Terry Pratchett - Hölgyek és urak

— Te vagy a király. Megparancsolhatnád neki, hogy ne menjen.

— Nem szívesen tenném. Annyira lelkes.

Egy nagy fatönk kettérepedt a kandallórács mögött.

— Tényleg lehet kapni könyveket… arról?

— Mindenről írnak már könyveket.

Mindketten a tűzbe meredtek. Verenc azt gondolta: Magrat nem szeret királyné lenni, ez nyilvánvaló. De ez történik akkor, ha egy királyhoz megy feleségül az ember, minden könyv ezt mondja…

Magrat pedig azt gondolta: Verenc sokkal kedvesebb volt, amikor még ezüstcsörgőket hordott a sipkáján, és minden éjjel a padlón aludt az ura hálóterme előtt. Akkor még tudtunk beszélgetni…

Verenc összecsapta a tenyerét.

— Hát, akkor ennyi! Holnap nehéz napunk lesz, megérkeznek a vendégek, meg minden.

— Igen. Hosszú nap lesz.

— Talán a leghosszabb . Haha.

— Igen.

— Gondolom, raktak ágymelegítőt az ágyunkba.

— Soma belejött már a dologba?

— Remélem. Mégsem vásárolhatunk mindennap új matracot.

Igazán nagy volt az a terem. Árnyékok gyűltek a sarkaiban, főleg a két végén.

— Feltételezem — kezdett bele Magrat nagyon lassan, miközben a tüzet bámulták —, mostanáig nem volt túl sok könyv itt Lancre-ben.

— Fontosnak tartom a műveltséget.

— Azt hiszem, mostanáig egészen jól elboldogultak könyvek nélkül is.

— Igen, de nem jól csinálták a dolgokat. Egészen primitív módon gazdálkodnak.

Magrat a tűzbe révedt. A gazdasszonykodás se jobb errefelé, gondolta.

— Mehetnénk lassan lefeküdni, mit szólsz hozzá?

— Hát, gondolom, igen.

Verenc leemelt két ezüst gyertyatartót, és meggyújtotta a gyertyákat. Az egyiket Magrat kezébe nyomta.

— Hát akkor, jó éjszakát!

— Jó éjszakát!

Megcsókolták egymást, majd sarkon fordultak és felmentek a hálószobáikba.

Magrat lepedője éppen kezdett megbarnulni. Levette róla a forró vasat, és kidobta az ablakon.

A budiárra meredt.

Talán Magrat volt Lancre egyetlen lakosa, akit akár kicsit is érdekelt, hogy valami környezetbarát-e vagy nem. Mindenki más csak reménykedett abban, hogy a tárgyai minél hosszabb ideig kitartanak, és tisztában volt azzal, hogy minden szétmállik, ha elég hosszú időre magára hagyja az ember.

Otthon — vagyis a kunyhóban, ahol ezelőtt lakott, javította ki magát — állt egy árnyékszék a kert végében.

Azt szerette. A hamusvödrével, az előző évi Kalendáriom mal a szögén, és a szőlőfürt alakú kivágással az ajtaján nagyon is megfelelt az adott célra. Pár havonta egyszer ásni kellett egy új gödröt a kertben, és megkérni valakit, hogy segítsen odébb vinni az építményt.

A budiár a következőképpen nézett ki: kicsi, alacsony belmagasságú szobát vágtak a falba, benne faülőkével egy nagy, négyszögletes lyuk felett. Az akna leért egészen a vár lábáig, ahol a környezetbarát része történt a dolognak, más néven az az organodinamikus eljárás, amit Somaként és talicskájaként is ismertek. Idáig értette Magrat. Beleillett az uralkodónép kontextusba. Ami megdöbbentette, az az akasztók jelenléte volt.

Az akasztók a ruhák felakasztására szolgáltak. Millie egyszer elmagyarázta neki, hogy ott tárolják a drágább ruhákat és a szőrméket. A molyokat a lyukból süvítő huzat, és, hát, a… szag tartja távol [20] Ez tényleg így van. Ezért engednek az emberek mindig utat a királyoknak. .

Magrat ebben a kérdésben végül a sarkára állt.

Jelenleg az ágyában feküdt, és a mennyezetet bámulta.

Természetesen hozzá akart menni Verenchez, a csapott álla és az enyhén könnyező szemei ellenére. Az éj sötétjében Magrat belátta, hogy az ő helyzetében nem lehet túl válogatós az ember, és ha egy király jut neki, az voltaképpen nagy szerencse.

