Carl Sagan - Kapcsolat

Meglátta Malatestát is, Olaszországból; aztán megpillantotta a politikába beleszédült fizikust, Bedenbaugh-t, Clegget, és egy az európai vendéglők asztalain szokásos angol zászlócska mögött felfedezte az élénken társalgó, tiszteletre méltó Arthur Chatost. Az ott Jaime Ortiz, Spanyolországból; ott meg a svájci Prebula, ami azért meglepő, mert Ellie úgy tudta, Svájcnak nincs is rádióteleszkópja; Bao, aki olyan csodálatosan hozta össze Kínában a rádióteleszkóphálózatot; a svéd küldöttségben meg Wintergaden. Meglepően sokan jöttek Szaud-Arábiából, Pakisztánból meg Irakból. No és persze, az meg ott a szovjet küldöttség, Nágya Rozsgyesztvenszkaja és Genrik Arhangelszki] éppen szívből kacagnak valamin.

Ellie tekintete Lunacsarszkijt kereste, végül a kínai küldöttek körében látta meg. Éppen kezet rázott Yu Renqionggal, a Pekingi Rádióobszervatórium igazgatójával. Eszébe jutott, hogy ezek ketten nagyon meleg barátságot kötöttek abban az időben, amikor Kína és a Szovjetunió szorosan együttműködtek. A két ország között később kitört ellenségeskedés aztán megszakította minden kapcsolatukat, a neves kínai tudósoknak csaknem ugyanúgy megnehezítik még most is, hogy külföldre utazhassanak, akárcsak kollégáiknak a Szovjetunióban. Ellie tudta, hogy a két barát vagy negyedszázad óta most találkozik először.

— Ki az a vén kínai, akivel Vaygay épp jattol? — a kérdés stílusából arra lehetett következtetni, hogy Kitz igyekszik könnyedebb hangot megütni. Az utóbbi napokban ritkán fordult elő ilyesmi — Ellie nem találta biztatónak a fejleményt.

— A pekingi obszervatórium igazgatója, Yu.

— Azt hittem, ezek legszívesebben egymás torkának esnének.

— A világ, Michael — mondta Ellie —, jobb is, meg rosszabb is, mint ahogyan maga elképzeli.

— Hát, ami a “jobbat” illeti, lehet, hogy igaza van — felelte Kitz. De a “rossz” ügyében maga még gyenge kezdő sem lehet hozzám képest.

Franciaország elnöke üdvözölte a megjelenteket (kissé meglepő módon, az elnök maradt is, végighallgatta a nyitóelőadásokat), majd der Heer és Abukhimov — a konferencia társelnökei — vezetésével megtárgyalták a napirendet és ismertették a közérdekű tudnivalókat. Ezután Ellie és Vaygay együtt összegezték az eddigi adatokat. Igyekeztek nem túlságosan szaknyelven fogalmazni, hogy a jelenlevő politikusok és katonák is megértsék. Amit a rádióteleszkópok működéséről, meg a közeli csillagok Föld körüli eloszlásáról elmondtak, már sokszor elhangzott; ugyanígy a palimpszeszt jellegű Uzenet története is. Duettként előadott ismertetésük végén a minden küldöttség előtt ott levő képernyőkön áttekintést mutattak be a közelmúltban kapott diagramanyagról. Ellie aprólékosan elmagyarázta, hogyan értelmezhető át a polarizációs moduláció nullák és egyesek szakadatlan sorába, ezekből hogyan alakul ki kép, és hogy a legtöbb esetben mennyire nincs halvány fogalmuk sem róla, mit is ábrázolhat a kép.

Szaporodtak az adatpontok a komputerek képernyőin. Ellie nézte, hogyan tükröződnek fehérben, borostyánszínben és zöldben az arcok a most részben besötétített teremben. A diagramok indásan szétágaztak, egybefonódtak, elnagyolt, szinte illetlen biológiai formákra emlékeztettek; felvillant egy pompás, szabályos dodekaéder is. Oldalak hosszú sora a legapróbb részletekig pontosan kidolgozott, háromdimenziós konstrukcióvá állt össze, lassan forgott. A rejtélyes tárgyak képeihez érthetetlen képaláírások tartoztak.

Vaygay Ellie-nél is nyomatékosabban hangsúlyozta a bizonytalanságokat. Mindazonáltal, mondta, szerinte most már kétségtelen, hogy az Üzenet egy gépezet építésének műszaki leírása. Egy szóval sem említette, hogy először benne és Arhangelszkijben merült fel, hogy az Üzenet műhelyrajzokat tartalmazhat. Ellie megragadta az alkalmat, hogy a tényt a nyilvánosság előtt leszögezze.

