Stanislaw Lem - Kiberiáda

Trurl fülön csípett néhány hidrogénatomot, lehántotta az elektronokat, buzgón gyúrta a protonokat, nem is látszottak az ujjai, olyan gyorsan jártak, szépen megdagasztotta a protontésztát, bekente elektronokkal, és máris a következő atomokhoz látott; nem telt bele öt perc, jókora színaranyrög volt a kezében, odaadta a pofának, az megharapta, bólintott, és így szólt: — Igen, ez valóban arany, csakhogy én nem tudok ilyen gyorsan bánni az atomokkal. Túl nagy vagyok.

— Sebaj, adunk neked hozzá egy kis konyhagépet! — kecsegteti Trurl. — Gondold csak el, így mindenből aranyat csinálhatsz, nemcsak hidrogénből, megadjuk a receptet a többi atomra is; az egész kozmoszból csupa aranyat csinálhatsz, ha egy kicsit igyekszel!

— Ha a kozmosz aranyból lenne, akkor az arany minden értékét elvesztené — feleli a praktikus gondolkodású Mohó. — Nem, a receptetek nem érdekel; azaz érdekelni érdekel, föl is írtam, de ez még semmi! A tudás kincseire vágyom.

— De mit akarsz tudni, hogy a ménkű csapna beléd?!

— Mindent!

Trurl Klapanciuszra néz, Klapanciusz Trurlra, s az utóbbi így szól: — Ha leteszed a nagyesküt és a rendkívüli fogadalmat, hogy utána rögtön elengedsz bennünket, akkor megadjuk neked az információt az összinformációról, vagyis saját kezűleg készítünk neked egy Másodfajú Démont, amely mágikus, termodinamikus, antiklasszikus és statisztikus. Ez egy öreg hordóból, vagy akár egy köhintésből kivonja és átviszi neked az információt mindenről, ami csak volt, van, lesz és lehet. Nincs ennél a Démonnál hatalmasabb démon, mert ez Másodfajú. Hát gondold meg, hogy akarod-e, és nyilatkozz gyorsan.

Az okleveles zsivány bizalmatlan volt, nem fogadta el rögtön a feltételeket, de végül is letette a nagyesküt, azzal a fenntartással, hogy mielőtt foglyait elengedné, a démonnak be kell bizonyítania információs erejét. Trurl erre is ráállt.

— Na most figyelj, nagypofájú! — mondta. — Van idehaza levegőd? Mert levegő nélkül a démon nem működik.

— Azt hiszem, akad egy kicsi — dörmögte Mohó —, de nem egészen tiszta, csak amolyan maradék…

— Nem baj, akár dohos is lehet, az mindegy — nyugtatták meg a mérnökök. — Vezess bennünket oda, ahol a levegőt tartod, és ott mindent megmutatunk!

Mohó kiengedte őket a hajóból, elvéve onnét a pofáját, a mérnökök utána mentek, és ő házába vezette őket; lábai akár a tornyok, háta, mint a szakadék, és évszázadok óta nem mosdott, nem kenekedett, hát iszonyúan csikorog. Utána mennek a pincefolyosókra; minden tele van poros zsákokkal, papírkötegekkel, átkötözött csomagokkal — azokban tartja a kapzsi a rabolt információkat, és a legértékesebbek piros ceruzával vannak aláhúzva. A pince falán, rozsdás láncon óriási tárgymutató lóg. Felsorolja valamennyi tárgykört, ábécérendben. Trurl odapillant, továbbmegy — lépteik tompán visszhangoznak. Trurl és Klapanciusz fintorog, mert noha minden tele van a rablott drága információkkal, körös-körül csupa szemét és piszok a pince. Levegő van ugyan bőven, de teljesen dohos. Megállnak, és Trurl azt mondja: — No, most nyisd ki a füled, te okleveles zsivány! A levegő molekulákból áll, ezek szanaszét ugrálnak, minden köbmilliméterben másodpercenként milliárdszor összeütköznek, és éppen attól gáz az egész, hogy így ugrándoznak, szökdécselnek és összeütköznek.

Namármost, ők ugyan csak vaktában és véletlenszerűen ugrálnak, de mert minden parányi résben billió és trillió van belőlük, így puszta véletlenségből értelmes konfigurációk is keletkeznek… Tudod, te bivaly, hogy mi az a konfiguráció?

— Csak ne sértegess! — húzta fel az orrát Mohó. — Én nem holmi közönséges, faragatlan zsivány vagyok, hanem kifinomult ízlésű, okleveles és ezért roppant ideges.

