Terry Pratchett - Hölgyek és urak

— Nem vagyok ideges! Dühös vagyok!

— Miért?

— Pontosan tudod, miért!

Ángyi levette a kalapját és megvakarta a fejét.

— Hát, most megfogtál — jelentette ki.

— És ő is tudta. Tudom, hogy tudta, és azt is tudom, ki mondta el neki! — folytatta az elfojtott hang az ajtó mögül. — Az egészet megrendeztétek. Ó, hogy nevethettetek!

Ángyi összeráncolt homlokkal bámulta a szenvtelen nyílászárót.

— Nem — válaszolta. — Még mindig fogalmam sincs.

— Hát, márpedig én nem mondok többet.

— Mindenki elment az előadásra — közölte vele Ángyi.

Csend.

— De később visszajönnek.

Párbeszédi jelleg továbbra sem látszott kialakulni.

— És akkor következik a tivornyázás, a zsonglőrködés, és a nadrágjukba menyétet dugó férfiak — folytatta Ángyi.

Csend.

— És aztán eljön a holnap, akkor pedig mihez kezdesz?

Csend.

— Ha akarsz, visszamehetsz a kunyhódba. Senki nem költözött be oda. Vagy nálam is megszállhatsz, ha azt szeretnéd. De, tudod, ezt el kéne döntened, mert nem maradhatsz itt bezárkózva.

Ángyi a falnak dőlt.

— Emlékszem, sok évvel ezelőtt a nagyanyám mesélt nekem Amonia királynéról, vagyis királynénak nevezem ugyan, de csak három órán keresztül volt az, azok miatt az események miatt, amiket most fogok elmondani. Merthogy bújócskáztak az esküvői ünnepségen, és ez a lány bebújt egy nagy ládába valami padláson, és ráesett a fedele, úgyhogy hét hónapon keresztül meg sem találták, addigra pedig, mint mondják, már kicsit megszikkadt az esküvői torta.

Csend.

— Hát, ha nem mondod el, akkor nem ácsoroghatok itt egész éjjel — közölte az ajtóval Ángyi. — Reggelre minden jobb lesz, meglásd!

Csend.

— Miért nem fekszel le korán? — érdeklődött Ángyi. — Sománk készít majd neked valami forró innivalót, ha csengetsz neki. Az igazat megvallva, itt kicsit csípős már a levegő. Elképesztő, hogy ezek a régi építmények milyen hűvösek tudnak lenni.

Csend.

— Szóval akkor elindulok, jó? — kérdezte Ángyi a rendíthetetlen némaságtól. — Itt nem tudok mit tenni, úgy látom. Biztos, hogy nem akarsz beszélgetni?

Csend.

— Állj két lábon istened előtt, hajtsd meg fődet királyod előtt, és ereszkedj térdre a férjed előtt. Ez a boldog élet titka — közölte Ángyi a világgal. — Hát, akkor most már tényleg megyek. Megmondom, mi legyen. Holnap reggel korán visszajövök, segítek elkészülni, ilyesmi. Mit szólsz hozzá?

Csend.

— Hát, akkor ezt megbeszéltük — jelentette ki Ángyi. — Csirió! — Egy egész percig várakozott. Jogilag, és az ehhez hasonló szituációk emberi motivációinak szabályai szerint a zárnak ki kellett volna nyílnia, és Magrat ki kellett volna kukucskáljon az ajtón, talán utána is kellett volna kiáltson. De nem tette.

Ángyi megrázta a fejét. Legalább három ötlete lett volna arra nézve, hogy juthatna be a szobába, és ezek közül csak az egyikben szerepelt az ajtó használata. De a boszorkánykodásnak megvolt a maga helye és ideje, és ez nem olyan alkalomnak tűnt. Ogg Ángyi hosszú, általában boldog életének titka az volt, hogy pontosan tudta, mikor ne viselkedjen boszorkányként — ezúttal is épp ennek érkezett el az ideje.

Lement a lépcsőn és kisétált a kastélyból. A főkapunál Soma állt őrt, és lopva gyakorolt: karateütésekkel szelte az esti levegőt. De bűntudatosan abbahagyta, amikor észrevette Ángyit.

— Bárcsak elmehetnék az előadásra, anya!

— Megkockáztatnám, hogy a király felettébb nagylelkű lesz veled, ha majd eljön a bérfizetés napja — vigasztalta Ángyi. — Juttasd majd eszembe, hogy eszébe juttassam!

