J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

A szék előtt, a gyertyák fénykörében fekete taláros férfi térdepelt.

— Úgy tűnik, rossz tanácsot kaptam — sziszegte dühösen Harry.

— Bocsáss meg nekem, kegyelmes úr — felelte a földön térdelő férfi. Lehajtott feje remegni látszott a gyertyafényben.

— Nem téged hibáztatlak, Rookwood — mondta éles, gonosz hangján Harry. Elengedte a széket, és elindult a földön kuporgó alak felé. Közvetlenül mellette megállt, és lenézett rá — magasnak érezte magát, sokkal magasabbnak, mint máskor. — Biztos vagy abban, amit mondtál, Rookwood? — kérdezte.

— Igen, nagyúr, igen… Hiszen ott dolgoztam a főosztályon…

— Avery azt mondta, O’Men el tudja hozni.

— Nem, kegyelmes uram, O’Men nem hozhatta el… Ezt ő maga is tudta… Bizonyára azért küzdött olyan kitartóan Malfoy Imperius-átka ellen…

— Állj fel, Rookwood! — suttogta Harry.

A férfi kis híján hasra esett, úgy sietett engedelmeskedni. Himlőhelyes arca volt; a hegek mély krátereknek tűntek a gyertyafényben. Kissé görnyedten állt, mintha egyfolytában meghajolni készülne, s csak időnként mert felpillantani Harry arcára.

— Jól tetted, hogy ezt elmondtad nekem — szólt Harry. — Nagyon jól… Lám, hónapokat vesztegettem el hasztalan próbálkozásokkal… De nem baj… Elölről kezdjük. Voldemort nagyúr hálás neked, Rookwood…

— Köszönöm… kegyelmes uram — nyögte Rookwood a megkönnyebbüléstől elcsukló hangon.

— A segítségedre lesz szükségem. El kell mondanod mindent, amit tudsz.

— Készséggel, nagyúr… amit csak kívánsz…

— Jól van… most elmehetsz. Küldd hozzám Averyt!

Rookwood hajlongva kihátrált a szobából.

Az egyik falon törött, félig vak tükör lógott. Harry lassan elindult felé. Homályba burkolózó tükörképe egyre nőtt, és egyre tisztábban kivehetővé vált… halálfejnél is fehérebb arc… vörös szem hosszúkás, szűk pupillaréssel…

— Neeeeeeem!

— Mi van? — kiáltott fel valaki a közelében.

Harry kétségbeesetten csapkodott maga körül, belegabalyodott az ágy függönyébe, és végül a padlón kötött ki. Hosszú másodpercekig fogalma sem volt, hol van. Arra számított, hogy megint feltűnik előtte a fehér, halálfejszerű arc — aztán Ron hangja magához térítette.

— Nyugton maradnál egy pillanatra, hogy kiszabadíthassalak?

Ron szétráncigálta a függönyöket. Harrynek izzott a sebhelye a fájdalomtól. Hanyatt feküdt, úgy nézett fel barátja holdfényben fürdő arcára. Ron szemlátomást épp akkor kezdett vetkőzni: talárja felgyűrve lógott a nyakában.

— Megint megtámadtak valakit? — kérdezte, s kíméletesnek épp nem nevezhető mozdulattal felrántotta a földről Harryt. — Apát? Megint a kígyó?

Harry erőtlenül megrázta a fejét.

— Nem… semmi baj… — felelte rekedten. A sebhelye mintha lánggal égett volna. — Illetve… Avery félhet… ő bajban van… Rossz tanácsot adott neki… Voldemort nagyon dühös rá…

Nagyot nyögött, remegve leroskadt az ágyára, és megdörzsölte a sebhelyét.

— De Rookwood segít neki… Most újra jó nyomon jár…

— Miket beszélsz? — kérdezte ijedten Ron. — Úgy érted, az előbb… Tudodkit láttad?

— Én magam voltam Tudodki — válaszolta Harry, és gyorsan rápillantott a kezére. Meg akart bizonyosodni róla, hogy már nincsenek hosszú, hullaszínű ujjai. — Rookwooddal beszélt, az egyik azkabani szökevénnyel. És Rookwood elmondta neki, hogy O’Men nem volt képes rá.

— Mire nem volt képes?

— Nem tudott elhozni valamit… Azt mondta, O’Men tudta is, hogy nem képes rá… Az Imperius-átokkal irányították… Malfoy apja átkozta meg.

— O’Ment kényszeríteni akarták, hogy hozzon el valamit? De hát… az csak a…

— Csak a fegyver lehet — bólintott Harry. — Igen.

