J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Néhány perc múlva azonban meglepetésére valaki dörömbölni kezdett a szoba ajtaján.

— Tudom, hogy odabent vagy! — hallatszott Hermione hangja. — Gyere ki, légy szíves! Beszélni akarok veled!

— Hogy kerülsz te ide? — kérdezte csodálkozva Harry, és kinyitotta az ajtót. — Azt hittem, síelni mentél a szüleiddel.

— Az az igazság, hogy nem vagyok oda a síelésért — felelte Hermione — úgyhogy inkább ide jöttem karácsonyozni. — A lány haja csupa hó volt, arca kipirult a hidegtől. — De Ronnak ezt nem kell mondani. Azért bizonygattam neki, hogy a síelés jó dolog, mert kinevetett. Anyáék egy kicsit szomorúak voltak, de azt mondtam nekik, hogy mindenki, aki komolyan veszi a vizsgákat, a Roxfortban marad tanulni. Azt akarják, hogy jó jegyeket kapjak, úgyhogy végül is nem ellenkeztek… Na gyere — folytatta sürgetően — menjünk le a szobádba! Ron anyukája begyújtott, és küldött fel szendvicset.

Harry követte Hermionét a második emeletre. A hálószobába lépve meglepetten látta, hogy Ron és Ginny is ott vannak.

— A Kóbor Grimbusszal jöttem — folytatta csevegő hangon Hermione, és lehúzta kabátját. — Dumbledore már reggel elmondta, mi történt, de meg kellett várnom, hogy hivatalosan is véget érjen a tanítás, csak utána indulhattam el. Umbridge teljesen kiakadt tőle, hogy eltüntetek, pedig Dumbledore mondta neki, hogy Mr. Weasley a Szent Mungóban van, és ő engedélyezte, hogy meglátogassátok.

Hermione leült Ron és Ginny mellé az ágy szélére. Mindhárman Harryre függesztették tekintetüket.

— Hogy vagy? — kérdezte Hermione.

— Jól.

— Ne hazudj, Harry! — mérgelődött a lány. — Ron és Ginny azt mondják, mióta hazajöttetek a Szent Mungóból, bujkálsz mindenki elől.

— Igen? Azt mondják? — Harry dühös pillantást vetett a két említettre. Ron nyomban a cipője orrára fordította tekintetét — Ginnynek viszont a szeme se rebbent.

— Mert úgy is volt! — mondta. — Ránk se akartál nézni!

— Ti nem akartok énrám nézni! — vágott vissza Harry.

— Lehet, hogy felváltva néztek egymásra, soha nem egyszerre. — mondta bujkáló mosollyal Hermione.

— Nagyon vicces! — morogta Harry, és elfordult.

— Hagyd már abba ezt a duzzogást! — szólt rá bosszúsan Hermione. — A többiek mesélték, mit hallottatok tegnap a telefüllel…

— Igen? — Harry zsebre dugott kézzel az ablakhoz lépett, és kibámult a sűrűn hulló hópelyhekre. — Jót beszélgettetek rólam a hátam mögött, mi? De nem baj, már kezdem megszokni.

— Veled akartunk beszélgetni, Harry! — bizonygatta Ginny. — De mivel bujkálsz előlünk…

— Mert nem akartam, hogy beszélgessenek velem! — csattant fel Harry.

— Akkor elég buta vagy — vágta rá Ginny — mivel az ismerőseid közül én vagyok az egyetlen, akit egyszer már megszállt Tudodki, és akitől megtudhatnád, hogy milyen érzés az!

Harry megdermedt a súlyos szavaktól. Azután gyorsan barátai felé fordult.

— Erről elfeledkeztem — mondta.

— Jó neked — felelte szárazon Ginny.

— Ne haragudj — nézett rá Harry. — Szóval szerinted… megszállt engem?

— Pontosan emlékszel mindenre, amit csináltál — kérdezte Ginny — vagy vannak az emlékezetedben nagy fehér foltok?

Harry eltöprengett.

— Nincsenek — felelte végül.

— Akkor Tudodki nem szállt meg téged — jelentette ki határozottan Ginny. — Miután belém költözött, nekem hosszú órák estek ki emlékezetemből. Többször is előfordult, hogy ott találtam magam valahol, és nem tudtam, hogyan kerültem oda.

Harry ellenkezni akart, ragaszkodott volna rémisztő gyanújához, mégis érezte, hogy megkönnyebbül.

