Terry Pratchett - Hölgyek és urak

Van még néhány napja, és ennyi. Mindig úgy gondolta, lesz egy kis ideje magára, rendbe szedheti a kertet, kitakaríthatja kunyhót, hogy a következő lakója, bármelyik boszorka is legyen az, ne gondolhassa, hogy slampos háziasszony volt. Kiválaszthat egy illendő kis sírhelyet, majd egy ideig üldögélhet a hintaszékben, miközben semmi mást nem tesz, mint hogy a kertet nézegeti és a múltra gondol. De így… esélye sincs.

És más dolgok is történtek. Úgy tűnt, mintha szórakozni kezdett volna vele az emlékezőtehetsége. Lehet, hogy valóban így volt. Lehet, hogy a végén mindenképpen leereszt az ember, mint Kólika Ángyi, aki utolsó napjaiban a macskát rakta a tűzhelyre, és az üstöt engedte ki a kertbe éjszakára.

Néne becsukta maga mögött az ajtót, és meggyújtott egy gyertyát.

Volt egy doboza a ruhásszekrényben. Felnyitotta a konyhaasztalon, és kivett belőle egy gondosan összehajtogatott papirost. Tollat és tintát is talált benne.

Némi elmélkedés után ott folytatta, ahol legutóbb abbahagyta.

…barátnémra, Gytha Oggra hagyományozom az derék aljat, az elhasznált rugózattal egyetembe', amit Aranyér kovácsa készített nekem, az öffzeillő korsó és lavór és hogyhíjják készletet, amelyre Gytha szemét mindig is vetette, és az seprümet, amit kis munkával Teljesfen Rendbe Lehet Hozni.

Magrat Beléndekre hagyományozom e doboz többi Tartalmát, ezüst teáskészletemet az tréfás tehenet formázó tejkiöntővel, mi Családi Örökség, továbbá az fali órát, mi édesanyámé vala, de mindig fel kell húznia, mert ha az óra megáll…

Valami neszt hallott kintről.

Ha bárki más is tartózkodott volna a szobában, Néne bátran kivágja az ajtót. De egymagában lévén nagyon óvatosan felvette a piszkavasat, a bakancsa természete ellenére meglepően hangtalanul az ajtóhoz lopakodott, és minden idegszálával a kert neszeire összpontosított.

Valami járt odakint.

A kert nem volt túl nagy. A gyógynövények mellett gyümölcsbokrok kaptak helyet benne, némi gyep, és persze a kaptárak. Nem övezte kerítés, erdő vette körül. A helyi fauna sokkal értelmesebb volt annál, hogy egy boszorkány kertjébe merészkedjen.

Néne óvatosan kinyitotta az ajtót.

A hold lenyugodni készült. A sápadt ezüst fény egyszínűvé változtatta a világot.

Egy unikornis állt a gyepen. Nénét megcsapta a bűze.

Maga előtt tartva a piszkavasat, kilépett. Az unikornis mellső lábával a füvet kapálva hátrálni kezdett.

Néne meglátta a jövőt. Azt már tudta, mikor . Most kezdte felfogni, hogyan .

— No — szólalt meg halkan. — Pontosan tudom, honnan jöttél. És akár már vissza is mehetnél oda.

Az állat oldalba akarta támadni, de lendült a piszkavas.

— Ki nem állhatod a vasat, mi? Hát, poroszkálj csak vissza az úrnődhöz, és mondd el neki, hogy mi itt Lancre-ben mindent tudunk a vasról! És én róla is tudok mindent. Tartsa magát távol innen, rendben? Ez az én területem!

Mindez még holdfénynél történt.

Később, mikor már sütött a nap, meglehetősen nagy tömeg gyűlt össze azon a helyen, amit Lancre főtereként ismernek. Nem sok minden történt a királyságban amúgy sem, és egy boszorkánypárbajt mindig érdemes megnézni.

Mállottviksz Néne háromnegyed tizenkettőkor ért oda. Ogg Ángyi a fogadó előtti padon várta. Törülköző volt átvetve a nyakán, és egy vödör vizet is hozott magával, amiben szivacs úszkált.

— Ez meg micsoda? — kérdezte Néne.

— A félidőre. És hámoztam neked egy tál narancsot is.

Feltartotta a tálat. Néne szipákolt.

— Amúgy is úgy nézel ki, mint akire ráfér egy kis ennivaló — jegyezte meg Ángyi. — Olyannak tűnsz, mint aki még nem is evett ma semmit.

