Terry Pratchett - Hölgyek és urak

Minek szégyenlősködjön? Holnaptól ez lesz az ő hálószobája is, nem? Lenyomta a kilincset. Az ajtó kinyílt. Anélkül, hogy igazán akarta volna, Magrat belépett.

Egyébként is, a kastély szobáira nem igazán lehet ráfogni, hogy bárkié is lennének. Túl sok lakónak adtak otthont az elmúlt évszázadokban. Az egész légkörük olyan volt, mint azoké a falaké, amelyekben még látható azoknak a rajzszögeknek a nyoma, melyekkel az előző tulajdonos erősítette fel azóta már rég feloszlott rockegyüttesek posztereit. Ezekre a kövekre nem kényszeríthette rá az ember személyiségének jellegzetességeit. Sokkal erősebben kényszerítették vissza rá a sajátjukat.

Magrat számára egy férfi hálószobájába belépni olyan volt, mint egy felfedezőnek arra a területre indulnia, amit a térkép úgy jelöl, „Itt Sárkányok Élnek” [24] Az Ankh-Morpork Utczáinak Rajzolatja A-Z esetében ez a terület a Beteg Sárkányok Napfény Otthona a Morfikus utcában. (Kérjük, Hagyja Szénadományát Az Ajtó Mellett! Ne Feledje, A Sárkány Egy Életre Szól, Nem Csak Disznólesés Éjjelére!) .

És nem egészen olyan volt, mint amilyennek lennie kellett volna.

Verenc életének meglehetősen késői szakaszában ismerkedett meg a hálószoba fogalmával. Amikor kisfiú volt, családjával együtt a kunyhójuk padlójára terített szalmán aludt. Amikor a Bolondok és Tréfacsinálók Céhének tanonca lett, többi szomorú, reményét vesztett fiatal társával együtt szalmazsákon feküdt egy hosszú hálóteremben. Amikor okleveles udvari bolond vált belőle, a hagyománynak megfelelően gazdája ajtaja előtt aludt összekucorodva a padlón. Aztán hirtelen szokatlanul későn bár, de bevezettetett a puha matracok világába.

És most Magrat megtudta a nagy titkot.

Nem működött a dolog.

Előtte állt Lancre Nagy Ágya, amiről azt beszélték, akár egy tucat ember is elfér benne, noha arról nem szólt a fáma, hogy milyen körülmények között és miért lenne erre szükség.

A tölgyfából ácsolt ágy valóban hatalmas monstrum volt.

Továbbá nyilvánvalóan nem aludtak benne.

Magrat felhúzta a takarót, és megérezte az égett vászon illatát. De valamilyen dohos szag is áradt az ágyneműből, mint a használaton kívüli tárgyakból általában.

A leendő királyné addig nézelődött, amíg észre nem vette az összehajtogatott hálóingből, gyertyából és kispárnából álló ajtó melletti élőképet.

Ami Verencet illeti, a korona csupán annyi különbséget jelentett, hogy az ajtónak melyik oldalán alszik az ember.

Ó, te jó ég! Régen a gazdája ajtaja előtt aludt. Most pedig, hogy királlyá koronázták, az országára nyíló ajtó előtt tölti az éjszakáit.

Magrat érezte, ahogy könnybe lábad a szeme.

Egyszerűen lehetetlen nem szeretni valakit, aki ilyen érzelgős. Elbűvölve, ugyanakkor tudván tudva, hogy ott van, ahol nem kellene lennie, a leendő királyné kifújta az orrát, és további felfedezőútra indult. Egy halom levetett öltözék az ágy mellett azt sugallta, Verenc elsajátította a ruhák tárolásának azt a módszerét, amit a népesség fele gyakorolt, és hogy ugyanúgy kihívásokkal küszködött az olyan komplex topológiai manőverek terén, melyek egy zokni kifordításához szükségeltetnek.

A szoba berendezéséhez tartozott még egy öltözőasztal és egy tükör. Utóbbi keretébe egy összeszáradt, kifakult virágot tűztek, és ahogy Magrat jobban megnézte, nagyon hasonlított azokhoz, amilyeneket ő szokott a hajában viselni.

Nem kellett volna tovább nézelődnie. Ezt később belátta. De nyilvánvalóan nem volt ura a cselekedeteinek.

Az asztalka közepén lévő fatál tele volt mindenféle érmékkel, madzagokkal, és az esténként kiürített zsebek egyéb szokásos tartalmával.

Volt benne továbbá egy összehajtogatott papírdarab is. Egészen kicsire összegyűrték, mintha sok időt töltött volna az említett zsebben.

Magrat kivette, és széthajtogatta.

