J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Percy olyan arcot vágott, mintha orrba dobták volna egy nehéz és kemény tárggyal. Caramel lábujjhegyen állva megdermedt, és eltátotta a száját.

Umbridge ocsúdott fel a leggyorsabban.

— Ez mind nagyon szép, igazgató úr — szólt széles mosollyal — de immár hat hónap telt el a 24-es számú oktatásügyi rendelet hatálybalépése óta. Ha az első gyűlés nem is volt törvényellenes, minden további az volt.

Dumbledore udvarias érdeklődéssel pillantott a főinspektorra összetámasztott ujjai fölött.

— Valóban — felelte. — Minden további találkozó kétségkívül törvényellenes lett volna. Bizonyítani tudja, hogy sor került ilyenekre?

Miközben Dumbledore beszélt, Harry halk suhanást vélt hallani, s egyidejűleg úgy rémlett neki, mintha Kingsley Shacklebolt motyogna valamit a háta mögött. Emellett meg mert volna esküdni rá, hogy valami finoman súrolta az oldalát — de mikor lenézett, semmit se látott.

— Hogy bizonyítani tudom-e? — kérdezett vissza undok varangymosollyal Umbridge. — Talán nem figyelt ide, Dumbledore? Mit gondol, mit keres itt Edgecombe kisasszony?

— Vagy úgy! — vonta fel a szemöldökét Dumbledore. — Szóval Marietta tanúsítani tudja, hogy ezek a találkozók fél éve sorozatosan megrendezésre kerültek? Eddig azt hittem, csak a mai esti gyűlésről tett jelentést.

Umbridge nyomban Mariettához fordult.

— Kedvesem, mondd meg nekünk, mióta tartanak ezek a gyűlések! Elég, ha bólintasz vagy rázod a fejed. Attól biztosan nem nőnek meg a pattanásaid. Az elkövetők rendszeresen találkoztak az elmúlt hat hónapban?

Harry gyomra vad rángásba kezdett. Itt a vége, gondolta, most meglesz a perdöntő bizonyíték, ami lesöpri az asztalról Dumbledore érveit.

— Bólints vagy rázd a fejed, kedvesem! — unszolta Umbridge a lányt. — Ne félj, nem indul be tőle a rontás.

A szobában mindenki Marietta arcát nézte — pontosabban a szemét, mert csak az látszott ki felhúzott talárja és a homlokába lógó göndör fürtök közül. Talán csak a tűz fénye miatt, de a lány tekintete furcsán üresnek tűnt. És megtörtént, amire Harry a legkevésbé se számított: Marietta megrázta a fejét.

Umbridge Caramelre majd megint a lányra nézett.

— Úgy látom, nem értetted a kérdést, kedvesem. Arra vagyok kíváncsi, jártál-e az illegális találkozókra az elmúlt fél évben. Jártál, igaz?

Ismét nemleges választ kapott.

— Ezt meg hogy értsem? — kérdezte, most már élesebben, Umbridge. — Miért rázod a fejed?

— Számomra tökéletesen világos Edgecombe kisasszony válasza — emelte fel a hangját McGalagony professzor. — Az elmúlt hat hónapban nem került sor titkos találkozókra. Jól mondom, Edgecombe kisasszony?

Marietta bólintott.

— De ma este volt találkozó! — csattant fel dühösen Umbridge.

— Volt találkozó, a Szükség Szobájában, te magad mondtad, Edgecombe! Potter volt a vezető, Potter szervezte meg, Potter… Miért rázod a fejed, te szerencsétlen!?

— Ha valaki rázza a fejét — szólt fagyosan McGalagony — az nagy valószínűséggel nemet jelent. Lehet, persze, hogy Edgecombe kisasszony valamely ismeretlen gesztusnyelvet használ…

Umbridge megragadta Mariettát, maga elé rántotta, és irgalmatlanul rázni kezdte. Dumbledore egy szempillantás alatt felpattant, és előrántotta pálcáját. Kingsley előreszökkent, Umbridge pedig hátraugrott, és rázni kezdte a kezét, mintha forró sütőhöz nyúlt volna.

— Nem tűröm, hogy bántalmazza a diákjaimat, Dolores! — szólt Dumbledore, s most először düh villant a szemében.

— Csillapodjon, Madam Umbridge! — zendült Kingsley mély hangja. — Ne tegyen olyat, amit később megbánna.

— Nem — zihálta Umbridge, a fölé tornyosuló Kingsleyre pislogva. — Dehogy… Igaza van, Shacklebolt… egy kissé elragadtattam magam.

