J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Nemrég értem haza — magyarázta Hagrid, a tarisznya felé bökve.

— Lehet, hogy valaki korábban keresett, de még nem talált itthon.

— Visszafelé nem vezetnek nyomok.

— Hát… akkor én sem értem a dolgot. — Hagrid zavartan húzogatta a szakállát, és megint Harryék búvóhelye felé pillantott, mintha segítséget kérne. — Öhm…

Umbridge sarkon fordult, és újabb szemlekörútra indult a kunyhóban. Benézett az ágy alá, kinyitotta a szekrényt… egy ízben olyan közel haladt el a rejtőzködők előtt, hogy Harrynek be kellett húznia a hasát. Miután a főzőedényül szolgáló hatalmas üstbe is belenézett, a főinspektor megint Hagridhoz fordult:

— Mi történt magával? Hol szerezte ezeket a sérüléseket?

Hagrid gyorsan levette arcáról a sárkányhúst, ami Harry megítélése szerint hiba volt, mivel Umbridge így már a bedagadt szemét láthatta, nem beszélve az arcán elmaszatolódott friss és alvadt vértől.

— Öhm… volt egy kis balesetem — felelte sután a vadőr.

— Miféle balesete?

— El… elbotlottam.

— Elbotlott — ismételte szárazon Umbridge.

— Igen… egy barátom seprűjében. Én magam nem szoktam repülni. Látja, mekkora vagyok, nincs az a seprű, ami elbírna. A barátom meg abraxán lovakat tenyészt. Látott már olyat? Hatalmas jószágok. Felültem az egyikre, és hát…

— Merre járt? — szakította félbe higgadtan Umbridge.

— Hogy merre…

— …járt, igen — bólintott Umbridge. — A tanév két hónapja elkezdődött. Helyettesítő tanárnak kellett megtartania az óráit. Egyetlen kollégája se tudott felvilágosítást adni a maga hollétéről. Értesítési címet nem hagyott. Ezért kérdezem, hogy hol járt.

A beálló csendben Hagrid Umbridge-ra meredt — immár mindkét szemével. Harry szinte hallotta, hogyan zakatolnak a vadőr agyának kerekei.

— Ehm… elutaztam… egészségügyi okokból.

— Egészségügyi okokból — ismételte Umbridge, és megint ránézett Hagrid feldagadt és elszíneződött arcára, amiről még mindig csöpögött a zöld sárkányvér. — Értem.

— Kellett egy kis friss levegő…

— Mint vadőr bizonyára ritkán jut friss levegőhöz — jegyezte meg negédesen Umbridge. Hagrid arcának az a része, ami nem fekete vagy lila volt, most vörösre színeződött.

— Úgy értem levegőváltozás kellett…

— Hegyi levegő, esetleg? — szúrta be a kérdést Umbridge.

Tudja, gondolta megrökönyödve Harry.

— Hegyi? — ismételte Hagrid, és most nem hebegett. — Dehogy mentem én hegyre. Dél-Franciaország, napsütés, tenger…

— Nocsak — vonta fel a szemöldökét Umbridge. — Nem mondhatni, hogy lebarnult.

— Nem, mert… érzékeny a bőröm — vágta ki magát Hagrid, ő megpróbálkozott egy bizalmat ébresztő mosollyal. Harry most látta csak, hogy két foga is hiányzik. Umbridge jeges pillantással válaszolt, s Hagrid arcáról lehervadt a mosoly.

A főinspektor a könyökhajlatába csúsztatta kézitáskája fülét, — Természetesen értesíteni fogom a miniszter urat a késéséről.

— Persze — bólintott Hagrid.

— Tájékoztatnom kell, hogy nekem, mint főinspektornak, kellemetlen, de fontos kötelességem tanártársaim szakmai teljesítményének ellenőrzése. Úgyhogy minden bizonnyal hamarosan ismét találkozunk.

Azzal megfordult, és elindult az ajtó felé.

— Ellenőrzés? — ismételte meghökkenve Hagrid.

Umbridge már fogta a kilincset, úgy nézett vissza a vadőrre.

— Jól hallotta — bólintott negédes mosollyal. — A minisztériumnak feltett szándéka kigyomlálni a tanári karból a szakmailag alkalmatlan kollégákat. Jó éjszakát, Hagrid.

Azzal kiment, és lendületesen becsukta maga mögött az ajtót.

