J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Viszont Voldemort Dumbledore után a világ legnagyobb hatalmú varázslója, biztosan nem jelent gondot neki emberek ide-oda röptetése.

És ekkor jött a legrémisztőbb gondolat: Ha Voldemort megszállt engem, akkor általam most belát a Főnix Rendjének főhadiszállására! Megtudja, kik a rend tagjai, és hol van Sirius… és egy csomó dolgot hallottam, amit nem kellett volna, például amit Sirius mesélt aznap este, mikor megérkeztem…

Csak egy megoldás kínálkozott: azonnal el kellett hagynia a Grimmauld téri házat. A Roxfortban tölti majd a karácsonyt, úgy legalább az ünnepek alatt biztonságban lesznek a többiek… de nem, az se jó, hiszen a Roxfort is tele van kínálkozó áldozatokkal.

Mi lesz, ha legközelebb Seamust, Deant vagy Neville-t támadja meg?

Harry abbahagyta a járkálást, és rámeredt Phineas Nigellus üres képkeretére. Úgy érezte, mintha súlyos vasgolyó költözött volna a gyomrába. Nincs más választása, meg kell szakítania a kapcsolatot a varázsvilággal, vissza kell költöznie a Privet Drive-ra.

Ha így kell lennie, gondolta, akkor nincs értelme tovább húzni az időt. Erőnek erejével igyekezett nem gondolni rá, mit fognak szólni Dursleyék, ha a vártnál fél évvel korábban megjelenik a házukban. Odalépett ládájához, és lehajtotta a tetejét. Megszokásból körülnézett Hedvig után, aztán eszében jutott, hogy baglya még a Roxfortban van. Mindegy, gondolta, legalább a kalitkát nem kell cipelnie. Megfogta a láda végét, és húzni kezdte az ajtó felé. Már félúton járt, mikor egy gúnyos hang megszólította:

— Lám csak, szökni készülünk?

Harry hátranézett. Phineas Nigellus megjelent képe vásznán; lazán a keretnek támaszkodott, és enyhe fintorral az arcán figyelte őt.

— Nem, nem készülök szökni — felelte mogorván Harry, és továbbindult a ládával.

— Úgy tudom — folytatta Phineas hegyes szakállát simogatva — hogy a Griffendél-házba a bátrak kerülnek. Az az érzésem, te jobb helyen lettél volna az én házamban. Persze belőlünk, mardekárosokból se hiányzik a bátorság, de mi nem vagyunk ostobák. Teszem azt, ha egy mód van rá, mindenekelőtt a saját bőrünket mentjük.

— Én nem a bőrömet mentem — morogta Harry, miközben igyekezett átrángatni ládáját az ajtó előtt fekvő vastag, molyrágta szőnyegen.

— Ó, értem már! — mondta Phineas, még mindig a szakállát simogatva. — Szóval nem gyáván menekülsz, hanem önfeláldozóan.

Harry most már válaszra se méltatta a portréalakot. A keze már az ajtógombon volt, mikor Phineas Nigellus unottan utánaszólt:

— Üzenetet hoztam neked Albus Dumbledore-tól.

Harry megpördült a tengelye körül.

— Mit üzen?

— Maradj ott, ahol vagy!

— Meg se mozdultam! — felelte ingerülten Harry, kezét még mindig az ajtógombon tartva. — Mi az üzenet?

— Épp most adtam át, lomha agyú barátom. Maradj ott, ahol vagy!

— Miért? — kapott a szón Harry. — Miért akarja, hogy itt maradjak? Mit mondott még?

— Semmit — felelte Phineas, és felvonta fél szemöldökét, mintha indiszkrétnek tartaná a kérdést.

A Harry lelkében összegyűlt feszültség úgy bukott felszínre, akár a magas fűből kiemelkedő kígyó. Kimerült volt és teljesen megzavarodott az elmúlt tizenkét órától, amelyben a rettegést megkönnyebbülés s azt újra rettegés követte. Dumbledore még mindig nem hajlandó szóba állni vele!

— Szóval ennyi! — szólt emelt hangon. — Maradj ott, ahol vagy! Ennyit bírtak mondani nekem azután is, hogy a dementorok megtámadtak! Maradj a fenekeden, Harry, az okos felnőttek majd mindent elintéznek! Inkább nem mondunk el neked semmit, mert úgyse férne bele a kicsi agyadba!

