogy te… hogy te olyan ember vagy, aki… aki gondolkodás nélkül Sirius segítségére siet! Mi van, ha éppen az a célja, hogy odacsaljon téged a Misztériumügyi Fő…

— Teljesen mindegy, hogy oda akar-e csalni vagy sem! McGalagonyt elvitték a Szent Mungóba, nincs már itt senki a Rendből, akinek szólhatnánk! Ha nem megyünk oda, Sirius meghal!

— De mi van, ha… ha az álmod… tényleg csak álom volt?

Harry felordított dühében. Hermione hátrahőkölt az ijedségtől.

— Fogd már fel, hogy ezek nem rémálmok! — harsogta Harry. — Szerinted minek kellett okklumenciát tanulnom, mért akarta Dumbledore, hogy le tudjam zárni az agyamat? Azért, mert ez a valóság! Sirius életveszélyben van, láttam! Voldemort elkapta, és erről nem tud senki más! Csak mi menthetjük meg őt! Ha nem akarsz jönni, ne gyere, de én megyek. Világos? És különben is, akkor miért nem zavart a megmentési kényszerem, amikor leszedtem rólad a dementorokat, meg amikor… — Itt Ronhoz fordult. — …amikor megmentettem a húgodat a Baziliskustól?