J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Van ez a… Au! Ez a cipő, amit a bátyámtól kaptam… Juj! megeszi a… Áá! …a lábamat, nézze meg, biztos rontás van rajta… Úúú! És nem tudom levenni!

A fiatal mágus egyik lábáról a másikra ugrált, mintha parázs lenne a talpa alatt.

— De olvasni azért még tud, nem? — pirított rá ingerülten a szőke boszorkány, és az asztaltól balra lógó, nagy táblára mutatott. — Varázslati traumák osztálya, negyedik emelet. Kérem a következőt!

A fiatal varázsló eltáncolt az asztal elől, így a sor haladt egy kicsit, és Harry már el tudta olvasni a tájékoztató táblát:

VARÁZSTÁRGYAK OKOZTA BALESETEK… Földszint

Üstrobbanás, pálcavisszasülés, seprűs karambol stb.

VARÁZSLÉNY OKOZTA SÉRÜLÉSEK… 1. emelet

Harapások, marások, égések, betokosodott tüskék stb.

VARÁZSRAGÁLYOK… 2. emelet

Fertőző betegségek, pl. sárkányhimlő, eltűnési viszketegség, skrofungula stb.

BÁJITAL- ÉS NÖVÉNYMÉRGEZÉSEK… 3. emelet

Kiütések, felöklendés, nevetőgörcs stb.

VARÁZSLATI TRAUMÁK… 4. emelet

Krónikus rontások, ártások, helytelenül alkalmazott bűbájok stb.

LÁTOGATÓK TEÁZÓJA, KÓRHÁZI ÜZLET… 5. emelet

Amennyiben nem tudja eldönteni, melyik osztályra menjen, képtelen érthetően beszélni, vagy nem emlékszik rá, miért kereste fel kórházunkat, kérjen tanácsot recepciós boszorkányunktól!

Az asztalnál most egy görnyedt hátú, hallócsöves, agg varázsló került sorra.

— Broderick O’Menhez jöttem! — sipította.

— Negyvenkilences szoba — felelte unottan a boszorkány. — De azt hiszem, hiába fáradt ide. O’Men úr teljesen megzavarodott; még mindig teáskannának képzeli magát. A következőt! Tessék!

Egy feldúlt arcú varázsló következett. A bokájánál fogva tartotta kétévesforma kislányát, aki a játszóruhája hátából kinyúló, hatalmas, tollas szárnyakkal csapkodva röpködött apja feje körül.

— Negyedik emelet — mondta a boszorkány, meg se hallgatva a kérdést. Az apa és légies lánya már indultak is a jobboldalt nyíló kétszárnyú ajtó felé. — Következő!

Mrs. Weasley az asztalhoz lépett.

— Jó napot. Úgy tudom, a férjemet, Arthur Weasleyt reggel átvitték egy másik kórterembe. Meg tudná mondani…

— Arthur Weasley? — ismételte a szőke boszorkány, és végigfuttatta ujját egy pergamenlapra írt hosszú listán. — Igen, megvan. Első emelet, második ajtó jobbra. Dai Llewellyn Kórterem.

— Köszönjük — bólintott Mrs. Weasley. — Na gyertek, gyertek!

A csapat engedelmesen követte az asszonyt a kétszárnyú ajtón, majd végig egy hosszú folyosón, ahol a mennyezet alatt — belsejükben égő gyertyákkal — üveggömbök lebegtek, akár megannyi jókora szappanbuborék. A falakat híres gyógyítók portréinak sora díszítette. Kétoldalt ajtók nyíltak, melyeken további zöld talárosok járkáltak ki-be. Az egyik ajtón át émelyítő szagú, sárga füst gomolygott ki, más ajtók mögül pedig különféle panaszos hangok hallatszottak. A folyosó végén lépcső indult; azon felsietve a Weasley-csapat megérkezett a varázslény okozta sérülések osztályára. Itt jobbra indultak el, s megálltak a második ajtó előtt, melyen tábla hirdette:

„Durrbele” Dai Llewellyn Kórterem. Súlyos harapások.

A tábla alatt réztokba dugott kis pergamenkártyán, kézírással ez állt:

Felelős gyógyító: HIPPOCRATES SMETHWYCK.

Gyógyítóinas: AUGUSTUS PYE.

— Mi egyelőre idekint várunk, Molly — szólt Tonks. — Nem kell egyszerre olyan sok látogató Arthurnak… Előbb menjen be a család.

Rémszem egyetértése jeleként mordult egyet, és mágikus szemét jobbra-balra pörgetve nekitámaszkodott a folyosó falának.