Kostető peremiránti lejtői tele voltak kicsiny királyságokkal. Minden szűk kis völgyben, minden párkányon, melyen egy kecskén kívül még elfért még valami, királyság terpeszkedett. Olyan apró birodalmak is akadtak a hegységben, hogy ha valamelyiket megtámadta volna egy sárkány, és azt a sárkányt megölte volna egy ifjú hős, a király pedig a Hősi Szabályzat Harmadik bekezdése értelmében neki adta volna a fele királyságát, akkor meg is szűnt volna az egész. Számos, évekig tartó territoriális háború dúlt a környéken csupán azért, mert valakinek szüksége volt egy kis helyre, ahol télre a szenet tárolhatta.

Lancre az egyik legnagyobb királyságnak számított. Még egy folyamatosan rendelkezésre álló hadsereget [25] Soma Ogg [45] . is megengedhetett magának. Jelenleg épp királyok, királynék és az arisztokrácia egyéb képviselői özönlöttek át a Lancre-hídon egy sértett, átázott troll tekintetétől kísérve, aki erre a napra felhagyott a híd őrzésével.

A Nagyterem ajtaja tárva-nyitva állt. Zsonglőrök és tűznyelők járkáltak a vendégek között. A zenekari erkélyen zenészek egy kisebb csoportja játszott a lancre-i egyhúros hegedűn és a méltán híres kostetői köcsögdudán, de szerencsére a tömeg zaja miatt nem nagyon lehetett őket hallani.

Ogg Ángyi és Mállottviksz Néne az említett tömegen próbálták keresztülverekedni magukat. Az ünnepélyes alkalom tiszteletére Ángyi szokásos fekete csúcsos kalapját egy ugyanolyan alakú, de vörös darabra cserélte, melyről viaszcseresznyék lógtak.

— Itt van az egész hót mond — jelentette ki Ángyi, miközben elvett egy italt az egyik tálcáról. — A mi Sománk szerint még Ankh-Morporkból is érkezett pár varázsló. Az egyikük a tudtára adta, hogy remek testületem van, azt mondja. Egész reggel azon gondolkodtam, melyikük is lehetett az.

— Hát, a te múltaddal valóban zavarba ejtően gazdag lehet a választék — felelte neki Néne, de ez csak ösztönös gonoszkodás volt részéről, a szívét nem tudta beleadni. Ogg Ángyit aggodalommal töltötte el a dolog. Úgy tűnt, barátnőjének nagyon máshol jár az esze.

— Van egyfajta nemesség, amit nem kívánunk itt látni — mondta Néne. — Nem tudok megnyugodni, amíg be nem fejeződik ez az egész.

Ogg Ángyi pipiskedett, és megpróbált átnézni egy alacsonyabb császár feje felett.

— Nem látom Magratot — tudósított. — Verenc ott beszélget azokkal a királyokkal, de Magratunkat sehol nem látom. Sománk azt mondja, Millie Chillum azt mondja, tiszta ideg volt ma reggel.

— Ez a sok magasrangú népség — nézett végig Néne a koronás főkön. — Úgy érzem magam, mint a partra vetett hal.

— Hát, én úgy vagyok ezzel, az embernek létre kell hoznia a saját vizét — válaszolta Ángyi, miközben elvett egy rántott csirkecombot a tálalóról, és begyömöszölte a ruhaujjába.

— Ne igyál sokat! Résen kell lennünk, Gytha. Jusson eszedbe, mit mondtam! Ne hagyd lankadni a figyelmedet…

— A gyönyörűséges Ogg asszony sosem tenne ilyet, ugye?

Ángyi megfordult.

Senki nem volt mögötte.

— Itt lent — szólalt meg ismét a hang.

Lenézett a szélesen vigyorgó arcra.

— Ó, a fene egye meg!

— Én vagyok az, Casanunda — közölte vele Casanunda, akit egy hatalmas [26] Igazából a parókák között nem számított különösebben nagynak. A dekadencia történelmének során rengeteg hatalmas parókát hoztak létre — melyek nagy részébe mindenféle csecsebecséket is beépítettek abból a célból, hogy az embereknek ne az unalmas hajat kelljen nézniük. Volt, amelyik méreténél fogva akár egész egércsaládoknak vagy óraszerkezeteknek is otthont tudott adni. Madame Cupidor, II. (avagy Örült) Szuflé király szeretője egy kalitkát tartott a sajátjában, de a különleges állami ünnepségekre azt vette fel, amelyikben egy öröknaptár, egy napóra és különböző főtt tésztafélék nagy választéka kapott helyet. rizsporos paróka tett még törpébbé. — Emlékszik még? Genuában végigtáncoltuk az éjszakát.