Stanislaw Lem - Kiberiáda

A birodalom negyven tiszteletre méltó főnemese négy órán át lassan, de kitartóan húzta és tolta Bezsongár királyfit a parkon át a Merengés Temploma felé, a határozottságot a felséges személy tiszteletével párosítva, a királyfi ugyanis egyáltalán nem akarta, hogy kiszerelmesítsék, ezért vadul rugdosta a hű udvaroncokat. Mikor aztán számos pehelypárna segítségével végre betaszigálták a királyfit az Erotronba, és rácsapták az ajtót, Trurl aggodalmas képpel bekapcsolta az indító automatát, s az fahangján megkezdte a visszaszámolást: „Húsz… tizenkilenc… tíz…” —, majd változatlan hangon kimondta: „Nulla! Rajt!” —, és ekkor a szinkroerotorok a teljes megaszex-kapacitásra kapcsolva elárasztották az áldozatot a vezérelt érzelmekkel. Trurl csaknem egy órán át figyelte a műszerek mutatóit, amelyek a legnagyobb erotikus feszültség alatt remegtek; de sajnos, semmiféle lényeges változás nem mutatkozott. Egyre jobban kételkedett a kúra sikerében, de most már nem tehetett semmit — ölbe tett kézzel, türelmesen kellett várakoznia. Ellenőrizte, hogy a szexotronok helyes szögben, túlzott szóródás nélkül vannak-e beállítva, hogy a libidizátor fordulatszáma megfelelő-e; egyben arra is ügyelt, hogy a térerősség ne haladja túl a megengedettet, hiszen nem az volt a cél, hogy a páciens túlszerelmesedjen, és érzelmeinek tárgya Amandina helyett a gép legyen, hanem csupán az, hogy kiszeressen a leányzóból. Végül ünnepélyes csendben kinyitották az ajtót. Miután leszerelték a jókora csavarokat, amelyek a gép belsejét hermetikusan elzárták, a félhomályos bársonyfülkéből a legédesebb illatok árja közepette kizuhant az eszméletlen királyfi, szirmukat hullajtó, gyűrött rózsákkal együtt, amelyeket szintén elbódított a szenvedély szörnyű feszültsége. A hű szolgák odafutottak, fölemelték az eszméletlen testet, és közben hallották, amint a királyfi sápadt ajkai hangtalanul egyetlen szót suttogtak: Amandina! Trurl hatalmas káromkodást nyelt el, mert látta, hogy hiábavaló volt minden, a királyfi őrült szerelme ellenállt az Erotron minden kilosmárjának és megaszexének. Az eszméletlen ifjú homlokához illesztett amorométer százhét fokot mutatott, aztán megrepedt a csöve, és a higany kiömlött, idegesen remegve, mintha még arra is kiterjedt volna a fortyogó érzések heve. Az első próbálkozás tehát kudarcot vallott.

Trurl komoran ballagott vissza lakosztályába, és ha valaki megleste volna, láthatja, amint egész éjjel a szobát rója, újabb ötleteken gondolkodva. Időközben lárma hallatszott a parkból: a kőművesek, akiknek a körfalat kellett volna megjavítaniuk, kíváncsiságból bemásztak az Erotronba, és valahogy beindították; tűzoltókat kellett kihívni, mert szerelemtől füstölögve és fülig kormosan ugráltak ki a gép belsejéből.

Trurl most másik gépet szerkesztett. Ez delirizátorból és trivializátorból állt. De valljuk be rögtön: ez a kísérlet is csődöt mondott. A királyfi nem ábrándult ki Amandinából, ellenkezőleg, szerelme csak fokozódott. Trurl megint mérföldeket gyalogolt szobája egyik sarkától a másikig, késő éjszakáig olvasta a szakirodalmat, majd falhoz vágta a könyveket, és másnap kihallgatást kért a királytól. Őfelsége elé vezették, s ott így szólt: — Felséges uram! A kiábrándító rendszerek, amelyeket alkalmaztam, a legerősebbek a világon. Fiadat nem lehet kigyógyítani szerelméből, amíg csak él. Ezzel az igazsággal tartozom felségednek.

A királyt megrendítette a hír. Hallgatott, és Trurl folytatta: — Természetesen elámíthatnám, ál-Amandinát szintetizálva a rendelkezésre álló paraméterek alapján, de a királyfi előbb-utóbb rájönne a csalásra, mert fülébe jutna, hogy az igazi császárlány közben otthon maradt. Ezért csak egy megoldás van: a királyfinak feleségül kell vennie a császárleányt!

— Az ám, külhoni barátom! De éppen az a bökkenő, hogy Negác császár nem adja hozzá a fiamhoz!

— És ha legyőzné felséged? Ha tárgyalni kényszerülne, ha legyőzött félként kegyelemért kellene folyamodnia?

— No igen, akkor biztosan odaadná, de csak nem kívánod, hogy két hatalmas birodalmat véres háborúba sodorjak, ráadásul bizonytalan kimenetelű háborúba, csak hogy fiamnak megszerezzem a császárlány kezét? Erről szó sem lehet!