— Na látod, ez az! — csattant fel Phineas, még a Harryénél is emeltebb hangon. — Pontosan ezért gyűlöltem a tanári munkát! A kamaszok mindig mindent jobban tudnak, mindig mindenben nekik van igazuk! Kongó kobakú fiacskám, fel se merült benned, hogy az igazgatónak, uram bocsá, nyomós oka lehet rá, hogy ne siessen részletekbe menő beszámolót tartani neked a terveiről? Nagy önsajnálatodban nem tűnt fel, hogy sose volt még bajod belőle, ha Dumbledore utasítását követted? Nem. Nem, mert mint minden korodbeli kölyök, te is rendíthetetlenül hiszed, hogy kizárólag neked vannak érzéseid és gondolataid, kizárólag te ismered fel a veszélyt, te vagy az egyetlen, aki képes átlátni a Sötét Nagyúr tervein…

— Szóval tervei vannak velem? — kérdezte csendesen Harry.

— Mondtam ilyet? — Phineas szórakozottan nézegette selyemkesztyűjét. — És most bocsáss meg, de jobb dolgom is van, mint az önsajnálatodat hallgatni… Minden jót!

Azzal könnyedén kisétált keretéből.

— Menjen csak, menjen! — kiabált bele Harry az üres képbe. — És mondja meg Dumbledore-nak, hogy köszönöm a nagy semmit!

A vászon nem felelt. Harry dühöngve visszarángatta ládáját az ágy lábához, aztán hasra vetette magát a molyrágta ágyterítőn. Teste ólomsúlyú volt, és fájt minden porcikája. Úgy érezte, végtelenül hosszú utat tett meg az elmúlt huszon-egynéhány órában azóta, hogy Cho Chang odalépett hozzá a fagyöngy alatt. Nagyon elfáradt… nem alhat… de nem tudta, meddig bírja még ébren…

Dumbledore azt üzente, ne menjen el. Akkor viszont aludnia is szabad. De mi lesz, ha a dolog megismétlődik?

Árnyék ereszkedett a szemére…

Olyan volt, mintha egy vetítésre kész mozigép a fejében csak erre a pillanatra várt volna. Kihalt folyosón, fáklyákkal megvilágított, durva kőfalak között lépkedett egy egyszerű, fekete ajtó felé.

Balra egy nyitott ajtón túl kőlépcső vezetett a mélybe. Odaért a fekete ajtóhoz, de nem tudta kinyitni. Csak állt hát, és bámulta sóvárogva… Az ajtón túl ott van, amire vágyik… a kincs… Csak a sebhelye ne sajogna annyira… Akkor végig tudná gondolni a dolgot…

— Harry! — csendült valahol a távolban Ron hangja. — Anya üzeni, hogy kész a vacsora, de félreteszi a részedet, ha nem akarsz lejönni.

Harry kinyitotta a szemét, de Ron addigra kiment a szobából.

Nem akar kettesben maradni velem. Fél, mióta hallotta, amit Mordon mondott. Most, hogy tudják, mi lakik benne, bizonyára senki nem örül a jelenlétének.

Nem megy le vacsorázni. Nem kényszeríti rájuk a társaságát. Átfordult a másik oldalára, és néhány perc múlva újra elaludt.

Hajnalban farkaséhesen ébredt. Ron ott horkolt a másik ágyon. Harry hunyorogva körülnézett, s látta, hogy Phineas Nigellus ott áll a portréjában. Dumbledore bizonyára megbízta Phineast, gondolta, hogy figyelje őt, nehogy megtámadhasson valakit álmában.

Felerősödött benne a tisztátalanság érzése. Szembe kellett volna szegülnie Dumbledore utasításával. Ha mostantól ilyen élete lesz a Grimmauld téri házban, akkor talán még a Privet Drive-val is jobban járna.

A délelőttöt Harryn kívül mindenki a ház feldíszítésével töltötte.

Sirius karácsonyi dalokat énekelt, annyira boldoggá tette, hogy nem kell egyedül töltenie az ünnepeket. Hangja bezengte az egész házat, s beszűrődött a szalonba is — oda, ahol Harry magányosan üldögélt az ablak előtt, s a fehér, havazást ígérő eget bámulta. Fájdalmas elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy távollétében a többiek nyugodtan kibeszélhetik őt. Hogy ezt meg is teszik, afelől nem volt kétsége. Déltájban, mikor hallotta, hogy Mrs. Weasley a lépcső aljából szólítja őt, nem válaszolt, inkább még egy emelettel feljebb menekült.

Este hat óra körül megszólalt az ajtócsengő, és Mrs. Black szokás szerint visítozni kezdett. Harry feltételézte, hogy Mundungus vagy a Rend valamely másik tagja érkezett. Tovább kuporgott hát Csikócsőr szobájában, amit rejtekhelyül választott, és az éhségtől nagyot nyelve dobott még egy döglött patkányt a hippogriffnek.