— De hát a látomás édesapádról meg a kígyóról…

— Korábban is voltak már ilyen álmaid, Harry — rázta a fejét Hermione. — Tavaly is megérezted néha, hogy mire készül Voldemort.

— Az más volt — ellenkezett Harry. — Most benne voltam abban a kígyóban… Lehet, hogy Voldemort valahogy elvitt Londonba…

— Remélem — szólt fáradt-lemondóan Hermione — hogy egyszer, egy szép napon majd elolvasod A Roxfort történeté t, és akkor talán megjegyzed, hogy az iskolában nem lehet se hoppanálni, se dehoppanálni. Arra még Voldemort se képes, hogy kilopjon téged a hálóteremből…

— Az ágyadban voltál — erősítette meg Ron. — Ott dobáltad magad, és legalább egy percbe telt, mire fel tudtunk ébreszteni.

Harry megint elkezdett fel-alá járkálni a szobában. El kellett ismernie, hogy amit barátaitól hallott, nem üres vigasztalás volt, hanem logikus érvelés. Gépiesen elvett egy szendvicset az ágyon heverő tálról, és a szájába tömte.

— Szóval mégsem én vagyok a fegyver. — Erre a gondolatra olyan mérhetetlen öröm és megkönnyebbülés öntötte el a szívét, hogy mikor Sirius énekelve elhaladt az ajtó előtt, kedve lett volna vele zengeni a Jó hippogriffem, szállj az égbe kezdetű dalt.

Hogy is juthatott az eszébe olyan őrültség, hogy a Privet Drive-on töltse a karácsonyt?

Sirius öröme az egész társaságra átragadt. A varázslót boldoggá tette, hogy vendégei vannak s még inkább, hogy Harry visszatért. Immár nem az a mogorva házigazda volt, aki nyáron: szemlátomást célul tűzte ki, hogy vendégei legalább olyan jól, de ha lehet, még jobban érezzék magukat, mint ha a Roxfortban maradtak volna. Fáradhatatlan buzgalommal vett részt a karácsonyi előkészületekben, a díszítésben, a takarításban, úgyhogy szenteste már rá se lehetett ismerni a házra. A csillárokon immár nem pókháló lógott, hanem magyalkoszorú és ezüst meg arany szalagdíszek; a foszló szőnyegeken kupacokban állt a mágikus hó; Sirius családfáját eltakarta egy élő tündérmanókkal feldíszített karácsonyfa (Mundugus szerzeménye), a kitömött házimanófejek pedig mikulássapkában és — szakállban pompáztak.

Mikor karácsony reggelén Harry felébredt, egy halom ajándékot talált a lába mellett az ágyon. Ron akkor már javában bontogatta saját csomagjait.

— Jó az idei termés — szólt ki a csomagolópapír-hegy mögül. — Kösz a seprűiránytűt, szuper darab. Sokkal jobb, mint a házifeladat-naptár amit Hermionétól kaptam…

Harry keresgélni kezdett ajándékai között, és kibontotta amelyiken Hermione kézírását találta. Ő is egy határidőnaplóra hasonlító könyvet kapott, ami, ha kinyitották, efféle bölcsességeket mondott fennhangon: Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.

Sirius és Lupin ajándéka egy gyönyörű, többkötetes könyv volt. A defenzív mágia gyakorlata és használata a sötét varázslatokkal szemben — ezt a címet viselte, és szép színes, mozgó ábrák illusztrálták benne a leírt ellenrontásokat és ártásokat. Harry izgatottan belelapozott az első kötetbe, s rögtön látta, hogy a mű nagy hasznára lesz a DS-edzések előkészítésében. Hagrid szőrös, barna erszényt küldött neki, aminek az volt az érdekessége, hogy hegyes fogai voltak, és harapott. Ez a tulajdonsága bizonyára a tolvajok távol tartására szolgált — de sajnos Harry se tudott pénzt tenni a tárcába anélkül, hogy ujjainak épségét kockáztatta volna. Tonks ajándéka a Tűzvillám kisméretű, működő modellje volt; Harry vágyakozva gondolt saját, igazi Tűzvillámára, ahogy elnézte a röpködő kis seprűt. Rontól egy hatalmas doboz mindenízű drazsét kapott, a Weasley házaspártól a szokásos kötött pulóvert és néhány gyümölcskosarat, Dobbytól pedig egy rettenetesen csúf festményt, ami gyaníthatóan a manó saját kezű alkotása volt. Harry épp megfordította a képet, hátha az fejjel lefelé elviselhetőbben néz ki, amikor hangos pukkanás hallatszott, és megjelentek az ágy lábánál az ikrek.