— Ezt a választ vártam felségedtől! — bólintott nyugodtan Trurl. — Ámde különféle háborúk vannak, és az, amelyre én gondolok, teljesen vértelen. Nem fegyverrel támadjuk meg ugyanis Negác császár birodalmát. Egyetlen alattvalóját sem fosztjuk meg életétől, hanem é p p e n e l l e n k e z ő l e g!

— Hogyhogy? Miként érted ezt? — álmélkodott a király.

Trurl ekkor a király fülébe súgta titkát, és az uralkodó komor ábrázata lassan felderült. A magyarázat végén a király felkiáltott: — Csináld, amit kiterveltél, drága külhoni barátom, és segítsenek az egek!

A királyi műhelyek már másnap hozzáláttak Trurl tervei szerint számtalan nagy hordtávolságú és teljesen ismeretlen rendeltetésű ágyú készítéséhez. Felállították őket a bolygón, védőhálóval leplezve, hogy senki se vegye észre. Trurl eközben éjjel-nappal a királyi kibergenetikai laboratóriumban sürgölődött, titokzatos kondérok fölött, amelyekben különös főzetek bugyborékoltak, és ha egy kém leskelődött volna utána, semmi mást nem lát, csak annyit, hogy a hét lakatra zárt laboratóriumban időnként oázás hallatszik, az aspiránsok és asszisztensek pedig pelenkákkal rohangálnak.

A bombázás egy hét múlva, éjfélkor kezdődött. Az öreg tüzérek beirányozták az ágyúcsöveket Negác császár fehér bolygója felé, és megindult a nem halál-, hanem élethozó tűz. Trurl ugyanis csecsemőkkel bombázta őket; bébivetői elárasztották a császárságot nyivákoló apróságok milliárdjaival, azok gyorsan növekedtek, négykézláb mászkáltak, s olyan lármát csaptak, hogy a „mama” és „papa” kiáltásoktól meg az oázástól reszketett a levegő, és a dobhártyák megrepedtek. És a gyerekáradat csak nem maradt abba.

A császárság gazdasága már kezdett összeomlani, mindenki előtt felrémlett a közelgő katasztrófa; és az égből változatlanul érkeztek a kövérke, vidám kölyköcskék, még az ég is elsötétült, mikor egyszerre lengették pelenkáikat. Negác császár kénytelen volt kegyelmet kérni Proton királytól, és ő azt az egyetlen feltételt szabta, hogy a császár lányát, Amandinát adják feleségül Bezsongár királyfihoz. A császár rögtön beleegyezett. Ekkor a bébivetőket beolvasztották, az Erotront pedig Trurl, a biztonság kedvéért, saját kezűleg szedte szét. Másnap első násznagyként, gyémántos köntösben, marsallbottal a kezében maga vezényelte a pohárköszöntőket a hetedhét országra szóló lakodalmon. Aztán hajójára rakta a kincseket, díszokleveleket és kitüntetéseket, amelyekkel a király és a császár elárasztotta, s dicsőségtől övezve tért vissza hazájába.

Nem kegyetlenségével gyötörte alattvalóit Hihi király, Infantilia uralkodója, hanem a szórakozások iránti szenvedélyes rajongásával.

De nem lakomákat rendezett, nem is buja mulatságokban töltötte kedvét, hanem az ártatlan, gyermeteg játékokat kedvelte: hol rablópandúrt, hol métát, hol hátulsó-pár-előre-fusst játszott reggeltől estig, de legeslegjobban a bújócskát szerette. Ha valami fontos döntést kellett hozni, országos jelentőségű dekrétumot aláírni, külcsillagi követeket fogadni, vagy kihallgatást adni valamelyik marsallnak, a király elbújt, és a legszigorúbb büntetés terhe alatt megparancsolta, hogy keressék. A minisztertanács tehát fel alá futkosott a palotában, az államférfiak benéztek a vizesárkokba és lőporos tornyokba, megkopogtatták a falakat, bekukucskáltak a trón alá, és a keresés olykor igen sokáig tartott, mert a király egyre újabb búvóhelyeket talált ki. Egy ízben csak azért nem került sor egy nagyon fontos háború megüzenésére, mert a király, üvegdíszeket és villanygyertyákat szedve magára, három napig lógott a palota dísztermében, mintha ő lenne a csillár, és a markába nevetve figyelte odafentről az udvaroncok kétségbeesett futkosását. Aki megtalálta, azt nyomban kitüntette a Nagy Királymegtaláló címmel, már hétszázharminchatan viselték ezt a rangot az udvarban. De aki igazán be akart férkőzni a király kegyeibe, annak feltétlenül valami új játékot kellett kitalálnia a király számára, olyat, amilyet még nem ismert. Ez nem volt könnyű, mert Hihi rendkívül járatos volt ebben a témában; ismerte az ókori játékokat, például a malomjátékot, mestere volt a legújabb kibernetikus játékoknak, és olykor azt mondogatta, hogy minden játék — maga az uralkodás is, meg az egész világ is.