Carl Sagan - Kapcsolat

A konferencia második napjának reggelén a szovjet küldöttség egyik tagja lépett a szónoki emelvényre. Ellie nem ismerte. “Stefan Alexejevics Baruda” olvasta le komputerének képernyőjéről, “igazgató, Béketanulmányok Intézete, A Szovjetunió Tudományos Akadémiája, Moszkva; tag, Központi Bizottság, A Szovjetunió Kommunista Pártja”.

Hallotta, amint Kitz odaszólt a külügyi államtitkárnak, Elmo Honicuttnak: — Kezdődik a durva játék.

Baruda elegáns férfi volt, divatos nyugati, talán olasz szabású öltönye vadonatúj. Folyékonyan, szinte idegen akcentus nélkül beszélt angolul. A balti köztársaságok valamelyikében született. Nagyon fiatal ahhoz, hogy egy ilyen fontos intézet igazgatója legyen. Az intézetet azzal a céllal létesítették, hogy a nukleáris fegyvercsökkentés stratégiájának várható bosszútávú következményeit tanulmányozzák. Baruda a szovjet vezetésben létrejött “új hullám” egyik kimagasló példája.

— Beszéljünk nyíltan — kezdte Baruda. — Üzenet érkezik számunkra valahonnan a végtelen űrből. Az információ legnagyobb részét a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak sikerült fognia, de fontos részeket fogtak más államok is. Ezek most mind itt vannak ezen a konferencián. Megvárhattuk volna — a Szovjetunió is —, amíg az Üzenetet néhányszor megismétlik, hiszen reméljük, hogy meg fogják tenni, és akkor kiegészíthetjük a most még hiányzó részeit. De ez még évekbe, sőt évtizedekbe telhet, és mi kissé türelmetlenek vagyunk. Ezért megosztottuk egymással az eddig kapott adatokat.

Bármelyik állam — a Szovjetunió is — Föld körüli pályára küldhetne az Üzenet frekvenciáján dolgozó hatalmas műholdakat, nagyteljesítményű érzékelőkkel. Megtehetnék az amerikaiak is. És valószínűleg Japán vagy Franciaország, vagy az Európai Űrbizottság is megtehetné. Akkor minden állam maga gyűjthetné be az összes adatokat, hiszen az űrben a rádióteleszkópja szüntelenül a Vegára irányulhatna. Ezt azonban a többiek ellenséges cselekedetként foghatnák fel. Senki előtt sem titok, hogy akár az Egyesült Államok, akár a Szovjetunió képes lelőni egy ilyen műholdat. Ez is az egyik oka annak, hogy megosztjuk az adatokat.

Az együttműködés jobb megoldás. Tudósaink nemcsak az adatokat akarják megosztani egymással, hanem a gondolataikat, az ötleteiket… az álmaikat is. Ebből a szempontból minden állam tudósai egyformán gondolkoznak. Én a magam részéről nem vagyok tudós, a kormányzatban dolgozom. Így tudom, hogy minden nemzet fiai is egyformán gondolkoznak. Minden nemzet fiai óvatosak. Minden nemzet fiai gyanakodnak. Egyikünk sem akarna előnyöket biztosítani egy lehetséges ellenfélnek, ha ez elkerülhető. Így azután két nézet alakult ki — lehet, hogy több is, de kettő biztosan. Az egyik szerint meg kell osztani minden információt, a másik szerint hagyni kell, hogy minden állam megpróbáljon előnyt szerezni a többivel szemben. “Biztosra vehető, hogy a másik fél megpróbál előnyösebb helyzetbe kerülni” — mondják az utóbbi nézetet vallók. A legtöbb országban ez a két nézet vitázik egymással.

A vitában a tudósok győztek. Ezért aztán az Egyesült Államok és a Szovjetunió az adatok legtöbbjét — de hangsúlyozom, nem mindet — megosztotta egymással. A többi állam pedig az általa fogott adatok legtöbbjét minden más állammal megosztotta. Mi nagyon örülünk ennek a döntésnek.

— Számomra ez nem hangzik durvának — mondta Ellie súgva Kitznek.

— Maradjon csak a vételen — súgta vissza Kitz.

— Vannak azonban másfajta veszélyek. Ezek egyikét vetjük fel most önöknek. — Baruda hangvétele az előző napi ebédjükre emlékeztette Ellie-t, beszélgetésükre Vaygay-jel. Mi járhat a szovjet küldöttség fejében?

— Hallottuk, Lunacsarszkij akadémikusnak, Arroway doktornak és más tudósoknak is az a benyomásuk, hogy az Üzenet utasításokat tartalmaz egy bonyolult gépezet megépítéséhez. Tételezzük fel, amire úgy látszik, mindenki számít: az Üzenet véget fog érni, azután visszatér a kezdetéhez, és megkapjuk a megoldást — rejtjelkulcsnak mondják? — szóval a kulcsot ahhoz, hogy elolvashassuk az Üzenetet. Tételezzük fel azt is, hogy továbbra is teljes összhangban dolgozunk, mindenki együtt. Kicseréljük egymás között az adatokat, az elképzeléseinket, az álmainkat.