Marietta pontosan úgy állt, ahogy Umbridge hagyta. Nem látszott rajta se a hirtelen támadás keltette ijedség, se megkönnyebbülés, hogy Umbridge elengedte. Továbbra is az arca elé tartotta talárja nyakát, és furcsán üres tekintettel maga elé meredt.

Harry gondolatban összekötötte Marietta állapotát Kingsley motyogásával meg az oldala mellett elsuhanó láthatatlan dologgal, és gyanítani kezdett valamit.

— Dolores! — szólalt meg türelmetlen szigorral Caramel — a mai találkozó — amiről biztosan tudjuk, hogy lezajlott…

— Hogyne… — Umbridge gyorsan összeszedte gondolatait. — Igen… nos, az Edgecombe kisasszonnyal folytatott beszélgetés után azonnal elindultam a hetedik emeletre, mégpedig egy csapat megbízható diák kíséretében, hogy a segítségükkel tetten érjem a találkozó résztvevőit. A jelek szerint azonban valaki figyelmeztette Potteréket, mert mire a hetedik emeletre értünk, a gyűlést feloszlatták, és elmenekültek a helyszínről. Azonban ez sem jelent gondot, mert a birtokunkba jutott az érintettek névsora. Parkinson kisasszony utasításomra bement a Szükség Szobájába, hogy hátrahagyott bizonyítékokat keressen. Ily módon szereztük meg ezt. — Umbridge előhúzta zsebéből a Szükség Szobájának falára tűzött listát, és átadta Caramelnek. — Amint megpillantottam Potter nevét a lapon, nyomban tudtam, miféle társasággal van dolgunk — fejezte be negédesen.

Caramel szája elégedett mosolyra húzódott.

— Pompás, Dolores, pompás. És… szentséges ég!

A miniszter hüledezve nézett fel Dumbledore-ra, aki még mindig Marietta mellett állt, pálcával a kezében.

— Nézze meg, milyen nevet választottak… — Caramel szinte suttogott. — Dumbledore Serege.

Az igazgató átvette Carameltől a pergament. Rápillantott a két szóra, amit Hermione hónapokkal azelőtt a lap tetejére firkantott — s egy hosszú pillanatig úgy tűnt, nem tudja, mit mondjon. Azután mosolyogva felpillantott a lapról.

— Hát igen: a játéknak vége — szólt higgadt derűvel. — Írásos vallomást vár tőlem, Cornelius, vagy megelégszik a jelenlévő tanúkkal?

Harry észrevette, hogy McGalagony és Kingsley egymásra pillantanak. Mindkettőjük szemében félelem csillant. Ő maga nem tudta mire vélni Dumbledore szavait, ahogy szemlátomást Caramel sem.

— Vallomást? — ismételte lassan a miniszter. — Miről… mit…?

— Dumbledore Serege, Cornelius. — Az igazgató meglengette a pergamenlapot Caramel előtt. — Nem Potter Serege. Dumbledore Serege.

— De hát… de hát…

Caramel szeme elkerekedett. Döbbenetében hátrált egy lépést, majd felkiáltott, és megint elugrott a kandallótól.

— Maga? — suttogta, füstölgő köpenyére taposva.

— Úgy van — bólintott mosolyogva Dumbledore.

— Ezt maga szervezte?

— Én.

— Sereget toborzott… a diákokból?

— Ma este volt az első megbeszélés. Csak azért hívtam össze, hogy lássam, érdekli-e a diákokat dolog. Most már természetesen belátom, hogy hiba volt meghívni Edgecombe kisasszonyt.

Marietta bólintott. Caramel hullámzó mellkassal nézett rá. Aztán Dumbledore-ra ugrott a szeme.

— Maga összeesküvést szőtt ellenem! — bődült fel.

— Úgy van! — felelte derűsen Dumbledore.

— Nem! — kiáltotta Harry.

Kingsley figyelmeztető pillantást villantott rá, és McGalagony szeme is fenyegetően kitágult, de Harry egyszerre felfogta, mire készül Dumbledore, s úgy érezte, meg kell akadályoznia.

— Nem! Dumbledore professzor…

— Hallgass, Harry, különben kiküldelek a szobából! — szólt rá higgadtan Dumbledore.

— Úgy van! Fogd be a szád, Potter! — harsogta Caramel, borzadó örömmel bámulva Dumbledore-ra. — Ezt nevezem! Úgy jöttem ide, hogy azt hittem, Potternek mondunk búcsút, és lám, helyette…