Az utóbbi néhány hónapban Ellie-nek rengeteg előadást kellett tartania a témáról. Már tudta, hogy mind a hozzáértő, mind a laikus hallgatóságot nagyon érdeklik az Üzenet megfejtésére tett kísérletek legapróbb részletei is, és hogy alig várják, hogy végre szert lehessen tenni a rejtjelkulcsra, bár annak a létezését is csak feltételezni lehetett. De ez a mostani hallgatóság, úgy gondolta, bizonnyal higgadtan fogadja majd a közléseket. Nem számított hát arra, ami történt. Vaygay-jel felváltva vették át egymástól a szót. Amikor befejezték, szűnni nem akaró, dörgő tapsvihar rengette meg a termet. A szovjet és a kelet-európai küldöttségek azonos ütemben tapsoltak, szívverésszerűen vagy két-háromszázszor csapták össze a tenyerüket. Az amerikaiak meg a többiek tetszésnyilvánítása nem volt összhangban, tapsuk fehér zaj-tengerárként, hullámokban hömpölygött. Ellie-t szokatlan boldogság fogta el, mégsem tudta megállni, hogy egy pillanatra elgondolkodjon a nemzeti vonásokon. Az amerikaiak egyéniségek, az oroszoknak mindent kollektívan kell csinálniuk. És az amerikai, jutott eszébe, ha tömegbe kerül, igyekszik a lehető legtávolabb húzódni a szomszédaitól, az oroszok meg éppen támaszkodni akarnak egymásra. Ő most mindkét fajta tetszésnyilvánításnak — melyekben azért dominált az amerikai stílusú — nagyon örült. Egy rövidke pillanatra eszébe villant a mostohaapja. Meg az édesapja.

Ebéd után az adatgyűjtési módszerekről és az adatok értelmezéséről hangzottak el előadások. David Drumlin ismertetett egy általa nemrég kidolgozott, rendkívül érdekes statisztikai elemzést az Üzenetnek azokról a korábbi oldalairól, amelyekben már történt utalás az új számdiagramokra. Azt állította, hogy az Üzenetben nemcsak a műhelyrajzok találhatók meg egy gép megépítéséhez, hanem konstrukciós leírások, sőt technológiai utasítások is a fő— és a többi alkatrészek gyártásához. Úgy vélte, új, a Földön eddig még teljesen ismeretlen ipari eljárások is akadnak köztük. Ellie meglepetésében eltátotta a száját, feddő mozdulattal ingatta az ujját Drumlin felé, és némán kérdő tekintettel nézett Valerianra, hogy ő tudott-e erről. Valerian ajka felgörbült, vonogatta a vállát, és tenyérrel felfelé vízszintesen ingatta a kezét. Ellie végignézett a többi küldöttön, hogy látja-e rajtuk a meglepetésnek valamilyen jelét, de inkább csak fáradtságot árultak el; a rengeteg mélyrehatóan tárgyalt technikai részlet, és a kényszerűség tudata, hogy előbb-utóbb politikai döntéseket kell hozni, már érezhető feszültséget okozott. Az ülés után Ellie gratulált Drumlinnak, de azt is megkérdezte tőle, miért nem lehetett már korábban hallani az elméletéről. Drumlin már mentében vetette oda neki a választ: — Úgy gondoltam, nincs akkora jelentősége, hogy zavarjam vele. Csak próbáltam valamit csinálni, miközben maga vallási fanatikusokkal tanácskozott.

Ha Drumlinon múlt volna, én máig sem lennék doktor, gondolta Ellie. Drumlin őt soha nem fogadta el igazán. Kettőjük között lehetetlen könnyed kollegiális viszonyt kialakítani. Kicsit sóhajtott, aztán azon kezdett töprengeni, Ken tudott-e Drumlin új munkájáról. Der Heer azonban szovjet elnöktársával együtt a küldötteknek terített, hosszú, patkó alakú asztallal szemközti kis emelvényen kapott helyet. Akárcsak már hetek óta, most is gyakorlatilag megközelíthetetlen volt. Drumlint persze semmi nem kötelezte arra, hogy közölje der Heerrel a felfedezését; Ellie tudta, hogy az utóbbi időben mind a ketten nagyon elfoglaltak. De miért van az, hogy ha Drumlinnal beszél, Ellie mindig igyekszik engedékeny lenni — és csak végső esetben kezd keményen érvelni? Úgy látszik, lényének egy része most is úgy érzi, hogy doktori mivoltának elismerése és a lehetőség tudományos képességeinek kibontakoztatására még mindig Drumlintól függ.