Carl Sagan - Kapcsolat

— Der Heer doktor és Kitz úr abban a szállodában laknak, ahol maga?

— Nem, az Embassyben.

Ez mindig ugyanígy volt. A szovjet gazdaság helyzete és a felismert szükségszerűség miatt, hogy a Szovjetuniónak fogyasztói javak helyett haditechnikai eszközöket kell vásárolnia, a nyugatra látogató oroszoknak vajmi kevés pénz lapult a zsebükben. Meg kellett elégedniük másod— és harmadosztályú hotelekkel, fizetővendégszobákkal, míg nyugati kollégáik hozzájuk képest luxuskörülményeket élveztek. Rendkívül kényelmetlen érzés volt ez mind az orosz, mind az amerikai tudósoknak. Viszonylag szerény ebédjüket Ellie gond nélkül kifizeti, a Szovjetunió tudományos ranglistájának élén álló Vaygay-nek viszont óriási kiadás volna. De mi is hangzott itt el…

— Beszéljünk nyíltan, Vaygay. Mit akar mondani? Attól tart, hogy Ken és Mike Kitz cserbenhagynak bennünket?

— Attól tartok, hogy a következő néhány nap alatt még korántsem időszerű vitákat fogunk hallani valaminek a megépítéséről, aminek a megépítéséhez nem elég a tudásunk. A politikusok azt hiszik, mindentudók vagyunk. Valójában szinte semmit nem tudunk. Ez a helyzet veszélyessé válhat.

Ellie-nek végre derengeni kezdett, hogy Vaygay személyes felelősséget érez az Üzenet megfejtéséért. Aggasztja, hogy ha a dolog katasztrófába torkollik, az az ő lelkén fog száradni. Hát persze, Vaygay-nek nincsenek személyes indítékai.

— Akarja, hogy beszéljek Kennel?

— Ha jónak látja. Magának bármikor van rá lehetősége, nem? Nem kérdés, hanem tárgyilagos ténymegállapítás volt.

— Csak nem féltékeny, Vaygay? Azt hiszem, maga előbb rájött, mit érzek Ken iránt, mint én magam. Tudja, amikor legutóbb az Árgus-telepen járt. Ken meg én az elmúlt két hónapot többé-kevésbé együtt töltöttük. Valami kifogása van ellene?

— Ugyan, Ellie, dehogy. Nem vagyok én sem az édesapja, sem féltékeny szerelmes. Őszinte szívemből kívánom, hogy nagyon boldog legyen. Csak az a baj, hogy van egy sereg kellemetlen lehetőség.

De bővebben nem fejtette ki, mire gondol.

Megint nekiláttak megbeszélni néhány diagram lehetséges pillanatnyi értelmezését, a vendéglőasztalt elborították a nyomatok. Pihenésképpen kicsit politizáltak is — beszélgettek a dél-afrikai krízis megoldására született Mandala-elv körül Amerika-szerte dúló vitáról, meg az egyre élesedő szócsatáról a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság között. Mint mindig, mind Arroway, mind Lunacsarszkij nagyon élvezte, hogy szidhatják országaik külpolitikáját, ki-ki a magáét. Ez sokkal szórakoztatóbb volt, mintha egymásét szidják, ami ugyanolyan könnyen ment volna. Miközben a hagyományos huzakodás folyt köztük azon, hogy ki fizessen, Ellie észrevette, hogy kint a zápor szemerkélő esővé csitult.

Mostanra a Vegáról érkező Üzenet híre már a Föld nevű bolygó legeldugottabb zugaiba is eljutott. Azok, akik azt sem tudták, hogy létezik rádióteleszkóp és életükben sem hallottak prímszámokról, egy hangról meséltek, amely a csillagokból jön, furcsa lényekről — nem igazán emberek, de nem is igazán istenek —, akikről kiderült, hogy ott élnek valahol az éjszakai égbolton. Nem a Földről származnak. A csillagot, amely az otthonuk, jól látni, még teliholdnál is. A különféle szekták változatlan hevességgel magyarázgatták a dolgot, de most már — vitathatatlanul világszerte — csodaváró vagy éppen csodától rettegő hangulat uralkodott el. Valami változik, valami csodával határos történik. Új lehetőségek tárulnak elénk. Mindenki érezte az új idők szelét.

— Az emberiség felsőbb osztályba lép — írta egy amerikai újság tollnoka.

