Carl Sagan - Kapcsolat

Jelenlegi körülményeink között egyre nagyobb különbségek alakulnak ki az egyes államok ipari fejlettségében. A földönkívüliek pedig valószínűleg jóval előttünk járnak, előnyük minden bizonnyal százévekben mérhető — de lehet, hogy több ezer, sőt millió évben. Próbálják meg ezt összevetni az emberiség technikai fejlődésével a legutóbbi században.

Én egy dél-indiai falucskában nőttem fel. A nagyanyám idejében egy lábbal hajtott varrógép a technika csodája volt. Vajon mire lehetnek képesek olyan lények, akik évezredekkel járnak előttünk? Vagy évmilliókkal? A Földnek azon a részén, ahol én élek, egy filozófus egyszer azt mondta: “Amit egy lényegesen fejlettebb földön kívüli civilizáció képes volna művelni, azt mi boszorkányságnak tartanánk”.

Mi az ő számukra nem jelenthetünk semmiféle veszélyt. Semmi félnivalójuk nincs tőlünk, és ez még nagyon sokáig így lesz. Ez nem holmi görög-trójai szembenállás, a görögök és a trójaiak ugyanis azonos szinten álltak. Se nem valami sci-fi film, amelyben az idegen bolygóról érkezettek a szokott földi fegyverekkel harcolnak. Ha el akarnak pusztítani bennünket, biztosan megtehetik, anélkül, hogy…

— De milyen áron? — vágott közbe valaki a hallgatóságból. — Nem érti? Pontosan erről van szó! Baruda azt mondja, hogy az űrbe kijutott tévéadásaink ébresztették rá őket, hogy ideje végezni velünk, és az Üzenet az eszköz. A büntetőexpedíciók sokba kerülnek. Az Üzenet olcsó.

Ellie nem bírta felfedezni a közbeszólót. Mintha a brit küldöttségből volna valaki. Az erősítőrendszer nem hangosította ki, amit mondott, hiszen nem kapott szót az elnökségtől. De a terem akusztikája jó volt, így aztán mindenki tisztán érthette. Der Heer megpróbált rendet teremteni. Abokhimov előrehajolt és valamit mondott a rendezőség egyik tagjának.

— Ön szerint veszélyes a gépet megépíteni — felelte Sokhavati. Szerintem pedig nem megépíteni veszélyes. Szégyellném, hogy ennek a planétának a lakója vagyok, ha hátat fordítanánk a jövőnek. Az ön ősei — és kinyújtott ujjával a közbeszólóra mutatott — bezzeg nem voltak ilyen félősek, amikor vitorlát bontottak, hogy eljussanak Indiába vagy Amerikába.

Ez az ülés tele van meglepetésekkel, gondolta Ellie, bár kételyei voltak, szerencsés ötlet-e most éppen Clive-et vagy Raleigh-t példaként felhozni. Sukhavati talán csak csipkelődésnek szánta a halvány célzást az egykori gyarmatosításra. Türelmetlenül várta, hogy kigyulladjon előtte a kis zöld fény, jelezve, hogy szót kapott, bekapcsolódik a mikrofonja.

— Elnök úr — a hivatalosan tisztelettudó megszólítás Ellie-nek magának is idegenül csengett. Az utóbbi napokban szinte nem is látták egymást Kennel. Holnap délután szünetelnek az ülések, akkorra szerveztek maguknak egy kis szabadidőt. Ellie kicsit bizonytalanul nézett elébe, mit is mondanak majd egymásnak. Hoppá, most nem szabad erre gondolni.

— Elnök úr, azt hiszem, jobban is meg tudjuk világítani a kérdést a trójai falóét meg az Ítéletnap-gépét. Holnap szándékoztam beszélni erről, de úgy látom, most kell elmondanom. — Beütötte néhány diája kódszámát a billentyűzetbe. A nagy, tükörfalú terem elsötétült.

— Dr. Lunacsarszkijjal az a meggyőződésünk, hogy ezek ugyanannak a háromdimenziós konfigurációnak különböző vetületei. Tegnap bemutattuk a teljes konfigurációt komputervezérelt forgásban. Úgy gondoljuk, bár bizonyosak nem lehetünk benne, hogy így fog kinézni a gép belülről. Még nincsen pontos mértékarányunk. Lehet, hogy az átmérő egy kilométernyi, lehet, hogy mikroszkopikus méretű. De nézzék a dodekaéder belsejében, a fő belső kamra kerületén ezt az öt, egyenletesen elosztott tárgyat. Ezen a dián most kinagyítva láthatják. Az egész kamrában csak ez a tárgy tűnik egyáltalán felismerhetőnek.