Csak épp jobban szerette, amikor még udvari bolondként dolgozott. Van abban valami nagyon vonzó, amikor egy férfi gyengéden csilingel mozgás közben.

Csak épp a jövőjében rengeteg csapnivaló hímzést, és ablakon kivetett vágyakozó pillantást látott.

Csak épp torkig volt már az etikettről és a nemesi vérvonalakról szóló könyvekkel, különös tekintettel az Óshdy-féle Nemesi Családfák Könyvé re a Tizenöt Hegyvidék és a Sto Síkság vonatkozásában.

Egy királynénak tudnia kellett ezeket a dolgokat. A Hosszú Képtár tele volt ilyen könyvekkel, és a végéig még el sem jutott. Hogyan kell egy őrgróf harmad-unokatestvérét megszólítani. Mit jelentenek a pajzsokon szereplő ábrák, az a sok ágaskodó és mindenfelé tekintő oroszlán. És a ruhák sem lettek elviselhetőbbek. Magrat a főkötőnél húzta meg a határt, és egyáltalán nem örült a nagy, csúcsos kalapnak sem, melynek a végéről kendő fityegett. Az ilyesmi valószínűleg nagyon jól áll Shalott kisasszonyának, de Magraton úgy nézett ki, mintha valaki egy nagy tölcsér fagylaltot nyomort volna a nyakába.

Ogg Ángyi pongyolában ücsörgött a tűzhelye előtt, pipázott, és szórakozottan vagdosta a lábkörmeit. Időnként egy-egy csendülés vagy pattanás hallatszott a szoba távolabbi részeiből, illetve halk csörömpölés, amikor a kis olajlámpa eltört.

Mállottviksz Néne az ágyában feküdt, mereven és hidegen. Kék eres kezeiben ott tartotta az üzenetet: NEM HÓTTAM MEG.

Az elméje átszáguldott az erdőn, és kutatott, kutatott…

Az volt a baj, hogy oda nem tudott elmenni, ahol nem voltak szemek, melyek látnak, vagy fülek, melyek hallanak.

Nem vette észre a kis völgyet a kövek mellett, ahol nyolc férfi aludt.

És álmodott…

Lancre-t az emberiség többi részétől a Lancre-szurdok hídja választja el, ami a sekély, de gyilkosan sebes és alattomos Lancre-folyó felett ível át [21] Lancre népe nem gondolta, hogy a földrajzi nevek terén különösebb eredetieskedésre lenne szükség. .

A kocsi odaért a túlsó végéhez.

Az utat ügyetlenül lefestett, vörös-fekete-fehér sorompó zárta el.

A kocsis tülkölt.

— Mi történik? — kérdezte Maphlaves az ablakon kihajolva.

— Trollhíd.

— Hoppá!

Kis idő múlva felrobajlott valami a híd alatt, majd egy troll mászott át a hídkorláton. Átlagos fajtársaihoz képest fenemód ki volt öltözve: a jelzésértékű ágyékkötőn kívül sisakot is viselt. Ez utóbbi eredetileg láthatóan emberi fejre volt méretezve, és a troll jóval nagyobb koponyájára madzaggal kötötték oda, de leginkább mégis az a kifejezés illett rá, hogy „viselték”.

— Mi történik? — ébredt fel álmából a Kincstárnok.

— Egy troll áll a hídon — tudósított Maphlaves. — De valamiféle sisak van rajta, úgyhogy valószínűleg hivatalos tisztviselő, és komoly bajba kerül, ha embert próbál enni [22] Mivel a trollok szilícium alapú létformák, nem szervesek, képtelenek megemészteni az embert. De folyton akad köztük olyan, aki időről időre megpróbálkozik vele. . Semmi ok az aggodalomra.

A Kincstárnok felkuncogott, mert elméje hullámvasútja éppen felfelé száguldott.

A troll megjelent a kocsi ablakánál.

— 'napot, uraságok! — mondta. — Vámvizsgálat.

— Nem hinném, hogy akad nálunk olyan — csicseregte vidáman a Kincstárnok. — Sosem tartunk magunknál vámot.

— Úgy értem — magyarázta a troll —, van maguknál sör, rövidital, bor, likőr, hallucinogén füvek, vagy erkölcstelen, illetve buja témájú könyvek?

Maphlaves visszahúzta a Kincstárnokot az ablakból.