— Te nem mész?

— Hát, én… én azt hiszem, inkább kószálok egyet a városban — felelte Ángyi. — Gondolom, Eszme velük ment, ugye?

— Meg nem mondanám, anya.

— Pár dolgot el kell intéznem.

Nem jutott messzire, mikor megszólalt mögötte egy hang.

— 'smint, gyönyöröm fényes holdja?

— Hát maga aztán nagyon tud lopakodni, Casanunda!

— Már megszerveztem a vacsoránkat a Kecske és a Bozótban — közölte vele a törpegróf.

— Óóó, az egy rettenetesen drága hely! — válaszolta Ogg Ángyi. — Sose ettem még ott.

— Most különlegesebb fogásokat is felszolgálnak az esküvő, és a sok előkelő vendég miatt — tájékoztatta Casanunda. — Mindenről gondoskodtam.

És ez nem volt könnyű. Az étel, mint afrodiziákum fogalma még nem érte el Lancre-t, leszámítva Ogg Ángyi híres Répa- és osztrigalepényét [28] Amiben azért van répa, magyarázta, hogy az ember fütyürészhessen a sötétben, és azért van osztriga, hogy legyen kinek fütyülnie. . Ami a Kecske és a Bozót szakácsát illeti, az étel és a szex kapcsolatát csak egy bizonyosfajta, gesztikulálós típusú humorérzék megnyilvánulásaképpen volt képes elképzelni, és abban is csak az uborkának volt szerepe. Soha nem hallott még a csokoládéról, a banánhéjról, az avokádóról és a gyömbérről, a mályvacukorról, és több ezer másik olyan ételről, melyekkel a népek a szerelem rögös útjainak A-ból B-be vezető gyorsforgalmi szakaszait szokták volt kikövezni. Casanunda tíz hosszú percet töltött azzal, hogy pontosan leírja a kívánt menüt, és rengeteg pénz cserélt gazdát.

Tapintatosan romantikus, gyertyafényes vacsorát tervezett. Casanunda mindig is hitt a csábítás művészeté ben.

Sok, létrán megközelíthető, magas nő vélekedett úgy a kontinensen, hogy az már mégiscsak különös, hogy pont a törpék — az a faj, amelyik számára az említett „csábítás művészete” leginkább csak azt a tevékenységet jelentette, melynek során tapintatosan kitudakolták, a másik bőrbe és páncélba öltözött törpe vajon milyen nemű — hoztak létre olyasvalakit, mint Casanunda.

Ez ahhoz hasonlított, mintha hirtelen született volna egy eszkimó, akinek természetes érzéke és tehetsége van a ritka trópusi növények gondozásához. A törpék szexualitásának elfojtott vizei hirtelen utat törtek maguknak a tározó gátjának alján — a sugár kicsi volt, de olyan erőteljes, hogy képes lett volna meghajtani egy turbinát.

Mindazt, amire törpetársai csak igen ritkán, a természet sürgetésének engedelmeskedve fanyalodtak, Casanunda folyamatosan gyakorolta; néha akár gyaloghintóban, vagy egy emlékezetes alkalommal valami fáról fejjel lefelé lógva. De, és ez a fontos része a dolognak, olyan gondosan és akkora odafigyeléssel, ami minden törpének sajátja volt, bármit is tettek. Egy törpe akár hónapokig is dolgozik egy-egy különleges ékszeren, és hasonló okokból Casanunda szívesen látott vendég volt sok udvarban és kastélyban — furcsa módon leginkább akkor, ha a ház ura éppen nem tartózkodott otthon. Továbbá törpére valló hozzáértéssel bírt a zárak és lakatok terén is, ami jól jön azokban a kellemetlen pillanatokban sur la boudoir.

Ogg Ángyi pedig vonzó hölgy volt — ami persze nem egyenlő a gyönyörűvel. Elbűvölte Casanundát. Aki nagyon kellemesnek találta Ángyi társaságát, nem utolsósorban azért, mert a hölgy olyan széles látókörrel bírt, hogy abba akár három foci- plusz egy tekepálya is elfért volna egyszerre.

— Bárcsak nálam lenne a számszeríjam! — dörmögte Maphlaves. — Egy ilyen trófeával nem lenne több gondom azzal, hová akasszam a kalapom.

Az unikornis leszegte fejét, és mellső lábával a földet kapálta. Pára szállt fel az orrlyukaiból.