Harry is hátrább akart húzódni, de Mrs. Weasley megfogta a karját, és betuszkolta őt az ajtón.

— Ne butáskodj, Harry, Arthur köszönetet akar mondani neked.

A kórterem kicsi volt, és meglehetősen sötét — egyetlen keskeny ablaka nyílt csak az ajtóval szemközti fal felső részén. A világításról jobbára a mennyezet közepe alatt lebegő gyertyás üveggömbök gondoskodtak. A tölgyfa burkolatú falakon egyetlen portré lógott: egy meglehetősen gonosz képű varázslóé, aki a felirat szerint Urguhart Rackharrow (1612-1697), a kizsig átok feltalálója volt.

A kórteremben három beteg feküdt. Mr. Weasley a helyiség végében, a kis ablak alatt álló ágyat foglalta el. Harry megkönnyebbült és megörült, mikor ránézett a varázslóra: Mr. Weasley párnákkal kitámasztva ült az ágyban, és a Reggeli Prófétá t olvasta az ablakon beeső fénynél. Az ajtó nyílására felpillantott az újságból, és mikor felismerte a látogatókat, szélesen elmosolyodott.

— Szervusztok! — köszönt vidáman, és félredobta a Reggeli Prófétá t. — Bill nemrég elment, Molly, mert várták a munkahelyén, azt mondta, később majd benéz hozzátok.

— Hogy vagy, Arthur? — kérdezte aggódó arccal Mrs. Weasley, lehajolt, hogy megcsókolja férjét. — Még mindig elég sápadt vagy.

— Remekül! — felelte mosolyogva a varázsló, és ép karjával megölelte Ginnyt. — Ha le lehetne venni a kötéseimet, akár haza is mehetnék.

— És miért nem lehet levenni őket, apa? — kérdezte Fred.

— Mert valahányszor megpróbálják, vérezni kezdenek a sebeim. — válaszolta vidoran Mr. Weasley. Közben felemelte az ágyszekrényről varázspálcáját, és legyintett vele, mire hat szék tűnt fel az ágy mellett. — Valamilyen ritka méreg lehetett annak a kígyónak a fogában, ami nem engedi begyógyulni a sebeket. De megnyugtattak, hogy előbb-utóbb biztosan találnak rá ellenszérumot. Azt mondják, sokkal rosszabb eseteik is voltak már, mint az enyém. Egyelőre óránként vérelfogyásgátló elixírt kell innom. Viszont az a szerencsétlen ott… — Halkabbra fogta hangját, és a szemközti ágy felé biccentett. Abban egy zöldes arcszínű férfi feküdt mozdulatlanul, a mennyezetre meredve. — Megharapta szegényt egy vérfarkas. Őt nem tudják meggyógyítani.

— Egy vérfarkas? — suttogta riadtan Mrs. Weasley. — Akkor nem kellene külön kórteremben feküdnie?

— Két hét van még teliholdig — felelte halkan Mr. Weasley. — Délelőtt beszéltek vele a gyógyítók, magyarázták neki, hogy farkaskórral együtt lehet élni. Én is győzködtem… persze nem mondtam nevet… Szóval mondtam neki, hogy személyesen ismerek egy vérfarkast, aki nagyon szimpatikus ember, és egyáltalán nem okoz gondot neki a betegsége.

— És mit felelt? — kérdezte George.

— Azt, hogy bokán harap, ha nem fogom be a számat — felelte szomorúan Mr. Weasley. — Az a nő meg… — Rámutatott az ajtó melletti ágyban fekvő másik betegre. — …nem akarja elárulni a gyógyítóknak, mi harapta meg. Biztos valami tiltott bestiája van otthon. Jó nagy darabot kiharapott a lábából az a valami, borzalmas szag van az egész szobában, amikor kötést cserélnek rajta.

— Elmondod, mi történt, apa? — kérdezte Fred, közelebb húzva székét az ágyhoz.

— De hiszen tudjátok, nem? — Mr. Weasley sokatmondó mosolyt pillantott Harryre. — Egyszerű történet: kimerítő napom volt, elbóbiskoltam, az a kígyó meg jött, és megharapott.

— Benne van a Prófétában a hír? — kérdezte Fred, a félredobott újság felé bökve.

— Dehogy van benne! — legyintett keserű mosollyal a varázsló. — a minisztérium nem fogja világgá kürtölni, hogy éjszaka hatalmas kígyók sétálnak a…

— Arthur! — vágott a szavába Mrs. Weasley.

— …sétálnak a… az emberek között. — Mr. Weasley végül így fejezte be a mondatot, de Harry biztosra vette, hogy eredetileg nem ezt akarta mondani.