Harry le akarta dobni a láthatatlanná tévő köpenyt, de Hermione elkapta a csuklóját.

— Várj még! Nem biztos, hogy elment.

Hagrid is így vélekedhetett, mert az ablakhoz bicegett, és kissé előrehúzta a függönyt.

— Elindult vissza a kastélyba — szólt halkan. — A ménkűbe… Ellenőrzi a tanárokat?

— Igen — felelte Harry, miközben kibújt a köpeny alól. — Trelawneyt már próbaidőre is tette.

Hermione összehúzott szemmel nézett a vadőrre.

— Mondd csak, Hagrid… Milyen állatokat készülsz bemutatni az órán? — kérdezte.

Hagrid arca nyomban felderült.

— Nem árulom el előre — felelte huncut mosollyal, majd ismét a szemére nyomta a sárkányhúst. — Már jó néhány órát megterveztem. Pár dolgot direkt az RBF-évre tartogattam nektek. Majd megtudjátok! Igazi különlegességek.

— Milyen szempontból különlegesek? — puhatolózott Hermione.

— Nem mondok semmit — rázta a fejét vidáman a vadőr. — Meglepetés!

Hermione belátta, hogy nyíltan kell beszélnie.

— Figyelj, Hagrid… Umbridge-nek nagyon nem fog tetszeni, ha veszélyes állatokat mutatsz be az óráidon.

— Veszélyes állatokat? — nevetett a vadőr. — Már hogy mutatnám meg őket, ha veszélyesek lennének! Na persze meg tudják védeni magukat…

Hermione a fejét csóválta.

— Hagrid, nagyon fontos, hogy megfelelj a felülvizsgálaton. Inkább azt tanítsd nekünk, hogy mit kell csinálni a porlokkal, mi a különbség az acsarka és a sündisznó között, szóval efféléket.

— De hát azok unalmas dolgok, Hermione! — ellenkezett Hagrid. — Amit én mutatok, azt öröm lesz nézni. Évek óta nevelem őket. Az enyém az egyetlen megszelídített állomány egész Nagy-Britanniában.

— Hagrid… — Hermione könyörgőre fogta a dolgot. — Umbridge ügyet keres rá, hogy elküldhesse azokat a tanárokat, akik szerinte egy követ fújnak Dumbledore-ral. Kérlek, Hagrid, taníts nekünk valami unalmas dolgot, amit biztosan kérdeznek majd az RBF vizsgán.

A vadőr azonban csak ásított, és vetett egy vágyakozó pillantást hatalmas ágya felé.

— Hosszú volt a nap, és későre jár — mondta, azzal gyengéden vállon veregette Hermionét, aki nyögve térdre roskadt. — Ó, bocsánat… — Talárja nyakánál fogva felemelte a lányt. — Nem kell aggódnod. Hidd el, nagyon jó kis órákat fogok tartani nektek. Most pedig menjetek szépen vissza a kastélyba, és ne felejtsétek el elsimítani a lábnyomaitokat!

— Nem vagyok biztos benne, hogy felfogta, amit mondtál — jegyezte meg nem sokkal később Ron, mialatt a három jó barát már a kastély felé baktatott. Ezúttal is láthatatlanok voltak, és — Hermione eltörlő bűbájának köszönhetően — nyomokat sem hagytak a mélyülő hóban.

— Akkor holnap is elmegyek hozzá — jelentette ki eltökélten Hermione. — Ha kell, meg is tervezem helyette az óráit. Felőlem Trelawneyval azt csinál Umbridge, amit akar, de Hagridot nem fogja kidobatni, az biztos!

Hermione vasárnap reggel félméteres hóban gázolt vissza Hagrid kunyhójához. Harry és Ron szívesen vele mentek volna, de a leküzdésre váró házifeladat-hegy miatt kénytelenek voltak klubhelyiségfogságra ítélni magukat. Legszívesebben betapasztották volna a fülüket, hogy ne hallják a befagyott tavon korcsolyázó s a lejtőn szánkázó roxfortosok vidám zsivaját. A legjobban azonban a Griffendél-torony ablakainak csapódó, távrepülésre bűvölt hógolyók zavarták őket.

— Elég! — kiáltott fel végül türelmét vesztve Ron. Dühösen felhajtotta az egyik ablakot, és kidugta rajta a fejét. — Prefektus vagyok! Ha még egy hógolyót meglátok… Au!

Gyorsan behúzta a fejét, és törölgetni kezdte arcáról a havat.