Az univerzumban rajtunk kívül is vannak értelmes lények. Kommunikálni tudunk velük. Valószínűleg idősebbek, feltehetően bölcsebbek is nálunk. Bonyolult, sokoldalú tudást rejtő egész könyvtárakat küldenek nekünk. Mindenfelé várakozás érződött, minden pillanatban bekövetkezhetett egy vallásoktól független kinyilatkoztatás. Mire az összes tudományok szakembereit aggodalom fogta el. A matematikusok azon aggódtak, vajon milyen elemi felfedezés kerülhette el a figyelmüket. Vallási vezetők azon, hogy bármennyire idegenszerűek lesznek is a vegai erkölcsi tanok, készséges követőkre fognak találni, különösen a tájékozatlan fiatalság körében. A csillagászokat az nyugtalanította, hogy jól értelmezték-e a közeli csillagokkal kapcsolatos alapvető jelenségeket. Politikusok és kormányfők azon töprengtek, hogy egy felsőbbrendű civilizáció esetleg teljesen más kormányzati rendszereket tart célszerűnek. Bármit is tudjanak a vegaiak, az ő tudásukat nem a mi emberi fogalmaink, a mi történelmünk, a mi biológiánk alakította. Mi lesz, ha kiderül, hogy sok minden, amit mi gondolunk, félreértésen alapul, speciális eset, logikai bukfenc? Elismert szakértők nekiálltak újra végiggondolni szakmájuk alapjait.

A szűk kört érintő szakmai idegeskedés azonban beleveszett abba az általános, mámorító érzésbe, hogy az emberi faj csodálatos új kalandja kezdődik, hogy mérföldkövet hagyunk el, hogy új korszakba lépünk — amit még megsokszorozott a közelgő harmadik ezredforduló. Előfordultak még itt-ott politikai konfliktusok, köztük súlyosak is, mint például a szűnni nem akaró dél-afrikai válság. De érezhetően alábbhagyott a soviniszta szájtépés és a gyermeteg, önimádó nacionalizmus. Az emberek kezdtek az emberi fajban gondolkozni, rádöbbentek, hogy szerte a Földön hangyányi lények milliárdjai élnek, akik most közösen kapnak egy soha nem látott, óriási lehetőséget, vagy közösen kerülnek súlyos veszélybe. Sokak számára abszurdnak látszott, hogy egy felmérhetetlen fölényben levő, nem emberi civilizáció létezésének tudatában a mostani nemzetállamok folytassák gyilkos viszálykodásukat. A remény halvány fuvallata lengte be a világot. Egyesek, akiknek ez szokatlan volt, félreértelmezték — ők bizonytalanságnak, esetleg félelemnek tartották.

Az Üzenet Világkonzorcium első plenáris ülésére érkező küldöttségek olyan szívélyes légkörre számíthattak, amilyenre az elmúlt évszázadokban nem volt példa.

Az ülésen ott volt minden nemzet, ha csak maroknyi adattal is rendelkezett az Üzenetről. A tudományos és politikai küldöttek mellett meglepő módon sok ország katonai vezetése is képviseltette magát. Néhány állam küldöttségét a külügyminiszter vagy maga az államfő vezette. Nagy-Britannia küldöttei között ott volt Boxforth vikomt, a lordpecsétőr — micsoda nevetséges méltóság, gondolta Ellie. A szovjet küldöttség élén B. J. Abukhimov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke állt, kísérői közül fontos szerepe volt a középnehézipari miniszternek, Gotszridzének és Arhangelszkijnek. Az Egyesült Államok elnökének kívánságára az amerikai küldöttséget der Heer vezette, bár a küldöttségnek olyan tagjai voltak, mint Elmo Honicott külügyi államtitkár, és az elhárítástól a többi között Michael Kitz is.

Egy hatalmas, részletes térképen feltüntették az összes rádióteleszkóp helyét a Földön, a szovjet jelkövető tengerjáró hajókat is beleértve. Ellie érdeklődve nézett körül a francia elnöki rezidenciához és irodaépületekhez nemrég hozzáépített, hatalmas konferenciateremben. A hétéves időtartamra megválasztott, tisztjét második éve betöltő elnök mindent elkövetett, hogy a tanácskozás sikerét biztosítsa. A hosszú ívekben húzódó, fényes mahagóni asztallapokban és a falitükrökben számtalan arc, nemzeti zászlócska és népviselet tükröződött. A politikusok és a katonák közül Ellie nemigen ismert senkit, de szinte minden küldöttségben felfedezett legalább egy ismerős tudóst vagy mérnököt. Azok ott Annunziata és Ian Broderick Ausztráliából; Fredirka Csehszlovákiából; Braude, Crebillon és Boileau itteniek, franciák; Kumar Chandrapurana és Devi Sukhavati Indiából jöttek; Hironaga és Matsui Japánból érkezett… Ellie észrevette, hogy különösen a japánok között sokkal több a gépészmérnök-gépgyártó, technológus-szakember, mint a rádiócsillagász. Miután felmerült a gondolat, hogy az ülés témája esetleg egy hatalmas gép megalkotása lehet, az utolsó pillanatban megváltoztatták a küldöttségek összetételét.