A hálószoba ajtaja kinyílt, s belépett Dean és Seamus. Harry gyorsan felhúzta a lábát az ágyra. Titkolni akarta, mi történt, nehogy Seamus meggondolja magát, és megint bolondnak tartsa őt.

Ron vizet töltött magának az éjjeliszekrényen álló kancsóból, s közben odahajolt Harryhez.

— Jól értettem? — suttogta. — Te voltál Tudodki?

— Igen — felelte halkan Harry.

Ron túl nagyot kortyolt a pohárból. A víz lecsordult az állán, és a mellkasára folyt.

— Harry! — szólt, mikor Dean és Seamus beszélgetve vetkőzni kezdtek — ezt el kell mondanod…

— Nem kell senkinek elmondanom! — vágott a szavába Harry. — Nem is láttam volna, ha menne az okklumencia. Azt akarják, hogy zárjam ki a fejemből az ilyen dolgokat.

Az oldalára fordult, a hátát mutatva Ronnak. Egy idő múlva hallotta, hogy Ron matraca is megnyikordul. Közben megint égni kezdett a sebhelye, beleharapott hát a párnájába, hogy elfojtsa fájdalmas nyögéseit. Tudta, hogy valahol egy messzi szobában Avery pokoli kínokat áll ki…

Harry és Ron másnap megvárták az első szünetet, csak akkor mesélték el Hermionénak, mi történt az este. Semmiképp sem akarták kockáztatni, hogy valaki kihallgatja őket. Mikor aztán már a szokásos sarokban álltak a hideg, széljárta udvaron, Harry részletesen beszámolt a lánynak látomásáról. Hermione végighallgatta, s utána még hosszú másodpercekig némán meredt Fredre és George-ra, akik fej nélkül álltak az udvar túlsó végében, vevőik gyűrűjében.

— Szóval ezért ölték meg! — szólalt meg végül Hermione, levéve tekintetét az ikrekről. — O’Men attól készült ki, hogy megpróbálta ellopni azt a fegyvert. Gondolom, valamilyen védővarázs van rajta, és veszélyes megérinteni. Tudjuk, hogy O’Men azért került a Szent Mungóba, mert valami történt az agyával, még beszélni is elfelejtett. De emlékeztek, mit mondott róla a gyógyító? Hogy javul az állapota. Azt pedig nem engedhették, hogy meggyógyuljon. Gondoljatok csak bele: mikor megfogta a fegyvert, a sokktól vagy nem tudom, mitől, kikerült az Imperius-átok hatása alól. Ha visszanyerte volna a beszélőképességét, el tudta volna mondani, hogy Lucius Malfoy odaküldte ellopni a fegyvert. Malfoy könnyen találhatott alkalmat rá, hogy megátkozza, hisz mindennapos vendég a minisztériumban.

— Aznap is ott ólálkodott, mikor a tárgyalásom volt — bólintott Harry — lent a… Várjunk csak! Aznap lent volt a Misztériumügyi Főosztályra vezető folyosón! Mr. Weasley azt mondta, biztos arra volt kíváncsi, mi történik a tárgyalásomon. De lehet, hogy…

— Sturgis! — kiáltott fel Hermione.

Ron elképedve nézett rá.

— Tessék?

— Sturgis Podmore-t azért tartóztatták le, mert megpróbált bemenni egy ajtón! — hadarta Hermione. — Lehet, hogy Malfoy őt is elkapta! Talán épp aznap, amikor találkoztál vele odalent, Harry! Sturgis Mordon köpenyét viselte, igaz? Lehet, hogy láthatatlanul őrt állt az ajtónál, és Malfoy hallotta, ahogy megmozdult. Vagy egyszerűen kitalálta, hogy van ott valaki. Mondjuk, feltételezte, hogy áll egy őr az ajtó előtt, és vaktában odaküldött egy Imperius-átkot. És Sturgis, mikor legközelebb alkalma volt rá — gondolom, mikor megint ő volt őrszolgálatban — megpróbált bemenni a Misztériumügyi Főosztályra, hogy ellopja a fegyvert Voldemortnak… Maradj már, Ron…! De elkapták, és az Azkabanba küldték!

Hermione Harryre nézett.

— És most Rookwood elmondta Voldemortnak, hogyan szerezheti meg a fegyvert?

— Csak a beszélgetés végét hallottam, de úgy tűnt, hogy igen — felelte Harry. — Rookwood ott dolgozott. Lehet, hogy Voldemort most őt fogja elküldeni a fegyverért.