Namármost. Azok a lények ott a Vegán nem puszta szórakozásból küldik nekünk az utasításokat. Azt akarják, hogy megépítsünk egy gépet. Talán közlik, mi a szándékuk vele, talán nem. De ha közlik is, miért higgyük el, hogy igaz, amit mondanak? És itt most már az én fantáziám kezd működni, az én álmaimról beszélek. Nem igazán megnyugtatóak. Mert mi van, ha ez a gép afféle trójai faló? Drága pénzért megépítjük, elindítjuk, és egyszer csak megszállók serege özönlik ki belőle. Vagy mi van, ha valamiféle Ítéletnapot zúdít ránk? Megépítjük, bekapcsoljuk, és a Föld felrobban. Lehet, hogy ezzel a módszerrel pusztítják el a kozmoszban jelentkező új civilizációkat. Olcsón megússzák. Csak egy táviratba kerül, és a kezdődő civilizáció engedelmesen elpusztítja önmagát.

— Ez persze csak feltételezés, kiindulópont a mérlegeléshez. Azért vetem fel, hogy gondolkodjanak el rajta. Úgy érzem, szükséges. Ebben a kérdésben mindannyiunknak, akik ezen a bolygón csak élünk, közösek az érdekeink. Elismerem, túlságosan is szépítés nélkül teszem fel a kérdést: nem volna okosabb tűzbe dobni az adatokat és lerombolni a rádióteleszkópokat?

A teremben nyugtalanság támadt. Egy csomó küldöttség egyszerre kért szót. A konferencia két társelnöke azonban senkinek nem adott szót, ehelyett nyomatékosan felhívta a küldöttek figyelmét: itt semmilyen videó— vagy magnófelvétel nem készülhet! A sajtó sem kaphat semmilyen interjút. Naponta tartanak sajtótájékoztatót, a konferencia két elnöke és a küldöttségvezetők által jóváhagyott témákról. A mostani felszólalásból sem kerülhet ki semmi a terem falai közül.

Több küldött követelte, hogy az elnökség foglaljon állást. — Ha Barudának igaza van ezzel a trójai falóval vagy Ítéletnap-géppel próbált szólni az egyik holland küldött —, akkor kötelességünk tájékoztatni az embereket! — De senki sem figyelt rá, a mikrofonja nem volt bekapcsolva.

Ellie azonnal beütötte a nevét a komputer rendezőprogramjának hozzászóló-névsorába, hogy mielőbb sorra kerüljön. Látta, hogy a neve a második helyen van, Sukhavati után, és az egyik kínai küldött előtt.

Csak futólag ismerte Devi Sukhavatit. Negyvenes évei közepén járó, termetes hölgy, nyugati frizurát hord, nagyon magas sarkú cipellőt és hozzá pompás selyemszárit. Eredetileg fizikusként végzett, de később India egyik legjobb molekuláris biológusa lett. Mostanában megosztotta az idejét a Cambridge-i King's College és a bombayi Tata Intézet között. A londoni Royal Society indus tagjainak egyike volt, amit kevesen mondhattak el magukról, és azt suttogták róla, hogy politikailag nagyon jól fekszik. Ellie utoljára néhány éve találkozott vele, egy nemzetközi szimpóziumon Tokióban, mielőtt néhány tanulmányuk címének végéről az Üzenet megérkezésének köszönhetően eltűntek volna a kötelező kérdőjelek. Ellie-nek olyan érzése volt, hogy kölcsönösen vonzódnak egymáshoz, és nem csak azért, mert a földön kívüli élettel foglalkozó tudományos konferenciákon igen ritka volt a női résztvevő.

— Elismerem, hogy Baruda akadémikus fontos és óvatosságot követelő kérdést vetett fel — kezdte hozzászólását Sukhavati. — Botorság lenne figyelmen kívül hagyni a faló meg az Ítéletnap lehetőséget. Ha a közelmúlt történelmére gondolunk, természetes, hogy felmerül az ötlet, csodálom is, hogy csak most. Mindazonáltal én nem hiszem, hogy túlságosan komolyan kellene tartanunk tőle. Teljesen valószínűtlen, hogy a Vega csillag bolygóján élő lények technikai színvonala pontosan azonos lenne a mienkkel. Még a mi bolygónkon élő népek kultúrái sem azonos ütemben fejlődnek. Egyesek korábban kezdték, mások később. Szerintem mindig akadnak olyanok, amelyeknek van behoznivalójuk. Amikor például Indiában, Kínában, Irakban, Egyiptomban már magas színvonalú kultúrák léteztek, Európában és Oroszország területén a legjobb esetben is csupán vaskori nomádok éltek, Amerikában pedig még javában tartott a kőkorszak.