Lenézett Néne bakancsára, és ruhája sáros szegélyére. Harasztdarabok és némi hanga csimpaszkodott a szövetbe.

— Te ostoba vén csoroszlya! — sziszegett rá. — Mi a fenét csináltál?!

— El kellett…

— Fent voltál a köveknél, gondolom! Próbáltad visszatartani a Szépeket.

— Hát persze — felelte Néne. Nem tűnt fakónak a hangja. Nem is imbolygott. De Ángyi látta, hogy azért nem tűnik fakónak a hangja, és azért nem imbolyog, mert Mállottviksz Néne testét Mállottviksz Néne elméje tartja szorításában. — Valakinek meg kellett tennie — fűzte még hozzá a nevezett.

— Eljöhettél volna, hogy szólj!

— Lebeszéltél volna.

Ogg Ángyi előrehajolt.

— Jól vagy, Eszme?

— Jól! Tökéletesen jól vagyok! Semmi bajom, hallod?

— Aludtál egyáltalán?

— Hát…

— Nem aludtál, mi? És azt hiszed, egyszerűen csak idelejthetsz, és megszégyenítheted ezt a lányt, még így is?

— Nem tudom — válaszolta Mállottviksz Néne.

Ogg Ángyi fürkészően ránézett.

— Nem, mi? — kérdezte gyengédebb hangon. — Hát, ha már így állunk… inkább ülj le egy kicsit, még mielőtt elesnél. Vegyél egy narancsot! Még pár perc, és itt lesznek.

— Nem, nem lesznek itt — mondta Néne. — Késni fognak.

— Honnan tudod?

— Semmi értelme színpadra lépni, ha még nincs itt az egész közönség, nem? Kobakológia.

A fiatalok csoportja valóban öt perccel negyed egy után érkezett, és a tér túloldalán elhelyezett ötszögű piaci emelvény lépcsőjén táborozott le.

— Nézz csak rájuk! — vetette oda Mállottviksz Néne. — Már megint mind tiszta feketében.

— Hát, mi is feketében vagyunk — válaszolta a jó megfigyelőképességű Ogg Ángyi.

— Csak mert a fekete tiszteletre méltó és praktikus — magyarázta morózusan Néne. — Nem pedig azért, mert romantikus. Hahh! Ezzel az erővel akár a Hölgyek és Urak is itt lehetnének.

Némi szemezés után Ogg Ángyi keresztülbandukolt a téren, és találkozott Perditával félúton. A fiatal boszorkányjelölt aggódónak tűnt a sminkje alatt. Fekete csipke zsebkendőt gyűrögetett idegesen a kezében.

— 'reggelt, Ogg asszony! — köszönt tisztelettudóan.

— Délután van, Ágnes.

— Ööö. Most mi fog történni?

Ogg Ángyi elővette a pipáját, és szárával megvakarta a fülét.

— Nem t'om. Rajtatok múlik, azt hiszem.

— Rubina azt kérdezi, miért ide kellett jönni, és miért pont most?

— Hogy mindenki láthassa — válaszolta Ogg Ángyi. — Ez a lényege a dolognak, nem? Semmi sunnyogás és eltussolás. Mindenki tudni fogja, ki a jobb boszorkány. Az egész város. Mindenki látni fogja a győztest győzni és vesztest veszíteni, így nem lesz vita, érted?

Perdita a fogadó felé sandított. Néne közben elszundított.

— Csendes magabiztosság — kommentálta a dolgot Ángyi, magában erősen fohászkodva.

— Izé, és mi történik a vesztessel? — kérdezte Perdita.

— Semmi, lényegében — válaszolta Ogg Ángyi. — A hagyomány szerint elhagyja a várost. Nem lehetsz boszorkány, ha az emberek végignézték, ahogy legyőznek.

— Rubina azt mondja, nem akarja bántani az idős hölgyet — mondta erre Perdita. — Csak a helyére szeretné tenni.

— Ez szép tőle. Eszme nem találja a helyét mostanában.

— Ööö. Azt kívánom, bár el lehetett volna ezt kerülni, Ogg asszony.

— Igazán kedves.

— Szóval a feladat… egyszerűen csak farkasszemet kell nézni, Ogg asszony.

Ángyi a szájába vette a pipát.

— Úgy érted, az a játék, hogy aki először pislog vagy elkapja a tekintetét, az veszít?

— Ööö, igen.

— Rendben. — Ángyi elgondolkozott, majd megvonta a vállát. — Rendben. De először csináljunk egy varázskört. Nem akarjuk, hogy a nézők megsérüljenek, ugye?