— Jól van. Szóval a molekulák ugrabugrálásából értelmes, vagyis jelentéssel bíró konfigurációk keletkeznek, minden szándékosság nélkül, mintha például vaktában a falra lövöldöznél, és a lyukakból valamilyen betű formálódna. De ami nagyobb szinten ritkán fordul elő, az a molekulagázban általános és szakadatlan, hiszen ott a másodperc minden százezred részében billió összeütközés történik. Csak egy a bökkenő: minden csipetnyi levegőben fontos igazságok és bölcs szentenciák formálódnak a molekulák táncából, de teljesen értelmetlen ugrabugrák is keletkeznek; és ez utóbbiakból milliószor annyi, mint az értelmesekből. Ezért, bár régen is tudták, hogy itt a fűrészfogas orrod előtt a levegő minden milligrammjában töredék másodpercek alatt költemények születnek, amelyeket majd csak millió év múlva fognak megírni, megrendítő és nagyszerű igazságok, a Lét valamennyi titka és minden rejtély megoldása, semmilyen mód nem volt arra, hogy ezeket az értelmes információkat valahogy különválasszák, már csak azért sem, mert mihelyt a molekulák megbökik egymást, és valamilyen rendbe sorakoznak, rögtön külön is válnak, és velük az információ is elvész, talán mindörökre. A feladat tehát az, hogy szelektort kell építeni, amely kiválasztja mindazt, ami a molekulák kavargásából értelmes.

Nos, éppen ez a Másodfajú Démon elve, megértetted, Mohó? Ez a démon kiszűri a molekulatáncból az értelmes információkat, tehát a matematikai teorémákat és a divatlapokat, a tapétamintákat és történelmi krónikákat, a szendvicsáramkör receptjét és az azbesztpáncél stoppolásának módját, a verseket, a tudományos monográfiákat, az évkönyveket és a kalendáriumokat, a titkos történelmi mendemondákat, mindazt, amit az újságok írtak és írnak kozmoszszerte, a még ki nem nyomtatott telefonkönyveket…

— Elég! Elég!! — kiáltott fel Mohó. — Hagyd már abba! Mi hasznom van abból, ha a molekulák így állnak össze, mikor rögtön szét is repülnek? Nem hiszem, hogy sikerülne tartósan kiszűrni a becses igazságokat a légi morzsák összevissza ugrálásából és lökdöséséből, amelynek nincs semmi értelme és haszna!

— Úgy látszik, kevésbé vagy buta, mint gondoltam — felelte Trurl. — Valóban, éppen ezen a szelektáláson múlik minden. Nos, a feladat nem könnyű, de megoldása lehetséges. Erről azonban nem elméleti úton akarlak meggyőzni, hanem, ígéretemhez híven, itt helyben megszerkesztem a Másodfajú Démont, hogy saját szemeddel láthasd e „csodainformátor” bámulatos képességeit! Adj egy dobozt, mindegy, hogy mekkorát, csak jól zárjon; fúrjunk belé tűheggyel egy parányi lyukacskát, és a lyukba ültetjük a Démont; ott üldögél majd, és kizárólag az értelmes információkat engedi ki a dobozból, semmi egyebet. Mihelyt egy molekularaj véletlenül úgy áll össze, hogy jelent valamit, a Démon nyomban fülön csípi, és az értelmes információt briliánstűvel feljegyzi a papírszalagra, amelyből rengeteget kell neki odakészíteni, mert éjjel-nappal működni fog, amíg csak fennáll a kozmosz, és százmilliárd bitet ír le másodpercenként. Hát így működik a Másodfajú Démon; hamarosan meglátod!

Ezután Trurl a hajóra ment, hogy elkészítse a Démont, Mohó pedig közben Klapanciuszt faggatta: — És milyen az Elsőfajú Démon?

— Ó, az kevésbé érdekes, Maxwell-démonnak hívják. Közönséges termodinamikus démon, csak annyit tud, hogy a lyukon átengedi a gyors molekulákat, a lassúakat pedig nem; így keletkezik a termodinamikus örökmozgó. De ez egészen más tészta, hát készítsd inkább a dobozt, mert Trurl mindjárt visszajön!Átment az okleveles zsivány a másik pincébe, ott csörgött-zörgött egy darabig, káromkodott, rugdosta az ócskavasakat, kutatott-matatott, végül előhúzott a bádogroncsok alól egy rozzant, üres vashordócskát, begurította, és fúrt belé egy pici lyukat. Addigra visszajött Trurl is, kezében a Démon.