J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Hermione vetett egy pillantást Cho hátára, és sóhajtott.

— Ne haragudj, hogy ezt mondom, Harry, — szólt szomorúan — de egy kicsit tapintatlan voltál.

— Tapintatlan? — Harry őszintén felháborodott. — Én? Teljesen jól elvoltunk, és akkor egyszer csak elkezdi mesélni, hogy Roger Davies randit kért tőle, meg hogy Cedrickel ott falták egymást abban a hülye kávéházban. Szerinted ez normális dolog?

— Figyelj rám! — szólt Hermione olyan angyali türelemmel, mintha egy hisztis óvodásnak próbálná a fejébe verni, hogy egy meg egy az kettő. — Akkor hibáztál, mikor a randitok közepén bejelentetted, hogy találkozni akarsz velem.

— De-de hát… — dadogta Harry — de hát te mondtad, hogy találkozzunk délben, és hogy vigyem őt magammal! Úgy kellett volna odavinnem, hogy nem mondok neki semmit?

— Nem lett volna semmi baj, ha máshogy tálalod a dolgot. Azt kellett volna mondanod, hogy téged is nagyon bosszant, de addig nyaggattalak, amíg megígértettem veled, hogy elmész a Három Seprűbe. Persze semmi kedved hozzá, mert inkább egész nap vele lennél, de sajnos muszáj, és könyörögsz, hogy kísérjen el, és akkor talán gyorsabban el is szabadulsz. És hát az se ártott volna, ha elmondod neki, hogy milyen csúnyának tartasz engem — tette hozzá kiegészítésképpen Hermione.

— De hát nem tartalak csúnyának! — pislogott Harry.

Hermione felnevetett.

— Esküszöm, Harry, te rosszabb vagy, mint Ron… Nem, az túlzás… — sóhajtotta, mivel ekkor feltűnt a nagyterem ajtajában a fülig sáros és igencsak mogorva Ron. — Értsd meg: megbántottad Chót, mikor elmondtad, hogy találkozni akarsz velem. Utána féltékennyé akart tenni, hogy megtudja, mennyire szereted őt.

— Erre ment ki az egész? — fintorgott Harry. Közben Ron lehuppant melléjük, és maga elé húzott minden elérhető tálat. — Nem lett volna egyszerűbb, ha megkérdezi, hogy jobban szeretem-e őt, mint téged?

— A lányok nem tesznek fel ilyen kérdéseket — mondta Hermione.

— De tegyenek fel! — heveskedett Harry. — Akkor megmondhattam volna, hogy ő tetszik nekem, és nem kellett, volna megint előhoznia a Cedric-ügyet!

Ekkor csatlakozott hozzájuk Ginny, aki ugyanolyan sáros és rosszkedvű volt, mint Ron.

— Egy szóval se mondtam, hogy értelmesen viselkedett — rázta a fejét Hermione. — Csak próbálom megértetni veled, hogy mit érzett.

— Ki kéne adnod egy könyvet — szólt közbe a krumpliját trancsírozva Ron — amiben leírod a fiúknak, hogy mit jelentenek a lányok lökött dolgai.

— Ez remek ötlet! — vágta rá Harry, s a hollóhátasok asztala felé nézett. Cho felállt, és hátra se pillantva kiment a nagyteremből.

Harry csüggedten visszafordult.

— Milyen volt az edzés? — kérdezte.

— Borzalmas — felelte komoran Ron.

— Jaj, ne mondd már! — szólt Hermione, és Ginnyre nézett. — Biztos nem volt olyan…

— De igen — vágott a szavába Ginny. — Tragikus volt. Angelina majdnem elsírta magát.

Vacsora után Ron és Ginny fürödni mentek, Harry és Hermione pedig visszatértek a zsúfolt klubhelyiségbe, hogy fejest ugorjanak a házifeladat-tengerbe. Harry már fél órája szenvedett egy csillagtérképpel, mikor odaléptek hozzájuk a Weasley ikrek.

— Ron és Ginny nincsenek itt? — kérdezte körülpillantva Fred, miközben odahúzott egy széket az asztalhoz. Harry a fejét rázta. — Akkor jó. Megnéztük az edzést. A földbe fogják döngölni őket. Borzalmas a csapat nélkülünk.

— Ginny nem olyan rossz — szólt George, és leült Fred mellé. — Fura is, hogy ilyen ügyes. Mi sose engedtük játszani.

— Hatéves kora óta rendszeresen bejárt a kerti seprűtárolótokba, és felváltva gyakorolt a seprűiteken, mikor nem láttátok — szólt ki Hermione az ősi rúnákról szóló könyvek ingatag tornya mögül.