Olyan, mint egy emberi lények használatára kialakított, hétköznapi, párnázott karosszék. Nagyon valószínűtlen, hogy teljesen más körülmények között kifejlődött földön kívüli lények eléggé hasonlítanának hozzánk ahhoz, hogy a mieinkhez hasonló ülőbútorokat használnának. Nézzék a következő diát. Amit ábrázol, az akár a nagymamám padlásáról is előkerülhetett volna.

Valóban, mintha még a virágos huzat is rajta lenne. Ellie-t egy pillanatra bűntudatféle fogta el. Mielőtt átjött volna Európába, végül mégsem hívta fel az édesanyját, az igazat megvallva, mióta az Üzenet érkezni kezdett, összesen ha kétszer beszélt vele telefonon. Hogy lehetsz ilyen nemtörődöm, Ellie, förmedt rá magára.

Megint a komputerábrákra összpontosította figyelmét. Az öt székféleségen a dodekaéder egy-egy ötszögként tükröződött. — Szóval, Lunacsarszkij doktorral azt gondoljuk, hogy az öt ülés ránk, emberekre vár. Ami azt jelentené, hogy a gép központi vezérlőhelyiségének az átmérője mindössze néhány méter, a teljes belső téré pedig tíz-húsz méter. A műszaki megoldások minden bizonnyal rendhagyóak, de szó sincs valamiféle városnyi nagyságú gépezetről. Valószínűleg még olyan bonyolult sem lesz, mint egy repülőgéphordozó. Akármi legyen is, ha együtt fogunk neki, meg fogjuk tudni építeni.

Lényegében azt akarom mondani, hogy egy bombába nem szokás üléseket építeni. Nem hiszem, hogy akár trójai faló, akár Ítéletnap-gép lenne. Dr. Sukhavati szavai arra utalnak, vagy legalábbis sejtetik, hogy a gondolat felvetése maga is érzékelteti, milyen hosszú utat kell még megtennünk.

Valaki megint bekiabált. Most azonban der Heer megadta neki a szót, bekapcsolódott a mikrofonja. Ugyanaz a küldött volt, aki Sukhavatit megzavarta: Philip Bedenbaugh, az Egyesült Királyságból, az ingatag munkáspárti kormány egyik minisztere.

… nem érthető, mi a probléma. Ha tényleg egy fából készült ló lenne, eszünkbe sem jutna bevinni egy városba. Mi is olvastuk Homéroszt. De burkoljuk be ígéretes elképzelésekbe, és a gyanú máris elaludt. Hogy miért? Mert amit hallunk, roppant hízelgő. Vagy megvesztegető. Nagy történelmi kaland ígérkezik. Szédületes új technikai kilátások. Az is benne van, hogy — minek is nevezzem őket? Felsőbbrendű lények partnerként fogadnak el bennünket. Én viszont amondó vagyok, ha csak a legcsekélyebb veszélye is fennáll annak, hogy ez a gép a pusztulásunkat okozhatja, nem szabad megépíteni! Akkor jobb megfogadni, amit a szovjet küldött mondott, a tűzbe vágni a kapott adatokat, és az évszázad bűntényének tekinteni a rádióteleszkópok felállítását.

A teremben felborult a rend. A képernyőn sorban villantak fel a szót kérő delegációk kódjai. A zsongás egyre erősödött, már arra a zajra emlékeztette Ellie-t, amit annyi éven át hallgatott a rádióteleszkópokból. Úgy látszott, egyelőre semmi remény megegyezésre, és a két társelnök képtelen úrrá lenni a helyzeten.

Amikor a kínai küldött beszélni kezdett, Ellie képernyőjén nem jelent meg a neve. Kérdően nézett körül, fogalma sem volt róla, ki lehet a felszólaló. Nguyen “Bobby” Bui, a Nemzetbiztonsági Tanács egyik, most der Heer mellé rendelt vezetője előrehajolt és felvilágosította: — Xi Qiaomu a neve. Ezt a “Xi”-t Sinek kell ejteni. Nehézfiú. A Hosszú Menetelés alatt született. Tizenévesen Koreában volt önkéntes. A kormányzatban dolgozik, főleg politikai munkát végez. A Kulturális Forradalom idején félretették. Most központi bizottsági tag. Nagyon befolyásos pasas. Sokat szerepel újabban az újságokban. Ő irányítja az ásatásokat is Kínában.

A hatvan körüli, magas, szélesvállú férfit ráncoktól barázdált arca idősebbnek mutatta, de mozgása, testi kondíciója nagyon fiatalos volt. Azt az állig gombolt tunikát viselte, amely a kínai politikai vezetőknek éppoly kötelező, mint az amerikaiaknak a háromrészes öltöny, kivéve persze az elnököt. Ellie előtt a képernyőn végre megjelent a téjékoztatás, és most már eszébe jutott, hogy az egyik videomagazinban olvasott egy hosszú cikket Xi Qiaomuról.