— Nocsak — morogta meglepetten George. — Akkor nincs több kérdésem.

— Hogy megy Ronnak a védés? — kérdezte Hermione a Mágikus hieroglifák és logogramok mögül kipillantva.

— Ha nem látja senki, remekül — felelte fejcsóválva Fred. — Szombaton meg kell beszélni a közönséggel, hogy ha a térfelünkre kerül a kvaff, fordítsanak hátat és dudorásszanak.

Fred felállt, és nyugtalanul járkálni kezdett. Végül megállt az ablak előtt, és kinézett a sötét parkra.

— A kviddics volt az egyetlen dolog, amiért érdemes volt itt dekkolni.

Hermione rosszalló pillantás vetett rá.

— És a vizsgáitok?

— Mondtuk már, hogy minket nem érdekelnek a RAVASZ-ok — legyintett Fred. — A Maximuláns nyalánkságok sorozatgyártásra készek. Már a Lázralobbantót is tökéletesítettük. Kiderült, hogy a keléseket pár csepp futkárlobonc-kivonattal el lehet tüntetni. Lee ötlete volt.

George nagyot ásított, és unottan kinézett a felhős, éjszakai égre.

— Nem is tudom, megnézem-e a szombati meccset. Ha Zacharias Smithék legyőznek minket, kénytelen leszek a tóba vetni magam.

— Kénytelen leszel a tóba vetni Zacharias Smitht — javította ki mogorván Fred.

— Látjátok, ez a baj a kviddiccsel! — jegyezte meg Hermione, fel se pillantva rúnafordításából. — Kiélezi a házak közötti feszültséget.

Mikor felnézett megkeresni a Spellman Szótagképtárat, észrevette, hogy Fred, George és Harry szörnyülködve bámulnak rá.

— Miért, nem így van? — csattant fel ingerülten. — Szerintetek ér ennyit egy játék?

— Hermione! — szólalt meg fejcsóválva Harry — az érzelmekhez nagyon jól értesz, de a kviddicsről fogalmad sincs.

— Az lehet, de nekem legalább nem függ a boldogságom Ron őrzői teljesítményétől — felelte egykedvűen a lány, és újra a fordítása fölé hajolt.

Harry inkább leugrott volna a csillagvizsgáló toronyból, semmint hogy ezt bevallja Hermionénak, de miután végignézte a szombati mérkőzést, bármilyen összeget megadott volna érte, hogy többé őt se érdekelje a kviddics.

A legjobb dolog, amit a meccsről el lehetett mondani, az volt, hogy csupán huszonkét percig tartott. A Griffendél szurkolóinak azonban ennyi is bőven elég volt a lidércnyomásból. Harry nem is tudta eldönteni, melyik volt a meccs legborzalmasabb pillanata, erre a címre ugyanis három megmozdulás is pályázhatott: Ron tizennegyedik sikertelen védése; vagy az, amikor Sloper a gurkó helyett Angelina száját találta el az ütőjével; talán az, amikor Kirke rémült sikollyal hanyatt dobta magát a kvaffal közeledő Zacharias Smith láttán. Az volt a csoda, hogy a Griffendél ezek után csak tíz ponttal veszített: Ginnynek sikerült elhalásznia a cikeszt a hugrabugos fogó, Summerby orra elől, így a végeredmény 240:230 lett.

— Szépen csináltad! — dicsérte meg Harry Ginnyt, miután felkullogtak a Griffendél-toronyba. A klubhelyiségben olyan volt a hangulat, mintha a társaság egy temetésről érkezett volna haza.

Ginny mogorván vállat vont.

— Szerencsém volt — felelte. — Elég lomha cikeszt kaptunk, Summerby pedig náthás, és pont rosszkor tüsszentette el magát. De mindegy, ha majd visszajössz a csapatba…

— Örökre eltiltottak, Ginny.

A lány a fejét rázta.

— Az örök eltiltásod addig tart, amíg Umbridge itt van a suliban: Nagy különbség. Szóval, ha majd visszajössz a csapatba, átjelentkezem hajtónak. Angelina és Alicia jövőre elmennek, én meg úgyis jobban szeretek gólt dobni, mint a cikeszt lesni.

Harry Ron felé pillantott. Barátja a sarokban gubbasztott egy üveg vajsörrel a kezében, és a térdét bámulta.

— Angelina még mindig nem engedi kiszállni — szólt Ginny, mintha kitalálta volna Harry gondolatát. — Azt mondja, érzi, hogy Ron többre képes.